2016. június 27., hétfő

Soha ne mondd, hogy soha - Ahol a szivárvány végetér...film

Sziasztok!



Majdnem féléve, amikor elkezdtem a blogot, az egyik első bejegyzésem az Ahol a szivárvány véget ér című könyvről szólt. Akkor váltig állítottam, hogy a filmről nem fogok írni belátható időn belül. (Nálam ez olyan egy-két évet jelöl meg.) Ám azóta jó néhány hónap eltelt, nekem is egy kicsit megváltozott a hozzáállásom. Nem mellesleg újfent meg kellett néznem egy délutáni matiné során. És elmondhatom, másodjára már nem is volt annyira rossz, mint az első találkozás. De továbbra is úgy gondolom, ez nem feldolgozás, hiszem a könyvből csak néhány elemet ültettek át. Tudom, levélregény, de azért lehettek volna hűbbek a cselekményhez, az időhöz és a szereplőkhöz. Mondjuk úgy, hogy a film megnézéséhez nem szükségeltetik a könyv ismerete, hiszen abból csak nagy vonalakban merít. Nem is véletlenül nem egyezik meg a film címe a könyvével, és ez nagyon is rendjén van, kivéve a magyar kiadásnál, de ezt is el lehet nézni.

A történet szerint Rosie és Alex elválaszthatatlan barátok, akik minden apró lépésükről beszámolnak egymásnak. Ez akkor borul fel, miután a lány a születésnapját követő napon (hála az ötödik tequilának is, amit benyakal) nem emlékszik semmire, így nem is sejti mennyire megbántja a titkon szerelmes barátját. A fiú sértődöttségében másik lány után koslat, ami Rosie-nak fájdalmat okoz. Tehát neki is ideje találnia valakit. Ennek a döntésnek következménye lesz egy nem várt terhesség képében. Erre még egy lapáttal rátesz, amikor Alex Bostonba költözik és hiába kéri Rosie-t, hogy tartson vele. Ahogy cseperedik a kislány, úgy lesz a két főszereplő is egyre komolyabb. Mindketten súlyos hibákat követnek el mind magánéletükben, mind egymással szemben, de a végén midig ott vannak egymásnak. Ám a sors közbe szól. Fejenként egy-egy rossz házassággal és sok elvesztegetett évvel.

Rosie még mindig egészen szerethető karakter, aki próbál jó anya lenni amellett, hogy dolgozik és még hébe-hóba a legjobb barátját is próbálja összekaparni a csalódások közepette. Nem mond le az álmairól, annak ellenére, hogy nem sokan tartják reálisnak azt, ami tisztelhető tulajdonság benne. Talán ezért is érzem őt a legerősebb szereplőnek a filmben. Mert valóban erős jellem. Nem szégyelli azt bevallani (ha egy kicsit későn is) a hibáit és mindent megtesz azok kijavítására. De a szerelmi élete az azzal együtt járó döntésekkel, még mindig katasztrófális. Ha nem vakítja el az elején a bosszú, majd egy szép férfitest, akkor hamarabb a happy end-hez értünk volna...bár akkor nem lenne film se. Az őt alakító Lily Colins hozta is ezt a figurát. Bár néhol tudott furcsa arcokat vágni, de határozottan nem volt rossz a szerepben.

Az a boci szempár *-*
Alex-el már több gondom volt. Nem emlékszem, hogy ennyire nyálas lett volna a könyvben. De annyi biztos, hogy most nagyon csöpögősre fogták őt. Volt, amikor legszívesebben átléptettem volna ezeket a jeleneteket. Ezen felül egy kicsit hisztis is néhány jelenetben (lásd: a kiállítás után), holott jogos kritikát kapott. Egyébként nem nehéz róla leolvasni, mennyire oda van Rosie-ért. Persze azt se, mennyire meg próbálja elkerülni a film közepénél, hogy ezt a lány megtudja. Vannak pillanatok, amikor egészen megsajnálja az ember. Itt az első menyasszonyára gondolok. Nagyon csúnyán át lett ejtve szegény, aztán már ment is vigasztalódni az idő közben elköteleződött Rosie-hoz. Azért ez egy kicsit furcsa. Mindegy. A karakter nem lett egy kiemelkedő, de látszik, hogy Sam Claflin a legtöbbet hozza ki belőle, amit lehetséges. Egyébként, megjegyzem, először csakis miatt néztem meg a filmet és akkor még sokkal jobban is tetszett a figurája.

Az esküvői jelenet az egyik kedvencem
Ami a mellékszereplőket illeti, nem volt semmi kiemelkedő. Sőt, hiányérzetem volt a könyv fényében. Ruby nem ilyen volt. Ugyan próbálták viccessé tenni a beszólásaival és már önmagában az extrém megjelenésével kompenzálva a korbeli és magánéletbeli különbséget, de nem sikeredett emlékezetesre. Csak egy töltelék szereplő lett a néhány közül. Hasonló képen jártunk a szülőkkel és a testvérkével is, amiből ugyebár kettő is volt az eredetiben. Kifejezetten hiányoltam az Elváltak Klubját, akik végig segítették Rosie-t a göröngyös úton, míg egymáséi lehettek szerelmével. Ez nagyon fájó pontja volt a filmnek. A két gyerek, Katie és Toby nagyon erőltetett volt. Maga a "színészi játékuk" is elég silányra sikeredett. Ami pedig az exeket illeti, itt sem volt túlzásba véve semmi.

Ha mondani valóját vesszük, itt már sokkal inkább a szerelemről beszélünk, mint a könyvből jól ismert barátságról. E szerint, a szerelem mindent legyőz, legyen az néhány rossz kapcsolat vagy az idő. Csak az a baj, hogy a romantikus filmek nagy része is erről szól, míg azért a könyvben levő barátság erősebb volt az itt megjelenítettnél. A túllépés és egymás támogatása sem dominál, pedig ez is fontos része volt. Helyette elmentünk majdhogynem giccsbe. Pedig kár az alapanyagért.

Az édes egymásra találás
Mindenesetre, ha el tudunk vonatkoztatni a regénytől egy egészen kellemes filmet kapunk két jó főszereplővel és egy egészen rendjén kezelt szerelmi szállal. De a könyv szerelmeseinek lehet, hogy a változtatások miatt nem fog tetszeni leginkább. Hiszen anya-lánya között ha van 8 év, akkor sokat mondok, és nem is éppen Angliában játszódott az egész, hiányoznak egyes szereplők, sajnos nem cselekményhű és a felölelt időintervallum is nagyon távol áll, egyes szereplőkön változtattak. Szóval akad itt probléma, de még az egyszeri néző számára is, aki az eredeti ismeretének hiányában van. Ám az utolsó 20-30 percért megéri. Ugyan már úszunk a végére, de az kifejezetten jóra sikeredett az egész esküvő és a hoteles jelenetek. A romatikus filmek rajongóinak pedig csak ajánlani tudom.


10/6


2016. június 23., csütörtök

New design és a Summer Book Tag

Sziasztok!


Végre "elkészült" az új dizájn, amin már egy ideje törtem a fejem. Ugyan még nem olyan, amilyennek szeretném, de már jó úton haladok. Habár nem tudom, mennyire tetszik majd nektek, csak remélni tudom, hogy fog. A legnagyobb gondban a menüsorral vagyok, majd még azt is kiokumlálom, ám addig is jöjjön az új bejegyzés, a Nagy Nyári Book Tag.
A minap gyanútlanul felléptem a molyra, majd rögtön a frissek között bele is ütköztem a kihívásba. Köszönöm ezúton is @AniTiger-nek a jelölést. Az ő kitöltését itt olvashatjátok, a blogján.

 És itt vannak az én válaszaim:

1. Mutass egy nyárias borítójú könyvet! 




Igaz, a könyv nem éppen a nyárról szól, de mindig feljön nálam ebben a tikkasztó hőségben.


2. Válassz egy (kitalált) helyet, ami tökéletes célpont lenne a nyári vakációdnak!


Ez nem is kérdés. Roxfort és annak birtoka. Mivel ilyenkor már az ottani diákok se lennének láb alatt, ezért könnyű szerrel végig tudnám járni a kastélyt (bár, ha pechem van, akkor úgy eltévedek, hogy nem is kerülök ki onnan). És persze valószínűleg jóval hűvösebb is lenne, mint most itt. Nem mellesleg, ha kifogynék a rejtett helyekből és látnivalóból, ott van még nem is olyan messze Roxmorts egy kis bámészkodásnak. Amennyiben ki akarnám próbálni az extrém sportokat, ahhoz sem kell messzire mennem, hiszen ott van a Tiltott Rengeteg is. Élni tudni kell! ;) De kár...


3. Nyári vakációra utazva egy repülőgépen ülsz. Olyan könyvet szeretnél olvasni, ami egész úton kitart. Melyik lenne az?


Ha egy igazán hosszú repülőútra mennék, például álmaim ne továbbja felé (Japán), akkor szerintem lenne időm, hogy végre végig olvassam ezt a felettébb nagy terjedelmű és igen apró betűkkel zsúfoltságig teleírt könyvecskét, ami csupán csak 956 oldal plusz az ízelítő (hét és fél oldal). Érdekesnek érdekes, szóval el tudna szórakoztatni és a hossza is pont kijönne ennyi idő alatt.
Amennyiben valami könnyedebbet akarnék, azt a vicces könyveknél majd meglátjátok. Bár szerintem az még feltűnőbb lenne, hiába rövidke.

4. Nyári szomorúság gyötör - melyik vidám könyv csal biztosan mosolyt az arcodra?


Imádom a groteszk humort, hát még a trágár vicceket. Ez a kötet mind a kettőben bővelkedik, ezért nem is kérdés. Ha rossz a kedvem, fel kell ütnöm egy kicsit lapozgatni. Csak ajánlani tudom ilyen alkalmakra, de szigorúan 18 év felett XD 

5. Éppen a tengerparton ülsz, teljesen egyedül. Melyik könyves pasit szeretnéd magad mellé?

Calderon-t. Imádom ezt a pasit és szívesen lecsapnék rá. Emellett szórakoztató az egyénisége, jóképű, szellemes. Egy percig sem unatkoznék mellette.

6. A fagyizás mellé dukál egy menő haver is! Melyik kitalált karakter lenne a legjobb haverod? 


Acheron. Tudom, ez furcsán hangozhat, de nekem nem kellene pasimnak. Túl zűrös a családi háttere. Félnék, ha megbántanám valamelyik tagját, akkor ott lenne vége a dalnak. De barátnak egy fagyi mellett szívesen elfogadnám. *-* Elvégre nem kevésbé ravasz, szarkasztikus és érdekes.

7. Add tovább a nyári őrületet - hívj ki más bloggereket is a tagre!
  • @Ayasha
  • @Londonna
  • és bárki más, aki ki szeretné tölteni, mert a tag szabadon vihető! (blogon vagy kommentben is)

2016. június 21., kedd

Visszatértem! - Bűnös éj

Sziasztok!


Régen nem jártam már a blog közelében sem, nem hogy bejegyzést készítettem volna. Ennek jó néhány oka van, de elég annyit, hogy rajtam kívülálló tényezők miatt nem volt időm és energiám több időt fektetni az oldalra (lásd: szakdolgozat, államvizsga). Mivel ezt az időszakot lezártnak tekinthetem, ezért most már időm is engedi, hogy minél többet írhassak ide. Ehhez mérten meg is próbálok több időt fektetni a vezetésbe. Van néhány ötletem, de még egyelőre csak saját magammal tisztázom le őket, ezért nem is említek többet róluk. Majd HA eljön az ideje ;) Addig is próbálok visszazökkenni a hétköznapokba. Laza levezetésként pedig rögtön egy könyvvel kezdtem, amit már nagyon régóta vártam. És most kiderül, mennyire is volt jogos az izgalmam a regénnyel kapcsolatban, ugyanis újra Dark Hunter lázban égek.

Nincs olyan rajongó, aki ne ismerné fel a jelet :D
Mint említettem, a sorozat nagy kedvencem, hiszen az egyik legelső Urban Fantasy, amit olvastam és rögtön bele is szerettem. Nagyon megtetszett az írónő stílusa és ezzel még a néhol már túl giccses írásmódot is feledtetni tudta vele. A karakterei is nagyon érdekesek, bár már előre tudhatjuk, hogy valamilyen tragédia miatt lettek olyanok, amilyenek, ám ezt kompenzálja a szereplők története. Én mindig ezekre vagyok a legkíváncsibb és rendre nagyon különleges, szomorú és szívet tépő sztorikat kapunk a múltból. Mindig bővebben meg volt vitatva és vissza is tekinthettünk néhány jelenet erejéig, nem csak említés szintjén. Ez az, amiben igazán jó az írónő. Valamint a szarkasztikus humorában. Sokszor előfordult már olvasás közben, hogy felnevettem, néhányan pedig nem értették mi bajom. És persze nem mehetek el a mitológia mellett sem, amit gondosan építget Sherri könyvről könyvre. A kedvenceim szereplőim miatt pedig egyértelműen tovább kell mindig olvasnom. Ilyenek Simi, Savitas, Acheron, Styxx, Urian, akiknek a sorsáért végig izgulhatok. De persze rajtuk kívül is rengeteg olyan szereplő van, akik meg tudják fogni az embert. Csak utána győzzék számon tartani őket.

Ez a borító...:S
Mármost, amikor megtudtam, hogy jön Alexion és Danger könyve, rögtön fellélegeztem. Az Ulpius eltűnése után sokáig kellett arra várni, hogy valamelyik kiadó felkarolja ezt a remek sorozatot (bár az Ulpius idején sem vitték túlzásba a kiadásukat) és hála legyen, meg is tették. Köszönet érte az Athenaeum Kiadónak és szerintem ezzel sok másik Sötét Vadász rajongó így van. Tehát, amikor megtudtam, hogy jön a kötet, rögtön került is a kívánságaim közé, és diploma ajándékként meg is kaptam. (Köszönöm még egyszer Ayasha :* <3) Aztán az első néhány oldalon alább is hagyott a lelkesedésem.
A történetben néhány Sötét Vadász kedvenc ellenségünknek hála, felkelést tervez Acheron ellen. Vezetőjükként Stryker mellett megjelenik Alexion egykori bajtársa, Kyros, aki elvakultan próbál mindent gyűlölni saját sorsa miatt. Acheron meg is bízza Alexion-t, hogy járjon el helyes módon az ügyben, így leküldi a Földre, hogy felkeresse régi barátját és meggyőzze arról, hogy amit a gonosz démon mesélt neki, az hazugság. Az ottartózkodása alatt viszont találkozik a megnyerően karakán Danger-re, akivel nem igazán tud eleinte mit kezdeni. Természetesen ez a kapcsolat először plátói évődésbe, majd szerelmi egyesülésbe csap át. Mindeközben a viharfelhők egyre csak gyülekeznek felettük és az válik kérdéssé kit mentsen meg Lexi. A legrégebbi barátját vagy a szerelmét. Ez jól is hangozna így, de a tálalással gondok voltak.

Kezdjük rögtön a főszereplőkkel. Velük volt a legnagyobb problémáim. Ugyan itt is kapunk egy kis ízelítőt a háttértörténetből, de korántsem eleget ahhoz, hogy igazán át lehessen élni a tragédiájukat. Nem volt olyan átütő, hogy összeszoruljon a torkom olvasás közben, márpedig az eddigiekben ez rendre megtörtént (kivéve talán az Angyali csókot, ami ezidáig a leggyengébb része volt a sorozatnak). A karakterfejlődés is hirtelen volt. Egyik pillanatban még ridegek és karót nyeltek egymással, aztán a másikban már viccelődnek egymással és bumm, szerelmesek is egymásba. Ez egy kicsit nyaktörő változás nekem. Ennél még a szerelem első látásra is hitelesebb. Danger és Alexion egyébként is inkább nevezhető barátnak, mint szerelmespárnak. Lelki társak meg minden, de átütő kémia nem igazán volt közöttük, csak néhol sikerült eltalálni valamennyire. És ez elég fájó pontja volt az egész könyvnek. Jók voltak a párbeszédeik, de csak a könyv második felétől kezdődően. 
Előtte az is teljesen semmilyen volt. Kémia nuku, párbeszédek gyatrák. Az a baj, hogy a vége felé is felmerülnek újra ezek a hibák, de szerencsére akkor van nagyobb gond is. Külön-külön nem is nagyon tudnék róluk beszélni, mert nagyon egyformák lettek a szembetűnő testi különbségek ellenére. Mindketten sokat szenvedtek a múltban és a jelenben is. Nem tudnak kapcsolatokat kialakítani, pont a foglalkozásuk miatt. Magányosságukban pedig egyszer csak rátaláltak a barátság....bocsánat, a szerelemre, amit megpróbálnak a lehető legintenzívebben megélni, amíg lehet. Hasonló témát boncolgatott egyébként a másik, számomra gyengébbre sikeredett rész, a fentebb már említett Angyali csók is, habár ott még átütőbb lett az élmény.

Ez az elmúlás érzet volt talán az egyik legjobb pontja a könyvnek a frenetikus mellékszereplők mellett. Főleg az utolsó pár fejezetben volt nagyon érezhető, hogy itt valamikor el fog törni a mécses és ugyan előre tudni lehet már, mi lesz a végén, de azért ott a gombóc a torkodban, hogy akkor most hogyan tovább. Megvallom, én elpityeredtem kissé, amikor utolérte őket a vég. Az egy nagyon súlyos része volt a regénynek.

Említettem, hogy a mellékszereplők nagyon jól sikerültek. Kaptunk egy kis Simi-t és Acheron-t, megjelent egy jelenet erejére Urian is és az én személyes legnagyobbam, Savitar. Ugyan nem igazán kaptak teret a kibontakozásra, de a helyzetiróniának és a tökös beszólásaiknak hála, messze azok voltak a legjobb pillanatok. Savitar pedig határozottan itt csapott fel Number One-nak. Semmit az ég világon nem tudtunk meg róla, mégis várom, mikor lesz már saját története. Simi még mindig Simi (elkényeztetett és lobbanékony), Acheron továbbra is osztogatja pléhpofával a bölcsességeit, Uran pedig oltogat. Kiemelkedett egy másik mellékszereplő is: Xirena. Aki szereti a Simit őt is nagyon fogja. Mondanám azt, hogy ő a „kis” Charonte démon felnőtt kiadása, de egy bizonyos csitítgatás után már ez sem igaz. (Érződik a rokoni szál ;) XD)

A főgonoszokról még nem ejtettem szót. Kyros nem zavart túl sok vizet. Nem tudtunk meg annál többet, minthogy a múltban ismerte Aelxiont és mennyire megbántódott bizonyos dolgokon vele kapcsolatban. Nincs spoiler. Ám Stryker már annál elvetemültebb. Amiket kitalál (mivel már lelőttem magamnak jóval előrébb a poénokat az Acheronnal még évekkel ezelőtt) nagyon meredekek. De határozott fellépésével nem is csodálom, hogy sikerült egy-két összetört lélektelent meggyőznie a hazugságairól. Az pedig, ahogyan bosszankodik a füstbe ment tervein vicces pillanatokat okoztak. Viszont ott van az, amikor felbukkan egy olyan személy a múltjából, akit nagyon régóta gyászol. Akkor először megsajnáltam a fazont, de csak egy pillanatra és azt is csak a saját könyve árnyékában. (Igen, sok mindent elspoilereztem már magamnak, de nagyon lázban égtem akkoriban.) Méltó ellenfele ő bárkinek a sorozatban.

A német kiadás a legszebb
A kötetben rengeteg dolog kiderül Acheronról és annak féltve őrzött titkáról, ami egyrészről nem baj, hiszen voltak már sejthető dolgok is, másrészről viszont problémás, pont a saját könyve miatt. Sokkal nagyobbat üthetett volna az Acheron (engem rendesen gyomorszájon is vert, mert ezt a kötetet nem olvastam előtte, így lemaradtam a nagy feltárulkozásról), ha ezeket a részleteket itt kihagyta volna az írónő. Nem mondom, hogy így nem lesz durva, mert csak a felszínt kapargatta meg a kötet, de akkor is. További gyengéje a könyvnek, hogy nagyon nehezen akar beindulni a cselekmény. De amikor megy a közepén, akkor nagyon pörög, viszont a végére érezhető a kifulladás és ezáltal a megoldás is elég gyors lett. Egyébként nem úgy volt, hogy 10 napot ölel fel a történet, hiszen Lexi csak annyi ideig lehet a Földön a testében? Bárhogy számolom, nekem nem jön ki az az idő.Említettem már, hogy szerintem a borító botrányosan silány. Eddig sem volt kitűnő munka, de most még azt is alúlmúlt.

Szóval nem lett kedvenc könyv, de a Sötét Vadászok szerelmeseinek kötelező érvényű, még ha spoileres is az elkövetkező (szerencsére) egyre közeledő Acheron-finálét illetően. Aki még nem olvasta egy kötetét sem a sorozatnak, az viszont ne ezzel kezdje, mert vannak utalások, amik zavart okozhatnak az erőben. Nem egy világmegváltó könyv ez, még csak a szérián belül se, sőt, az eddigi leggyengébb láncszem.  De egy könnyed kikapcsolódásnak éppen elég.

5/4

Hol vagy már Wren? <3
Viszont, ami nagyon feldobott, az a kis ízelítő volt az Unleash the Night-ból (magyar címén: Szenvedélyes éjszakák) és annak is az egyik kedvenc jelenetéből. Annyira megörültem, hogy szó szerint felvisítottam ujjongásomban. Ugye felnőtt embernek úgy kell közönség előtt. Nem hittem volna, hogy egyszer eljutunk ideáig, de igen. Elméletileg az Athenaeum ugyanis jövő év tavaszára tervez Sherrilyn Kenyon köteteket. IGEN, IGEN, IGEN...még ha elég messze is van, de IGEN. Ha így lesz, tudom mit kell majd szülinapomra. Wren kötete fent van a kedvenceim TOP 3-jában. Egyszerű, ám nagyszerű, remek szereplőkkel és tüzes kémiával. Mindennek középpontjában egy kissé állatias, viszont annál szerethetőbb férfivel, akire bárki mondaná, szükségem van rá! Nekem kell egy Wren! Ez volt az első Vérvadász kötet, amit hajlandó voltam végig olvasni és imádtam minden oldalát, elejétől a végéig. Szóval, várós.