Mit mondhatnék előjáróban erről a könyvről? Talán azt, hogy nem először és nem utoljára olvastam. Ugyan már lecsengett a sorozat, de a jobb-később-mint-soha elven haladva, ideje volt a blogomra is elhozni véleményem róla.
2017. június 24., szombat
2017. június 16., péntek
Legyél szép minden áron! - Örökké a tiéd
Hosszú idő telt el azóta, hogy a blogon könyvről volt szó, de ezennel ismét felelevenítem ezt a jó szokást. Ezúton is szeretném megköszönni a Tilos az Á könyvek kiadónak eme remek kötetet, melyet volt szerencsém megnyerni.
Ismét egy olyan könyvvel kerültem szembe az Égig érő szerelem után, amely újfent nagyot merít a valóságból. Nem is gondoltam volna, hogy egy alapvetően fiataloknak szóló írásban ennyire le mer valaki menni a legsötétebb bugyrokba. Hogy bátorkodik ennyire nyíltan beszélni jó néhány SAJNOS aktuális témáról. Sokan egymás között sem merik ezeket a köröket lefutni, nem hogy könyvet írni róla. Ugyan fantázia környezetbe van ültetve, de nagyon pontosan kirajzolódik minden, amit az írónő elképzelt, és amit mi nem akarunk elképzelni.
2017. június 4., vasárnap
Moziban jártam 8. - Wonder Woman
Lassan egy éve vártam már erre a filmre. Régen volt az első előzetese, ami azonnal felkeltette a figyelmem, és még régebben a Batman Superman ellen, amikor először felbukkant a színen teljes felszerelésében a karakter. Nem beszélve arról a bizonyos fotóról, amin együtt pózolt Chris Pine-nal többed magában. Mint azt régebben említettem, vártam már, hogy egy igazán sikeres DC film készüljön. Ugyan idővel jómagam megbékéltem a BvS-el, de az Öngyilkos Osztag valamint az Acélember nem a szívem csücske (azt hiszem finom voltam és nőies). Nem bírom elviselni ezt az új megközelítését Superman-nek, viszont a Ben Affleck-féle Batman, valamint Wonder Woman karaktere telitalálatok lettek. Nem volt kérdés, hogy szeretnék-e szólófilmet látni ez utóbbiról. Azt pedig, hogy rögtön az első napon fogom megnézni, már rég eldöntöttem. Nem vagyok egy türelmes nőcce.
A vetítés nem kezdődött túl biztatóan, ugyanis az első pár perc (a prológus) úgymond kimaradt az életemből a technikai hiba miatt. A vidéki IMAX csodái. De szerencsére gyorsan orvosolták a helyzetet. Nagyon megdöbbentett, mennyire kevesen kíváncsiak a filmre. Kis hazánkban ugyan nem kapott nagy visszhangot, hogy érkezik a film, de azért ennél lényegesen többre számítottam. Nem tudom, hogy napokkal később is ez a helyzet vagy sem, de akkor ez volt a jellemző. A filmen rengeteget nevettünk, hüledeztünk, és persze sírtunk. Igen, megint. Ez már programmá fejlődte ki magát az utóbbi fél évben. De nem tehetk róla, ha ennyire szomorú volt. Na de milyen lett a film?
VIGYÁZAT!!!! ERŐSEN SPOILERES TARTALOM! CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!!!! 😉
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)