Ne tévesszen meg a külső! - The Royals 1.évad

Sziasztok!

Mivel a héten beteg voltam és amúgy is elfogott az olvasási válság kisebb hulláma, ezért sorozatokkal hűtöttem le magam. Első körben megtekintettem újra, eredeti nyelven a Padre Coraje-t (A bátor Juan atya), aminek borzalmas magyar szinkronja annak idején majdnem elvette a kedvem, hogy végig nézzem, de szerencsére nem fosztottam meg magam az élménytől. A másik sorozat, amibe belekezdtem, a The Royals volt, amire csak véletlenül bukkantam rá az azóta kedvenc párosommá vált szereplőkről készült videón keresztül. És mennyire jó, hogy megtaláltam. Ugyan nem szeretem kifejezetten a fiatalabb nézőknek szánt amerikai sorozatokat, viszont ez most nagyon a szívemhez nőtt. Már csak azért is, mert a látszat csalóka. Az első pár rész valóban olyan, mintha a Gossip Girl-t nézném, csak egy kitalált angol királyi család szemszögéből, ám ezután jönnek az érdekesebb részek.

A történet középpontjában az említett uralkodó család áll, akiket mindennek lehet nevezni, csak összetartónak nem. A folyamatos viszályok és botrányosabbnál botrányosabb címlapszereplések közepette a trónörökös a hadseregben teljesített szolgálata alatt rejtélyes körülmények között elhalálozik. A király önmagát hibáztatja, míg a többiek egy kis szomorkodás után folytatják a bulikkal és minden féle bódító szerekkel összetákolt életüket. Ekkor határozza el magát az uralkodó egy mindenki életét súlyosan befolyásoló kérdés felvetésére: mi legyen a monarchia sorsa? Egyáltalán érdemes-e fenntartani? A hatodik rész után már ez kerül előtérbe és egészen meglepő fordulatok miatt egyelőre megválaszoltnak tűnik a kérdés. De meddig? Nem mellesleg egy újabb haláleset is megrázza a családot...vagy legalábbis azt, ami megmaradt addigra belőle.

Szinte tapintható a "szeretet"

A família mind szemléletükben, mind tettekben erősen széthúz. Már az első néhány percben érezhető, hogy itt nincs otthon, édes otthon. Van egy nagy palota, amiben a két oldal egymással szemben háborút folytat. Egyik oldalon ott a király, aki megkérdőjelezi a monarchia létét, a másikon a testvére, aki meg akarja szerezni a trónt. Simon király alapvetően békés ember, a családjának a legjobbat akarja, de miután legidősebb fia meghal, kezd rádöbbenni, mennyire elhanyagolta a kötelezettségeit, mint szülő és férj. Nem érti mi is folyik körülötte és egy idő után olyan, mintha már nem is érdekelné. Próbál megbízni a körülötte levőkben, de nem is tudja, milyen kockázatos játék az, főleg ha a saját testvére akarja kiiktatni nem beszélve a feleségéről. A felesége, Helena királynő igazi végzet asszonya, aki nem kímél senkit és semmit. Számára minden a külsőség és ezért nem rest bármit feláldozni. Még saját gyerekeit is csak eszközként használja ahhoz, hogy megkaparinthassa a hatalmat. Nem mondanám, hogy bármikor is elfogná az első évad során az anyai ösztön. Legidősebb fia halálán talán ő van túl a legkönnyebben, ami gyanússá teszi még inkább az esetet. Emellett férje miatt sem szomorkodik soká. Annak ellenére, hogy a király öcsével kóperál, saját tervei vannak, amiben Cyrus nem kap szerepet, de ez majd a második évad zenéje lesz. Az említett másik oldal képviselője Cyrsu (legalábbis elméletben), aki ugyancsak nem viseltet túl sok jó indulattal a testvére és annak gyermekei iránt. Mondjuk a saját lányait is aktívan elhanyagolja, ezért értheti meg olyan jól Helenát. Nem egyszer előfordul a sorozat során, hogy megpróbálja megakadályozni a királyság eltörlését olykor egy puskával, máskor egy karddal, de mindig van, ami megállítja. Ezen felül a magánélete is egészen érdekesen halad. Erről nem is beszélnék sokat, mivel az már spoiler lenne. Maradjunk annyiban, hogy a következő szezonban majd kiderül, mi is volt az ő bűne.

Amikor fent van a családi álarc

Ha már a szülőket kitárgyaltuk, akkor itt a sor a gyerekeken is. Elsőnek ott van az újdonsült trónörökös Liam, aki szerelmi életével borzolja a királyi család kedélyeit. Nem igazán a hosszútávú kapcsolatok híve valószínűleg szülei ráhatása miatt. Az, hogy ő lesz a következő király egészen addig nem hozza lázba, amíg fel nem merül az, hogy elveszítheti eme privilégiumát. Mondhatni a közeledő kudarc szellője az, ami hibás döntésekre és következtetések levonására sarkallja. Mivel bátyját nevelték erre a posztra, így ő hátrányos helyzetből indul, minden a nyakába szakad, de annyit elmondhatok, nem ejtették a fejére. Meg fogja találni mindennek a módját a következő részekben. Mindenesetre, most hiába lenne ő egy pozitív figura, számomra elég ellenszenves tud lenni és nem mellesleg unalmas is (sajnálatomra, mert az elején szentül meg voltam győződve arról, hogy az ő szerelmes történetét fogom majd imádni, hiszen olyan rosszfiús...nem is tévedhettem nagyobbat). Cyrus lányai is legalább annyira bosszantóak, mint apjuk. Ám be kell ismerjem, voltak egészen vicces pillanataik is (lásd: az úszó, a trón, a lakosztály foglalás), de túl sok felelősséget nem hárítottak rájuk. Kissé együgyűek, sokat értetlenkednek és ez egy idő után már fárasztó, mintsem mulatságos.

Az abszolút kedvencem pedig Eleanor (és testőre). Ő nagyjából olyan, amilyennek mutatja magát (itt a nagyjából-on van a hangsúly). Messze a legőszintébb és egyben ezért is a legösszetörtebb az egész családban. Ez pedig azért elmond valamit a családjáról. A kegyetlenkedő viselkedése mögött ugyanis van háttér (és persze szenvedés is). Félresiklott életével teljes mértékig tisztában van és azt is tudja, mi okozta ezt. Ezért is van olyan szorgosan apja oldalán. Gyermekkorában mindent megkapott a szereteten kívül, így azt másoknál keresi. Különc, kicsapongó viselkedésével és függőségével próbálja kicsit elviselhetőbbé tenni mindennapjait, valamint bosszantani anyját, aki próbálja huszonévesnek érezni magát. Ám ezek a próbálkozásai mind hiábavalóak, hiszen általában ő jön ki vesztesen a dolgokból, ezzel pedig még inkább szálkává válik a család szemében.

Jasper és az utasítások nem férnek meg egymás mellett

Nem is csoda, ha szüksége van egy Jasper-re (már ha így hívják egyáltalán). A testőr fenekestől felforgatja addigi életét. Ugyan az elején nem szívlelik egymást és Jasper is csak kedvtelésből űzi a játékait, ám idővel rájön, hogy a hercegnő nem véletlenül viselkedik úgy, ahogyan. Próbálja rendszabályozni és egy biztos pont lenni az életében, még úgy is, hogy hazudik hozzá. Látszólag már minden sínen van ahhoz, hogy egyenesbe hozza a lány életét. Ám minden hazugság kiderül, tehát az övé is. Nem mellesleg egy bizonyos hatodik résszel sikeresen elvágta magát védencétől...nem önhibáján kívül. Egyébként a karakterről nem sok minden derül ki. Nem tudni miért jött a királyi házhoz és azt sem, ki is valójában, ezt pedig egyesek nagyon jól kijátsszák.

A kedvenc jelenetem *-*

Szóval ez a két szereplő a kedvencem, mert jól működik közöttük a kémia és némi jellemfejlődés is mutatható náluk. Lenny-nél az elején még nem igazán lehetett látni bármiféle érzelmet, de a sztori előrehaladtával megmutatja milyen is tudna lenni, Jasper pedig az érzékeny oldalából néha fel-fel villant darabkákat, egyre inkább törődni kezd a fiatalokkal. Ők adják a vicces jelenetek nagy részét folyamatos fricskázásaikkal, szájkaratéjukkal valamint a legromantikusabb és legérzékenyebb pillanatokat is. Kedvencem a bál, amin látható, mennyire kezdenek egymásba habarodni, de nem a testiségen alapuló jelenetekből, hanem a táncból. És sajnos itt...spoiler.

A mellékszereplőkkel nem foglalkoznék bővebben, mert nagyon sok lenne az utalás velük a történet folytatására. Vagy éppen nem túl jelentősek azok a jelenetek amikben szerepeltek. Igen, talán ez az egyik nagy hibája a sorozatnak. Persze a kidolgozatlanság néhány fő karakterre is jellemző, de a mellékszálon a legszembetűnőbb, mennyire el lettek hanyagolva. Ami a színészi játékokat illeti, nagyjából minden a helyén volt. Ugyan voltak enyhe túljátszások, de a sztori alakulásával ezek elvesznek a süllyesztőben. Viszont van megbocsáthatatlan bűne is az első évadnak, és az a hatodik rész...az egész! Olyan felesleges, annyira sablonos, tele sallang szöveggel, túl is volt erőltetve. Csupán két momentumot kellett volna belőle kimenteni az összes többit pedig lehetett volna hanyagolni, de ehelyett megkaptuk az egészet. Ennél a résznél volt az, hogy majdnem abbahagytam, de kitartottam végül. És nem csalódtam a folytatásban.

A sorozatot csak ajánlani tudom. Persze korhatárral, mert rengeteg benne az alkohollal és drogokkal tűzdelt jelenet, valamint egyes részeknél nem fukarkodnak az erőszakkal sem. Az alkotás nem hibátlan, de a maga módján pörgős és a kötelező tinirománc mellett egy elég komoly kérdéssel is foglalkozik. Nem mellesleg, pont ebből a kérdésből kifolyólag tele van kritikával is, amit a szemfüles nézők rögtön kiszúrhatnak. Egyszerre tud vicces, elgondolkodtató és szórakoztató lenni a végére pedig már az a kérdés merül fel: Hol van a következő évad. A magam részéről hamarosan arra is sort kerítek majd.

10/8

https://www.youtube.com/watch?v=t1XvUYvdr3s

Kihívás könyvmolyoknak, avagy Bookworm Book Tag

Sziasztok!

Nem is olyan régen jelentkeztem az első Book Tag-emmel. Ma egy másikkal fogok. Pár napja gyanútlanul felbarangoltam a Molyra, amikor a nekem szóló frissek között rábukkantam @Reader_RexFan karcára, aki az Egy Rex-rajongó Blogja nevű blogot vezeti. Mondanom sem kell, mennyire megörültem neki. Szóval ezúton is köszönöm :D A válaszait itt olvashatjátok. 

Szeretem az ilyen kihívásokat, mert egy kicsit beleláthatok a saját szokásaimba is, amiket esetleg még nem vettem észre, de ilyenkor felszínre törnek. Így el is határoztam, kitöltöm rögvest.  Sajnos ez egy kicsit csúszott, mert közben megbetegedtem, de összeszedtem magam és most megérkezett.

Íme a válaszaim:


1. Emlékszel még, hogy szeretted meg az olvasást? 

Mi másként, mint a Harry Potter lázzal, ami akkortájt kezdett befutni kis hazánkba. Abban az időben voltam felső tagozatos általános iskolás és az első film még nem érkezett meg a mozikba. Hogy őszinte legyek, előtte utáltam a könyveket. Ha már rájuk néztem zsigeri rosszullét fogott el. De amikor láttam, mennyi osztálytársam járkál a franchise termékeivel és áradozik róla, akkor már én is kíváncsi lettem. Talán innen ered az a szokásom is, miszerint a legkedveltebb könyveket elolvasom, miért magasztalhatják annyira vagy éppen szitkozódhatnak annyit miatta. Lényeg a lényegben, meg is kaptam karácsonyra a könyvet és rögtön beleszerettem. Alig vártam, hogy jöjjön a születésnapom és folytathassam a kalandot. Így lettem könyvmoly.


2. Általában hol olvasol?

Ez most valami becsapós kérdés, ugye? XD Természetesen ahol lehet. A lakás bármelyik részén, még az utcán is, ha van valaki mellettem, hogy figyelmeztetni tudjon a veszélyekre. Tömegközlekedés során is simán előveszek egy kötetet.


3. Egyszerre egy könyvet olvasol, vagy jöhet több is?

Az éppen aktuális hangulatomtól függ. És persze attól, mennyire vagyok kiégve olvasás ügyileg. Most speciel kettőt olvasok egyszerre, de érzem, hogy nem jó ez így. Viszont volt már három-négy könyv is egyszerre. Szóval jöhet több is, ha olyan a kedvem.


4. Melyik a kedvenc műfajod?

Urban fantasy, romantikus-erotikus, paranormális-románc, de ha elég érdekes a fülszöveg és az utolsó pár sor, akkor bármi jöhet.


5. Van olyan műfaj, amit akkor sem olvasnál, ha fizetnének?

Én egy valamit nem szeretek, a verseket. Nagyon hadilábon állok velük.


6. Van kedvenc könyved?

Rengeteg ilyen van. Itt egy részük meg is található.


7. Melyik a leghosszabb könyv, amit elolvastál? 

Az Acheron, ami egy kicsivel volt csak több, mint 800 oldal, de minden szenvedést megért, amikor megbirkóztam az angollal. Ha végre ihletet kapok és befejezem, akkor egyértelműen a Kushiel dárdája lesz majd a befutó, hiszen 964 oldal.


8. Könyvtári vagy saját könyveket részesíted előnyben?

Saját. Szeretem látni a polcaimon a könyveimet. Néha még el is dicsekszem velük. Hiába, szerénységem az erényem.


9. Jelenleg mit olvasol?

J. Kenner-től a Forró rabságot és Tara Sue Me-től az Alávetettet. De még elől hagytam A lelkek tavát és a Kushiel dárdáját is.


10. Hol veszed a könyveidet?

Boltban :D


11. Előrendeltél már valaha könyvet?

Nem. Az e-kereskedelem és én nem vagyunk jóban. Ha meg ki tudtam várni azt, hogy meglegyen a megjelenés dátuma, akkor már a jeles alkalmat is meg fogom tudni várni.


12. Hány könyvet veszel havonta?

Egyet se. Csak félévente (ritkábban negyed évente) szoktam jeles alkalmakra. Inkább kapni szoktam barátnőimtől vagy kölcsönkérem tőlük. De amíg volt nálunk egy könyvesbolt, amit egymás között úgy hívtunk, hogy az Occós, addig előfordult a havonta egy-kettő, mert újság áráért lehetett venni nagyon jó köteteket.


13. Mi a véleményed az antikvár könyvekről?

Szép számmal lennének olyan könyvek, amiket már csak egy antikváriumban lehet megkapni és kellenének. Szóval jöhetnek.


14. Egymás mellett tartod a már olvasott és még olvasatlan könyveidet? 

Igen. Kis magánkönyvtáramban meg van mindennek a helye. Amit viszont külön tartok, az a kölcsönzött könyvek. Amit már elolvastam, az a könyvespolc tetejére megy, amit meg olvasok valószínűleg az íróasztalomon végzi.


15. Az összes könyved el szeretnéd olvasni, ami a magánkönyvtáradban van? 

Persze. Nem porfogónak lettek véve ;)


16. Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amiket már nem fogsz újraolvasni soha?

Elajándékozom őket.


17. Adományoztál már könyvet?

Hogyne. Az egyik cipősdoboz-adományozásnál az akkori kedvencemet. Remélem tetszett ^^


18. Volt már olvasási válságod?

Ami azt illeti, most is egy kisebb fajtában szenvedek. De az is előfordult, hogy fél évig nem is néztem a könyveim felé se, ami már csak azért is volt nehéz, mert a polc ott van az ágyam mellett.


19. Mit gondolsz, túl sok könyved van?

Lehet ez furcsa lesz, de van amikor úgy gondolom igen.


Ezek voltak hát a válaszaim. Az én kihívottaim pedig:

• @Ayasha
• és bárki, aki ki szeretné tölteni! :D

Egy furcsa pár - Egy éjszaka ígérete

Sziasztok!

Ha olyan írókról van szó, akiket szeretek, mindig örömmel veszem, amikor érkezik a hír a magyar kiadásról. Először úgy gondolom, biztos nem ugyan azt fogja még egyszer megírni. Talán lesz egy-két hasonlóság, de nem sok és az újdonságok mellett elenyésznek. Felmerül az is, hogy sokkal jobb lehet, mint az előző széria/kötetek, hiszen már újabban írta a mostanit, van tapasztalata és rálátása, mit és hogyan kell megírni. De ott a másik véglet is, amikor biztonsági játszma veszi kezdetét. A jól bevált problémákkal, helyzetekkel, szereplőkkel, konfliktusokkal. Talán egy kicsit változtat rajta nevekkel, helyekkel és még néhány dologgal, de érezhető, hogy majdnem ugyan azt a könyvet olvassuk.

Nos, Az egy éjszaka ígéreténél nem tudnám eldönteni pontosan, melyik is az a kategória a fentebbiekből, amelyikbe tartozhatna. Nagy izgalommal töltött el a tény, hogy az írónő újabb könyvsorozatát fogják kiadni idehaza. Amikor végre belekezdhettem, majd kiugrottam a bőrömből. Aztán ez nem tartott sokáig. Körülbelül a prológus végéig. Lehet, velem van a gond, de manapság egy olyan könyv sincs, ami le tudott volna nyűgözni, pedig sokat vártam az Ez a férfi sorozat utána Jodi Ellen Malpas-tól. Most, hogy tudom, egy másik könyve is lehetségesen meg fog jelenni az év vége felé, már nem vagyok annyira lelkes.

A történet szerint Olivia, a helyi kávézó szépséges felszolgálónője nem él kifejezetten nagy társas életet. Kerüli a feltűnést, be szeretne olvadni a nagy tömegbe és minden udvarlót rendre elutasít maga körül. Szeretett nagymamájának szenteli szabadidejének nagy részét, akit mindennél többre értékel és aki szeretné, hogy végre valaki elcsavarja kis unokája fejét, hogy boldog lehessen. Egy nap a kávézóban felbukkan egy rejtélyes férfi, aki mindent megváltoztat. Újabb véletlen találkozásuk után a lány belemegy a férfi szemérmetlen javaslatába. Miller ugyanis nem akar mást, csak egy éjszakát. Pontosabban huszonnégy órát, amely során megmutathatná, mi is az igazi gyönyör. Ám az első éjszaka nem sikerül túl fényesen, de az uraság nem adja fel, hogy az övé legyen a lány. Mindent elkövet a céljai elérése érdekében, beveti összes lehengerlő eszközét, praktikáját, majd sikerrel is jár. Természetesen egymásba szeretnek, de gyorsan rá kell jönniük, hogy a múltjuk miatt ez a kapcsolat lehetetlen küldetés.

Olivia visszahúzódó lány, aki próbál átlagos életet élni. Rögös gyerekkora miatt önértékelési problémái vannak és az alkohollal is hadi lábon áll. Gyerekként édesanyja elhagyta, így nagyszüleihez került, majd fiatalon eltűnt otthonról pár hétre, hogy megtudja, mi lett anyja sorsa. Nem is akárhova megy, de erre már a történet bizonyos részén rá is lehet jönni. (Egy kicsit túl hamar is.) Minden áron meg akarja akadályozni, hogy olyan legyen, mint az anyja, ezért nem is mer párkapcsolatot kezdeni senkivel, de önmaga mentegetésére rendre a nagyanyja gondozását hozza fel kibúvóként. Kitartóan próbálja magát elérhetetlennek mutatni, de azért belemegy egy olyan egyezségbe, ami csak egy éjszakás kalandot tartogathat neki. Nagyon impulzív lány, hiszen nem kell sok azért, hogy beleszeressen a férfiba, majd az első problémánál ott is hagyja. Emellett kissé ésszerűtlen is a viselkedése. Elhagyom mert nem szeret, de visszamegyek mert kedves, majd megint megpróbálom elhagyni, mert másnap ismét goromba volt és így tovább. Nemhogy egy kapcsolattal, de a saját érzéseivel sem tud napirendre térni. Ez főleg az utolsó fejezetekben érhető tetten. Jogosan akad ki a dolgokon, de azért az ő múltja sem makulátlan, ám ez már nem érdekli. Kétségtelenül van olyan, amiben igaza van, viszont jó néhány dologban eléggé álszent. Próbálja magát nagylánynak mutatni, de amint kizökken a szerepből ismét az a tétovázó, iruló-piruló lány lesz, mint előtte. Ami a karakterfejlődését illeti, nem is lehetett nyomon követni, olyan hirtelen állt be a változás. A karakter nagyon kidolgozatlan és keszekusza, nem ritkán idegesítő a folyamatos kombinálása miatt és az ízlése.... Ami a karakterfejlődését illeti, nem is lehetett nyomon követni, olyan hirtelen állt be a változás. Viszont egy valami érdekes benne, az a múltja. Ugyan csak ímmel-ámmal ismerhettük meg, de valószínűleg ennél még több is ki fog derülni róla. Legalábbis reménykedek benne, mert az eddigiek alapján, ez az egy dolog mentheti meg a karakterét attól, hogy a sablontömegben végezze.

Miller nem éppen egy kiismerhető figura. Szinte semmit nem tudunk meg róla azt leszámítva, hogy kényszeres és fél a kötődéstől. Mentálhigiénés problémáját próbálja visszavezetni a saját tulajdonra, de ez a magyarázat elég gyenge lábakon áll. Nem is tudunk meg semmit a múltjából, amivel következtetni lehetne bármire is. Elég birtokló természet, aki nem szereti, ha hozzányúlnak a tulajdonjához, legyen az egy pohár vagy Livy. Váltig állítja, hogy nem tud érzelmileg elköteleződni, de amikor végre be tudja becserkészni Oliviát, rögtön megerednek azok a romantikus gondolatok, amiktől annyira irtózik. Már a kötet első felén érezhetően nem stimmel vele valami, ha az üzleti életéről van szó. Rögtön bezárkózik, már-már elhajtja a lányt, nem is beszélve a furcsa hívásokról. Erre is van magyarázat, ami azért tényleg meglepő. Én nem erre számítottam, hanem egy másik húzásra, de jól van ez így. Legalább nem lett egy sablonos töltelék. A karakterben a rendmánián kívül idegesítő a birtoklásának kinyilvánítása is. Azzal, ahogyan a barátnőjét vezeti ki a helyekről már egy kicsit sok. Mintha egy rakoncátlan kisállatot akarna a helyére tuszkolni. És nem értem, ez miért tetszene a lánynak. Továbbá ott vannak azok az érdekes kijelentései valamint az, hogy nem szereti önmagát ismételni. Pedig folyamatosan csak azt teszi. Ezzel a szereplővel is legalább annyira nem tudom hányadán állok, mint a barátnőjével. De érdekel, mi lehet minden hátterében, hiszen a legtöbb rejtély körülötte van. Ugyan úgy, mint Jesse-nél, nála sem lehet tudni, mikor próbál meg ködösíteni és mikor vall be valamit. (Egyébként nem csak ebbe hasonlít az előző sorozat férfi főszereplőjére, de ezt nagyon gyorsan meg is lehet állapítani azoknak, akik olvasták) És ez az, ami érdekessé teszi őt az „ügyei” mellett.

A mellékszereplők tipikusan Malpas-osok, nincs új a nap alatt. Ott van a legjobb barát, aki most férfi lett és egy kicsit meleg. Egyébként személyiségében teljesen olyan, mint Kate. Nagyjából még ugyan azokat a hibákat is követi el. Aztán a derék nagymami. Ő is kapott egy kicsit Kate személyiségéből, ami elég furcsa asszonysággá tette. Vicces, kedves és modern lett. Talán ő a legszerethetőbb az egész könyvben, de ugyancsak a kapcsolatba belehajszolás miatt egy kicsit furcsa. Továbbá ott van a másik oldalon az új Sarah, aki legalább annyira idegesítő és nyomulós, mint elődje. Szóval semmi kiemelkedően újszerűt nem tudott ezen a téren felmutatni az írónő. Mondjuk a mellékszereplők itt valóban csak mellékes szerepet töltenek be.

Sajnos elmondható, hogy rengeteget merítkezett az írónő az előző köteteiből. Komplett karaktereket is átvett, ahogyan események is felbukkannak, mint például a klub és az ott történő lerészegedés, a lakásra való húrcibálás és még sorolhatnám. Sok dolog túl hirtelen történik (lásd a történet eleje). De szerencsére vannak itt ráncfelvarrások és újítások nagy számban. Ilyenek az ok-okozati összefüggések, a felbukkanó szereplők és azokkal kapcsolatosan felvetődő kérdések valamint a karakterek múltja. Ezek miatt vagyok kíváncsi, mit tartogat a folytatás. 

Ajánlani azoknak tudom, akik ismerik az írónő előző műveit. Számukra érdekes lehet, mi az ami ismétlődik és mik az újdonságok a történeten túl. Valamint az erotikus irodalom kedvelőinek is tudom ajánlani. Minden meg van benne, ami általában benne kell lennie egy ilyen típusú könyvben és még különlegességeket is találni. Egyébként van még egy negatívum. A magyar kiadás. Rengeteg helyesírási hiba, rosszul összerakott mondatok, félrefordítások, elírások. Nem szoktam a kiadásról írni, de ez már annyira feltűnő volt, hogy nem mehettem el mellette szó nélkül. 

5/3

És a szerelem? - Mielőtt megismertelek

Sziasztok!

Van az a könyv, amit azért olvasunk el, mert szép a borítója, jó a tartalomleírása, érdekes a felvetett témája. De létezik olyan is, ami azért kelti fel a figyelmet, mert annyian dicsérik az egekbe. Nem mellesleg jó volt a belőle készült film előzetese. Pont ez utóbbi kategóriába tartozik nálam a Mielőtt megismertelek. (Régen a Csillagainkban a hibával is így jártam egyébként)
Egyszer már belekezdtem a könyvbe februárban, de időhiány miatt abba is hagytam. Egyébként meg nem is nagyon nyerte el a tetszésemet a folytatáshoz. Most viszont úgy döntöttem, adok még egy esélyt neki, hátha másodjára megváltozik a véleményem. Ebből a nekilendülésből is csak azt tudom mondani, ez nem az én könyvem. Egy valamiben reménykedek: a filmben. Már a trailere is hangulatosabbnak tűnik, mint maga az alapmű, amiből készült. De ez majd egy másik alkalom lesz. Addig is jöjjön a könyv és ami tettszett benne, azaz a sztori.

A történet középpontjában Louisa Clark áll, aki kissé megrekedt a gyerekkorban. Miután régi állását kénytelen elhagyni a hely bezárása miatt, csak sodródik egyik helyről a másikra, nem is tudva mihez akar kezdeni az életével. Egy nap azonban a Munkaügyi Központban találnak egy ápolói munkát számára. Hosszas huzavona után el is megy az állásinterjúra, ami során felveszik a súlyos közúti balesetben lebénult Will Traynor mellé. A férfi mindig is tudta, mit akar az élettől és azt rendszerint meg is szerezte, ám a baleset után már úgy érzi, számára nincs kiút. Egy tolószékbe sínylődik és másoktól függ, ami végleges elhatározásra juttatja. Mikor Lou megtudja, mire is készül újdonsült főnöke először megrökönyödik, majd elszánja magát, hogy megpróbálja megmutatni számára a lehetőségeit. A munkakapcsolat döcögősen alakul megtűrésből elviseléssé, majd barátsággá, amely megváltoztatja mind a saját, mind családjaik életét.

Igen, kb tényleg ilyennek képzeltem XD

Mint már említettem, Louisa egy olyan lány, aki nem tudja mit kezdjen magával. Miután kizökkentik a komfortzónájából egyenesen elveszik a nagybetűs életben. Számára az a legizgalmasabb, ha egy közeli városkába ellátogat vagy éppenséggel elkíséri a barátját futni, akit egyébként már csak megszokásból „szeret”. Ez a hozzáállása sem véletlen, hiszen fiatalabb korában éri egy bizonyos atrocitás, amin nem bírja túl tenni magát, de segítséget nem hajlandó kérni. (Az már számomra mondjuk kissé hihetetlen volt, hogy mivel oldotta meg ezt az írónő. Ugyanis ennyitől nem fognak kitörlődni a rossz emlékek, de mindegy.) Willel igazán azért is érezheti jól magát, mert a férfi is legalább annyira sérült, mint ő. A ruhaválasztásai sem véletlenek, de ezt majd mindenki megtudja, ha elolvasta a könyvet. Első olvasatra azt mondanám, nagyon önző tud lenni, de mivel testvére és családja nem éppen a szolidaritásukról híresek, ezért még ezt sem írhatom a számlájára. De az tény, elég naivan áll a dolgokhoz és azért mégiscsak irányítható. Azt hiszi könnyen kiismerheti magát a másikon, holott valójában nem is úgy vannak a dolgok, ahogyan azt elképzelné és erre a reakciója nem más, mint a hiszti. És nem utolsó sorban, rendkívül sokat szerencsétlenkedik, mire végre véghez is tud vinni valamit. Ez először nem zavaró, de amikor már a sokadik alkalom jön... Érdemes azt is megjegyeznem, hogy ezek ellenére is, ő az aki a legnagyobb változásokon keresztül esik. Megtanul egy kicsit jobban alkalmazkodni és a végére már egészen öntudatos lesz. A legnagyobb probléma mégis az, hiába ő a főszereplő, nem lett igazán jól kidolgozva. Főleg Will-ről szólnak a belső monológjai és ez kissé megnehezíti azt is, hogy felfedezzük a fejlődést, ami amúgy hirtelennek tűnik. Egy kicsit furcsa. Na jó, a karakter is idegesítő kissé, főleg a folyamatos túlgondolások miatt.

Jajj nekem XD

Will...Igazából ő volt az egyetlen szereplő, akit megkedveltem. Valaha két kézzel habzsolta az életet. Meg volt mindene, amit csak akart: egy jó állás, egy szép barátnő, luxus, amihez gyerekkora óta hozzá volt szokva és ami számára a legfontosabb, az önállóság. A baleset után ebből szinte semmi nem marad meg és ez az, ami elkeseríti, ami miatt a helyzetet kilátástalannak ítéli meg. Egyvalami maradt meg neki, az a makacssága, ahogyan az az elbeszélésekből kiderül. Szarkasztikus humorával pedig minduntalan próbálja leplezni fájdalmait, amik végül mindig legyűrik. Kitart a döntése mellett, hiába is éri utol a szerelem.  Talán ez az, ami a legszembetűnőbb vele kapcsolatban. Egy romantikus könyvben ez mindent megoldana és boldogan élnének, amíg. De ez nem egy romantikus könyv. Számára a Louisa iránt való érzései inkább az, ami megédesíti a közelgő finálét, nem pedig az, ami javulást okoz. A történetet felölelő hat hónap inkább egy szolid integetés a részéről és az bántja, hogy ezt a családja valamint a barátai nem hajlandóak tudomásul venni. Az a bajom, hogy nem Will lett a főszereplő, bármennyire is annak tűnik. Sajnos nem láthattunk túl sokat az előző életéből, de valószínűleg sokkal izgalmasabb lett volna, ha az ő szemén keresztül látjuk az egészet. Én értem, miért nem ő lett az, de sérelmezem.

A mellékszereplőkről annyit, hogy egytől egyig önzőek. Mindannyiuknak meg van a maguk kis oka, miért lehet olyan a karakterük amilyen, de ez akkor is csak egocentrikus gondolkodás. Ott van a Traynor família, amelynek tagjai első sorban azt helyezik előtérbe, hogy társadalmilag mi a legelfogadhatóbb (mondjuk az apa, a szemszöge alapján, valami mást is). Persze bennük van a szomorúság is, de főként ez jellemző rájuk. Másik részről a Clark család se különb. Számukra a pénz nagy motivátor és még csak meg sem kérdezik, mi is az, amiért ilyen sokat keres Lou. Amikor kiderül, akkor a Traynorokhoz hasonlóan, számukra is elsődleges lesz a külsőség. Egyedül csak a Lou húga az, aki eljut addig, mit is jelent ez a lány számára. Megpróbál segíteni, de nem képes a tolószéken túl gondolkodni. Mondjuk ez főszereplőnkre is igaz. Szóval a hiba az, hogy senki sem a megfelelő reakciót mutatja és túlontúl sekélyesek lettek a figurák. Az előítélet csak úgy körbelengi az egész könyvet ennek hála.

A könyvben nem is ilyen ruhában volt 

A könyv sok sebből vérzik, de azért vannak pozitív dolgok is. Például Will karaktere és egyes jelenetek. Kifejezetten jól sikerült az, amikor Louisa születésnapját ünneplik. Ugyanis eddig a pontig nem hitte volna ellenfélnek Will-t Patrick, de miután meggyőződhetett róla, igenis az, már nem volt olyan nagy a szája. Ez pedig nagyon jól esett a kicsi szívemnek, mert őt kifejezetten utáltam. A másik szép jelenet az, amikor a részeg Lou „táncol” Willel az esküvőn. Mindenki ferde szemmel néz rájuk egy kivétellel. És mivel rendesen leitta magát a kisasszony, ezért végre megfeledkezett partnere fogyatékosságáról. Persze nem mehetek el a vég mellett sem, amikor a lány végre összeszedi a bátorságát és a szegény barátja mellett marad, amíg kell. Azt azért mégiscsak végig sírtam. Viszont még ezekben a jó jelenetekben is ott van a probléma. Túl rövidek és kapkodóak lettek. Mint ahogy az egész könyv is. Mindenbe belecsippentünk és csak telik az idő. Kár.

Ajánlani azoknak tudnám, akiket nem zavarnak a fent említett hiányosságok. Na meg persze, akik szeretnének egy jót sírni a végén. Mert az tényleg nagyon megható lett. De igazából mindenkinek, akit érdekel a felvázolt téma. Nem mondom, hogy kiemelkedő lenne azon belül, viszont szórakoztató tud lenni a maga egyszerű hangulatával és bájával egy nem mindennapi befejezés keretei között. Személy szerint én szeretem az ilyen végeket. Sokkal inkább reálisabb, mint az átlag megoldás. A filmet pedig majd meglátjuk milyen lett ;)

5/3  

Soha ne mondd, hogy soha - Ahol a szivárvány végetér...film

Sziasztok!

Majdnem féléve, amikor elkezdtem a blogot, az egyik első bejegyzésem az Ahol a szivárvány véget ér című könyvről szólt. Akkor váltig állítottam, hogy a filmről nem fogok írni belátható időn belül. (Nálam ez olyan egy-két évet jelöl meg.) Ám azóta jó néhány hónap eltelt, nekem is egy kicsit megváltozott a hozzáállásom. Nem mellesleg újfent meg kellett néznem egy délutáni matiné során. És elmondhatom, másodjára már nem is volt annyira rossz, mint az első találkozás. De továbbra is úgy gondolom, ez nem feldolgozás, hiszem a könyvből csak néhány elemet ültettek át. Tudom, levélregény, de azért lehettek volna hűbbek a cselekményhez, az időhöz és a szereplőkhöz. Mondjuk úgy, hogy a film megnézéséhez nem szükségeltetik a könyv ismerete, hiszen abból csak nagy vonalakban merít. Nem is véletlenül nem egyezik meg a film címe a könyvével, és ez nagyon is rendjén van, kivéve a magyar kiadásnál, de ezt is el lehet nézni.

A történet szerint Rosie és Alex elválaszthatatlan barátok, akik minden apró lépésükről beszámolnak egymásnak. Ez akkor borul fel, miután a lány a születésnapját követő napon (hála az ötödik tequilának is, amit benyakal) nem emlékszik semmire, így nem is sejti mennyire megbántja a titkon szerelmes barátját. A fiú sértődöttségében másik lány után koslat, ami Rosie-nak fájdalmat okoz. Tehát neki is ideje találnia valakit. Ennek a döntésnek következménye lesz egy nem várt terhesség képében. Erre még egy lapáttal rátesz, amikor Alex Bostonba költözik és hiába kéri Rosie-t, hogy tartson vele. Ahogy cseperedik a kislány, úgy lesz a két főszereplő is egyre komolyabb. Mindketten súlyos hibákat követnek el mind magánéletükben, mind egymással szemben, de a végén midig ott vannak egymásnak. Ám a sors közbe szól. Fejenként egy-egy rossz házassággal és sok elvesztegetett évvel.

Rosie még mindig egészen szerethető karakter, aki próbál jó anya lenni amellett, hogy dolgozik és még hébe-hóba a legjobb barátját is próbálja összekaparni a csalódások közepette. Nem mond le az álmairól, annak ellenére, hogy nem sokan tartják reálisnak azt, ami tisztelhető tulajdonság benne. Talán ezért is érzem őt a legerősebb szereplőnek a filmben. Mert valóban erős jellem. Nem szégyelli azt bevallani (ha egy kicsit későn is) a hibáit és mindent megtesz azok kijavítására. De a szerelmi élete az azzal együtt járó döntésekkel, még mindig katasztrófális. Ha nem vakítja el az elején a bosszú, majd egy szép férfitest, akkor hamarabb a happy end-hez értünk volna...bár akkor nem lenne film se. Az őt alakító Lily Colins hozta is ezt a figurát. Bár néhol tudott furcsa arcokat vágni, de határozottan nem volt rossz a szerepben.

Az a boci szempár *-*

Alex-el már több gondom volt. Nem emlékszem, hogy ennyire nyálas lett volna a könyvben. De annyi biztos, hogy most nagyon csöpögősre fogták őt. Volt, amikor legszívesebben átléptettem volna ezeket a jeleneteket. Ezen felül egy kicsit hisztis is néhány jelenetben (lásd: a kiállítás után), holott jogos kritikát kapott. Egyébként nem nehéz róla leolvasni, mennyire oda van Rosie-ért. Persze azt se, mennyire meg próbálja elkerülni a film közepénél, hogy ezt a lány megtudja. Vannak pillanatok, amikor egészen megsajnálja az ember. Itt az első menyasszonyára gondolok. Nagyon csúnyán át lett ejtve szegény, aztán már ment is vigasztalódni az idő közben elköteleződött Rosie-hoz. Azért ez egy kicsit furcsa. Mindegy. A karakter nem lett egy kiemelkedő, de látszik, hogy Sam Claflin a legtöbbet hozza ki belőle, amit lehetséges. Egyébként, megjegyzem, először csakis miatt néztem meg a filmet és akkor még sokkal jobban is tetszett a figurája.

Az esküvői jelenet az egyik kedvencem

Ami a mellékszereplőket illeti, nem volt semmi kiemelkedő. Sőt, hiányérzetem volt a könyv fényében. Ruby nem ilyen volt. Ugyan próbálták viccessé tenni a beszólásaival és már önmagában az extrém megjelenésével kompenzálva a korbeli és magánéletbeli különbséget, de nem sikeredett emlékezetesre. Csak egy töltelék szereplő lett a néhány közül. Hasonló képen jártunk a szülőkkel és a testvérkével is, amiből ugyebár kettő is volt az eredetiben. Kifejezetten hiányoltam az Elváltak Klubját, akik végig segítették Rosie-t a göröngyös úton, míg egymáséi lehettek szerelmével. Ez nagyon fájó pontja volt a filmnek. A két gyerek, Katie és Toby nagyon erőltetett volt. Maga a "színészi játékuk" is elég silányra sikeredett. Ami pedig az exeket illeti, itt sem volt túlzásba véve semmi.

Ha mondani valóját vesszük, itt már sokkal inkább a szerelemről beszélünk, mint a könyvből jól ismert barátságról. E szerint, a szerelem mindent legyőz, legyen az néhány rossz kapcsolat vagy az idő. Csak az a baj, hogy a romantikus filmek nagy része is erről szól, míg azért a könyvben levő barátság erősebb volt az itt megjelenítettnél. A túllépés és egymás támogatása sem dominál, pedig ez is fontos része volt. Helyette elmentünk majdhogynem giccsbe. Pedig kár az alapanyagért.

Az édes egymásra találás

Mindenesetre, ha el tudunk vonatkoztatni a regénytől egy egészen kellemes filmet kapunk két jó főszereplővel és egy egészen rendjén kezelt szerelmi szállal. De a könyv szerelmeseinek lehet, hogy a változtatások miatt nem fog tetszeni leginkább. Hiszen anya-lánya között ha van 8 év, akkor sokat mondok, és nem is éppen Angliában játszódott az egész, hiányoznak egyes szereplők, sajnos nem cselekményhű és a felölelt időintervallum is nagyon távol áll, egyes szereplőkön változtattak. Szóval akad itt probléma, de még az egyszeri néző számára is, aki az eredeti ismeretének hiányában van. Ám az utolsó 20-30 percért megéri. Ugyan már úszunk a végére, de az kifejezetten jóra sikeredett az egész esküvő és a hoteles jelenetek. A romatikus filmek rajongóinak pedig csak ajánlani tudom.


10/6

https://www.youtube.com/watch?v=g8_LiMuHD58

New design és a Summer Book Tag

Sziasztok!

Végre "elkészült" az új dizájn, amin már egy ideje törtem a fejem. Ugyan még nem olyan, amilyennek szeretném, de már jó úton haladok. Habár nem tudom, mennyire tetszik majd nektek, csak remélni tudom, hogy fog. A legnagyobb gondban a menüsorral vagyok, majd még azt is kiokumlálom, ám addig is jöjjön az új bejegyzés, a Nagy Nyári Book Tag.

A minap gyanútlanul felléptem a molyra, majd rögtön a frissek között bele is ütköztem a kihívásba. Köszönöm ezúton is @AniTiger-nek a jelölést. Az ő kitöltését itt olvashatjátok, a blogján.

 És itt vannak az én válaszaim:

1. Mutass egy nyárias borítójú könyvet! 

Karen Thompson Walker: Csodák kora 

Igaz, a könyv nem éppen a nyárról szól, de mindig feljön nálam ebben a tikkasztó hőségben.


2. Válassz egy (kitalált) helyet, ami tökéletes célpont lenne a nyári vakációdnak!

J. K. Rowling: Harry Potter sorozat

Ez nem is kérdés. Roxfort és annak birtoka. Mivel ilyenkor már az ottani diákok se lennének láb alatt, ezért könnyű szerrel végig tudnám járni a kastélyt (bár, ha pechem van, akkor úgy eltévedek, hogy nem is kerülök ki onnan). És persze valószínűleg jóval hűvösebb is lenne, mint most itt. Nem mellesleg, ha kifogynék a rejtett helyekből és látnivalóból, ott van még nem is olyan messze Roxmorts egy kis bámészkodásnak. Amennyiben ki akarnám próbálni az extrém sportokat, ahhoz sem kell messzire mennem, hiszen ott van a Tiltott Rengeteg is. Élni tudni kell! ;) De kár...


3. Nyári vakációra utazva egy repülőgépen ülsz. Olyan könyvet szeretnél olvasni, ami egész úton kitart. Melyik lenne az?

Jacqueline Carey: Kushiel dárdája

Ha egy igazán hosszú repülőútra mennék, például álmaim ne továbbja felé (Japán), akkor szerintem lenne időm, hogy végre végig olvassam ezt a felettébb nagy terjedelmű és igen apró betűkkel zsúfoltságig teleírt könyvecskét, ami csupán csak 956 oldal plusz az ízelítő (hét és fél oldal). Érdekesnek érdekes, szóval el tudna szórakoztatni és a hossza is pont kijönne ennyi idő alatt.

Amennyiben valami könnyedebbet akarnék, azt a vicces könyveknél majd meglátjátok. Bár szerintem az még feltűnőbb lenne, hiába rövidke.

4. Nyári szomorúság gyötör - melyik vidám könyv csal biztosan mosolyt az arcodra?

K. B. Rottring: Heri Kókler és a Bűz Serlege

Imádom a groteszk humort, hát még a trágár vicceket. Ez a kötet mind a kettőben bővelkedik, ezért nem is kérdés. Ha rossz a kedvem, fel kell ütnöm egy kicsit lapozgatni. Csak ajánlani tudom ilyen alkalmakra, de szigorúan 18 év felett XD 

5. Éppen a tengerparton ülsz, teljesen egyedül. Melyik könyves pasit szeretnéd magad mellé?

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Calderon-t. Imádom ezt a pasit és szívesen lecsapnék rá. Emellett szórakoztató az egyénisége, jóképű, szellemes. Egy percig sem unatkoznék mellette.

6. A fagyizás mellé dukál egy menő haver is! Melyik kitalált karakter lenne a legjobb haverod? 

Sherrilyn Kenyon: Acheron

Acheron. Tudom, ez furcsán hangozhat, de nekem nem kellene pasimnak. Túl zűrös a családi háttere. Félnék, ha megbántanám valamelyik tagját, akkor ott lenne vége a dalnak. De barátnak egy fagyi mellett szívesen elfogadnám. *-* Elvégre nem kevésbé ravasz, szarkasztikus és érdekes.

7. Add tovább a nyári őrületet - hívj ki más bloggereket is a tagre!

• @Ayasha
• @Londonna
• és bárki más, aki ki szeretné tölteni, mert a tag szabadon vihető! (blogon vagy kommentben is)

Visszatértem! - Bűnös éj

Sziasztok!

Régen nem jártam már a blog közelében sem, nem hogy bejegyzést készítettem volna. Ennek jó néhány oka van, de elég annyit, hogy rajtam kívülálló tényezők miatt nem volt időm és energiám több időt fektetni az oldalra (lásd: szakdolgozat, államvizsga). Mivel ezt az időszakot lezártnak tekinthetem, ezért most már időm is engedi, hogy minél többet írhassak ide. Ehhez mérten meg is próbálok több időt fektetni a vezetésbe. Van néhány ötletem, de még egyelőre csak saját magammal tisztázom le őket, ezért nem is említek többet róluk. Majd HA eljön az ideje ;) Addig is próbálok visszazökkenni a hétköznapokba. Laza levezetésként pedig rögtön egy könyvvel kezdtem, amit már nagyon régóta vártam. És most kiderül, mennyire is volt jogos az izgalmam a regénnyel kapcsolatban, ugyanis újra Dark Hunter lázban égek.

Nincs olyan rajongó, aki ne ismerné fel a jelet :D

Mint említettem, a sorozat nagy kedvencem, hiszen az egyik legelső Urban Fantasy, amit olvastam és rögtön bele is szerettem. Nagyon megtetszett az írónő stílusa és ezzel még a néhol már túl giccses írásmódot is feledtetni tudta vele. A karakterei is nagyon érdekesek, bár már előre tudhatjuk, hogy valamilyen tragédia miatt lettek olyanok, amilyenek, ám ezt kompenzálja a szereplők története. Én mindig ezekre vagyok a legkíváncsibb és rendre nagyon különleges, szomorú és szívet tépő sztorikat kapunk a múltból. Mindig bővebben meg volt vitatva és vissza is tekinthettünk néhány jelenet erejéig, nem csak említés szintjén. Ez az, amiben igazán jó az írónő. Valamint a szarkasztikus humorában. Sokszor előfordult már olvasás közben, hogy felnevettem, néhányan pedig nem értették mi bajom. És persze nem mehetek el a mitológia mellett sem, amit gondosan építget Sherri könyvről könyvre. A kedvenceim szereplőim miatt pedig egyértelműen tovább kell mindig olvasnom. Ilyenek Simi, Savitas, Acheron, Styxx, Urian, akiknek a sorsáért végig izgulhatok. De persze rajtuk kívül is rengeteg olyan szereplő van, akik meg tudják fogni az embert. Csak utána győzzék számon tartani őket.

Ez a borító...:S

Mármost, amikor megtudtam, hogy jön Alexion és Danger könyve, rögtön fellélegeztem. Az Ulpius eltűnése után sokáig kellett arra várni, hogy valamelyik kiadó felkarolja ezt a remek sorozatot (bár az Ulpius idején sem vitték túlzásba a kiadásukat) és hála legyen, meg is tették. Köszönet érte az Athenaeum Kiadónak és szerintem ezzel sok másik Sötét Vadász rajongó így van. Tehát, amikor megtudtam, hogy jön a kötet, rögtön került is a kívánságaim közé, és diploma ajándékként meg is kaptam. (Köszönöm még egyszer Ayasha :* <3) Aztán az első néhány oldalon alább is hagyott a lelkesedésem.

A történetben néhány Sötét Vadász kedvenc ellenségünknek hála, felkelést tervez Acheron ellen. Vezetőjükként Stryker mellett megjelenik Alexion egykori bajtársa, Kyros, aki elvakultan próbál mindent gyűlölni saját sorsa miatt. Acheron meg is bízza Alexion-t, hogy járjon el helyes módon az ügyben, így leküldi a Földre, hogy felkeresse régi barátját és meggyőzze arról, hogy amit a gonosz démon mesélt neki, az hazugság. Az ottartózkodása alatt viszont találkozik a megnyerően karakán Danger-re, akivel nem igazán tud eleinte mit kezdeni. Természetesen ez a kapcsolat először plátói évődésbe, majd szerelmi egyesülésbe csap át. Mindeközben a viharfelhők egyre csak gyülekeznek felettük és az válik kérdéssé kit mentsen meg Lexi. A legrégebbi barátját vagy a szerelmét. Ez jól is hangozna így, de a tálalással gondok voltak.

Kezdjük rögtön a főszereplőkkel. Velük volt a legnagyobb problémáim. Ugyan itt is kapunk egy kis ízelítőt a háttértörténetből, de korántsem eleget ahhoz, hogy igazán át lehessen élni a tragédiájukat. Nem volt olyan átütő, hogy összeszoruljon a torkom olvasás közben, márpedig az eddigiekben ez rendre megtörtént (kivéve talán az Angyali csókot, ami ezidáig a leggyengébb része volt a sorozatnak). A karakterfejlődés is hirtelen volt. Egyik pillanatban még ridegek és karót nyeltek egymással, aztán a másikban már viccelődnek egymással és bumm, szerelmesek is egymásba. Ez egy kicsit nyaktörő változás nekem. Ennél még a szerelem első látásra is hitelesebb. Danger és Alexion egyébként is inkább nevezhető barátnak, mint szerelmespárnak. Lelki társak meg minden, de átütő kémia nem igazán volt közöttük, csak néhol sikerült eltalálni valamennyire. És ez elég fájó pontja volt az egész könyvnek. Jók voltak a párbeszédeik, de csak a könyv második felétől kezdődően. 

Előtte az is teljesen semmilyen volt. Kémia nuku, párbeszédek gyatrák. Az a baj, hogy a vége felé is felmerülnek újra ezek a hibák, de szerencsére akkor van nagyobb gond is. Külön-külön nem is nagyon tudnék róluk beszélni, mert nagyon egyformák lettek a szembetűnő testi különbségek ellenére. Mindketten sokat szenvedtek a múltban és a jelenben is. Nem tudnak kapcsolatokat kialakítani, pont a foglalkozásuk miatt. Magányosságukban pedig egyszer csak rátaláltak a barátság....bocsánat, a szerelemre, amit megpróbálnak a lehető legintenzívebben megélni, amíg lehet. Hasonló témát boncolgatott egyébként a másik, számomra gyengébbre sikeredett rész, a fentebb már említett Angyali csók is, habár ott még átütőbb lett az élmény.

Ez az elmúlás érzet volt talán az egyik legjobb pontja a könyvnek a frenetikus mellékszereplők mellett. Főleg az utolsó pár fejezetben volt nagyon érezhető, hogy itt valamikor el fog törni a mécses és ugyan előre tudni lehet már, mi lesz a végén, de azért ott a gombóc a torkodban, hogy akkor most hogyan tovább. Megvallom, én elpityeredtem kissé, amikor utolérte őket a vég. Az egy nagyon súlyos része volt a regénynek.

Említettem, hogy a mellékszereplők nagyon jól sikerültek. Kaptunk egy kis Simi-t és Acheron-t, megjelent egy jelenet erejére Urian is és az én személyes legnagyobbam, Savitar. Ugyan nem igazán kaptak teret a kibontakozásra, de a helyzetiróniának és a tökös beszólásaiknak hála, messze azok voltak a legjobb pillanatok. Savitar pedig határozottan itt csapott fel Number One-nak. Semmit az ég világon nem tudtunk meg róla, mégis várom, mikor lesz már saját története. Simi még mindig Simi (elkényeztetett és lobbanékony), Acheron továbbra is osztogatja pléhpofával a bölcsességeit, Uran pedig oltogat. Kiemelkedett egy másik mellékszereplő is: Xirena. Aki szereti a Simit őt is nagyon fogja. Mondanám azt, hogy ő a „kis” Charonte démon felnőtt kiadása, de egy bizonyos csitítgatás után már ez sem igaz. (Érződik a rokoni szál ;) XD)

A főgonoszokról még nem ejtettem szót. Kyros nem zavart túl sok vizet. Nem tudtunk meg annál többet, minthogy a múltban ismerte Aelxiont és mennyire megbántódott bizonyos dolgokon vele kapcsolatban. Nincs spoiler. Ám Stryker már annál elvetemültebb. Amiket kitalál (mivel már lelőttem magamnak jóval előrébb a poénokat az Acheronnal még évekkel ezelőtt) nagyon meredekek. De határozott fellépésével nem is csodálom, hogy sikerült egy-két összetört lélektelent meggyőznie a hazugságairól. Az pedig, ahogyan bosszankodik a füstbe ment tervein vicces pillanatokat okoztak. Viszont ott van az, amikor felbukkan egy olyan személy a múltjából, akit nagyon régóta gyászol. Akkor először megsajnáltam a fazont, de csak egy pillanatra és azt is csak a saját könyve árnyékában. (Igen, sok mindent elspoilereztem már magamnak, de nagyon lázban égtem akkoriban.) Méltó ellenfele ő bárkinek a sorozatban.

A német kiadás a legszebb

A kötetben rengeteg dolog kiderül Acheronról és annak féltve őrzött titkáról, ami egyrészről nem baj, hiszen voltak már sejthető dolgok is, másrészről viszont problémás, pont a saját könyve miatt. Sokkal nagyobbat üthetett volna az Acheron (engem rendesen gyomorszájon is vert, mert ezt a kötetet nem olvastam előtte, így lemaradtam a nagy feltárulkozásról), ha ezeket a részleteket itt kihagyta volna az írónő. Nem mondom, hogy így nem lesz durva, mert csak a felszínt kapargatta meg a kötet, de akkor is. További gyengéje a könyvnek, hogy nagyon nehezen akar beindulni a cselekmény. De amikor megy a közepén, akkor nagyon pörög, viszont a végére érezhető a kifulladás és ezáltal a megoldás is elég gyors lett. Egyébként nem úgy volt, hogy 10 napot ölel fel a történet, hiszen Lexi csak annyi ideig lehet a Földön a testében? Bárhogy számolom, nekem nem jön ki az az idő.Említettem már, hogy szerintem a borító botrányosan silány. Eddig sem volt kitűnő munka, de most még azt is alúlmúlt.

Szóval nem lett kedvenc könyv, de a Sötét Vadászok szerelmeseinek kötelező érvényű, még ha spoileres is az elkövetkező (szerencsére) egyre közeledő Acheron-finálét illetően. Aki még nem olvasta egy kötetét sem a sorozatnak, az viszont ne ezzel kezdje, mert vannak utalások, amik zavart okozhatnak az erőben. Nem egy világmegváltó könyv ez, még csak a szérián belül se, sőt, az eddigi leggyengébb láncszem.  De egy könnyed kikapcsolódásnak éppen elég.

5/4

Hol vagy már Wren? <3

Viszont, ami nagyon feldobott, az a kis ízelítő volt az Unleash the Night-ból (magyar címén: Szenvedélyes éjszakák) és annak is az egyik kedvenc jelenetéből. Annyira megörültem, hogy szó szerint felvisítottam ujjongásomban. Ugye felnőtt embernek úgy kell közönség előtt. Nem hittem volna, hogy egyszer eljutunk ideáig, de igen. Elméletileg az Athenaeum ugyanis jövő év tavaszára tervez Sherrilyn Kenyon köteteket. IGEN, IGEN, IGEN...még ha elég messze is van, de IGEN. Ha így lesz, tudom mit kell majd szülinapomra. Wren kötete fent van a kedvenceim TOP 3-jában. Egyszerű, ám nagyszerű, remek szereplőkkel és tüzes kémiával. Mindennek középpontjában egy kissé állatias, viszont annál szerethetőbb férfivel, akire bárki mondaná, szükségem van rá! Nekem kell egy Wren! Ez volt az első Vérvadász kötet, amit hajlandó voltam végig olvasni és imádtam minden oldalát, elejétől a végéig. Szóval, várós.