Egy kis újdonság - Az Ékkő

A napokban már gőzerővel gondolkodtam azon, hogy elférne némi vérfrissítés az oldal külsejét illetően. Tegnap el is jött a megvilágosodás, milyen fejlécet szeretnék, majd ahhoz kerestem valamiféle optimális megoldást stílus szempontjából, bár nem tudom mennyire lett jó választás. Mindig is kritikus voltam önmagammal szemben. Észrevételeiteket várom szívesen a kommentekben. Na de térjünk át az új olvasmányomra.

Gondoltam, hogy levezessem a Párválasztó eddigi részei által okozott kettős érzéseket, valami újba kezdek bele. A kísérletem célpontjává Pedig Amy Ewing Az Ékkő című darab esett áldozatul. Nagyon régóta szemeztem már ezzel a kötettel, és most, hogy végre bent volt a könyvtárba, rá is vetettem magam. Legalább olyan felemás érzésekkel tettem le, mint Az Elitet valamint Az Igazit.

Újfent egy disztópikus világba kerültünk most némi fantasy elemmel megspékelve. Ebben a világban szigorú hierarchia uralkodik, és a városállam aszerint is épül fel. Ezen világ lányai, amint átesnek az első peteérésükön, azonnali vizsgálaton vesznek részt kötelező jelleggel, ahol kiderül, kihordhatják-e a királyi családok gyermekeit vagy sem. Akik nem alkalmasak, azok élhetik életüket tovább családjukkal, viszont a többiek Átmeneti Intézményekbe kerülnek, ezzel végleg elszakítva őket gyökereiktől. Itt megtanulják használni mágikus képességeiket, majd amikor eljön az idő, sorszámot kapnak, és egy aukció keretein belül a nemesség megvásárolja őket, hogy aztán gyerekét megszülje. Ebbe a helyzetbe kerül főszereplőnk, Violet, aki az egyik legkegyetlenebb királyi felségnek, a Tó Hercegnőjének tulajdonába kerül. Tudom, személytelennek tűnhet ez a leírás, de sajnos a könyv hangvétele sem volt ennél barátibb.

Violet, vagy 197-es (bár így csak elvétve hívják), kissé jelelgtelen karakter lett. Mondhatni olyan, mintha a skatulyából húzták volna elő. A történet kezdetén meg tudjuk érteni tétlen haragját, rosszul érezzük magunkat azért, ami történni fog vele, és ahogyan bánnak vele, ám egy bizonyos személy felbukkanása után szinte teljesen kiveszik ez az érzés a könyvből. Mi több, viselkedése olyan mértékben elüt az addigi lázadó énjétől, hogy az egyenesen irritálóvá teszi a figuráját. Hisztissé válik, ellepi a rózsaszín köd, nem törődik mással, csak azzal az illetővel, elveszíti azt a célt, ami a szeme előtt lebeg, teljesen ostoba módon viselkedik egy kényes helyzetben, amiből próbálják menteni. És mindez miért? Mert szerelmes. Tudom, hogy ez a YA könyvek elengedhetetlen kelléke, de akkor rendesen legyen megírva az a szerelmi szál, ne csak tessék lássék módon sztereotípiákra felhúzva. Mindenesetre ugyan azt a megszokott személyiség-átalakulást olvashatjuk Violet-nél, amit minden más hasonló jellegű regényben. Egyértelműen nem ő lett a legérdekesebb pontja a könyvnek, hiába ő a főszereplő. Egy olyan szimpatikus vonása volt, ami miatt nem billent át a "gyűlölöm" oldalára a mérleg, az pedig a barátnője iránti lojalitás. Valóban szép gesztus volt ez a részéről, de túl kevés ahhoz, hogy megmenthesse az érdektelenségtől a karaktert.

Egy újabb gyönyörű kalitka

Ismét olyan történet, ahol minden másik karakter visszaszorul mellékszereplő státuszba. A Tó Hercegnője egészen érdekesre sikeredett. Egyértelműen romlott személyiség, aki a hatalma megtartása érdekében szó szerint bármire képes. Ám voltak elvétve pillanatok, amikor egészen más arcát mutatta. Valószínűleg a szeretet hiány az, ami ilyenné tette, eltorzította. Próbál megbízni Új helyettesében, ezért, bármilyen morbid módon, de valóban pátyolgatja Violetet, nem minden hátsószándék nélkül. A másik, akit ki kell emelnem az egyértelműen Ash. Minek kellett ebbe a történetbe? Tudom, tudom, szerelmi szál. De nagyjából a foglalkozásán túl semmi érdemlegeset nem tudott felhozni a sztoriban, leszámítva, hogy csak a baj van vele. Egyértelműen nincs közte és a főhősnőnk között megfelelő kémia ahhoz, hogy ez a része működjön. Ami még ennél is nagyobb hiba az a semmitmondó karaktere. Semmi újdonság, vagy érdekesség nem szorult bele, csupán dísznek néz ki jól. Na jó, önmagában a tény meglepő volt, hogy escort-fiú, de ez szerintem kevés. Aki még nagyon megragadta a figyelmem, az Violet legjobb barátnője, Raven. Kíváncsi vagyok, mi lesz a sorsa, mert nagyon csúnyán elbántak vele. Fájt érte a szívem, pedig az elején kifejezetten nem hozott lázba a jelenléte. Szegény lány. De a két segítőszándékú férfiú is élvezik a későbbiekben figyelmem.

Ha már karaktereiben nem túl sziporkázó a könyv (hogy arról a botrányosan megírt szerelmi szálról ne beszéljek), akkor kell valamilyen más tényező. Ez pedig a világ berendezkedése és a felvetett témák. A kasztrendszer sok meglepetést nem tartogat: az egyszerű földműves kerületektől, a gyári munkásokig, majd onnan a bank és az Ékkő, ami a város legkiemelkedőbb része. A kialakulásról semmit sem tudunk meg, valójában még ennek az úgynevezett Magányos Városnak a méreteivel sem lehetünk tisztában, hiszen a leírta alapján egyik területről a másikra történő átutazás is órákba telt. A ranglétra egy másik része az, ami igazán figyelemfelkeltő, és az a királyi házak közötti erős különbségtétel. Már megnevezésükben is jelölve van, hogy ki tartozik csupán a távoli rokonok közé és ki valóban a királyi család tagja. A nevek pedig nem csak a fokozatok miatt beszédesek.
Felmerülnek olyan kérdések, mint a rabszolgaság, az emberkereskedelem, a béranyaság, és a prostitúció. De ezek mellett ott az emberi kegyetlenkedés, a kizsákmányolás, a szabad akarat elvesztése (nem csak a saját jövő felett, hanem a tulajdon test felett is), valamint az esetleges vérfertőzés. Konkrétan nem volt kimondva, mennyire szoros kapcsolatban vannak az Ékkő királyi családjai, ám homályos utalások voltak azt tekintve, hogy milyen utódokat nemzettek, és miért kellett bevezetni a helyettesek rendszerét, amelybe az alanyokat szigorúan az alacsony kasztokból toborozzák. Nem tudom, hogy a második részre így marad-e, de jelen esetben ez a magyarázat a leginkább ideillő a tünetek és elmeséltek alapján. A mágia használatát sem mindennapi módon vezette be az írónő. Erre még nem láttam volna, hogy használnák, de az ötlet egyértelműen kreatív, ügyes. A hangvillát sem használták még ilyen célra, szóval remek elképzelésekből nincs hiány. Csupán a tálalásnak kellene változnia, hogy jobban átélhető legyen.

Összességében nem eget rengető alkotás. Szereplőin lenne mit csiszolni, a hangvételét személyesebbre venni, hogy jobban átélhetőbb lehessen, és a dolgokat mélyebben kifejteni, ha már bele lett kezdve. Ajánlani a disztópikus történetek rajongóinak tudom. És újfent felsejlik bennem a kérdés, ez hogy lehet YA könyv. Már csak a felsejlő témák miatt, ha konkrétan nincs is benne érzékletesen leírt erotikus jelenet. Mondanám azt, hogy a romantika szerelmesei bátran próbálkozzanak vele, de ezen kijelentésemről nem lennék teljes mértékben meggyőződve, ezért csak azt mondom, aki kedvet kapott az elolvasásához, az tegyen egy próbát. Én a magam részéről fogom folytatni, mert érdekelnek a meg nem válaszolt kérdések, és a kötet végén olvasható fordulat kimenetele.