A furcsa pár visszatér - Egy éjszaka megtagadva

Nagyon elgondolkodtam azon, hogy ezt a könyvet valaha a kezembe vegyem-e. Ugyanis az első rész enyhén szólva nem nyerte el a tetszésemet. Talán túl nagy elvárásokkal ültem le mellé az Ez a férfi trilógia miatt (aminek hamarosan megjelenik egy novellája kis hazánkban). Most nem követtem el ezt a hibát. Igaz, hogy egy évig vártam vele, mire elszántam magam a folytatásra, de nem dédelgettem hiú reményeket a változással kapcsolatban. És még így is nagyot koppantam. Nem mondanám, hogy kedvezőbb véleménnyel viseltetnék eme trilógiáról. 

A történet két héttel az előző rész zárójelenete után játszódik. Olivia immáron egyedülállóként tengeti szomorú mindennapjait, amit megkeserít a tudat, hogy nem lehet Millerrel. Mindemellett anyja egykori szeretője sem hagy neki nyugodalmat az említett férfiú kapcsán. Próbálja elmagyarázni, miért lenne veszélyes számára visszamenni a férfihoz. Ám Miller vonzerejének nem lehet ellenállni, így a lány ismét a gyönyörök földjére lép, hogy ezen szépséges hímegyed "valakije" legyen. Viszont Olivia nem sejti, miféle titkokat őriz a férfi. Titkokat, amik akár az életébe kerülhetnek. Vajon együtt maradhatnak annak tudatában, mit tesznek kockára kapcsolatukkal? Vajon megjön Olivia esze és otthagyja azt a kálváriát, ami a férfi felbukkanása óta körülveszi? Spoiler: NEM!!!!!!!! Természetesen a szerelem legyőzi a józan ész szavát. Mondjuk várható volt, mert van még egy rész.

Olivia, amikor nem érvényesül akarata

Olivia, hogy is mondjam? Végtelenül frusztráló karakter. Az ostobaság nem kifejezés, amikor cselekedetei ésszerű mivoltáról kell beszélni. Gondoljunk csak bele: képes azért kockáztatni saját maga és szerettei testi épségét, mert azt hiszi, ő az egyetlen, aki megmentheti Miller lelki üdvét. Mindezt azért, mert beképzeli magának, hogy szerelmes és felélénkül a férfi jelenlététől. Ezt legnagyobb jóindulattal is csak vonzalomnak hívják. Minden másodlagossá válik számára, kezdve az úriember foglakozásától, kényszerbetegségétől, dühkezelési problémáitól egészen a drogokkal való nem túl egészséges kapcsolatáig. De azért ő biztos egymaga meg tudja menteni. Jöhetne az, hogy a szerelem vak, valamint ilyenkor a partnerek elfogadják úgy egymást, ahogy vannak. Ám jelen kötetben nem így van. Egyrészről azt mondja, hogy úgy kell neki, ahogyan megismerte, másrészről szeretné megváltoztatni, nem kifejezetten a gyúgyulás céljából. Akkor ez hol teljes mértékű elfogadás? És itt nem csak az ügyes-bajos dolgainak megváltoztatásáról beszélünk. Az is lényeges momentum, hogy amikor valami probléma merül fel, rögtön jön a szakítás, hisztizés. Azt hiszi, ő a világ közepe, és mindenkinek őt kellene pátyolgatni. Az én gyomromat a legjobb barátjával való viselkedése is megülte. A kicsinyes bosszúállásáról nem beszélve. Amit Millerrel tesz, az felér egy lelki kínzással. A nyugodtabb pillanatokban képes a kedvességre, de ha nem úgy mennek a dolgok, akkor előjön az a bizonyos másik énje. Akárhonnan nézem, szerintem nem egy szerethető figura. Egyetlen jó észrevétele volt saját magával szemben az egész könyv során, ami adott némi reményt, hogy utána talán többet gondolkodik a saját ostobaságán, de nem.

– Ne sajnáld. Azt kapta, amit megérdemelt. Aki kardot ránt, kard által vész el. Így mondják, ugye? 
Nem tudom. Így mondják? Torkig vagyok az olyan információkkal, amelyek túlságosan életszerűek és bonyolultak az én szegény agyamnak. 
Úgy tűnik, nem elég jó a felfogásom.

Nem több ő egy hisztérikánál, aki próbálja magát szeretetre méltónak beállítani, valamint a megmentő szerepében tetszelegni, de közben rombol. Mellesleg elég gyenge akaratú lányka.

Millert sem kell félteni. Igaz, hogy bizonyos dolgok miatt inkább áldozatnak tekinthető. Sanyarú gyermekkora miatt kényszerült bele 'hívatásába", amivel minden velejáróját magával hozta. Ha valamit azonban megtanult, az mások manipulálása és eme képességét rendre használja céljai elérése érdekében. Nem véletlenül megy vissza hozzá olyan könnyedén Olivia. Próbálja magát tartani, de kontrollja elveszítése következében ön- és közveszélyessé válik. Ehhez hozzávehetjük a túlzott ragaszkodást. Elvégre egy függőről beszélünk, aki nem kap szakszerű segítséget. Számára nem Olivia kellene, hogy a gyógyszer legyen. Az utolsó fejezetekben olvashatjuk, mennyire labilissá teszi az a kapcsolat. Egyetlen épeszű, megfontolt pillanata volt, amikor kitette Olivia szűrét. Csak sajnos túl gyorsan az eredeti állapotára fordulnak a dolgok.
Továbbra sem tudok mit kezdeni a karakterrel. Papír vékonyra van megírva, pedig ott van a lehetőség, amit jócskán ki lehetett volna aknázni. Mindig eszembe szokott jutni egy jelző a figurák személyiségéről, amikor először felbukkan a színen, de most a "beteg"-en túl semmi nem jött át. Ezért pedig nagyon kár. Na jó, az "erőltetett" és a "beképzelt" követte rögtön, de pozitívum nem volt.

Mellékszereplők kapcsán most már nagyon érdekelne Grace verziója a történtekről, valamint egy különálló sztori róla és az egyetlen épkézláb karakterről, William-ről. Ez valahogy jobban érdekel, mint a főszereplő páros se veled, se nélküled kapcsolata. Önmagában William is már egy színfolt volt a nem túl fényes szereplőgárdában. Ilyennek kellett volna lennie Miller karakterének is. Nem szerepelt sokat, mégis, ha párbeszédeket nézzük, több volt benne az érzelem és az együttérzés, mint bárki másban a kötet során. Gregory méltó párja Oliviának. Igazán eldönthetné, mit akar valójában barátnőjétől, mert jelenleg ott tartok, hogy megkérdőjelezem nemi irányultságát. A habitusuk hasonlósága pedig zavarba ejtő. A nagymama  továbbra is nagy forma, remek beszólásokkal. Csupán nem stimmel a korosztály és a rokoni kapcsolat foka. Lehet, hogy felvilágosult, de ennyire ne legyen már az. Talán még Miller jobbkeze, akiről többet megtudnék. Főleg a közös múltjukról.

Ennél még a Terminátorba is több érzés szorult

A könyv karakterei, egy-két kivételt leszámítva, nem lettek elég vaskosak, sőt, a főszereplő hölgyemény egyenesen ellenszenvessé vált. Önmagukban nem tudják jól elvinni az olvasmányt a hátukon. A történettel sem volt teljesen rendben minden. Azon túl, hogy valódi, a cselekményt előre mozdító történés alig volt, még ezek a jelenetek is olyan gyorsan le lettek zavarva, hogy szinte észre sem lehetett venni őket, nem hogy izgulni rajtuk. Sajnálatos módon ezek elsikkadtak az önsajnáltatás fortyogó bugyraiban. Mondjuk úgy, hogy elég lapos ilyen szempontból a kötet. Ami érdekes lenne, az pedig teljesen a háttérbe szorult. Ha romantikus könyvről beszélünk, akkor meg kell említeni a kémiát. Volt... egy darabig. Körülbelül addig, amíg újra egymáséi nem lettek a hősszerelmeseink. De ugyanez elmondható az erotikus részekről is. Az első együttlét egészen érzékletes lett, azonban az összes többi már csak egy kaptafára ment, végül pedig a leírások is elmaradtak. Ezt nem vettem rossz néven pontosan az egyhangúság és az érzelemmentesség miatt. Mert ahhoz képest, hogy a gerle pár szerelmes egymásba, elég kevés oldalon lehetett úgy érezni, tényleg azok lennének. Csak egy valami miatt fogom folytatni, az pedig az utolsó pár mondat és az a három szereplő, akiket említettem.
Tudom, ez már csak szőrszál hasogatás, de van egy bizonyos apró részlet, ami felett nem tudtam szemet hunyni olvasás közben. Nem tudom, hogy a fordítás hibája vagy az eredetiben is így van-e, de eddig kávézóban dolgozott Olivia, most viszont bisztróról beszélgetünk. Döntsük már el. Mivel a kettő nem egy és ugyanaz. A félrefordítások sora máshol is tetten érhetők, hiszen egészen érdekes mondatszerkezetek kerülnek elő. És ha már megemlítettem a fordítást, ki kell emelnem a helyesírást is. Főleg a könyv utolsó harmadában lenyűgözően sok hibát lehet találni. Felmerült bennem a kérdés, hogy ezeket nem javította senki? Hihetetlen.

Ha Jodi Ellen Malpas-tól szeretnétek olvasni, akkor lehetőleg a másik trilógiája legyen. Viszont, akik azt olvasták, azok egy próba erejéig kezükbe vehetik ezt is. Lehet, csak én vagyok ilyen szőrösszívű az egész sorozattal. Az erotikus könyvek kedvelői nyugodtan belefoghatnak, mert szó szerint minden benne van, amit egy ilyen könyvtől el lehet várni. Azonban először jöjjön az első kötet, mert anélkül nem biztos, hogy követhető lenne mi miért.