Ugyan már írtam hosszabban erről a filmről a snitten, de szeretném itt is megosztani veletek néhány észrevétellel kiegészítve, ami azóta a sokadik ismétlésre már nekem is feltűnt, valamint hallottam róla. Azért is gondoltam elővenni a teljes szériát, mert nem is olyan soká moziba kerül a vadonat új rész is, a Rouge One vagyis a Zsivány Egyes. Érdekes, hogy most nem igazán látni a Star Wars filmeket a tv-ben, holott egy éve ilyenkor már a csapból is az folyt, egész hétvégén adta az AXN és a Viasat3 is. Most viszont semmi. Ez nem éppen a legjobb stratégia a mozijegyek eladását tekintve, de nem is mennék bele részletesebben. Az internetes berkeken belül valamicskét jobb a helyzet, de így is inkább a 8-dik rész forgatására fókuszálnak és az onnan kiszivárgott képekre. Pedig egyáltalán nem néznek ki rosszul az eddig kijött előzetesek. Csupán a folytatás már mindenkit jobban érdekelne, mint egy spin-off epizód. Pedig ha fele annyira lesz komor, mint aminek kinéz, akkor talán még jelentheti azt is, hogy egy igazán jó kis történetet kapunk. Vagy úgy járunk, mint a Vasember 3-nál. A mai napig a kedvenc részem. Mindenesetre, azért "Kylo-nak" vannak jó meglátásai. Bárcsak korábban rábukkantam volna erre a gyöngyszemre XD UPDATE: És megérkezett a következő trailer kritikája is ;)
A mozizás élménye... mert ez az volt. Pár 20-as évei közepén járó lány beült leghátra a vetítőterembe, ami már szinte teljesen tele volt és teljes erőből sikongattak. Igen, azok a barátnőim és én voltam. Egy kicsit rajongunk a Star Wars univerzumért, van aki mérsékelten, van aki jobban. Minden esetre már a film kezdésénél előadtuk magunkat, azután jöttek a rohamosztagosak, egy kicsit modernebb TIE-vadászok, az "új" R2D2, Kylo első kiborulása, Millenium Falcon, HAN SOLO (ez volt fangirl kirohanásunk csúcspontja), Chewi, Leia és Han, Kylo második kiborulása, az X-szárnyúak, majd jött a NEEEE!!!, végül Luke. Szóval hangulatos két óra volt és a végére be is rekedtünk. Azt, hogy a többiek mennyire élvezték a jeleneteinket, mutatja a vetítés utáni ránk irányuló mosolyok és az "ez nagyon jó volt"-"vállveregetések". Halkan megjegyezném, hogy nem csak mi voltunk ilyen elvetemültek ;) Ehhez fogható hangulat utoljára a Szürke ötven árnyalatánál volt, ahol mi nevettünk azon, ahogyan a kislányok hátul rikoltoztak a szexjeleneteknél. Hogy a székből kieső hölgyeményt ne is említsem, aki valószínűleg nagyon élvezhette a filmet, mivel csukott szemmel látványosabb. És még sok minden más. A lényeg, hogy az ennyire hypolt filmeknél már az alaphangulat előre meg van teremtve, biztosított a néhány fős "álló" ováció.
Annyi biztos, hogy élvezetesebbre sikeredett, mint az előzmény trilógia, de sajnos az eredetinél nem lett jobb, bár ez az én részemről nem is volt elvárás. Viszont amit akartam, azt hozta is. Felbukkantak az eredeti szereplők és végre valahára újra varázslatos lett a világ is. Nem volt az a kőkemény CGI orgia, csak annyi volt, amennyit a történések megköveteltek. Végre újra felépített díszletek és járművek voltak. Nekem ezek hatalmas előnnyel indították a filmet, ami egyébként az Új remény kvázi remake-je lett. De szigorúan az újító szellemű, jó-kategóriás részlegről.
Az alapsztorit már ismerjük (lehet az egyik oka ez is volt, hogy nem árulták el, mi is lesz az): van egy térkép (jó, most nem űrbázistervrajz, mert azt már alapjaiban megszerzik az Ellenállók), amit egy droidnak el kell juttatni a Láza...akarom mondani, az Ellenállásnak. A Birodalmi...a REND minden áron meg akarják szerezni az információk miatt a droidot. Természetesen a gonosz oldalon most se csak a katonai erők vesznek részt és újfent láthatjuk az erő jó oldalán harcoló fiatalokat, akik alapjaiba véve nem akartak ebbe a hosszú kalandba belekeveredni, de a sors úgy hozta, hogy kénytelenek megküzdeni önmagukért és egymásért. Ezt már az eredeti trilógia első részében láthattuk, viszont vannak itt újítások is.
Kezdjük a főhőssel, aki jelen esetben nőnemű lett és sokkal tökösebb, mint anno Luke. Legalábbis szerintem. Egyedül tengeti roncsvadász mindennapjait, amikor rátalál a magányosan ténfergő, veszélyben levő BB8-re. A lány egyébként Star Wars relikviákat gyűjt és mindent tud a szereplőkről. Hát nem csodálatos, hogy egy valódi Star Wars-fan karaktert szerepeltetnek egy Star Wars filmben? Szerintem ez remek ötlet volt J. J. Abrams-től, aki egyébként maga is rajongó és nagy álma volt, hogy elkészítse ezt a filmet (előtte még bebiztosította azért magát a remek Star Trek filmekkel, ami azért ha belegondolunk elég nagy váltás). De ezen túllépve is érdekes az ereje a lánynak (ami végre nincs agyonmagyarázva a Midi-Chlorianok nagy mennyiségű jelenlétével a vérében). Mind lelki ereje, mind szellemi ereje kimagasló. Vele van az erő. Bár egy kicsit furcsa, hogy ennyi mindenre képes, csak úgy, magától értetődően a végére és a legszembetűnőbb, milyen rövid idő alatt. Az ilyen gyos előreugrások az erő használatában nem éppen a fény oldalához köthető. Luke-nak ez egy filmbe került, nem pedig 45 percbe. Na de mindegy. Ott tartottam, hogy a hölgyemény bátor, vakmerő, ám egy kissé idealista. Hisz abban, még annyi év után is, hogy a szülei visszatérnek érte, holott már mindenki megmondja a szemébe, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Okkal hagyhatták magára, ami nem derült ki. Viszont a Halálcsill...a Csillagpusztítón tett végzetes látogatás után újra értékel mindent. Tudja, hogy ideje kilépnie a rózsaszín álomvilágból és felkészülnie arra, ami még rá vár. A képességeit továbbra sem tudom hova tenni. Eddig nem úgy volt, hogy hosszas tanulás után tudja csak őket használni? Ez a rész egy kissé logikátlan, de mintha már említettem volna :D Vagy ez direkt így lett megírva? Ebben az esetben nem véletlenül keringhetnek a pletykák a származásáról és jobban belegondolva, ezzel még inkább érdekessé tennék a karaktert. Hiszen jellemvonásain túl szinte semmit nem tudtunk meg róla és ő is legalább ennyit tud magáról.
Reinek akad egy segítője is, a Rendből kiugrott Finn, aki a többi katonával ellentétben öntudatra ébredt, ugyanis első bevetésén megszólalt benne a lelkiismeret, amikor abba a helyzetbe kerül, hogy meg kellene ölnie a helyi telepeseket. Nagyon szerethető karakter, aki egy kissé beleesik főhősnőnkbe. Talán esetlen és nem tud sok mindent a Renden kívüli világról, viszont rettenetes dolgokat látott, amik elősegíthették azt, hogy rajta nem fogott úgy az agymosás, ahogy a többieken. Vezekel azért, mert a Rend soraiba tartozott és amiket ők elkövettek. Először elrabolják a "barátját" (az, hogy nagyon erős érzelmek kötik Rey-hez, már most látszik), majd a mentőakció során majdnem elveszíti az életét is. Nem tudom, milyen érzések kerítik majd hatalmukba, amikor megtudja majd, mennyien haltak meg a kis akciója során, de kár lenne, ha ezt kihagynák a következő részből. Elvégre ő csak egy nyugodt életet akart, mégis egy ilyen sztoriba csöppent. Minden ellenére viccesen jópofa és emberközeli karakter, aki ölre megy a szeretteiért. Kis kikacsintás: van egy olyan teória, mely szerint Finn valójában Lando Carlissian fia. Nem látom be, miért is lenne így vagy mi értelem volna ennek. Jó, a srác valóban nem tudja, kik a szülei, hiszen elrabolták azoktól, hogy erőszakkal katonává képezzék ki, de ez nem áll így össze. Van egy másik dolog, aminek nagyon nem örülnék, ha bekövetkezne, az pedig a Finn-Rey kapcsolat. Igaz, hogy nagyon jó közöttük a kémia, de ez inkább a féltő és óvó baráti szeretet, mintsem rá kellene erőltetni a szerelmi szálat.
Az újak közül kiemelném még Kylo Rent. Nem az új Darth Vader, bár nem állítom, hogy nincs hozzá köze, amellett, hogy a példaképe is. Csak arról feledkezett meg, hogy a hőn szeretett nagypapi a harmadik rész végén ledobta a főgonoszt a szellőzőbe. Remélem itt nem így lesz majd, hanem valami újat találnak ki. Érezhető, hogy az erő mindkét formája munkál benne, ezért enyhén skizofrénnek tűnik, amikor arról panaszkodik nagyapja mállófélben levő sisakjának, hogy már megint megkísértette a jó oldal. Egyrészről a sötét oldal vezéreli jelenlegi életét emellett a Snoke nevezetű egyén mellett, aki még csak háttérszereplő maradt. Mondjuk úgy, hogy ilyen téren valóban hasonlít Vader-re. Viszont ott van a másik része, ami tele van kétségekkel, bűntudattal. Csak ámítja önmagát, hogy egyszer majd ő lesz a legnagyobb, ám amikor Rey feltűnik a színen, még inkább szétcsúszik, ami a Han Solo-val történő párbeszéd során csúcsosodik ki. Egy pillanatra teljesen összeomlik és újra az a fiatal fiú lesz, akinek ott a kezében a döntés, és aki érezhetően inkább elment volna a saját világában, mintsem tovább éljen így. De minden megváltozik, amikor meglépi azt a bizonyos lépést. Nem tudni igazán, hogyan hatott rá a tette, majd remélhetőleg a következő részben kiderül. Szóval az ő karaktere volt Rey-é mellett, aki a legtöbbet fejlődik...vagy inkább, aki a legtöbbet torzult. Kíváncsi vagyok, mi vonzhatta valójában a sötét oldalhoz. Talán még jobb kérdés lenne, hogy ki? Mert nem Snoke egyedül, az biztos. Vagy csak a vér szava? Sajnos nem tudtunk meg sok mindent a múltjáról, leszámítva a gyökereit, a tényt, hogy Luke képezte ki és valami történt, ami miatt teljesen kikelt önmagából. Egyébként közte és Rey között is egészen érdekesen működik a kémia.
Szeretnék kitérni kedvenc párosomra. Han Solo és Chewie újfent eredeti "szakmájukat" űzik. Hogy mi vezethetett idáig az egyértelmű tényen túl, nem derült ki (mily meglepő). Han olyan, mint az első részben volt... vagy mégsem. Ismét egy függetlenségre vágyó nagymenő, aki egy kissé már rozoga. Sok idő eltelt, így ezt nem is lehet csodálni. Chewie felett is eltelt az a harminc év. Régen sosem sérült meg, bezzeg most. És még meg se engedi magát gyógyítani, csak a kedves dokinéninek. Hmmm...erre már inkább nem mondok semmit. Minden esetre Hant a lelkiismeret furdalása vezethette odáig, hogy visszatérjen a csempészethez. Talán ez az, ami segíti feledtetni a problémáit és ahogyan Maz is utalt rá, elmenekülni a háború sújtotta otthontól. De végül ő sem menekülhet örökké. Először Leia bukkan fel, akivel most elég furcsa viszonya van. Az öreg házasok, akik sokáig nem látták már egymást és valamiféle konfliktus szétválasztotta őket, ami Kylo megborulásához vezethetett. Érezhetően feszült közöttük a légkör, de ennek ellenére még mindig szeretik egymáson köszörülni a nyelvüket. Pont, mint az első részben. Első körben le is öregezik egymást, ami igaz. Mindketten belefáradtak már a sok izgalomba, annyira, hogy a végzetes pillanatban Leia egy szomorú pillantáson túl, nem is tudott még csak sírni sem. De mi a csajokkal annál jobban hisztériáztunk. Elvégre Solo kapitány volt a mi nagy kedvencünk. Természetesen tudtuk, hogy mi lesz a sorsa, mert azért hallottuk, de a mikor és miként nem volt terítéken. Mondjuk úgy, hogy hasonló volt, mint egy nagy elődnél. Minden esetre ez a film érzelmi csúcspontja, amit csak a legvége tud megközelíteni. Ekkor már nem a laza sármőr beszél, hanem a komoly apa, aki vissza akarja szerezni a családját, amit elveszített. Sajnáltam, hogy ilyen csúfos véget ért, de ez segített abban, hogy Rey kilábaljon a tündérmeséjéből, amiben élt. Szóval Han még mindig laza, még mindig sármos és még mindig jók a beszólásai, de már látható, hogy miért is történtek úgy a dolgok, ahogyan; már nem mai darab. De ettől függetlenül örök kedvenc, akárcsak állandó társa, aki úgy tűnik új munkaadóra lelt.
C-3PO és R2D2 is tiszteletüket teszik, de már csak röpke kameók erejéig. Ugyanis átvette a szerepüket az imádni való BB8. Nagyon eltalálták. R2-ben az volt a kifogásom mindig is, hogy olyan a külseje, mint egy guruló szemetes, de szerencsére vittek bele egy kis ötletet és máris itt van a kicsiny BB. Nagyjából ugyan azt a funkciót látja el, mint annak idején R2 és van mellé két fiatal is, akik néha még C-3PO pótlékoknak is betudható, főleg Finn, akinek segít csajozni is (a történet elején szerintem Finn szerelmes Reibe, még ha ez nem is kölcsönös). Milyen egy igazán jó fej barát, ha nem ilyen. Vicces és ő lett az arca az új sorozatnak. Valamint az apró mozdulatai. Amikor szomorú és "legurul" a feje a tömzsi, labda formájú kis vázán az önmagában elszomorítja az ember. Lásd: amikor megtudja, hogy Po elméletileg meghalt.
Még egy kicsit a további mellékszereplőkről. Az új Han-ként beharangozott Poe nekem egy kicsit erőltetett volt. Túl sokat akart poénkodni, de azok is olyan semmilyenek lettek, mint a karaktere. Remélem a következő részben kijavítják ezt a hibát. Maz egy kissé olyan volt, mintha Yoda huga lenne. Osztogatja a bölcsességeket és látja a nagy összefüggéseket még annak ellenére is, hogy őt "nem járja át az erő". Kíváncsi vagyok, hogyan került hozzá Luke kardja. Ami Hux generálist illeti, ilyen egy igazi Star Wars-os hadúr. Mindig egyenes háttal áll és határozottan kiáll a szerinte jónak hitt elvek és eszmék mellett. Ha kell még a halálba is vezeti a beosztottait. Ahogy annak idején azt Tarkin is megtette, csupán annyi különbséggel, hogy Hux elmenekült. A színész is remek választás volt. Az a merev arc, ahogyan beszél, és az a félelmetes tekintet, amikor a buzdító szövegét mondja...pont megfelelő. Egy rejtély van itt még, Snoke. Én már csak azt várom, hogy a történet végén majd kiderül, hogy Palpatin-nal szemben ő valóban egy kis összeaszott semmi, aki csak játsza a nagyfőnököt. Akkor lenne igazán érdekes befejezés. Bár sejtem, hogy úgysem így lesz, de ez nagyot szólna. Mint a Vasember 3-ban Mandarin.
Tehát ez egy nagyon ígéretes folytatás kezdete, amit mindenképpen fogok majd nézni. Viszont a túlzott másoláson túl nagy hibája, hogy az a három évtized kimaradt teljes egészében. Jó, az eredeti trilógiába is csak úgy belezuttyantunk, de akkor még ez nagyban egy új világ volt, viszont most kellett volna valami kis magyarázat, hogy mi is folyik itt. Vagy ez is majd a következő részben derül ki? A motivációkkal sem vagyok tisztában. Valószínűleg ezt is majd az előzményekkel együtt tudhatjuk meg. Tudom, hogy ezek súlyos hiányosságok, de még így sem tudtam levonni egy csillagnál többet. Elvégre végre egy igaz Star Wars filmet láthattunk annyi év után. Még a film mellett szól, hogy a hangulata is teljesen olyan volt, mint az eredetinek. Kissé sötét, de mesébe illő.
De jó is lenne ^^
Összességében a rajongóknak kihagyhatatlan. Talán nem fogja mindenki tetszését elnyerni, de nem szabad elkerülni, csak azért, mert olyan, mint az eredeti trilógia első része. A kezdőknek azért ajánlom az eredeti megtekintését, mert sok utalás van rájuk, hiszen mégis csak egy Star Wars-fan kezei közül került ki. Akit az aggaszt, hogy J. J. miatt túl sok a Lens Flare, az megnyugodhat, csak az világít, ami tud is. Viszont cserében egy kicsit fényes lett minden, de nem túl zavaróan. Egy könnyed, néhol vicces fantasy, ami megfelelő kikapcsolódást nyújthat mindenki számára nemtől és kortól függetlenül. És egyébként nem kevés fejtörőt adhat a fanok számára a ki kicsodának a kicsodája összefüggések és a mit is rejt az a sötét románc, amiről suttogtak egy időben. Csak nem??? *-* Egyébként érdemes megnézni a marketinges fogásokat is. Némelyik egészen elborultra sikeredett.
Soha ne ítélj trailer alapján...se cím vagy besorolás szerint, mert a vége csalódás lesz. Ezt már sokszor megtapasztaltam, de különösen nagy rizikófaktorú a dolog, amikor moziban akarjuk megtekinteni az alkotást. Ha jó volt, úgy érzed nem hiába áldoztad fel azt az 1500 Ft-ot a jegyre és hallgattad végig a kisgyerekek sírását a várakozás közben (már ha olyan a film, mert egyéb esetekben a középiskolások viháncolását kell páholyban szenvedni, bár ez is társaságfüggő). Viszont ott van az a bizonyos másik véglet. Amikor már azt is bánod, hogy egyáltalán az eszedbe jutott a mozizás ötlete miután kijöttél a vetítőteremből. Nos, az általam megtekintett film igazából mind a két kategóriába beletartozik.
Nem is olyan régen (csupán pár hete) elhatároztuk barátnőimmel, hogy megtekintjük a moziban a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit. Egy örökké valóság után végre a minap sikerült is eljutnunk a megvalósításig. Igazság szerint, bennem fele más érzelmeket váltott ki a film. De a társaság nagyon jó volt ;) :D
A történet egy fiúról szól, aki nagyapja meséin nevelkedett fel. Ezek a történetek egy olyan árvaházról szólnak, amelynek lakói egytől-egyig különleges képességekkel rendelkező fiatalok és az igazgatónő, Vándorsólyom kisasszony, aki nem különben érdekes hatalommal bír. De mivel a valóvilágban nem fér meg egy ilyen mendemonda, ezért hamar rossz szemmel kezdenek nézni a fiú történeteire, amiket nagyapjától hallott. Már ő maga se hiszi el, hogy ezek a furcsa teremtmények valóban létezhetnek. Ám bekövetkezik az, amire nem számított volna. A nagyapa életét veszti...nem is akárhogyan. Hogy kiderítse az igazságot, apjával (a pszichológusa javaslatára) elmennek felkutatni a híres árvaházat, ahonnan a megboldogult Abe kapta a képeslapjait és aminek egykoron ő is lakója volt. A gyászoló unoka ekkor még nem sejti, hogy nagyapja történetei (az illusztrációkkal együtt) igazak voltak. Mindez akkor derül ki, amikor az egyik különleges, Emma, bevezeti a szigeten levő időhurokba, melyben a létesítmény található. Természetesen nem hiányozhatnak az ellenségek se, a félelmetes üresek, akik elég sajátságos diétát vezettek be étkezéseikhez. Ők szeretnék elkapni az összes olyan női vezetőt, akik képesek madarak alakját felvenni, hogy ezzel halhatatlanok lehessenek. Mindeközben a mi idősíkunkon is zajlanak az események, amiknek megállítása nem más, mint Jake feladata lesz. Ugyanis valójában ő is különleges. Nem is akármilyen.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy rengeteg kiemelkedő karakter volt, de sajnos ilyen nem fordult elő. Én valami többet vártam volna el magától Jake figurájától is. Rendben, ő a főszereplő, de tulajdonképpen csak sodródik az árral, miközben lassan csordogálnak az események. Látszik, hogy azt sem tudja néha, hogy fiú e vagy lány. Aztán a következő pillanatban már ő volt a kiválasztott hős, aki máris megment mindenkit testi épségét nem kímélve, holott pár perccel azelőtt még legszívesebben elfutott volna. Nekem ez a pál-fordulás kicsit hiteltelen volt. De úgy igazán már a személyisége is teljesen jellegtelen volt, így mint főszereplő igazán csak a vége felé tudott valamennyire érvényesülni, amikor végre nem csak az önmaga kis világa volt a legfontosabb számára. Nem tudom, milyen a könyv béli megfelelője, de ha egyszer eljutnék oda, akkor remélem ennél tartalmasabb. Ami a többi különlegest illeti, velük se sok minden lett kezdve, pedig jó alapanyagok lennének. Igen, véges ideje van egy filmnek, de bőven lett volna a rengeteg üres menetben kibontakoztatni őket. Talán még a legkiemelkedőbb a gyermek különítményből Enoch. A "nagy testvér", aki végtelenül féltékeny Jake-re, annak szabadsága miatt. Valamint Emma ügyén is, hiszen a közte és Abe között lezajló sajnálatos dolgok után a lány helyett is aggódik érzelmi egyensúlyáért. Már-már azt hinnénk, hogy szerelmes belé, de mint az utolsó pár perc megmutatta, ez nem így van. Habár, ki tudja. Minden túl hirtelen történt abban az időintervallumban. Mindenesetre az, hogy Jake megmentette a gyerekeket némiképp enyhített szigorán, végül egy majdnem tragédiába fulladó esemény után felolvadni látszik a szíve. De nem puhul el és ez részéről nagy előny. Megmarad egy értékelhető kissé rossz fiús karakternek és az ilyet szeretem. Viszont nagyon keveset kapunk belőle, ami fájt. Kíváncsi lettem volna a múltjára és minden másra is vele kapcsolatban. Na de van még egy érdekes egyéniség: Vándorsólyom kisasszony. Az ő alakját illetően is a kidolgozatlanság volt a legnagyobb probléma, mert látszott rajta, hogy ugyan szigorú, de igazságos és a végletekig védelmező anya-figura, aki bármit megtenne a gyerekeiért. Csak az egy dolog, hogy látszott rajta..mert nem érződött. Annyira ki akarták élezni a lazább stílusban, bohókásan éldegélő igazgatónő kártyát, hogy az egész karakter rovására ment. Pedig kár érte. Alapjaiban jó a stílusa és kellemesen könnyed, de bennem nem váltott ki ennél több érzelmet. A színészi játékok pedig nem mindig voltak helyükön. Rengeteg volt a túlzás, még több az, amikor nem is tudták, mit kellene csinálni. Talán az utolsó fél órában lett egy kicsit pozitívabb a kép ilyen téren. Eva Green pedig nem vitte túlzásba színészi repertoárja megcsillogtatását.
Ami a főgonoszokat illeti, itt sem szálltak el az alkotók. Samuel L. Jackson karaktere nagyon emlékeztet engem valamelyik másik szerepére, ami nem is olyan rég volt...khmm... Kingsman... khmm. Nagyjából ugyan azt is kapjuk, csak itt amellett, hogy egy érzéketlen zseni, aki egy kicsit vicces, itt néha még ijesztő is. És ugyebár az étkezési szokásai sem hétköznapiak. Egy kicsit Hannibal-ra hajaz, csupán Barron nem eszi meg az egész embert. Tehát szinte semmi egyedit nem kapunk a karaktertől. Rajta kívül viszont mást nem is érdemes megemlíteni, mert csupán adalék szereplőkként vannak jelen. Még a szörnyek is csak az utolsó fél órában vállnak valamennyire érdekessé, de keletkezésükön kívül nem tudunk meg semmit. Ahogyan másokról se igazán. Ami ugyancsak kár.
A szörnyek azért elég hatásosra sikeredtek
Viszont pozitívum volt a zene és a látvány. A látvány kellőképpen sötét a megfelelő helyeken, de egy pillanatig se látszódik rajta, hogy nem egy mesevilágban lennénk. De ez a féle felállás mindig is jellemező volt Tim Burton-re. A gótikus elemek és a mese ötvözete. Valami ilyesmi akart itt is lenni és talán az utolsó fél órában meg is találja ezt a hangulatot. Csak kár hogy nem az egész film során. Ám még így is kiemelkedik a mostanában legyártott filmjei közül. Ha csak az Alice-ra gondolok.... (Ezért nem is teszek így XD) Ezeken túl is vannak jó dolgok. Ilyenek a különleges képességek. Nem a főszereplőjére gondolok, hanem az összes többire. Már önmagában Vándorsólyomnak is irigylésre méltó dolgai vannak, de drága védencei sem panaszkodhatnak. Az átlag nem maradhat el, mint pirokinézis, levitáció (mondjuk ez Emma pehelykönnyűsége miatt van), szupererő, láthatatlanság, de van itt két medúzánk, egy bábjátékosunk és egy élő vetítőgépünk. A szörnyek sem panaszkodhatnak. Küllemük módfelett ijesztő (egy kis Silent Hill beütés), a babák harca nagyon morbid és a csontvázak vs. szörnyek párbaja kinőtte magát a kedvenc jelenetemmé. Ugyan ez a gyermekotthon erősen emlékeztet X-professzor magániskolájára, ám az időhurokkal nagyon jól meg lett oldva a dolog, ami tele van logikai bukfencekkel, de egy mesefilmnél ez nem igazán tudott annyira szemet szúrni pont a nagyobb problémák miatt. Mint említettem, az üresek tápláléka is önmagában gusztustalan és hagy némi csámcsogni valót az emberben, viszont még ez is egy jó húzás volt arra, hogy beindítsák a sztorit. DE nagyon nagy gyengéje a filmnek a karakterei, a történetvezetése és a legvége. Az események úgy "pörögnek", hogy nem győzni információkat szerezni az addig történtekről két alvási ciklus között, amikor pedig beindul minden, az hirtelen és a játékidőhöz mérten elég rövid. Az első másfél óra ugyanis színtelen, érzelemmentes és rideg. Jönnek a csodás képek és a kellemes zene egymás után, de szinte semmi több. Néhány dolgot megtudunk, de még többet nem. És a befejezés...lehet maradi vagyok, de ezt hallani a nagypapától...nem is tudom, kicsit érdekes kontextusba került tőle az egész lezárás.
Szóval nem egy főnyeremény a film. Nekem legalábbis az utolsó fél órát leszámítva nem volt egy maradandó élmény, a Boss Fight pedig röhejes. Akit nem riszt el a hangsúlyos ifjúsági kalandfilm jelleg (jó, ifjúsági könyv adaptáció), annak ajánlani tudom, már csak az oly sokat emlegetett ominózus időintervallum miatt is. A Tim Burton rajongóknak azért tudnám mondani, hogy talán próbálják meg, mert az utolsó fele valóban Burton-ös, de könnyen megeshet, csalódottan távoznak majd a vetítőteremből. Kisgyerekkel viszont nem igazán jó választás, mert vannak félelmetes részek benne, amik inkább hirtelenségük miatt fokozzák a hangulatot. Na jó, azért elég groteszk dolgok ezek.
Terveztem ugyan, hogy ezen a héten végre egy könyvvel is jelentkezek, de
sajnos nem haladok úgy a Miután elvesztettelekkel, ahogyan akartam. Ám cserében ismét egy sorozattal érkeztem, viszont ezúttal egy igazi kuriózummal (a like-olóson már el is hintettem, hogy mivel). Na jó, ilyet már láthattunk, de nem ebben a formában. Én legalábbis még nem találkoztam vele.
A héten visszatértem egyik kedvenc sorozatműfajomhoz, a kosztümös drámákhoz, azon belül is a koreai részlegre, amit a Palota ékköve óta a szívembe zártam. Keresgéltem is, mi az ami felkelthetné érdeklődésem, míg bele nem botlottam a természetfeletti verzióba. Először csak néztem, hogy ilyen is van, de utána gyorsan fel is dolgoztam az információt. Viszont első próbálkozásom nem sikerült túl jól. Egy szellemekről szóló sorozatra bukkantam, aminek ugyan az első része érdekesen indult, de a másodiknál rá kellett jönnöm, hogy nem nekem találták ki (Arang and the Magistrate). Gyorsan néztem is másik szórakozás után, amikor belebotlottam egy címkébe...vámpír! Ekkor az állam egy kicsit megereszkedett és egy perces néma csenddel néztem a monitort. Hogy jöhet össze a koreai kosztümös dráma egy vámpír sztorival? ÍGY!
A történet kezdete évszázadokkal ezelőtt egy fiktív királyi dinasztia uralkodása alatt kezdődik. Adott a koronaherceg, aki titokban romantikus regényeket ír vámpírokról, a legjobb barátja és kamarása, aki mindig a segítségére siet nem mellesleg egy igazi hős szerelmes. Kettejük mindennapjai valóban átlagosnak tűnik addig a pontig, amí a koronaherceg el nem árulja legjobb barátjának családja hatalmas titkát: a valódi uralkodó egy vámpír, aki a palota alatti katakombákban él. Ezen a ponton szabadul el a pokol. Sok-sok vérgőzös esemény után a teljes uralkodó családból csupán a király marad életben és hű kamarásunk kénytelen vámpírként tovább tengetni napjait, miután vérszomjának köszönhetően áldozatául nem esett saját menyasszonya. 120 évvel később, immár a vámpírok hóhéraként tér vissza a fővárosba, hogy végre megszabadulhasson a zsarnoki vérszívótól, ki megölt mindenkit, aki számára valaha is kedves volt. Ebben hű segítőtársakra is lel, köztük a sok konfliktus ellenére a jelenlegi koronaherceg (a sorozat felétől a király) személyében. És természetesen nem maradhat el a szerelem se, ám ez a szál is tartogat meglepetéseket bőven. Lesz itt árulás, halál, romantika, halál, életre szóló barátságok köttetése, halál, érdekházasság, halál, egy csipetnyi bosszú és még több halál. Az átlag koreai kosztümösökkel ellentétben itt a politika csak egy mellékszál, ami hamar elsikkad a cselekmény folyamán és nem mellesleg az is inkább arra szolgál, hogy vitát váltson ki a király valódi személye körül. De térjünk is át a szereplőkre.
Vámpírunk egy jobb napján
Főhősünk, Kim Sung-Yeol, valaha kedves, nagy remények előtt álló úriember volt, aki szerető családja és menyasszonya mellett élt. Mindenki csak a jóságot látta benne és a segítőkészségéről volt híres szépen metszett vonásai mellett. Mindez semmivé vált miután a gonosz Gwi kiirtotta a családját és még leendő feleségét is megölte a rajta eluralkodó vérszomj miatt. Nem csoda, hogy 120 évvel később, vámpírként, egyes mendemondák szerint Éjjeli Tudósként megkeseredett, zsémbes "öregemberként" kerül vissza Joseonba. Szinte mindenkivel flegma, alig van olyan megnyilvánulása, amiről ne sütne a gúny és cinizmus. Egyetlen dolog iránt van maximális elkötelezettséggel, hogy megölje Gwi-t, a palotában élő vérszívót. Ezen cél elérése érdekében bármire hajlandó és bárkit feláldozna. Legalábbis a történet első felében, ugyanis felbukkan az aranyos, ám talpraesett Jo Yang-Su, aki nagyon emlékezteti őt saját maga régi kiadására. Nem mellesleg ugyan azon hobbinak hódolnak, a könyveknek. Ez is az, ami összeköti sorsukat. Kim hosszú évek óta keresi a jobb létre szenderült koronaherceg egyik szaftos novelláját, ami egyben a Gwi ellen folytatott véres küzdelem megoldása lehet. Azt, hogy miért, nem árulom el, mert nagyon spoileres lenne, de maradjunk annyiban, hogy van oka a rettegett nagyúrnak félnie.
Devil-mode "ON"
Tehát, a cserfes lány, aki egyébként kénytelen fiúnak öltözni, megmelengeti lelkét, tragédiája pedig végérvényesen visszahozza az érző lelkek birodalmába. Ezzel az újonnan visszaszerzett lelkesedésével el is határozza, hogy segít a királynak megszabadítani országát a gonosz vérszívó által fenntartott rémuralom alól, de miden félresiklik, köztük Kim is. Érdekes jelenetek jönnek egymás utánra, amiknek hála, nem látjuk micsoda pusztítást végez, viszont legutolsó gyilkossága ebben az üzemmódban elborzasztó. Nem a brutalitás mértéke miatt, hanem akivel tette. Mondanom se kell, hogy ez az eseménysorozat mennyire visszaveti őt a lelki fejlődésében, de mégis összeszedi magát, hogy bizonyítsa az embereknek és önmagának is, ő nem gonosz. Jellemfejlődésére a pontot az teszi fel, amikor végre elfogadja, hogy ő igenis vámpír és csak úgy tudja legyűrni a problémáját, ha képes ezt teljes mértékben akceptálni. A probléma pedig nem más, mint Gwi, minden baj okozója.
Yang-Sun kicsit illuminált állapotban leledzik
Az előbbiekben említett női főszereplő, Jo Yang-Sun, valóban elbűvölő teremtés. Egy hatalmas álma van, találkozni az Éjjeli Tudóssal. Nem is sejti, hogy egy megbízás során milyen közel kerül majd hozzá. Mindenesetre munkáltatója, Kim Sung-Yeol azonnal leveszi a lábáról a külsejével. A modorával már kevésbé. Hiába próbál meg emberi érzelmeket kicsikarni belőle, csakis megvetés és gúnyolódás a válasz ezekre a sikertelenül járt kísérletekre. De persze a családi életében is van sok olyan dolog, ami miatt főhet a feje. Mindjárt ott vannak a nevelő szülei, akik nem nézik jó szemmel lányuk kétes könyvkereskedelmi üzelmeit, bár az apuka valamelyest alá is teszi a lovat, hiszen nagy példányszámban másolja ám azokat a könyveket, amiket később elad. Az anyuka pedig alapjáraton nem szívleli a lányt, hiszen még a sajátja is csak púp a hátán. Emellett Yang-Sun-nak gondoskodnia kell a mozgáskorlátozott húga gyógyszereiről és úgy egészében a család megélhetéséről. Az, hogy mi a legfőbb oka, hogy férfi ruhába kényszerül élni, természetesen nem árulom el, viszont a másik oka egyértelműen az, hogy meglegyen a mindennapi betevő.
Jelenet a Kiszeng-házból
Viszont így sem élhet örökké, főleg miután kénytelen leleplezni kilétét. Ez drámai és rendkívül szomorú események következtében történik meg. Szegény lányt csak sajnálni lehet, hiszen emiatt elveszítette a családját. Apja meghalt, hogy ő élhessen, anyja a húgával pedig elhagyta az iránta érzett gyűlölete miatt. Innen nehéz összekaparnia magát az ember lányának, de végül sikerül a kisasszonynak, hiszen új családot talált magának szerelme Kim és annak két hűséges szolgálója személyében. De semmi sem ilyen könnyű, mert ekkor fény derül arra, hogy ő és Vámpírunk valójában már régebben találkoztak, aminek súlyos következményei lettek. Erről pedig a lány mit sem tudva megy megmenteni szerettei életét. Yang-Sun bátor és erős női karakter annak ellenére, hogy gyakran nem így állítják be. Nem fizikai harcra született az biztos, de ereje szellemiségében van, ami messze az egyik legnagyobb a sorozatban. Valamint ő az, aki segít visszatérni a helyes útra megtévedt Vámpírunknak, még ha ez kicsit giccsesebb jelent is lett. Ahányszor padlót fog, annyiszor kel fel és továbbra is próbálja pozitívan szemlélni a dolgokat, ami ennyi baj után elég nehéz. Egyébként a megbocsátást is szimbolizálják a figurájával, bár ez már valóban túlzás volt. Ilyen hirtelen azért nem fog senki elfelejteni dolgokat a másiknak, de annyi baj legyen, ez csak egy kis hiba a Mátrixban.
Az az arc *-*
A mellékszereplők közül kiemelkedik a főgonosz, Gwi karaktere. Az az igazi tenyérbe mászó figura. Azt hiszi, hogy mindenkinél okosabb és ő a tápláléklánc csúcsa. Képes arra is, hogy nyájasan beszélgessen veled miközben éppen leszúr, vagy jelen sorozatban vízbe fojt esetleg kiszívja a véred, de még más halálnem is van a tarsolyában. Nem fél a saját kezét bepiszkítani, legalább addig is van neki elesége. De az is benne van a pakliban, hogy ő jóval magányosabban él, mint legkedvesebb vetélytársa, az Éjjeli Tudós. Hiába járnak le hozzá rendszeres időközönként a hívei, még sincs olyan aki ne félelemből tenné meg ezt. Ezért is tartja annyira szórakoztatónak, amikor végre hosszú évek múltán újra felbukkan ellensége. Ő visz színt a mindennapokba és persze rajta kívül egy nőnemű egyed, de az inkább saját céljai elérése miatt jár hozzá. Mégis a lány ellen elkövetett bűne az, ami miatt egyszer volt bűntudata. Hiszen kvázi az egyetlen barátját és bizalmasát ölte meg. Ha tetszik, szívét-lelkét, amit már rég elvesztett. Gwinek is meg van a maga története, amiből csepegtet egy keveset a nézőnek, de fájdalmasan csekély mennyiségű információt tudunk meg igazából róla. Gonosz, számító, manipulatív, szadista, mégis valamiért felkerült a kedvenceim közé. (Lehet, az én rendszeremben van a hiba xD) Amikor épp nem kegyetlenkedik és csak beszélget kedvenc szolgálójával, akkor teljesen emberi karakter. Nem azért akar ő lenni a király, hogy uralkodhasson mások felett, hanem hogy szeressék és ennek eléréséért elég extrém dolgokra képes. Esendő figura, már-már szánn ivaló. De persze mindig ilyenkor jön valami durva dolog tőle.
A további szereplők közül nem hiányozhat a kötelező jellegű királyi ház kicsi sarja, a Koronaherceg Lee Yoon (vagy írói álnevén Pajzán Növendék, annak is a 2.0-s verziója), aki az első részekben enyhén tökkelütöttnek tűnik. Soha semmi sem jön össze szegénynek, akármit is akar csinálni. Legyen szó túlfűtött erotikus regényeiről (amik illusztrációinak elkészítéséhez előszeretettel jár Kim Kiszeng-házába), vagy éppen a titkos uralkodó megbuktatásáról. A sorozat első felében... bár ha jól meggondolom, akkor az első 15 részében még nem érett meg arra, hogy király legyen. Rengeteg fájdalom árán tudja csak legyőzni zsigeri ellenszenvét a vámpírokkal szemben, amit apja elveszítése táplált benne. És ahhoz, hogy Gwi-t legyőzze, kénytelen egy másik vérszívóval kooperálni. De más problémákkal is meg kell küzdenie. Ilyen a naivitása és az idealizmusa. Ami vámpír, az csak rossz lehet. Persze rájön a saját kontójára, hogy ez nem állja meg a helyét, a világ nem fekete vagy fehér. Hamar meg is tapasztalja, hogy királyként végképp nem gondolkodhat így, hiszen ez trónjába és rangjába is került. Viszont már megjegyezhettük, innen már csak fentebb van. És ő is hamar összeszedi magát. Annyira, hogy megalapítja hős vámpírunkkal közösen a Fekete Taláros különítményt, ami kifejezetten a nép védelmére szolgál a zsarnoki uralkodó vadonatúj hóbortja ellen, amivel próbál szeretetet kicsikarni az emberekből. Lee Yoon megtanul harcai során nem meghunyászkodni és ezt a mentalitást egykori népébe is próbálja beleplántálni.
Ha koronaherceg, majd később király, akkor kell mellé egy nő is, aki segít a bajban. Ebben a szerepben tetszeleg az érdekházasság által Hye-Ryeong, aki nem mellesleg Gwi bizalmasa. A nő a herceg ellentéte. Nehezen befolyásolható, hiszen a gonosz vámpír mellett már megedződött. A szívére hallgat a legkevesebbet és nem mellesleg az első részekben kegyetlen is. Lekezelő és lenéző embereivel, amit betudhatunk Gwi hatásának, hiszen amikor a parancs szerint el kell játszania a gondos királynét, nem esik annyira nehezére , mint azt először hitte. Sőt, egy idő után lassan de folyamatosan öntudatlanul is segíteni kezdi a koronaherceg, vagyis itt már a király tervét Gwi megbuktatásáról, amit ügyesen úgy tüntet fel, mintha valójában kettős szerepet játszana, holott egyre inkább kezdi megszeretni férjét és becsülni őt elvei miatt. Szerintem az övéké a másik nagyon szép szerelmi szál. Bizony, ez szépen és jól hangzik, ám az asszony választás elé kerül: vagy szerelme élete vagy a korona. És ezt a döntést a sorozat folyamán kétszer kell megtennie. Maradjunk annyiban, hogy ez a szép szál nem fejeződhetett be happy end-del.
A mellékszereplők közül még érdekes a Kim Sung-Yeol-t szolgáló két bizalmasa, Soo-Hyang és Ho-Jin. Mindketten tudnak uruk állapotáról és arról, mi is a végső célja. Mindkettőjüknek meg van a maga oka, miért is érdemes számára szolgálni az Éjjeli Tudós, de legfőképpen a szeretetük miatt maradnak vele. Amiben emberként tudnak segíteni, abban meg is teszik, még ha ez azt is jelenti, hogy az ellenség bizalmába is kelljen férkőzni. Habár ezt Soo-Hyang eleinte inkább dacból tette meg, mivel főnöke nem hajlandó rá nőként tekinteni, de egy másik lányra igen. Folyamatosan azt hajtogatja, hogy nem féltékeny, pedig lépten-nyomon eme zöld szemű szörnyecske miatt tesz keresztbe Yang-Sun-nak, de idővel elfogadja kapcsolatukat ő is. Ho-Jin pedig az a tipikus szolga, aki vakon követi gazdáját. Nem egy túl komplikált figura, ám a maga egyszerűségében igazán kedves pasas lett belőle. És a sorozat végén.... azon még most is képes vagyok nevetni. Egyébként Soo-Hyang annak a Kiszeng-háznak a vezetője, ahova rendszeresen összegyűlnek a szereplők tanácskozni és nem mellesleg ő maga is kiszeng volt.
Színészi játékokat tekintve koreai drámákhoz mért teljesítményt kell elképzelni. A túljátszás szerintem evidens az ilyen szériáknál, de abból is a jobb kategóriásak. Sőt, kifejezetten ügyesek a színészek, amikor nem kezdenek el benne rájátszani. Nekem főleg a Soo-Hyang-ot megformáló Jang Hee-Jin és a Gwi-t alakító Lee Soo-Hyuk játéka volt az, ami kiemelkedett. De persze a többiek sem szégyenkezhetnek. Egy valaki miatt aggódtam, az a Kim Sung-Yeol szerepében tetszelgő Lee Joon-Gi volt, aki az Arangban bődületesen rosszul játszotta a főszerepet (legalábbis az első két részben amit láttam belőle), itt viszont szerencsénkre nem így lett. Az Aranghoz képest ez az alakítása már-már Oscar gyanús.
Ugyan a vizuális effektek nem lettek a legfényesebbek, de a zene nagyon hangulatos lett. Attól a tipikusan régimódi vámpíros betétdaltól meg hangosan felnevettem. Még a történetleírásban említettem, hogy rengeteg haláleset történik a szériában és meglepően változatos módokon. Nem csak annyi van, hogy kiszívom a véred vagy leszúrlak. Már a legelső részben láthatunk tömegsírokat tele holttestekkel, lándzsára felhúzott fejeket, később vizihullákat, vízbe folytást és még sok mindent. Ilyen merész ritkán van egy koreai sorozat, de jó hogy próbálnak változatosságot csempészni a sablontömegbe. Viszont hatalmas probléma volt a mitológiával. Semmi nem derült ki arról hogyan és miért lettek vámpírok, miért is van legalább egy olyan vámpír, aki felügyeli a többieket, hogy került Gwi uralma alá Jouson, honnan tudta az első Pajzán Növendék, mivel lehet legyőzni Gwi-t, honnan jött az, hogy egy embernek és egy vámpírnak lehet gyermeke, aki viszont nem örök életű vagy legalább hosszabb ideig élő, mint egy normál ember. Miért hasonlít annyira Hye-Ryeong Kim egykori menyasszonyára? Hogyhogy meg tudja védeni az ikonikussá vált fekete talára Kim-et a naptól (olyan ismerős, legalább nem gyűrűvel oldották meg)? Vannak itt felfedetlen dologk, amik azért érdekeltek volna, de még csak ki sem tértek rá és ez egy óriási hiba. Nem mellesleg egyes jelenetek túlcsordultak érzelmekkel, mások pedig túl gyorsan jöttek a semmiből, illetve olyanok is, amiket könnyen ki lehet számítani sablonosságuk miatt.
A már emlegetett osztag
Tehát ez nem egy hibátlan alkotás, sok dolog nem stimmel benne, de bőven az elnézhető kategórián belül, hiszen remek légkört varázsolta ennek a mesének az Éjjeli Tudósnak, aki járja a nagyvilágot, hogy segítsen a szegényeken és elesetteken valamint megszabadítsa őket a zsarnokság alól, immáron a Fekete Talárosokkal kiegészülve. Engem utoljára a Hannibal sorozat szippantott ennyire be. Aki szereti a koreai kosztümös drámákat és a vámpíros sorozatokat, azoknak nagyon tudom ajánlani. Hangulatos darab szép kosztümökkel, nagyon jó karakterekkel, remek zenei aláfestéssel, sok vicces jelenettel (könyvárusítás a kiszengeknél az egyik kedvencem XD), még több szomorúval és meglepően sok vérrel. Akik a keleti kosztümös és vámpíros történet fúziójától rettennének vissza ne tegyék, mert ez csak ad az egész világhoz, ami megjelenik benne és egyedivé teszi.
Akik régebb óta követik a blogot láthatják, hogy enyhe design váltáson ment keresztül az egész. Előzőleg írtam is egy két változtatásról, így a Facebook oldal mellett ez is fent volt a listámon. Miután a héten elértem a 3000 megtekintést (bár nem tudom, hogy ez mennyire jó, de én már személyes sikernek könyvelem el), ezért gondoltam ezt megünnepelem egy újabb book tag-gel, amire kihívtak a molyon.
Gondoltam, mivel a könyvvel az olvasási válságom miatt rosszul haladok, addig ezt elkészítem ide. Annak ellenére, hogy eddig nem láttam még blogra kiírva, vagy csak én nem néztem utána, hogy szokás-e. Egyébként a héten még egy bejegyzés várható, mégpedig egy dél-koreai kosztümös drámáról, ami egyben vámpíros történet is. Nekem rögtön felcsillant a szemem erre, így nem volt vitás, mi is legyen a téma. De addig is, íme a Fairy Tale Book Tag, ami különböző mesék alapján gyűjt össze 13 kérdést az olvasási szokásaidról:
1. Pinokkió – A fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?
A rövid válaszom: NEM! És miért? Mert szeretek őszinte lenni és van egy olyan rossz szokásom, hogy ezt másoktól is elvárom. Ez alól a könyvek és filmek értékelése sem kivétel. Ha valami nem tetszik, akkor azt meg is mondom/írom, ami lehet valakinek fájó pont, de mindenkinek meg van a maga véleménye. Így színes az élet ;)
2. A Szépség és a Szörnyeteg – A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele
Melyik könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?
Egyértelműen a Pokoli erény. Ez a borító valami katasztrófa következménye lehetett (nem mellesleg köze nincs a szereplőkhöz), ám ami a könyvben van, mindent kárpótol. Hatványozottan igaz rá a "Ne ítélj a borító alapján" elv. Bár a Sherrilyn Kenyon kötetek is hagynak némi kivetni valót maguk után ilyen téren. Ha innen nézzük, akkor könyvek végeláthatatlan sora felkerülne ehhez a kérdéshez.
3. Hófehérke – Akire a szépségéért vadásztak
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?
Szerintem ilyen minden könyvmolynak vagy csak olvasni szerető egyénnek megfordult az életében. Tehát az enyémben is előfordult már nem egyszer. Volt, ami csalódással végződött, volt ami olyan jó volt tartalmilag, mint a külseje. A két végletből szemezgetve erre jutottam:
Gyönyörű borító egy kellőképpen érdekes sztorival és egy felejthetetlen "főgonosszal".
4. Csipkerózsika – Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel
Melyik a kedvenc könyves párod?
Fogós kérdés, nem mondom. Sok párt szeretek, nem is tudom melyiket tudnám kiemelni. Talán továbbra is Ash és Tory párosát az általam nagyon favorizált Acheron című Sherrilyn Kenyon kötetből. Nem azt mondom, hogy eget rengetően nagy újdonságokat hoz a kapcsolatuk, de az ahogy fel lett építve nagyon megtetszett. Ők ketten nem igazán szívlelték egymást, majd a sors úgy hozta, hogy együtt kellett működniük, innentől pedig egyenes út volt az egész. De talán az még jobban tetszett bennük, hogy nem voltak gyenge szereplők és a kémia is jól meg volt közöttük írva. Passzoltak egymáshoz, öröm volt olvasni a történetüket.
5. A kis hableány – Aki feladta az életét a szerelemért
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket
ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó
ilyen könyv?
Inkább maradok általában a jól bevált műfajoknál. Nagyon ritka az olyan, ha valami teljesen másba kezdek bele és gyakran meg is bánom a röpke ismeretséget. Még év első felében volt egy kis kitérőm a Kushiel dárdája kapcsán a fantasy más oldalára, de nem bizonyult számomra olyan tapasztalatnak, ami meggyőzött volna arról, hogy ezen jellegű könyveket kezdjek el sorra olvasni. És sajnos nem csak ezzel az egy kötettel voltam már így. 6. Hamupipőke – Aki elvesztette a cipőjét éjfél után
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?
Bármilyen meglepő, de ez a Mielőtt megismertelek volt. Ismét leszögezem, hogy nekem a könyv nem tetszett. De mivel már nagyon rágták a fülem miatta és én is gyorsan végezni akartam vele, ezért még a késői fekvést is bevállaltam, bár megeshet, hogy az alvással jobban jártam volna. Minden esetre, egynek pont jó volt. Amúgy máskor inkább az olyan könyvek tartanak ébren, amik már nagyon a fantáziámba ivódtak és nem is akarnak kimenni a fejemből, így addig megy nálam az olvasás, amíg el nem alszok majdnem a fáradtságtól.
7. Rapunzel – Akit bezártak egy toronyba
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?
A Vérszag...azt hiszem molyon erről eleget írtam. Még egyszer nem szeretném felidézni, mert még mindig fáj. Mit tettek szegény Eric-kel???Borzalom!!
8. Aladdin – A szegény fiú, aki egy dzsinnt talált
Melyik volt az utolsó „könyvkincs”, amit találtál?
Még év elején bukkantam rá az Ahol a szivárvány véget ér című remekre. Alapjaiba tőlem nagyon messze áll a levélregény fogalma is, úgyhogy teljesen meglepődtem, hogy ez mennyire jó és élvezhető tud lenni. Tartalmas, szórakoztató és elgondolkodtató.
9. Alice Csodaországban – A lány, aki a nyúlüregbe esett
Melyik könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?
Ide a teljes Sherrilyn Kenyon féle Dark-hunter szériát tudnám mondani. Nagyon különleges világ ez, ahol bármi megtörténhet. Gyönyörűen fel van építve a mitológiája, kifejezetten érdekes kapcsolatok vannak benne, még ha van is egy-két gyengébben sikerült darab. De persze emellett ott az Egy világ... Nalini Singh sorozat is, ami hasonlóan beszippant magába és nem ereszt ebből a furcsa lényekkel teli, alternatív jövőképből.
10. A békakirály – Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált
Melyik volt az a könyv, amelyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted?
A már fentebb említett Ahol a szivárvány véget ér az ott található indok miatt. És azért az időintervallum is egy kissé elriasztó volt.
11. Jancsi és Juliska – Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?
Testvérpár???? Nem is emlékszem, melyik könyvben lehetett szó testvérekről, nem hogy kiválasztani belőle a kedvencemet XD
12. Piroska – Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe?
Josephine Angelini-től a Baljós csillagok. Nagyon szép volt a borítója is, az alapszituáció pedig pont az volt, ami miatt még inkább érdeklődni kezdtem miatta. Aztán elkezdtem olvasni. Az egyik legrosszabb pár napom volt, azt hittem már nem lesz vége ennek a töménytelen blőd butaságnak vége. Én nem ajánlom olvasásra, de mivel szeretem a könyveket és legalább a borítója szép, ezért égetésre se ;) Jó az dísznek.
13. Rumpelstilskin – Akinek senki sem tudja a nevét
Melyik az a könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet?
A Pokoli erény, de szerintem nem csak én vagyok ezzel így. Igaz, hogy a kiadás hagy némi kivetni valót maga után és gyakori benne a húzás-vonás, de alapjaiban a nyelvezete igényes és a témaválasztás is kellőképpen üdítő. Sérelmeztem is, hogy nem adták ki, csak a második részig a harmadik meg teljes egészében elmaradt. Pedig sokkal jobb, mint egyes populáris romantikus regények, de embere válogatja. Nagyon szépen köszönöm a kihívást és ha van kedvetek, nyugodtan töltsétek ki ti is, akár itt akár máshol is.
Majd egy hónapnyi kihagyás után ismét visszatértem. Sajnos kénytelen voltam kivenni betegszabadságom, de újra itt vagyok a bloggal kapcsolatos konkrét tervekkel. Mivel jól ismerem magam, ezért az esetleges változtatásokról, csak annak bekövetkezte után fogok beszélni. Én már csak ilyen vagyok. De annyit megsúgok (ugyan nem nagyon vág a témába), hogy tervezem megtekinteni a The Royals 2. évadát (az első szezon értékelése) valamint elolvasni a Miután elveszítettelek nevezetű könyvet, bár ez utóbbiban eddig nem leletem túl nagy örömöm, viszont a remény hal meg utoljára. Hátha tetszik majd a közepe felé, sose lehet tudni. Na de ennyit erről.
Van egy olyan sejtésem, hogy nem sokan voltak úgy a Mielőtt megismertelek című könyvvel mint én. Számomra nem volt egy kifejezetten jó alkotás, de erről itt bővebben olvashattok. Ugyan a könyv befejeztével azt gondoltam, majd csak jobb lesz, ám mire eljutottam a film megtekintéséig valamiért teljesen az ellenkezője kezdett a szemem előtt lebegni. Az sem segített, hogy egyre irritálóbbnak tűnt a főszereplő Lou-t játszó Emilia Clarke brutális szemöldökjátéka. Ez annyira benne maradt, hogy majdnem meg se néztem, viszont végül a kíváncsiságom győzött (mint mindig). És hatalmasat csalódtam...POZITÍVAN.
A történet már ismerős lehet a könyvből, mivel ugyan az maradt, csupán szinte észrevehetetlen, kötelező jellegű módosítások történtek. Adott a lány, aki éppen most veszítette el számára ideális állását, így kénytelen új lehetőségek után nézni. A kiközvetítés során az ölébe hull a szerencse. Látszólag. Van egy jól fizető munkalehetőség a vár mellett nem is olyan messze a lakhelyétől. Ez szépen és jól hangzik, még az sem riasztja vissza, hogy ez egy afféle gondozói munka. Csupán annyi a bökkenő, hogy egy nem túl kedves fiatalember ápolásáról lenne szó. Az említett úriember lépten nyomon beleköt, nem kér a lány csiricsáré ruhakölteményeiből, akárcsak a teájából, ami szerinte (és családja szerint) mindenre gyógyír. A mi Lounk viszont nem is sejti mi a rossz kedvének másik ok a nyilvánvalón kívül. Ugyanis Will nem tudja elviselni állapotát, ezért elhatározta, öngyilkos lesz. Mikor ez kiderül, a lány próbálja rávenni az életre, mialatt apránként megkedveli majd beleszeret gondozottjába. És ez fordítva is igaz.
Szerintem még mindig az xD
Az első legszembetűnőbb változás számomra Lou karaktere volt. Míg a könyvben rögtön úgy éreztem, hogy önző és csak a család megélhetése miatt kedves Willel, addig itt már helyretették a karakter ezen negatív kicsengését. Hihető, hogy valóban barátságot, majd gyengédebb érzelmeket is érez ápoltja iránt, nem csak a sürgető érzést a bekövetkezni látszó bűntudata elkerülése végett, ami Will tervei miatt törnek fel belőle. A naivitása kétségtelen, mindenhez kisgyerekesen rácsodálkozik, nehezen tud beilleszkedni a komolyabb hangvételű világba, amibe belecsöppen. Ragaszkodik ahhoz, amit a fejébe vesz és azt hiszi ezzel jobbá teheti munkaadója életét, mégsem mondanám, hogy csupán önös szándékból, hiszen már a film közepe felé, még mielőtt kiderülne, miért is határozott idejű a szerződése, már jóban van gondozottjával, sőt. Ezek miatt is volt kevésbé idegesítőbb karakter, mint a könyvben, ahol gyakran túlerőltetettnek tűnt a figurája. Viszont sajnáltam azt, hogy nem esett szó az őt ért sérelemről, bár ez a film már csak a hangulata miatt sem tudta volna ezt a fordulatot felvállalni, de az atmoszféráról a későbbiekben még szót ejtek. A ruhatára extravagáns lett, ahogy az meg volt írva vagy még talán annál is inkább. Színes foltja a filmvászonnak az egyszer biztos. Ami mégis némi keserű szájízt hagyott, az a karaktert életre keltő Emilia Clarke alakítása volt. Azon jelenetekből volt a legkevesebb, amikor nem játszott a túl a szerepét. A mimikája jó néhány helyen nem volt megfelelő és az a szemöldökjáték...kegyetlen. Minden esetre ezt az érzelmesebb verziójú Louisát talán pont a túljátszásával tudta mégis szerethetővé tenni, akinek a helyzetét könnyebben át lehet érezni.
Mit is mondjak...?
Will okozott sok fejtörést. Míg az írott formátumban egyértelműen ő volt a kedvencem, addig itt már nem tudnám feltétlenül ezt mondani. Egy olyan nagyvilági férfiról van szó, akit egy motorbaleset megfosztott attól, hogy úgy éljen, ahogyan ő szeretne. Minden méltóságát elveszítette, mások segítségére van rászorulva és a nő is elhagyta, akit szeretett. Ez utóbbi az első nagyobb eltérés, ugyanis a könyvben sokkal inkább tűnt kevésbé érzelgősnek, mint a mozgóképes verzióban. Továbbá az is némiképp változott, ahogyan az elkövetkezendő "jövőjéhez" hozzáállt. Itt nem volt az az érzetem, hogy tulajdonképpen ez a fél év egy búcsú lenne a részéről. Inkább olyan volt, mint egy átlag romantikus filmbeli férfi főszereplő egy kis csavarral. Ha néha nem emlegették volna fel, mi is a terve, akkor még meglepetés ként is ért volna a befejezés. És igen, ezt talán a légkör inkább indokolja is, mint a könyvé. Még mindig sérelmezem, hogy nem kapott nagyobb szerepet a történetben, mert valljuk be őszintén, nem ő volt a főszereplő sem akkor, sem most. Cinikus humorát viszont örömmel vettem, hogy megtartották, akárcsak kezdeti ellenszenves viselkedését. Azok az arckifejezések, amikor felbukkant Lou egy újbb extrém ruhakombinációjával igazán megmosolyogtatóak voltak. Nem beszélve a Nevillel...bocsánat...a Patrickel való farokösszeméregető versenyt (elnézést a kifejezésért), amit Lou szülinapján rendeztek. Szóval érdekes szereplő, csak az volt a baj, hogy túl romantikussá tették és a játékidőhöz valamint szerepléhez képest kevés időt kapott a kibontakozásra. Sam Claflin remek választás volt erre a szerepre. Jól ál neki ez a kissé mogorva, ám legbelül végtelenül romantikus figura. És még a színészi játéka is rendben volt. Nem mutatott eget rengető dolgokat, de mindenképpen ő volt a film legjobbja ilyen téren.
Az a szülinap...
A mellékszereplőket tekintve, szerencsére a két család is átesett némi ráncfelvarráson. Egyik részről sem érződik az a mértékű kihasználás vagy semmibe vétel, ami a könyvre jellemző volt valamint nagyon idegesítő és már-már sértő. Mind a Traynor család, mind a Clark família foglalkozik gyermekeik lelkivilágával, nem csak a pénz a legfontosabb és valóan családként is funkcionálnak, akik összetartanak a nehéz időkben, még ha ez áldozatokkal is jár. A testvéri szál is jobb lett, mint a könyvben. Elhagyták a rivalizálást és egy sokkal élhetőbb helyzetet alakítottak ki. Ugyan ez igaz a Clark szülőkre is, akik tényleg egy párnak tűnnek, nem csak divatcsaládnak. Az apuka sem ajnározza agyon az egyetemista lányát, sőt, még fricskát is kap tőle, annak korai anyává válása miatt. Ez azért sokkal inkább hihetőbb helyzet. Traynoréknál jó pont, hogy elhagyták a szerető jelenlétét, bár az egy érdekes dolog volt a könyvben, de egy romantikus filmben így mégiscsak jobban jött ki. Nem mondanám, hogy álompárról van szó. Rengeteg dologban nem értenek egyet, aminek hangot is adnak, de törődnek fiukkal és a legjobbat akarják neki. Éredkes, hogy a két apamodell mondja ki a legfontosabb dologkat a filmben. Gondolok itt arra, hogy Willel emberként kell bánni, nem pedig betegként és persze a csak azon lehet segíteni, aki akarja is dolgokra. Nem nagy felfedezések, de azért bőven több, mint eddig. Egyéb mellészereplőket tekintve én sajnáltam Patet, aki kissé együgyű és beszűkült látókörű is mellette. Nagyon próbálkozik, hogy a kapcsolatát összetarthassa Lou-val, persze hiába, és mindent megtesz azért, hogy a lányt visszaszerezze, de ott van az unalmassága, ami fogalakozásából ered. Nem tud másról beszélni csak a futásról és a testépítésről, holott ez nem érdekelte szíve szottyát. Egyszerűen még túl gyerekes a karaktere ahhoz, hogy fent tudjon tartani egy komoly kapcsolatot és ez talán a könyvben jobban ki is volt fejtve. Színészi alakítások terén semmi kiemelkedő nem volt, mindenki a figurákhoz mérhető színvonalt hozta.
Ami a légkört illeti, az egész filmet egyfajta kisvárosi érzet lengi körül. Ez igazán jót tett a romantikus felhang miatt, amit az egész kapott. Ezt hiányoltam igazán a regényből. Bájos városka, aminek az élete folyik a saját medrében. Ehhez mérten nincs is semmi elkapkodva, hagynak időt a dolgok kibontakozására. És a zenékkel is rásegítenek erre az érzetre.
Sok vicces jelenetet kapunk. Ilyen a már említett születésnap vagy éppen a felvételi elbeszélgetés. De kedvencem még mindig a tánc, ami egyszerre aranyos és érzelmes, mégha egyesek túl is játszották a magukét.
Nem egy hiábtlan mű, félreértés ne essék, de számára jobb élményt nyújtott, mint a könyv a maga kissé steril légkörével. Valóban voltak olyan részek, amiknek nem így kellett volna történnie, viszont a változtatások igazán jót tettek az egésznek. Míg az eredetinél nem hittem el, hogy ez szerelmes történet lenne, jelen filmnél ez nem kérdőjeleződött meg. És még mindig szeretem ezt a fajta lezárást is. Szóval akinek tetszett a könyv, az biztos meg is nézi, de nyugodtan ajánlom azoknak is, akik nem olvasták. Ugyanolyan kerek egész, sőt, szerintem még jobb is.
Figyelem! A következő bejegyzés cselekmény leírást és korhatáros tartalmat foglal magába!
Tovább folytatva sorozat-maratonomat végre eljutottam odáig, hogy az egyik kedvencemet végig nézhessem. Ez pedig nem más, mint a Hannibal. Emlékszem, vasárnap késő este volt, éppen ment az egyik kereskedelmi csatornán a film és közben reklám volt. Átkapcsoltam az AXN-re, ahol már csak annyit tudtam elkapni, hogy Hannibal sorozat szerdától. Az első reakcióm az volt, ebből sorozat? Na arra befizetek. A premier napján rendre le is ültem a tv elé, majd kb. 50 perc után, reklámidővel együtt, két gondolattal álltam fel. Az egyik: ez beteg, a másik: ezt néznem kell. Így lettem fangirl. Ám mint minden jónak, ennek is vége szakadt idővel, a második évad utolsó része előtt abbahagytam.
Sokáig halogattam a sorozat újranézését, folytatását, mivel elég vegyes dolgokat olvastam a harmadik évadról. De úgy voltam vele, ha már sorozatok és időmből is futja lábadozás közben, akkor csak illene befejeznem, hátha nem is olyan vészes a szezon, mint hallani. És valóban nem.
Mit is írhatnék. A sorozat középpontjában egy maréknyi mentálhigiénés problémával "küszködő" szereplő áll. Nem is. A széria egy tarthatatlan állapotot előidéző kapcsolatról szól. Na jó, kezdem az első évad elejétől. A sztori szerint az FBI nyomoz egy fiatal lányokat zsákmányul ejtő kannibál ügyében, ám hiába minden igyekezetük, elvesznek a sötét erdőben. Ekkor lép kapcsolatba a nyomozást vezető ügynök, Jack Crawford, egy nagyon különleges személlyel. Will Graham-nek ugyanis van egy rendkívüli képessége: fogékony az érzelmek észlelésére és határtalan képzelőerejével ezt kiegészítve meg tudja mondani, hogyan is haltak meg az áldozatok, mi motiválhatta az elkövetőket. Ám eme empátiának meg van a maga ára, mégpedig a férfi józan esze. Ennek kiküszöbölése érdekében bízza meg a nyomozó a híres (és egyes kliensei között hírhedt) Hannibal Lecter-t. A doktor azonnal meglátja újdonsült betegében a potenciált több féle módon is, de túl későn derül ki miféléken.
Nem tudom ki hogy van vele, de ez az arc is félelmetes
A főszereplőnk, Hannibal Lecter egyedi figura. Nappal pszichiáter, éjszaka sorozatgyilkos. Aki ismeri a nevet, az rögtön tudja, hogy az étkezési szokásai is legalább ennyire változatosak. Olykor-olykor vacsorákat ad szűk baráti körben, de nem lehet tudni mi vagy éppen ki a főfogás. Foglalkozásában az egyik legjobb, így nem is csoda, ha kedve tartja, akárkivel el tud hitetni bármit, amit rendszeresen meg is tesz, csak hogy megfigyelhesse, milyen reakciókat tud kicsikarni a kísérleti alanyokból. Úgy gondolhatnánk, hogy egy tipikus sorozatgyilkossal van dolgunk, akinek nincsenek érzései és mindenkinél okosabbnak hiszi magát, ám ezt rendre megcáfolja. Nem érzelemmentes a környezetével szemben és van akit legalább annyira intelligensnek tart, mint saját magát, még ha egy kicsit nyakatekert módon is. Számtalan alkalma lehetett volna, hogy megölje Jack-et, Alanát és Will-t, mégsem tette meg. Még akkor is megkímélte őket, amikor tudta, hogy szorul a hurok a nyaka körül. Megbecsüli azokat, akiket nagyra tart és rendre meg is osztja velük még az ételeit is, amik ugyan pompásan festenek, de tudjuk, nem minden arany ami fénylik, így ezek a "gasztronómiai remekek" is csak nyomokban tartalmaznak állati eredetű hozzávalókat. Egyébként nem véletlen az "állatválasztása" a menüknél, de aki megnézi vagy látta már a sorozatot, az valószínűleg érti mire akarok kilyukadni.
Ami az intelligenciát illeti, rendkívül művelt, nincs olyan téma (vagy csak kevés), amihez ne tudna hozzászólni, ért a festészethez és a zenéhez is. Viszont van egy valami, amit nagyon tud hiányolni az életéből, az Will beleérző képessége. Ugyan neki is van egy kevés, de a különleges ügynök bőven túlszárnyalja. A férfi ezért is kelti fel először figyelmét, majd alaposabban megismerve megtalálja benne azokat a mozgatórugókat is, amik rá is jellemzőek. Mindent bevet annak érdekében, hogy Will-ből kihozza a brutalitást és nem egyszer előfordul, hogy majdnem rajta is veszít a dolgon, de ugyebár Hannibal-t ennél keményebb fából faragták. A történet elején valamennyire tanítvánnyal vegyes barátnak tekinti a másikat, viszont ezután, főleg a második évad végén és a harmadik évadban voltak egyes mondtok, tettek, amik azért jócskán túl voltak már ezen is. Nem véletlen, hogy rengeteg elképzelés van velük kapcsolatban és nem is alaptalanul (lásd: "közös lányuk", a hátrahagyott szív, a templomi ciszterna, az utolsó rész). De persze a karakterek közötti kapcsolatban annyi van, amennyit beleképzel az ember.
Másik főszereplőnk Will Graham Lecter méltó párja. Első ránézésre a tökéletes áldozati báránya lehetne beteg pszichiátere mellé, de ez csak a látszat. Az átlagos pasi külső mögött ugyanis legalább annyira elborult gondolatok rejtőznek, mint a Doktornál. Nem áll tőle messze az erőszak és ezt a végére barátai előtt már nem is nagyon tagadja. Annyira nem, hogy amikor a második évad során a szörnyhacukában parádézó sorozatgyilkost elteszi láb alól, csak második útja vezet Lecterhez, akivel múzeumi példányt készítettek az brutális körülmények között elhalálozott férfiúból. Nem mellesleg másnap közös vacsorát töltött el újdonsült mesterével. De hogy akkor mi is különbözteti meg Hannibaltól? A könyörülete, a felelősség tudat, a lelekiismeret furdalása és az elfolytásai többek között. Csak akkor jár el a keze, ha már tényleg nem lát más kiutat vagy éppenséggel teljesen elveszíti józan eszét, ám egészen addig a pillanatig megpróbál minden tőle telhetőt, hogy halálmentesen kerüljenek ki a helyzetből. Viszont ez nem mindig sikerül, bár többségében nem ő végez a gyilkosból lett áldozattal, de így is az ő lelkiismerete szenvedi meg azt. És ezért is érzi úgy, hogy egyeseknek tartozik.
Ez a mosoly kezdődmény sem túl vidám
Éppen azért, hogy elkerülje a válsághelyzeteket, inkább a magányt választotta, de önkéntes száműzetése sajnálatára nem tart soká és kénytelen démonaival szembenézni, ami miatt kissé dühös Crawfort ügynökre. A legtöbb félelmetes jelenet az ő szemén keresztül látható, amikor átéli az egyes gyilkosságokat vagy éppen hallucinál. Ezek a képek viszont olyan gyötrőek, hogy már a mindennapjaiba is befészkelik magukat ezzel téve még nehezebbé épelméjűségének még a látszatát is. Azzal pedig, hogy Lecter marad a második évad végéig a kezelője, csak tovább durvul az addigra már úgyis tarthatatlan helyzet. A manipulációk hatása és a bosszúvágy már-már elveszi az eszét, de barátai (még Lecter is) hatására megmarad egy szinten. A karakter a széria elejétől a végéig jellemfejlődésen megy keresztül, de nem mindig pozitív irányúba, ám ahhoz eléggé, hogy úgy döntsön, véghez viszi a tervét Hannibállal kapcsolatban, ha az életébe is kerül. A férfival közös kapcsolatukat nagyon megsínyli addigra és a látszat családja is széthullik, amit felépített. Ugyancsak barátnak tekinti a különös férfit, de nála is ennél többet sejtet a dolgok állása.
A mellékszereplők közül kiemelkedik Alana, aki az első részekben még hittel van az emberekben és úgy gondolja, nagyon jól ismeri őket, de őt is utoléri a valóság, ami miatt eltorzul a végére a személyisége. Egy végtelenül ellenszenves nővé válik, aki folyamatos félelemben él bizonyos pincében tárolt személy miatt, akivel egyébként azelőtt együtt voltak. Hasonló változásokon megy át Jack karaktere is. Eleinte szentül meg van győződve arról, hogy a legjobb dolog, amit az emberekért tehet, hogy Will-t felhasználja céljai elérése éredkében, akármennyire is kedveli a férfit. Ám amikor kiderül az igazság Lecterről, már tudja, ennél nagyobb ostobaságot el sem követhetett volna. Maximum azt, amikor kétszer megtámadja. Természetesen ezeken a főbb mellékszereplőkön kívül is sok érdekes figura van mind a relatíve jó oldal, mind a megtestesült gonoszok között. Az előbbiek közül elég a vicces boncmester duóra gondolni, akik próbálják egy kicsit enyhíteni a folyamatos feszültséget a három éved alatt vagy Chilton doktorra gondolni, aki végig tudta miben sántikál Lecter, de nem hittek neki, végül pedig saját dugájába dől, illetve van nekünk egy Bedeliánk is, aki pedig nem más, mint a Doktor pszichiátere...vagy mégsem ;) . Az utóbbi karakterek közül pedig ott van Mason Werger, a legundorítóbb főgonosz eme röpke szériában. Végtelenül ostoba és nagyképű, a ferde hajlamai pedig gusztustalanok, akárcsak hobbija. De vannak az aktuális gyilkosok között is érdekes formák egészen nyakatekert indítékokkal.
Ami a kivitelezést illeti, a sorozat látványvilága szép és hátborzongató, egyszer s mind sötét. A második évad legvégéig szinte tapintható minden egyes képkockáról a feszültség valamint a hidegség, ezzel is elősegítve a rémisztő hangulatot. A gyilkosságok pedig még egy lapáttal rátesznek a hangulatra, főleg amikor Will hallucinációiban felbukkannak. A gyilkosságok a gusztustalan és az elborzasztó között lavíroznak. Ez utóbbi kategóriákba tartoznak a kreatív megoldások, mint a gombatelep, a sakura-fa, Will pillangója, Lecter szíve és még néhány. A kreatív jelző pedig elég tág fogalom ezen sorozaton belül. Ugyan így a zene is nagyban befolyásolja az egész hangulatot. Van, hogy még nem is volt semmi félelmetes a képernyőn, amikor a zene már régen elérte, hogy csak a legrosszabbra számítsunk. Pontos és húsbamaró. Ezt tudnám róla mondani. Ami pedig a színészi játékokat illeti, egytől egyig remek alakításokat láthatunk, főleg a főbb szerepekben. Őszintén szólva, Mads Mikkelsen Hannibáljától sokkal jobban kivert a víz, mint Anthony Hopkinsétól, de más módon is fogták meg a lényegét a karakternek. Will Graham szerepében brillírozó Hugh Dancy ismérföldeket vert az Edward Norton féle megjelenítésre.
További pozitívum a csavarok és azok tálalása. Nagyon sok van meglepő helyeken. Gondoljunk csak a második évadra, ami tele volt velük. Néha ugyanis már túl brutálisra vették Will figuráját ahhoz, hogy még hihető legyen ekkora átalakulás. Nos, egy csavar ide nem ártott. És persze az utolsó rész végső leszámolása... Ezen túl van egyfajta nagyon elborult és beteg humora is a sorozatnak, ugyan csak néhány helyen. Általában a jópofa duó szolgáltatja ezeket, de azért kapunk sok mindent Hannibal-tól is. Ilyen a feltálalt személyek jellemzésére való utalás, a "receptkönyve", azok a ritka szarkasztikus beszólások. Viszont van negatívum is. Ilyen az időközönként elunalmasodó, töltelék résznek is beillő epizódok a második és harmadik évadból, amiket úgy ahogy voltak simán ki lehetett volna hagyni. Ezen felül rengeteg olyan párbeszédes rész volt, ami túl lett nyújtva, mégtöbb aminek a témája nagyon nem lesz konfortos és érezhetően a színészeknek sem volt az. De egyéb kisebb hibák is vannak. Számomra a második évad túlzsúfolt volt, míg a harmadik veszített a lendületből.
A befejezés
Nehezen tudnám ajánlani csak bizonyos szegmensnek. Mindenki nézzen bele, aki elmúlt 18 éves és nem riasztja vissza már az alap felállás sem. De arra fel kell készülni, hogy nem véletlenül lett réteg sorozat. Szóval csak csínyán bánni vele, mert nem éppen ártatlan báránykákról szól az egész, viszont ezt fel is vállalja már az első percektől kezdve. Emellett nem árt elvonatkoztatni a könyvektől és a filmektől sem, mert ha csak ezeket tekintjük, akkor már lehet hiányérzetünk. Egyébként rendkívül hangulatos 39 epizódot kapunk, ami tele van remek színészi alakításokkal, kitűnő látvány- és hangzás világgal és rengeteg beteg szereplővel, hatalmas fordulatokkal valamint egy nagyszerű befejezéssel.
