El se hiszem, hogy a főszál végére jutottam. Az utolsó kötetéhez eme nem túl meggyőző sorozatnak. Azért tisztában vagyok azzal, hogy van hátra két novelláskötet, de egyelőre túl nagy az örömöm a finish elérése felett. Egy nagyon jól kezdődő történet, ami a részek előrehaladtával vészesen süllyedni kezdett a borzalmak mocsarában. Azaz a minőség hanyatlása erősen tetten érhető volt az első történetszálba, hát még itt. Pedig én kis naiv azt hittem, hogy A koronahercegnő lehet a legmélyebb pont. És rendre rám cáfolt a könyv, mert bizony nem az volt ám. Na de nézzük, hogyan végződött Eadlyn "epikus" története.
Most sem kell várni túl nagy megfejtéseket a sztorit illetően. Ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész befejeződött. Eadlyn ikertestvére elhagyta a palotát, hogy szerelmével lehessen. Efelett érzett bánatában a királyné súlyos egészségügyi krízisbe kerül, mely miatt az ország irányítása megtorpan. A hercegnőre vár a feladat, hogy segítsen helyreállítani a rendet és kormányozni az országot. Mindeközben meg kell találnia a számára legmegfelelőbb társat is, ami nem gyerekjáték, de emellett egy nem kívánatos udvarló felbukkanása tovább nehezíti ezen feladatát. Az ekkor még mit sem sejtő hercegnő örömmel fogadja az illetőt, ám csakhamar kiderül annak hátsó szándékai. A népe jóindulatát sem könnyű elnyernie, ehhez pedig nagyban hozzájárul a döntésképtelensége, modora, valamint az említett férfiú. Végül mégis felvállalja újonnan megtalált érzéseit, de ott a kérdés: Még időben megtalálta-e a nagy Ő-t?
És ez nem a zanzásított verzió. Valóban ez a teljes története a könyvnek. Két konfliktus van az egész kötetben, de azok ripsz-ropsz megoldódnak, mintha soha nem is lettek volna. (Ezt a két bonyodalmat felvázoltam a történetleírásba.) Mondhatni, ilyen téren elég karcsú lett a befejezés.
Drága hercegnőnk (később királynőnk...upsz, spoiler) személyiségjegyei nem sokat változtak az előző részhez képest. Hacsak azt nem vesszük, hogy olyan, mintha személyiséghasadásos lenne. Egyrészről továbbra is elkényeztetett, önző, beképzelt és hisztis. A felelősséget hírből sem ismeri, az elköteleződéstől pedig egyenesen rosszul van. Aztán gyorsan jellemfejlődik és kedvesebb lesz, törődő, felelősségteljesebb. De egyszerűen nem lehet látni, hogy mi okozta a változást. Ráfoghatnánk az anyja kis híján történő elvesztésére, ám a történet bizonyos pontjain előjön régi énje. Ha úgy vesszük, akkor párhuzamosan van jelen mindkét személyisége, ez pedig nem jó jel. Nagyon rosszul lett megírva ez a változás, ami néha visszafejlődésbe torkollik, mivel nincs valódi jellemfejlődés Eadlyn felől.
Igazából érzelmeket sem lehetett fellelni a karakter részéről. Legalábbis erősen kellett kutatni azok megtalálása érdekében. Pedig egy romantikus lelkületű lánynak próbálta az írónő beállítani a végére. De annyira összecsapott lett a hölgyemény figurája, hogy még egy hangyányi szimpátiát se tudtam érezni iránta. Cselekedetei pedig ellentmondanak a józan ész határainak. Azt a szerelmi szálat nem tudom feldolgozni a mai napig sem. Ami pedig a koronázás körülötti felhajtást illeti: mikor jutott ez az eszébe, mert nem emlékszem, hogy addig a pillanatig bármikor is említette volna véget nem érő belső monológjai során. Szóval továbbra sem egy példakép, amit követni lehetne, még mindig úgy tartom, hogy az anyja, America egy sokkal összeszedettebb figura volt.
A második főszereplő hiányához hozzászokhattunk az eddigi négy kötet során, ám ahhoz nem, hogy a mellékszereplők is majdnem teljes egészében elsikkadjanak. Márpedig itt ez történt. Van a megmaradt hat fiú, de azok jóformán csak léteznek. Egyszer-kétszer beszélget velük Eadlyn, de ezen túl nem találkozunk velük. Nem tudunk meg sokkal többet róluk, mint az előző részben. És még mindig lányok. De komolyan, ha elolvassátok vagy már olvastátok, akkor tudni fogjátok, mire célzok ezzel. Annyira nőiesek, hogy az elképesztő. Hozzáteszem, egy szemöldökráncolást kaptak tőlem bizonyos tagok. Sajnálom, hogy nem volt jobban kifejtve a hogyan és mikor, csak érintették. Viszont ha ennyire kényelmetlen volt az írónőnek, akkor miért folyamodott ehhez a megoldáshoz? Ami pedig a hercegnő szíve szottyát, Eikko-t illeti, róla végkép el lett feledkezve. Szerepel a könyvben, randizik vele, de egyéb funkciót nem lát el. Még csak bonyodalomforrásként sem lehetne számon tartani, pedig kéne. A szülőket nem tudom hova tenni, csak magukkal törődnek, az országot pedig ráhagyják egy felelőtlen tinire. Ez számomra felfoghatatlan. De lettek volna érdekes karakterek, azonban alá lettek rendelve a semminek. Nagyon mérges voltam, hogy nem lett több foglalkozva az Iléa-kkal, a féltestvérrel és nagyjából senki mással.
Ennek a könyvnek ilyen formában nem volt értelme. Nincs valódi történet, csak két olyan pont, ami aztán egy csapásra, tessék-lássék módon megoldódik. A lázadók, elégedetlenkedők mintha eltűntek volna csak úgy, a nép szinte alig létezik, csupán említés szintjén vannak jelen. Ennek okán nem tudtunk meg egyik említett országgal kapcsolatban sem semmit. Tulajdonképpen az egész kötet érdektelenséget váltott ki belőlem. Nem szólt másról, csak arról, ahogyan a főszereplő napjai telnek, és nem ám, hogy ez eseménydús lett volna. Szó szerint csak elsuhantak felette a napok a nagy semmivel nyakon öntve. Nincs foglalkozva igazán már a Párválasztóval sem, holott elméletileg ez lett volna a fő vonal, ennek apropóján készült el az előző rész, és egyben az új sorozat is.
Az egész összecsapott volt, random módon következtek be dolgok, majd ugyan így el is múltak. Nem volt szív egyetlen egy sorában sem. Ráadásul a történések nagy többsége derült égből villámcsapás módon következtek be... bocsánat, ezt már elmondtam, de ismétlés a tudás anyja. Sekélyes az egész, amit kapunk, még az előzőekhez képest is. Érződik, hogy az írónő kifogyott a mondanivalójából, ezt a könyvet pedig a szükség alkotta. Pedig nem kellett volna.
Egyértelműen a sorozat mélypontján járunk a kötet forgatása közben. Jellegtelen szereplők, eseménytelenség, unalmas leírások tarkítják a befejezést, melyet csak azoknak tudok ajánlani, akik eddig eljutottak. Ha már elkezdünk valamit, akkor fejezzük be! Kitartást! Az a baj, hogy lehetett volna akár érdekes is, ha az elfeledett részleteket leporolta volna az írónő, esetleg egyes karakterekre jobban koncentrál a SEMMI helyett. De továbbra is fent tartom a lehetőséget, hogy csak én vagyok ennyire kritikus ezzel a sorozattal szemben, és vannak erényei, amik felett elsiklottam. Nincs kizárva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése