Kritika meg a Barbika: Királyi Nagy Ő második évad 1. rész

Kellett egy kis idő, hogy felocsúdjak Az Igazi által okozott nem túl kellemes élményből, de most visszatértem a folytatással. Gondoltam, hátha valamiféle minőségbeli javulást tapasztalok majd. Legközelebb figyelmeztetem önmagamat, hogy ilyesmivel ne áltassam magam. Ez a kötet bebizonyította nekem, hogy miért nem kellett volna a folytatás ide. Ha az előző részek minőségi hanyatlásának tendenciájában süllyedés észlelhető, ez egyenesen az alábukás volt a mély bugyrok közepébe. Tartok tőle, hogy ennél mehetünk mélyebbre is, hiszen hátra van még egy könyv és a két kiegészítő. (Igen, mazochista vagyok, mindet elolvasom.) De ne legyen igazam.

20 évvel az előző Párválasztó eseményei után járunk. America és Maxon immáron nagycsaládos királyi párként kormányozza Illeát nem minden bonyodalom nélkül. Ugyan a kasztrendszert eltörölték, ám annak utózöngéi továbbra sem hagyják nyugodni a lakosságot. Az ellentétek legalább annyira kiélesedtek, mint régen. Ennek okán zavargások törnek ki, csupán most nem a lázadók részéről, hanem az elégedetlen nép oldaláról. A szerelmes gerlepár lányuktól várja a rövidtávú megoldást a probléma elfedésére, aminek a kulcsa nem más, mint egy újabb Párválasztó. A lány érthető módon nem repes a feladattól, sőt, a felhozatal sem tartogat első pillantásra számára szimpatikus hímeket, ám idővel megváltoznak a dolgok. Eközben a családjával való kapcsolata sem fenékig tejfel. Egy szó, mint száz, mindent megkapunk, ami eddig volt, csak inverzbe. Megtudhatjuk milyen volt a Párválasztó Maxonnak, viszont mindezt a lányán keresztül kapjuk meg. Hiába, nincs új a nap alatt.

Ha azt hittem, hogy America (az első részt leszámítva) idegesítő volt, akkor Eadlyn egyenesen kiakasztó. A falra tudtam volna mászni tőle és a folyamatos öntömjénezésétől. Felelőtlen, azt hiszi, bármit megtehet, csak azért, mert ő a hercegnő. Nem csoda, hogy a nép nem szereti, hiszen arrogáns, lekezelő és pökhendi. Mások érzései számára távol állnak, ezért csupán akkor gondol bele az adott ember helyzetébe, ha az rá is kihatással lenne. Ideig-óráig meg lehet érteni a Párválasztóval szembeni ellenszenvét, ám a viselkedésében változások állnak be az esemény hatására. Lásd, még ellenszenvesebb lesz, mint előtte volt. Amilyen lelketlnül bánik a fiúkkal, az kriminális. És amikor megtudja, hogy nem mindenki a két szép szeméért van ott... Önhittségében képes lenne a saját, elméletileg imádott ikertestvére boldogságát is tönkretenni, hogy neki ne kelljen felelősségteljes uralkodóvá válni és élhesse életét. "Függetlenné akar válni" jelzőt könnyen ráaggathatjuk, de a körülmények miatt ez még álszentebb megoldás. Egyszerűen borzasztó és taszító a személyisége, amikor pedig néha napján nem használ ki éppen valakit, vagy sértődik meg szinte bármin, akkor derül ki, mennyire üres egyébként a karakter. Szóval ezerszer inkább Ameica. Eadlyn nem egy követendő példa, és őszintén szólva, nem tudom, hogy akarja majd a jellemfejlődést összehozni az írónő ilyen alapokból.

Mint annyi más esetben, most sem kaptunk másik főszereplőt. De épkézláb mellékszereplők is elvétve akadtak, hogy aztán mindössze pár oldalt kapjanak, egyes esetekben annyit se. Eadlyn ikertstvére, Ahren a jobb esetek egyike volt. Ha valami mellette szólt az az, hogy képes volt belemondani testvére szemébe azt, amit valószínűleg az olvasó is gondolhat bizonyos cselekedetei után. És nagyon örültem a végének. No spoiler, de annyit elmondhatok, egyedül neki volt sütnivalója az egész történet során. A 35 kiválasztott fiú közül sokan lehetnek ismerősek az előző kötetekből, holott most találkozunk velük először. Van, aki egy az egyben megkapja valamelyik Párválasztóban részt vett hölgy személyiségét, mások annak a módosított verziójával rendelkeznek. Annyi különbség fellelhető továbbá, hogy nemük miatt most még agresszívabb a mezőny, van hogy Eadlynnel szemben is. Talán a potyautas tolmács, "Erik" az, aki némiképp kilóg a sorból, de főleg azért, mert el tudja viselni fennhéjázó hercegnőnket. Ő kapta meg ( Kile-al közösen) azt a szerepet, amit annak idején Aspen töltött be. De ha felmerült Aspen, akkor meg kell említenem a feleségével közös problémájukat. Annyival érdekesebb, mint a főszál. De ez valószínűleg túl mély lenne. Sose hittem, hogy egyszer a vele kapcsolatos dolgokat fogom érdekesnek találni. Habár a karaktere továbbra is jellegtelen. America és Maxon... az ötlet az új Párválasztóra... Hagyjuk inkább, nem vagyok hajlandó ezen tovább idegesíteni magam.

A cselekmény szinte egy az egyben az előző köteteké, csak megfordított alaphelyzetből. Az is eltérés, hogy jelenleg nem a lázadók akarják megölni a királyi családot, hanem egy ismeretlen szervezet, akiknek ugyan az a célja, mint brutális elődjüké. A szerelmi szál szinte teljesen eltűnt a képletből, csak amolyan tessék-lássék módon van jelen, de az nem az. Ehhez képest America drámázása a két férfi között egy túlfűtött, romantikus három kötetes opus volt. De az egész könyvre jellemző ez a kiégettség. Mintha a pénz motivációján túl nem lett volna semmi, ami mozgassa azokat az ujjakat a klaviatúrán. Mert ötlet nem volt, az biztos. Ennyivel meg lehetett volna csinálni a trilógiát Maxon szemszögéből. Megeshet, hogy izgalmasabb és fordulatosabb lett volna, mint amit itt kapunk. A világépítés szempontjából sem áll a kötet a helyzet magaslatán. Szinte semmit sem tudunk meg a diplomáciáról vagy a közös múltról az Illeávla együttműködő országok tekintetében. Ami elhangzik, azt is olvashattuk már valamelyik előző részben. Igazából semmivel sem volt eleget foglalkozva, minden alá lett vetve Eadlyn önsajnáltatásának. Pedig van potenciál néhány témában: a nőkkel való bánásmód, a társadalmi egyenlőtlenségek, a meddőség, és a többi. Jöhetne az, hogy ez csak egy YA, de láttunk már mélységre példát. Pozitívumként a befejezést tudnám mondani. Kíváncsi vagyok, lesz-e kezdve ezzel a helyzettel valami.

Ez a kötet volt számomra az eddigi legrosszabb. Már látott szereplők, pocsék főhősnő, unalomig ismételt történet. Az egész fantáziátlan és nagyon kényszerszagú. Ha már Párválasztó, akkor inkább America története. Tiszta szívből senkinek nem tudnám ajánlani, de azt aktívan. Viszont, aki idáig eljutott, az olvassa el. Nincs kizárva, hogy csak én vagyok ennyire kritikus ezzel a kötettel, és vannak erényei, ami felett elsiklottam.