Tudom, hogy hónapok óta nem adtam életjelet itt a blogon, sőt, a molyon és a snitten is elég hanyag voltam, de örömmel jelentem, ennek mostantól vége. Ugyanis az államvizsgával együtt a tanulós időszak is befejeződött számomra egy időre. Majd ha összegyűlik rá, akkor természetesen még elvégzem a nagy álmomat, a pszichológia szakot, de ez a jövő zenéje.
Természetesen az idő azért nem állt meg, csak mert nem írtam a blogra. Idő és türelem hiánya miatt ugyanis már kész van az elkövetkező két hét posztjai...papíron, olyan macskakaparással, hogy még én se tudom minden szavát elolvasni. XD Az első pedig nem másról szól, mint a 89. Könyvhétről és azon nap Pesten töltött programjáról.
Hónapokkal ezelőtt elkezdtük szervezni ezt a kis kiruccanásunkat Pestre, legalábbis elméletben. Csak az előtte levő héten körvonalazódott viszont, hogy ki tud velünk tartani. Végül összesen két fő, Timee és én maradtunk a kiruccanni vágyók listáján. Pont mi, akik sosem jártunk gyalogosan/tömegközlekedéssel a fővárosban. Mondanom sem kell mennyire izgultunk emiatt. És szerintem látszott is, mennyire nem tudjuk a járást. Kezdjük hát!
2018. június 9, szombat
03:10: Végre ágyba kerültem. El sem hiszem, hogy kész lett a védésem ppt-je még időre, hogy elküldhessem a konzulensemnek átnézésre. Éppen feküdtem az ágyon félálomba, amikor meghallottam az égi háborút. Akkor még úgy voltam vele, lesz egy kis viharka, azután annyi, reggelre már nem lesz semmi. Így nyugovóra hajthattam elnehezült fejem. Van még 8:00-ig elég időm, hogy valamennyit aludhassa. Gondoltam én.
7:00 környékén: Arra ébredek, hogy valami vinnyog és nyekereg. miután gyorsan kitöröltem a csipát a szememből, meg is láttam a szűnni nem akaró zaj forrását. A mobiltelefonom volt a kis hamis, ami nem engedett az utóbbi idők egyetlen szép álmát végig élni. Jennifer Lopez a Papi-val rendesen képes arra, hogy kiégesse a dobhártyámat, főleg, ha maximum hangerőre vált. Timee hívott, mert aggódott, hogy a nagy eső után lesz-e az egészből valami. Gyorsan megbeszéltük mit hogyan és mikor. Mivel már nem tudtam visszaaludni, ezért úgy döntöttem, ideje előkészülnöm az útra. A 8:30-as találkáig biztosan pontosan megérkezek. Majd legközelebb emlékeztetnem kell magam, hogy a kerek időpontoknál ténylegesen kereknek is gondoljam, ne percekkel később. De a lényeg, hogy sikerült elérni a buszt.
9:56: A buszozás semmi érdekeset nem tartogatott számunkra. A túlzsúfoltságnak hála nem igazán tudtunk olyan helyen ülni, ahol jó kilátás tárult volna a szemünk elé, így inkább beszélgettünk. Egyszer-kétszer azért féltem, nehogy Timee katapultáljon, amikor a sofőr olyan svunggal fékezett. Amikor kiszálltunk gyorsan beszkenneltük a helyet, hátha könnyebben megtaláljuk a metrólejárót, aminek használatáról még előző nap kaptunk egy kisebb felvilágosítást egy nagyon régi barátnőmtől (még egyszer köszi Shin! 😘). Ayasha pedig útbaigazítást adott a jegyautomaták hollétéről. Nagy nehezen, a tömeget követve el is jutottunk a célpontig. Ugyan kellett egy kis tanácsadás az automata használatáról (azt se tudtuk hogyan működik, már azt hittük, hogy tönkrement vagy valami, amikor kiderült, hogy csak akkor fogadja el a pénzt, ha már el van kezdve a folyamat) és a lyukasztáshoz(az olyan szinten volt égő, inkább el sem mesélem), de a lényeg, hogy tapadjon a bélyeg. A 2-es metróval valóban gyorsan és egyszerűen odaértünk a Deák Ferenc térre, ahonnan csak egy rövid sétára volt a rendezvény. Az meg hogy 2-3 percenként megy, még inkább biztonságérzetet adott számunkra. Olcsó és gyors, máskor is használatba vesszük, ha arról lesz szó. Ötből öt csillagot kap tőlünk a szolgáltatás. Azok a megállóbejelentők... Fergeteges! xD
Körülbelül 10:15: Megérkeztünk a Deák térre. Az a mennyiségű mozgólépcsősor megdöbbentett minket. Egy kicsit a végén már meg is szédültem, amikor megpróbáltam felnézni a lépcsőnkről. Amint kijutottunk az alagútból, gyorsan próbáltuk meg GPS segítségével betájolni, hol lehettünk. Elég nehezen kezdődött a folyamat, de, amikor megláttam a Duna távoli képét, tudtam, hogy jó felé vettük az irányt. Pár perccel később már meg is érkeztük...a szakadó esővel együtt (egyszer még dörgött is). Egyszerűen nem hiszem el, hogy pont ilyenkor kell esnie. Mondjuk gyanúsan sötétlett az ég már a határban is, szóval erre számíthattunk.
10:30 - 12:00: Sajnos a szakadó eső nagyban rányomta bélyegét az élményre, minden esetre jól elvoltunk.
Első körben felkerestük a Könyvmolyképző standját, ahol még folyt a kirakodás. Lehet ezért, de nem találtuk Nalini Singh legújabb könyvét, ami miatt mindketten egy kicsit elfancsalodtunk. Még mielőtt tovább álltunk volna szemet szúrt valami...a zsákbamacska (ekkor még dugig volt könyvekkel).
Gyorsan vettem is volna egyet, ám Timee rábeszélésének segítségével inkább tovább szálltunk a Maxim felségterületére. Rögtön megakadt a szemem a Nyírd ki ezt a naplót! termékein, és az azokat kisorsoló személynek pedig rajtunk. Egy kedves, előzékeny úriember jött oda hozzánk, hogy húzzunk és akkor nyerni fogunk valamit. Először azt hittem, hogy valami tombolás dolog (nem aludtam túl sokat), de amint a vászontáskáról szóló kis lapocska a kezembe került, már kaptam is a jutalmat érte. Barátnőm egy új napszemüveggel gazdagodott, amit a nap végére már használni is tudott, de ott még nem tartunk. Nagyon szépen köszönjük az ajándékokat a Maxim Kiadónak! Angyalok vagytok! 😊😘 Szóval nagyon belelkesedtünk, hogy itt a zsákbamacskák mellett ilyen is van.
Tovább álltunk, hogy keressünk újabb könyveket, újabb standokat, amikor Timee egyszercsak megállított. Itt egy kis előzményként szeretném megemlíteni, hogy az egyik legnagyobb oka a Könyvhét felkeresésére és annak időpontjának meghatározásában egy magyar írónő, a KEDVENC magyar írónőnk dedikálása volt. Ő pedig nem más, mint Varga Bea, azaz On Sai. Szóval, megállított Timee, és kérte, nézzek arra, amerre ő. Először nem értettem, hogy mit kellene látnom, majd kiszúrtam a dolgot. Kedvenc On Sai-unk ugyanis mellettünk haladt el kb. egy méterre. Mivel láttuk, hogy ő is most még szeretné egy kicsit magába szippantani az élményt, ezért nem mentünk oda autogramot kérni és közösen fényképezkedni. Úgy voltunk vele, arra jó lesz a dedikálás, nemsokára úgyis elmúlik az eső... Aha.... Na mindegy.
Szóval, ezt követően elmentünk az Athenaeum standjának környékére, ahol éppen egy dedikálás folyt, méghozzá nem is akármilyen. Ezt rögtön meg kellett örökítenünk, hiszen idehaza az agglomerációban nem minden nap látni embereket kimonóba öltözni és úgy dedikálni. Főként nem japánt. Tudom, elég morbid dolog, de jó turistákhoz mérten megpróbáltunk mindent dokumentálni az utókor számára.
A kis útszakaszon történő barangolásunk során két nagy kedvencem köteteire is rábukkantunk. Ha úgy vesszük háromra, de Gena Showalter legutóbbi könyve már megvan. Még szívesen néztem volna szét az Insomnia erotikus jellegű nyalánkságai között, azonban barátnőmnek nem ezek a könyvek a zsánerei, így átmentünk az Athenaeumhoz szétnézni. Itt nem kellett sok, és már láttuk is mindkettőnk két nagy szerelmét, Sherrilyn Kenyon és Kresley Cole újdonságait. Azonban áruk miatt inkább úgy döntöttünk, hogy megvesszük a stand zsákbamacskáját. Gyorsan kerestünk is helyet, ahol fel lehetne deríteni a doboz tartalmát úgy, hogy ne ázzon minden ripityára (ez sajnos csak ímmel-ámmal volt lehetséges megoldani). Személy szerint én az "apróságokra" voltam kíváncsi. A csomag tartalmazta Karen Hawkins Kalandor című kötetét, Cecelia Ahern Lány a tükörben című könyvét, Francois Lelordtól a Hector a múló idő nyomábant, valamint néhány katalógust, egy 8 oldalas ízelítőt a Razielből és néhány irodatechnikai eszközt (notesz, ceruza, radír). Mivel nem voltunk maradéktalanul megelégedve a tartalommal, ezért elhatároztuk, hogy veszünk még egyet, bízzuk a szerencsére alapon. Csakhogy nem maradt aprónk, így mentünk felváltani. Ami egyet jelentett a költéssel.
Ez vezetett ahhoz, hogy visszatértjük a Könyvmolyképző zsákbamacskáihoz, amikből már alig volt. Egy kellemes modorú fiatalember volt olyan kedves, hogy amíg válogattunk a becsomagolt szépségek közül, addig esernyővel megtámogatta a területet. Míg a fizetésre sor került, addig időnk is volt egy kicsit beszélgetni, főleg a cudar időről. De ne kalandozzunk el. A lényeg, hogy mind a ketten vettünk magunknak egy-egy zsákbamacskát, amit nem voltunk hajlandóak kibontani, megvártuk vele a nap végét. Viszont engem továbbra is csábított a Maximos szerencsekönyvek. Így gyorsan be is szereztem azt, amelyiknek azonnal tudtam a kilétét a ráírt tartalom alapján. Miután megvoltunk a költekezéssel, visszamentünk az Atenaeumhoz, hogy még egy könyves dobozzal gazdagítsuk magunkat és kurtítsuk meg tárcánkat. Ez alkalommal a Lány a tükörben és a Kalandor mellett az általam nagyon vágyott Kresley Cole féle Árnyak hercege volt benne. Majdnem elkezdtem fel le ugrándozni örömömben, de inkább visszafogtam magam, mégiscsak lassan 30 leszek. Azonban mire idáig eljutottunk, már rendesen el voltunk ázva, és az sem tett jót a közérzetünknek, amikor az egyik standnál a tetőn felgyülemlett összes tartalmat sikerült a nyakunkba zúdítani. Ez volt az utolsó szög a koporsóba, sajnos itt véget is ért Könyvheti barangolásunk. Így viszont nem tudtunk szerezni se aláírást, se közös fényképet On Sai-al, az pedig, hogy a legközelebbin is fent leszünk-e, kérdéses.
12:00 - 14:00: Számunkra nem ért viszont még véget a Pesti kalandozás. Ha már ebben a szép nagy városban vagyunk, akkor nézzünk körbe. Ezen felbuzdulva ki is mentünk gyalog a zuhogó esőben a Dunakorzóhoz, ahonnan gyönyörű panorámakilátás nyílt számunkra a Budai oldal látványosságaira. A cudar idő ellenére látszódott a Gellért-hegy, a Budai vár és a hidak némelyike is. Egyszerűen csodás volt, hát még tiszta időben milyen szép lehet. Majd legközelebb reméljük kifogjuk a jó időt. Több kép is készült szobrokkal, de inkább még nem osztanám meg saját arcommal fémjelezve a dolgokat, az is csoda, hogy ennyiket fel merek már tölteni a netre. Ezért elnézéseteket kérem.
A Korzózás után az az ötletünk támadt, hogy menjünk el a Westend City Centerbe, mert már bőrig áztunk, fáradtak voltunk, annyi pakkunk volt, hogy mozdulni is alig lehetett vele. De ki hitte volna, hogy ilyen messze van az a Dunától, főleg gyalog. Majdnem egy egész óránkba telt mire elértünk még csak a környékére. Közben városnézés megvolt, az útba fellelhető nevezetességeket közelebbről is szemügyre vettük. Ilyen volt a Budapest Eye, a Szent István Bazilika és a Nyugati Pályaudvar. Ez utóbbiról sajnos a közlekedési viszonyok miatt nem állt módunkban fényképet készíteni, pedig akartam volna. Emlékezetemben megmarad. Slussz poén, hogy mire elértünk a Westendig, addigra már csak szemerkélt az eső. Nem akarom elismételni azokat a szavakat a blogomon, hiszen megígértem a káromkodásmentes zónát, amiket akkor kiejtettem, de maradjunk annyiban, hogy érződött a nem túl nemes szándék minden egyes kiejtett betűjében. Tovább emelete a hangulat színvonalát az aluljárós fószer, aki le akart nyúlni minket több ezer forinttal. Még szerencse, hogy le lett koptatva rövid úton.
Két kívánságunk volt összesen: egy WC, ahol meg lehet szárítkozni és egy olcsó kifőzde. Egyik sem teljesült teljes mértékben. Ilyen illemhelyiséget még életemben nem láttam és az is olyan szinten eldugva, hogy még egy térképpel is alig lehetett volna megtalálni. Az árak pedig horribilisek voltak. Tekintve, hogy szinte minden pénzünk elvásároltuk zsákbamacskákra, csak egyszerű étkeket engedhettünk meg magunknak. Így került a végén az emésztőrendszerünkbe a PizzaHut ínycsiklandozó termékeinek két változata. Miután jóllaktunk és egy kicsit feltöltöttük bioakkumulátorunkat, megkértük Timee szüleit, hogy a hazafelé úton vegyenek minket is számításba, és váltottunk néhány SMS-t Gorkie-val (az Olvasó körút bloggerínája), mert sajnos végül nem tudtunk személyesen találkozni. Pedig már nagyon vártam a találkozást, de hátha a legközelebb. 😉😉😃😃 Maradt még egy kis időnk míg megérkeznek a szülők, ezért kiültünk a már száradóban lévő padokra a szárnyas ló mellé (ezen azóta is nevetünk). Ez egy szépen elrendezett zöldövezetes placc a Westend bejárata mellett. A környezet nyugodtságán felbuzdulva nekikezdtünk kibontani további gyűjteményeinket. A Maxim kiadós zsákbamacska Melissa Landers Elidegenítve című könyvét tartalmazta, míg a KMK-s Jus Accardo Touch című borzalmával gazdagította a palettát, amit rövid úton oda is adtam Ayashának diplomaosztós ajándékként. Timee pedig a Hex Hall remekbe szabott történetével bővítette könyves polcát.
14:00 - 16:00: A nap utolsó állomására már kocsival mentünk, hála Timee szüleinek. Amikor meghallottam, hogy egy romkocsmába megyünk, akkor azt hittem, hogy ez valóban csak egy kis kocsma, ahol van néhány érdekesen kinéző szék és mindenből összeeszkábált díszítés a falakon, de nem így volt. A Szimpla Kertmozi ugyanis egy emeletes szórakozóhely, amely közkedvelt turistalátványossága a belvárosnak, valamint pezsgő színhelye a közösségi életnek egyaránt. Emellett a külföldiek is előszeretettel járnak erre a helyre lazulni annak kötetlensége és érdekes légköre miatt. Amikor voltunk, ugyan nem volt semmilyen rendezvény, hacsak a mi zongora-előadásaink nem voltak azok, de így is sokan megfordultak a helyen. Előjáróban viszont figyelmeztetnélek titeket, hogy van egyfajta szag, ami ugyan vékonyan lengi körül a helyet, de még érezhető. Azonban mindenért kárpótol a hely hangulata és kivitelezése. Ide csak néhány képet raknék ki (ha akarjátok a Fb oldalamra ennél bővebben is tölthetek, mert nagyon sok kép készült). Nagyon szép hely és kifejezetten megmosolyogtató, mi mindenből és hogyan lehet dekorációt kreálni. Minden egyes szobát nézzetek végig, akkor az igazi. Az én egyik kedvencem az emeleten levő káddívány és a "Csendet" részleg volt.
Ezt követően a következő úti cél egyenesen hazafelé vitt minket. Kellőképpen kifáradtunk ahhoz az egész napos járkálásnak hála, hogy csak néha napján tudjunk megszólalni, de összességében elmondható, egy tartalmas és izgalmas napot zártunk le. Azért reménykedem abban, hogy jövőre ismét lesz esélyünk feljutni a könyvhétre, akkor már a kibővült létszámmal és mindenkivel tudunk találkozni. Az eső meg nem fog esni!!!!!
Minden esetre ennyi történt a 89. Könyvhéten és az után. Nem lett egy eget rengető írás, de nem is az volt a cél. Viszont már most bejelentem, hogy a közeljövőben várható még ugyan ilyen élménybeszámoló, sőt, egy nagyon távoli vidékről is fog szólni az egyik bejegyzés (csak gyűljön össze rá a megfelelő mennyiségű pénzegység). Ugyanis 4 vidéki lány felveszi minden putyerkáját és egy Budapestnél sokkal nagyobb fővárosba indul, innen keletebbre. The Team will go to Tokyo!
03:10: Végre ágyba kerültem. El sem hiszem, hogy kész lett a védésem ppt-je még időre, hogy elküldhessem a konzulensemnek átnézésre. Éppen feküdtem az ágyon félálomba, amikor meghallottam az égi háborút. Akkor még úgy voltam vele, lesz egy kis viharka, azután annyi, reggelre már nem lesz semmi. Így nyugovóra hajthattam elnehezült fejem. Van még 8:00-ig elég időm, hogy valamennyit aludhassa. Gondoltam én.
 |
| Még a holtakat is felébreszti |
Körülbelül 10:15: Megérkeztünk a Deák térre. Az a mennyiségű mozgólépcsősor megdöbbentett minket. Egy kicsit a végén már meg is szédültem, amikor megpróbáltam felnézni a lépcsőnkről. Amint kijutottunk az alagútból, gyorsan próbáltuk meg GPS segítségével betájolni, hol lehettünk. Elég nehezen kezdődött a folyamat, de, amikor megláttam a Duna távoli képét, tudtam, hogy jó felé vettük az irányt. Pár perccel később már meg is érkeztük...a szakadó esővel együtt (egyszer még dörgött is). Egyszerűen nem hiszem el, hogy pont ilyenkor kell esnie. Mondjuk gyanúsan sötétlett az ég már a határban is, szóval erre számíthattunk.
Első körben felkerestük a Könyvmolyképző standját, ahol még folyt a kirakodás. Lehet ezért, de nem találtuk Nalini Singh legújabb könyvét, ami miatt mindketten egy kicsit elfancsalodtunk. Még mielőtt tovább álltunk volna szemet szúrt valami...a zsákbamacska (ekkor még dugig volt könyvekkel).
Gyorsan vettem is volna egyet, ám Timee rábeszélésének segítségével inkább tovább szálltunk a Maxim felségterületére. Rögtön megakadt a szemem a Nyírd ki ezt a naplót! termékein, és az azokat kisorsoló személynek pedig rajtunk. Egy kedves, előzékeny úriember jött oda hozzánk, hogy húzzunk és akkor nyerni fogunk valamit. Először azt hittem, hogy valami tombolás dolog (nem aludtam túl sokat), de amint a vászontáskáról szóló kis lapocska a kezembe került, már kaptam is a jutalmat érte. Barátnőm egy új napszemüveggel gazdagodott, amit a nap végére már használni is tudott, de ott még nem tartunk. Nagyon szépen köszönjük az ajándékokat a Maxim Kiadónak! Angyalok vagytok! 😊😘 Szóval nagyon belelkesedtünk, hogy itt a zsákbamacskák mellett ilyen is van.
Tovább álltunk, hogy keressünk újabb könyveket, újabb standokat, amikor Timee egyszercsak megállított. Itt egy kis előzményként szeretném megemlíteni, hogy az egyik legnagyobb oka a Könyvhét felkeresésére és annak időpontjának meghatározásában egy magyar írónő, a KEDVENC magyar írónőnk dedikálása volt. Ő pedig nem más, mint Varga Bea, azaz On Sai. Szóval, megállított Timee, és kérte, nézzek arra, amerre ő. Először nem értettem, hogy mit kellene látnom, majd kiszúrtam a dolgot. Kedvenc On Sai-unk ugyanis mellettünk haladt el kb. egy méterre. Mivel láttuk, hogy ő is most még szeretné egy kicsit magába szippantani az élményt, ezért nem mentünk oda autogramot kérni és közösen fényképezkedni. Úgy voltunk vele, arra jó lesz a dedikálás, nemsokára úgyis elmúlik az eső... Aha.... Na mindegy.Szóval, ezt követően elmentünk az Athenaeum standjának környékére, ahol éppen egy dedikálás folyt, méghozzá nem is akármilyen. Ezt rögtön meg kellett örökítenünk, hiszen idehaza az agglomerációban nem minden nap látni embereket kimonóba öltözni és úgy dedikálni. Főként nem japánt. Tudom, elég morbid dolog, de jó turistákhoz mérten megpróbáltunk mindent dokumentálni az utókor számára.
 |
Ezt követően a következő úti cél egyenesen hazafelé vitt minket. Kellőképpen kifáradtunk ahhoz az egész napos járkálásnak hála, hogy csak néha napján tudjunk megszólalni, de összességében elmondható, egy tartalmas és izgalmas napot zártunk le. Azért reménykedem abban, hogy jövőre ismét lesz esélyünk feljutni a könyvhétre, akkor már a kibővült létszámmal és mindenkivel tudunk találkozni. Az eső meg nem fog esni!!!!!
Minden esetre ennyi történt a 89. Könyvhéten és az után. Nem lett egy eget rengető írás, de nem is az volt a cél. Viszont már most bejelentem, hogy a közeljövőben várható még ugyan ilyen élménybeszámoló, sőt, egy nagyon távoli vidékről is fog szólni az egyik bejegyzés (csak gyűljön össze rá a megfelelő mennyiségű pénzegység). Ugyanis 4 vidéki lány felveszi minden putyerkáját és egy Budapestnél sokkal nagyobb fővárosba indul, innen keletebbre. The Team will go to Tokyo!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése