2019. február 3., vasárnap

2018-ban történt - Csúcsok és mélyrepülések



Ilyen még nem volt a blogom 3 éves pályafutása alatt, de jobb később, mint soha. Egy röpke listát gyűjtöttem ki az általam látott, olvasott művekről, azon belül pedig az év - szerintem - legeiről pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ugyan sok könyvet nem olvastam 2018-ban (a 46 könyv listáját itt megtaláljátok), de így is találtam néhány gyöngyszemet és még több kevésbé jól sikerült darabot. Ellenben filmek, sorozatok terén nem kevés választási lehetőség áll rendelkezésemre az elmúlt évből. A Snitten vezetett filmnézéseim alapján egy kicsit elszaladt velem a ló a múlt évet illetően. Az 50-es határt már régen átléptem a filmeket tekintve, a sorozatoknál pedig fogalmazzunk úgy, hogy jó néhány átfutott a "kezeim" között - amerikai és koreai produkciók egyaránt. 

Fontos megemlítenem, hogy nem minden esetben lesz rangsor (ha igen, az sem tartalmaz háromnál több jelöltet), hanem csak egyetlen választottam az egyes kategóriákra. Minden kategóriában, ez alól kivétel a zene és a látványvilág, sorozatokra, filmekre és könyvekre levetítve fogom ecsetelni választásomat valamint a hozzá tartozó okokat. Mint minden, ez a kis összeállítás is szubjektív véleményen alapul.
Nézzük, miből élünk! Haladjunk a jóktól a rosszakig! 😉


2018 legnagyobb meglepetései (azaz amiket eredetileg nem kívántam megnézni vagy elolvasni)
  • Könyv
Cassandra Clare - Éjfél kisasszony: Sosem gondoltam volna, hogy az írónő bármely kötete tetszeni fog. Már egy ideje ajánlotta Timee barátnőm, hogy próbáljam meg, hátha ez mégiscsak bejön ha már a Csontvárost olvashatatlannak tartottam. Hosszas tanakodás után végül belefogtam és egészen gyorsan elolvastam Clare új sorozatának nyitányát. Voltak hibák benne, de alapjaiban egészen jó szórakozást nyújtott, amivel teljesen megdöbbentett. Egyszerűen elérte, hogy várjam a folytatást, ami még fog szerepelni a későbbiekben. (Bővebben is írtam az élményről)
  • Film
Sicario 2. - A zsoldos: Kifejezetten azért mentem el barátnőmmel erre a filmre, mert megígértem neki, hogy elkísérem, de igazából semmit nem tudtam erről a (lassan kijelenthetjük hivatalosan is) trilógiáról. És az igazat megvallva, nem is nagyon érdekelt. Azután én lepődtem meg a legjobban, mennyire tetszett az egész, másnap pedig már az első részen is túl estem (amit azért jobb filmnek tartok) és kíváncsi vagyok a folytatásra, mit hoznak ki ebből. 
  • Sorozat
Ide két koreai sorozatot sorolnék: a Terius Behind Me-t és a Smile has Left Your Eyes-t. Az előző inkább a színészi választása miatt volt kérdéses nálam, míg az utóbbi egy bizonyos csavar feletti aggodalmam okozott nálam egy kisebb hezitálási hullámot. Mondanom sem kell, utólag nézve nem bántam meg, hogy végignéztem őket.


Az év legjobb...

  • könyve
Akár a meglepetés kategóriába is kerülhetett volna, de egyértelműen az évben ez tetszett leginkább nekem, ami nem más, mint a Tíz apró lélegzet K. A. Tucker "tollából". Egészen életszerű, jó karakterek, releváns téma, túlírtságtól mentes... mi más kell egy jó könyvhöz?

  • filmje 
Itt egy kicsit gondban voltam, hiszen, amit én a tavalyi év legjobbjának választottam volna nem éppen 2018-as megjelenésű. Ezért egy másik, szintén a maga nemében nagyon jó alkotást választottam erre, mégpedig a Deadpool második részét. Lehet, hogy nem egy eget rengető alkotás, de van szíve, szórakoztató, sokkal viccesebb, mint az első rész és az egyik kedvenc képregényes momentumom is benne található... az jobblétre szenderült X-Force első és egyben utolsó bevetése. Nem veszi az egész komolyan magát, és ezen tényen még jót is nevet, én pedig vele nevettem. De tény, nem ez volt a legcombosabb film tavaly, csak valószínűleg véletlenül elkerültük egymást.

  • sorozata
Ugyan nem élőszereplős szösszenet került ide, de mindenképpen számomra az év legjobbja Violet Evergarden szívhez szóló jellemfejlődését boncolgató kis széria volt. Néhol ugyan kicsit túlfeszíti a húrt, azonban tartalmas, sok mindenről szól, gyönyörűek a zenei aláfestések, maga az egész látványvilág.


Legjobb látványvilág

  • Film
Ebben a kategóriában számomra egyértelműen az Aquaman a nyertes. Gyönyörűen kivitelezték a víz alatti jeleneteket. Néhol ugyan egyes dolgok műanyagnak hatnak (főleg a vége felé a különböző tengerek uradalmak armadái és az összecsapásuk), de semmi sem lehet tökéletes. Az egész film eszméletlenül látványos és kreatív. Talán ez valamicskét javított számomra a nem túl lehengerlő moziélményen. Ez lett a DC-Thor egy semmilyen fő gonosszal... bocsánat, két semmilyen fő gonosszal és sok-sok felesleges perccel, amit inkább a papírvékony karakterekre kellett volna szánni. El sem tudom hinni, hogy nem kapott jelölést a vizuális effektekre az elkésett jelentkezés miatt.

  • Sorozat
Újfent egy koreai sorozatot említenék meg, mégpedig a nagy költségvetésű Mr. Sunshine-t. Egyértelműen látszik minden képkockájáról, hogy nem spórolták a pénzt rá. És nem csak a felépített díszlet az, ami szemet gyönyörködtető, valamint a ruhák, hanem a vizuális effektek. Ugyanis az épített épületek mellett rengetegszer használták a green screen technikát, ami szinte alig észrevehetően belesimul a teljes látványba. Néhol a CGI a robbanásoknál feltűnő volt, de ez legyen a legnagyobb baj. A filterek használatával pedig nagyon szépen tudtak mesélni az egyes lelki állapotokról és egyéb konfliktusokról. Viszont azt meg kell említenem, hogy nagyon kevesen múlott, hogy ne a Szolgálólány meséje kapja meg nálam ezt a díjat, aminek látványa ugyancsak a történetmesélés fontos eleme.


Legjobb soundtrack

  • Film
Sajnos ezen a téren elég zsengén muzsikáltak a tavalyi év filmjei. Semmi kiemelkedőt nem találtam, amit még számtalanszor végighallgatnék egy ültő helyemben. Talán egyedül a Grindelwald bűntettei című Legendás állatok folytatás egy-két zenei betéte volt az, ami újra hallgathatóra sikeredett számomra. 
  • Sorozat
Jöhetnek a kövek, de ismét egy k-dráma jön ide a Time személyében. Ez a sorozat néhány felemelőbb pillanat ellenére végtelenül depresszív és a bosszú-motívum miatt feszült egyszerre. Ehhez pedig rendkívül jól hozzáidomul a zenei aláfestés. Például amikor megrázónak kell lennie egy jelenetnek, akkor a színészi játékok mellett már az aláfestés előre garantálja, hogy a lehető legrosszabbul érezd magad. És ezt a hivatalos album is eléri a filmsorozat megtekintése nélkül is. Egyéb iránt, ez a sorozat tartalmazza az előző év kedvenc OST-ját, ami önmagában beszédes, miről is szól a mű. 


És most jöjjön az általam vélt süllyesztő! 😈


Az év csalódása (azaz, amik nélkül teljesen rendben meglettem volna)
  • Könyv
Az, hogy az Éjfél kisasszony mennyire tetszett, garantálta, hogy el fogom olvasni a folytatást is. Nagy elvárásaim voltak... amiket az írónőnek sikerült szisztematikusan lerombolnia az Árnyak Ura című folytatással. Csupán a mellékszereplők mentették meg az egészet, mert alapvetően az első részben fellelhető pozitívan értékelt összes karaktert sikeresen leépített néhány mondat alatt Clare kisasszony. Ezért jár a taps. 😔 Viszont lettek érdekes színfoltok, és csakis miattuk fogom elolvasni a befejező részt is. Emellett hatalmasat csalódtam a Szolgálólány meséje könyv verziójában is.

  • Film
A Kszi, Simon hatalmas pozitív visszhangja után úgy voltam vele, hogy lehet megérné megnézni. Egy nap Timee-val be is kapcsoltuk, majd nem kellett bele sokba, mire rájöttem, ezt is láttam már. Nem értem meg, mi akkora nagy kaland benne, hogy egy középiskolás srác meleg és ez kiderül róla. Körülbelül minden második amerikai sorozat ezzel foglalkozik. De a téma mellett sajnos a színészi alakítás sem volt a legbriliánsabb. Annyira érződött, hogy nem igazán tudnak még mit kezdeni magukkal a színészek a teljes film során. Alapból a hangulat sem volt több egy átlagos gimis filmnél, ami még lentebb vitte a film értékét a szemembe. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ennél többet ki lehetett volna hozni a forgatókönyvből vagy önmagából az alapműből. Ha a témában valami egyedibbet akartok látni, akkor inkább a Szólíts a neveden-t vagy az itthon kevésbé ismert, ám annál zseniálisabb brazil Hazakísérlek című remekművet ajánlom. 
  • Sorozat
Ebben a kategóriában két sorozat 2018-as évadja verte ki nálam a biztosítékot. A remekbe szabott első évad után ugyanis a Szolgálólány meséje következő etapja körülbelül arra ment rá, hogyan lehetne még jobban sokkolni a világot. A cselekmény igazán nem haladt előre, csak toporogtunk, mint a sz... tyúkok egy helyben, egyetlen karakter fejlődésen túl pedig nem nagyon volt más számot tevő dolog. Tele volt felesleges epizódokkal amik nem szóltak az ég világon semmiről, még csak világot sem építettek (pl.: a szülés egy teljes részen keresztül). A másik jelöltem pedig a Lucifer harmadik évadjának második fele volt, ami egyszerűen elfelejtette azt, ami a legjobb volt addig az egészben, azaz szórakoztatni. Halálosan untam már ezt a mindenféle alapot és érzelmet nélkülöző szerelmi háromszöget, ami kialakult Lucifer, Chloe és Pierce között, erre pedig ráment majdnem a sorozat is, amit éppen csak megmentett a Netflix.


Az év legrosszabb...
  • könyve
A legrosszabb egyértelműen Melissa Landers Elidegenítve című borzadálya lett, amit még a Könyvhét alkalmával egy zsákbamacskának köszönhetően sikerült beszereznem. Egy szó, mint száz: katasztrofális. Annyira semmi az egész, hogy fél év távlatában körülbelül azt sem tudom már, miről szólhatott. Az megvan, hogy alienek jöttek és diákcsere programot szerveztek az emberekkel (ami önmagában nagy vadbaromság), majd kiderültek az űrlények hátsó szándékai, de ennél több nem maradt meg. Mindezek mellett a karakterek is legalább ekkora nullák voltak.

  • filmje
Én lepődtem meg a legjobban, hogy idén a három nyertes közül a legkevésbé borzasztóbb a Szabadság ötven árnyalata lett. Ez a film egyszerűen kínos. De legalább elszórakoztunk rajta, és már látszott, hogy az égvilágon senki nem gondolta komolyan az egészet, ami elvette az élét a számtalan hibának. Ezzel ellentétben a második helyezett, Az apáca, konkrétan azzal akarta eladni magát, hogy ennél rémisztőbbet nem láttál még a Démonok között univerzumban és térdig fogsz gázolni a saját termékedben. Azután megjelent a film. Ilyen jó horror vígjátékot már régen nem láttam. Minden ízében sötét és jellegtelen tucat paródiát sikerült összehozni az úgy nevezett "legdurvább fejezetből". És itt nem ez a legnagyobb gond, hanem a promót a készítők is teljesen komolyan vették. Viszont, ami a szégyen dobogó legfelső fokának birtokosát illeti, én nem értem, hogy a Disney miért döntött úgy, hogy kell az idei szezonba még egy Oroszlánkirály feldolgozás, amikor 2018-ban már volt egy. Mert a Fekete Párduc az lett. Semmilyen elvárásom nem volt, de még azt is sikerült alulmúlnia. Unalmas, kényszerbratyizós, rasszista felhangú, a valóságtól a lehető legtávolabb áll, a látványvilág a műanyag, a szereplőket már láttuk, a harci jelenetek súlytalanok (konkrétan a nagy leszámolásnál Raccoonitnak fel kellett ébresztenie). Konkrét jeleneteket vettek át az Oroszlánkirályból (pl.: amikor találkozott a halott apjával bedrogozott állapotban a királyunk). Egy újabb milliárdos, aki páncélruciban menti a népet, csak ezúttal király emellett. Ha nagyon akarnám, akkor azt mondanám, hogy Simba története fuzionál a Thor-ral azzal a különbséggel, hogy az legalább friss volt és volt egy értékelhető fő gonosz. És imádni kellene ezt a filmet, csak azért, mert egy fekete szuperhősről szól? Arra ott van a mérföldekkel szórakoztatóbb Penge, aki legalább tökös és belevaló volt. Mindezt egybevetve, nem értem, hogy lehetett ezt a filmet ennyi Oscar-ra jelölni, főleg a legjobb film kategóriájára. Az egyik, hanem a legrosszabb MARVEL film valaha.

  • sorozata 
Nincs vitás, ide a tavaly bemutatott A boszorkányok elveszett könyve kerül. Ez az Alkonyat fanfiction iszonyatos, pedig az eredeti sem egy leányálom. Jó, arra a szintre nem jut el, de ritka gyenge az egész. Színészi játék, a látvány, a kihagyott ziccerek, a lyukas történet, az érdektelen főszereplők és még sok már apró dolog teszi az igazán "egyszer talán megnézem szenvedni egyet" kategóriába. Viszont elszántam magam, hogy a második évadot is megnézem majd, hátha.


Ez lenne az én kis összefoglalóm a 2018-as év tekintetében. Szívesen várom nektek mik voltak a legeitek tavaly. 😉😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése