Királyi Nagy Ő 2. rész - The Elite - Az Elit

Gaksital rögös útja után most érkezzen egy sokkal kevésbé nyomasztó alkotás, ezúttal a könyvek birodalmából. Nagy reményekkel ültem neki a Párválasztó második részének. Gondoltam, hogy egy ilyen jó felvezetés után a történet kibontása és elmélyülése még jobb lesz. Aztán hamar be kellett látnom, mekkorát tévedtem. Természetesen el fogom olvasni a következő részt a javulás reményében, de most csalódtam. Ami néhány oldal után azonnal visított a fejemben (és végül én is hangosan), az a MIÉRT szó volt.

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész letette. America bekerült a hat kiválasztott hölgyemény közé, akik Maxon szívéért és az ezzel járó rangért versenyeznek. Idő közben valamelyest elmélyült kapcsolatuk a herecggel, ám a féltékenység romboló hatása, és a fiúk közötti vacillálás nem várt következményekkel jár. Úgy tűnik, lassacskán más veszi át a helyét Maxon szívében. Mindeközben vetélytársaival is meg kell küzdenie, néha szó szerint. 

Az ádáz küzdelem a koronáért, vagyis a hercegért a nép számára sem hoz megnyugvást. Sorra lázongások törnek ki a Párválasztó ellen, valamint a merényletek számának növekedése, és elfajulása aggasztó méreteket ölt. A helyzetet még inkább bonyolulttá teszi, amikor főhősnőnk rájön, mi kell az Északi lázadóknak, ami miatt képesek a palota könyves szekcióját folyamatosan megcsappantani, ám a szándékok rejtve maradnak. Melyik könyvet keresik az északiak? Mit akarnak vele kezdeni? Vajon America el tudja dönteni, mit akar? És Maxon meg fogja várni? Kitart Aspen mellette?

America, America. Mit mondhatnék róla? Az előző részben nagyon szerethető egyéniség volt, akivel könnyűszerrel lehetett azonosulni. Legalább ennyire féltettük és izgultunk miatta. Ám ami ebben a kötetben megmaradt belőle, az tragikus. Na jó, nem ilyen rossz a helyzet (legalábbis egyelőre), de mindjárt kitérek rá részletesebben. 

Szóval America korántsem olyan szimpatikus, ahogyan először megismerhettük. Mintha teljesen kicserélték volna, egy másik karaktert követnénk nyomon. Nem tudja mit csinál, a két fiúval meg pláne. Sőt, szerelmi élete katasztrofális, akárcsak ahogyan kezeli azt. Hitegeti és talonban tartja Aspent vészhelyzet esetére. Maxon iránt sem mondanám, hogy szimpátián túl többet érezne, és ez nagyon jól látszódik a kötet szinte egészén keresztül. Én nem éreztem, hogy elindult volna valamiféle változás a kapcsolatukba, főleg nem a szerelem felé. Folyamatosan megsértődik valamin, hisztizik, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan ő szeretné, és a rész legvégéig nem is veszi komolyan az egész versenyt, ami újabb "sírok-ríjok" pillanatokat eredményez. Mondjuk úgy, hogy a palotában való tartózkodás és az úri élet megtette a maga káros hatását. Vagy csak az írónő nem tudta, mit kezdjen a karakterre. 

Mindenesetre voltak egészen jó pillanati, amik emlékeztettek az első részben megismert kicsit naiv, de karakán lányra. Ilyenek azok a részek, ahol Maxonnal, mint baráttal társalog, de a legtöbb olyan jelenet is ide tartozik, ahol a fiúk nincsenek jelen, még említés szintjén sem. Ha kell gondoskodó, szóban és tettekben egyaránt, ha kell a vadabb, elszántabb énjét mutatja. Habár a barátokhoz való jóhiszemű hozzáállása nem sokat változott (kivéve, amikor féltékeny, de ez megint olyan, mintha két külön személyről szólna a könyv). Továbbra sem néz a másik körme alá, csupán amikor érzi a veszíteni való súlyát. Csak azt sajnáltam, hogy pont a jó pillanatiból kaptuk a legkevesebbet, és helyettük a két fiú utáni siránkozását kellett olvasni. Egyszerűen frusztrált. Remélem a következő részre sokkal inkább fog hasonlítani az első részben megírt lányhoz, vagy legalább eme kötet legvégén színre lépő, a dörzsöltséget lassacskán megismerő hölgyhöz. 

A csillogás, és ami mögötte van

Most se mondanám, hogy lenne America mellett másik főszereplő. Mellékszereplőink azonban szép számmal akadna. Kezdjük a sort Aspen-nel, aki olyan, mint egy kéjsóvár tinifiú, miközben próbálja becserkészni az aktuális női egyedet. Nem éreztem túl sok érzelmet az irányából, de ahogyan America-val viselkedett, nekem ez a véleményem alakult ki róla. Nincs egy olyan vonása se, ami miatt meg tudtam volna szeretni. Egyszerűen jellegtelen az egész figura. Mintha azért lenne benne a könyvben, hogy legyen egy kis szín (és tudjon valami miatt tipródni főhősnőnk), ne csak a Maxon utáni hajsza. Ha már Maxon, őt sem tudom hova tenni. Az előző részben, szíve szottyához hasonlóan, egészen más képet kaptunk róla, mint most. Akkor karótnyeltnek és tapasztalatlannak tűnt, most pedig számítónak. Gyönyörűen tudja játszani a szerepét, amit a rangja megkövetel tőle. Már az előző részben mesterkéltnek érződött, de most végkép átlépte a kategória határait. Volt a végén olyan, amikor kifejezetten ő megmondta, hogy ez elengedhetetlen része a harceg létnek. Az ártatlan viselkedése mögött több van, bár nem tudom azt mondani, hogy bizonyos dolgok miatt nem sajnáltam, de egyértelműen nem az "én pasim". A női frontot illetően: Celeste még mindig a kedvencem a vetélytársak közül. Legalább nem játsza el, hogy America nagy rajongója, vagy hogy a herceg miatt szeretne nyerni. Konkrétak a céljai, és bármi áron eléri őket. Marlee ugyan kilépett az álszent skatulyából, mert kiderült, hogy tényleg barátjaként gondolt Americára, azonban az ő helyét felváltotta Kriss. Teljesen ugyan az a sztori. Megpróbálja a lehető legjobb színben feltüntetni magát a herceg előtt, mellette pedig America bizalmába férkőzni, miközben érezhető, hogy valami nem stimmel vele. Remélem jó a megérzésem ezúttal. Elég kétszínűnek és álszentnek tűnik ahhoz, hogy lehessen mit kezdeni vele.

A sorozat továbbra is hajaz az előző cikkben említett két szériára (Éhezők viadala és Beavatott), ám ezúttal SAJNOS egy harmadik társul hozzájuk a romantikus vonulat okán: Twilight. Utoljára ott idegesített ennyire szerelmi-háromszög, amiben senki sem táplált mély érzéseket a másik iránt, de nekem el kellett volna hinnem. A felvázolt világból továbbra sem látunk sokat, leginkább ténylegesen csak a Párválasztóra van fókuszálva minden, na meg America nyafogására. Pedig annyi érdekes dolog lenne. Kapunk néhány utalást és egy naplót, miért lett olyan a világ, amilyen, de személy szerint ezekről bővebben is olvasnék. Érdekes az északi és déli támadók motivációja is. Körülbelül megtudhattuk, hogy mit keresnek annyira az északiak, de a déliek szándékai nem tisztázódtak. Ez például jobban érdekelni, minthogy kivel smárol Maxon. Továbbá pozitívum volt a könyv vége. Az amikor America majdnem hazamegy sokkal jobban tetszett, mint bármely más cselekedete a kötet során. De nem csak ezért tetszett, hanem a hangulat miatt is. Valóban olyan, mintha egy csata előtti készülődést néznénk/olvasnánk. Már csak ezért el akarom olvasni a következő részt. Remélem orvosolni tudta az írónő a problémákat, amik felmerültek. 

Szóval nem ez lett a kedvenc könyvem. Az előző részhez képest most egy hatalmas visszalépésnek lehetünk szemtanúi. De aki átböngészte a bevezető részt, és szerette, az valószínűleg ezt is el fogja majd olvasni. Hatalmas dolgokat nem szabad tőle várni, valamint a szerelmi háromszögekre érzékenyek számára nem biztos, hogy tetszeni fog.  Mivel konkrétan folytatásról van szó, ezért szigorúan csak azután olvasni, hogy az első rész már lement! Az első részt viszont ajánlom mindenki figyelmébe, mert nagyon jó!


3/5