Királyi Nagy Ő 3. rész - The One - Az igazi

Elérkeztünk America saját történetének befejezéséhez. Ez nem jelenti azt, hogy a sorozat lezárásán is túl lennénk, de ami késik nem múlik. Már csak a lánya két könyve, valamint a megjelent kettő novelláskötet van hátra. Milyen optimista vagyok ma...."már csak". 

Szóval visszatértem a hullám hegyek és völgyek hazájába, hogy megnézzem, a történet befejezése mit tartogathat számomra. Csupán ezen az egy köteten belül annyi hangulatingadozás volt, hogy majdnem kitörtem a nyakam. Továbbra sem megy ki a fejemből az az egy kérdés: MIÉRT? Hogy lehetett ennyire elrontani egy alapjában jó történetet. Na de lássuk, miből élünk.

Nem árulok zsákbamacskát, amikor azt állítom, a történet ott folytatódik, ahol az előző kötet befejeződött. America elhatározza, visszaszerzi magának Maxon bizalmát és szerelmét. Eközben nagyban folyik a küzdelem a lázadókkal szemben, akik (főként a déliek) egyre hevesebben lépnek fel a Párválasztó és a királyi intézmény ellen. Az Illéa közhangulata egyre inkább a szakadék mélye felé tart, így America és Maxon elhatározza, ideje tenniük valamit az erőszakos fellépések ellen. Nem is sejtik, a támogatóik milyen közel vannak hozzájuk. Mindeközben saját érzelmeikkel folytatott csatározás sem hagyja nyugton őket. Vajon ki lesz az az Egy, aki végül megszerzi Maxont és vele együtt a hercegnéi címet? Sikerül megállítani a déli lázadókat? Kit választ végül America? És Maxon?

America egyre jobban összezavar. Az egy dolog, hogy nem tudja, mit akar és kitől, de mostanra eljutottunk odáig, hogy két külön személyisége lett. Az egyik még mindig képes az első részben megismert gondoskodó és valamivel megfontoltabb tettekre. Próbál elboldogulni a maga módján. Barátságokat épít (szerencsére itt fejlődött, és már megkérdőjelez néha napján dolgokat), lelki támaszt nyújt, beszól Aspen-nek, lehordja Maxon-t, kekeckedik a királlyal. Talpraesett, karakán lány ez a fele. Kár, hogy belőle látjuk a legkevesebbet, néhány jelenet erejéig tűnik fel csupán. Ugyanis az idő/oldalak nagy részében továbbra is a második kötetben megismert, ellenszenves fruskát "csodálhatjuk". Egy nyafka, síró-picsogó lányka, aki miatt kiábrándultam ebből a karakterből. Ha valami nem úgy megy, ahogyan akarta, azért más a felelős, a szerelmi életét tragikusan kezeli. Eddig legalább megpróbálta elhitetni, hogy tényleg érez valamit a két srác iránt. Ám most hangosan is kimondja, Aspen csak arra az esetre kellett volna, ha nem jönnek be számításai. Maxon iránt továbbra sem viseltetik barátságnál többel, még ha az ellenkezőjét is állítja. Komolyan, azok a legjobb közös pillanatuk, amikor csak barátként elbeszélgetnek. Egyáltalán nem érzem azt, hogy egymásnak teremtették volna őket. Már-már azt mondanám a lányról, hataloméhessé vált. Ugyan ezt ellensúlyozzák bizonyos pontok, de nagyon közel áll ahhoz. A végső döntésről nem beszélve. Szerelem terén egyetlen értékelhető lépése volt: amikor felajánlotta Aspennek, hogy legyen valaki mással. De ha jobban belegondolok, ez is csak az önzéséről szólt. Szóval a finishra nagyon kesze-kusza lett a karakter. Az írónő egyértelműen nem tudta, mit kellene vele kezdeni az első rész után. Kár érte, remélem a lánya nem lesz ennyire kiakasztó.

Bezár a palota kapuja...egy időre

A mellékszereplők sem állnak a helyzet magaslatán. Aspen nem volt képes kilépni a jellegtelen kellékek skatulyájából. Szép kiegészítője egy hölgynek, de annál több biztosan nem. Megmaradt egy egyszerű bonyodalom forrásnak, aki néha napján kötelességből megment ezt azt, fejfájást okoz a főszereplőknek. Pedig volt potenciál benne, legalábbis a történet vége alapján. Az hogy esett meg? Nem volt semmi előjele. Egyértelműen nem volt szerelmes Americába, de akkor sem értem. Remélem a saját rövid történetében kiderül, mert úgy érzem, mintha lemaradtam volna valamiről. Kezdek kíváncsi lenni a sztorira, és az rég rossz, ha egy mellékszereplő története jobban izgat, mint a főhősöké. De ugyan ez volt a helyzet a királyi párral is. Egy ilyen nő hogy lehetett ennek a férfinak a felesége? Vele is ugyan úgy bánt, mint Maxon-nal? Ha már Maxon, akkor el kell mondjam, továbbra sem a szívem csücske. Annyira kétszínű, és ezt nem lehet csupán a Párválasztóra fogni. Egyszer ezt mondja, másszor azt. A döntése pedig teljesen logikátlan. Inkább ne választott volna senkit. Tudja, hogy kvázi megcsalták és mégis azt a lányt választotta? Nincs semmi tartása. Jó, hogy fel szeretné szabadítani az embereket az elnyomás alól, de önállóan ez sose jutott volna eszébe, mindig kell neki valaki, aki rávezeti valamire. Ennél fogva befolyásolhatónak tűnik az egész figura. Kriss sem véletlenül szúrta a szemem, ahogy az végül kiderül. Mondtam én, hogy valami nem stimmel vele kapcsolatban. Kövezzetek meg, de azt mondanám, ő és Maxon kellett volna, hogy a sztár pár legyenek. Mindketten megérik a pénzüket. Egy valakit nagyon sajnáltam, az pedig a kedvencem, Celeste volt. Hogy tehette vele ezt az írónő? Az egyetlen normális karakterrel? A könyvben megláthatjuk, nem olyan rossz ő, mint amennyire el akarja hitetni másokkal. Nem mondanám rá, hogy egy ma született bárány, de mindent csak a kétségbeesése miatt tett, és ezt el lehet neki hinni. Kétségbe esés egészen váratlan dolgokra ösztönzi az embereket. Az pedig kifejezetten tetszett, hogy a nagy önleleplezése után ugyan barátságos lesz, viszont nem marad el az enyhe élcelődései, a gúnyos fricskák és a csínytettekre való hajlandósága. Képes arra, hogy felismerje hibáit, próbál rajtuk változtatni, és vállalja a felelősséget a tettei miatt. Önálló, független lány, akit nem befolyásol az, hogy éppen kivel csókolózik a herceg, vagy mit csinál másokkal. Nagyon szerethető figura minden hibájával együtt. Ezért fájdalmas a tény, hogy alig tért ki rá az írónő.

A széria nem tudta levetkőzni magáról az előző két értékelésben említettem szériák utóhatását. A szerelemi szál még mindig idegesítő. Az értékelhető karakterek háttérbe szorulnak, hogy olvashassuk America nyavalygását. Egyes döntések teljes mértékben logikátlanok, mások agyzsibbasztóak. Viszont az akció jelenetek egészen pofásak. Vannak meglepő csavarok, bár nem mindet kezeli jól az írónő (kiváltként America apjáét). Végre megtudhattuk, kik állnak az északi lázadók élén, és miért teszik ezt, valamint azt is, mi motiválja a déliek erőszakos támadásait. Jó gondolatokat olvashatunk a hatalomhoz jutás káros hatásairól, valamint megtartásának jellemtorzító befolyásáról. De itt a legnagyobb baj a körítéssel van. Egy ilyen történetet, hogy lehetett így megírni? Legalább nem minden ízében volt elrontva, habár az elején America viselkedése miatt majdnem dobtam, azon túl kell tenni magát az embernek.

Mit is mondhatnék? Sajnos nem lett a kedvenc sorozatom, pedig meg volt rá az esélye az első kötet alapján, de ugyebár nem szabad elhamarkodottan kijelentéseket tenni. Az első részt mindenképpen ajánlom, akik meg végigszenvedték/olvasták a másodikat, akkor ezt se hagyják ki, legyen kerek a történet. Viszont a végén történő választásnál ne keressen senki értelmet, vagy indokot. Így hozta a "sors" és az író valamint a kiadó akarata.

5/3