2016. szeptember 25., vasárnap

A dél-koreai Zorró vámpír - Scholar Who Walks the Night

Sziasztok!


Terveztem ugyan, hogy ezen a héten végre egy könyvvel is jelentkezek, de sajnos nem haladok úgy a Miután elvesztettelekkel, ahogyan akartam. Ám cserében ismét egy sorozattal érkeztem, viszont ezúttal egy igazi kuriózummal (a like-olóson már el is hintettem, hogy mivel). Na jó, ilyet már láthattunk, de nem ebben a formában. Én legalábbis még nem találkoztam vele. 
A héten visszatértem egyik kedvenc sorozatműfajomhoz, a kosztümös drámákhoz, azon belül is a koreai részlegre, amit a Palota ékköve óta a szívembe zártam. Keresgéltem is, mi az ami felkelthetné érdeklődésem, míg bele nem botlottam a természetfeletti verzióba. Először csak néztem, hogy ilyen is van, de utána gyorsan fel is dolgoztam az információt. Viszont első próbálkozásom nem sikerült túl jól. Egy szellemekről szóló sorozatra bukkantam, aminek ugyan az első része érdekesen indult, de a másodiknál rá kellett jönnöm, hogy nem nekem találták ki (Arang and the Magistrate). Gyorsan néztem is másik szórakozás után, amikor belebotlottam egy címkébe...vámpír! Ekkor az állam egy kicsit megereszkedett és egy perces néma csenddel néztem a monitort. Hogy jöhet össze a koreai kosztümös dráma egy vámpír sztorival? ÍGY!

A történet kezdete évszázadokkal ezelőtt egy fiktív királyi dinasztia uralkodása alatt kezdődik. Adott a koronaherceg, aki titokban romantikus regényeket ír vámpírokról, a legjobb barátja és kamarása, aki mindig a segítségére siet nem mellesleg egy igazi hős szerelmes. Kettejük mindennapjai valóban átlagosnak tűnik addig a pontig, amí a koronaherceg el nem árulja legjobb barátjának családja hatalmas titkát: a valódi uralkodó egy vámpír, aki a palota alatti katakombákban él. Ezen a ponton szabadul el a pokol. Sok-sok vérgőzös esemény után a teljes uralkodó családból csupán a király marad életben és hű kamarásunk kénytelen vámpírként tovább tengetni napjait, miután vérszomjának köszönhetően áldozatául nem esett saját menyasszonya. 120 évvel később, immár a vámpírok hóhéraként tér vissza a fővárosba, hogy végre megszabadulhasson a zsarnoki vérszívótól, ki megölt mindenkit, aki számára valaha is kedves volt. Ebben hű segítőtársakra is lel, köztük a sok konfliktus ellenére a jelenlegi koronaherceg (a sorozat felétől a király) személyében. És természetesen nem maradhat el a szerelem se, ám ez a szál is tartogat meglepetéseket bőven. Lesz itt árulás, halál, romantika, halál, életre szóló barátságok köttetése, halál, érdekházasság, halál, egy csipetnyi bosszú és még több halál. Az átlag koreai kosztümösökkel ellentétben itt a politika csak egy mellékszál, ami hamar elsikkad a cselekmény folyamán és nem mellesleg az is inkább arra szolgál, hogy vitát váltson ki a király valódi személye körül. De térjünk is át a szereplőkre.

Vámpírunk egy jobb napján
Főhősünk, Kim Sung-Yeol, valaha kedves, nagy remények előtt álló úriember volt, aki szerető családja és menyasszonya mellett élt. Mindenki csak a jóságot látta benne és a segítőkészségéről volt híres szépen metszett vonásai mellett. Mindez semmivé vált miután a gonosz Gwi kiirtotta a családját és még leendő feleségét is megölte a rajta eluralkodó vérszomj miatt. Nem csoda, hogy 120 évvel később, vámpírként, egyes mendemondák szerint Éjjeli Tudósként megkeseredett, zsémbes "öregemberként" kerül vissza Joseonba. Szinte mindenkivel flegma, alig van olyan megnyilvánulása, amiről ne sütne a gúny és cinizmus. Egyetlen dolog iránt van maximális elkötelezettséggel, hogy megölje Gwi-t, a palotában élő vérszívót. Ezen cél elérése érdekében bármire hajlandó és bárkit feláldozna. Legalábbis a történet első felében, ugyanis felbukkan az aranyos, ám talpraesett Jo Yang-Su, aki nagyon emlékezteti őt saját maga régi kiadására. Nem mellesleg ugyan azon hobbinak hódolnak, a könyveknek. Ez is az, ami összeköti sorsukat. Kim hosszú évek óta keresi a jobb létre szenderült koronaherceg egyik szaftos novelláját, ami egyben a Gwi ellen folytatott véres küzdelem megoldása lehet. Azt, hogy miért, nem árulom el, mert nagyon spoileres lenne, de maradjunk annyiban, hogy van oka a rettegett nagyúrnak félnie.
Devil-mode "ON"
Tehát, a cserfes lány, aki egyébként kénytelen fiúnak öltözni, megmelengeti lelkét, tragédiája pedig végérvényesen visszahozza az érző lelkek birodalmába. Ezzel az újonnan visszaszerzett lelkesedésével el is határozza, hogy segít a királynak megszabadítani országát a gonosz vérszívó által fenntartott rémuralom alól, de miden félresiklik, köztük Kim is. Érdekes jelenetek jönnek egymás utánra, amiknek hála, nem látjuk micsoda pusztítást végez, viszont legutolsó gyilkossága ebben az üzemmódban elborzasztó. Nem a brutalitás mértéke miatt, hanem akivel tette. Mondanom se kell, hogy ez az eseménysorozat mennyire visszaveti őt a lelki fejlődésében, de mégis összeszedi magát, hogy bizonyítsa az embereknek és önmagának is, ő nem gonosz. Jellemfejlődésére a pontot az teszi fel, amikor végre elfogadja, hogy ő igenis vámpír és csak úgy tudja legyűrni a problémáját, ha képes ezt teljes mértékben akceptálni. A probléma pedig nem más, mint Gwi, minden baj okozója.

Yang-Sun kicsit illuminált állapotban leledzik
Az előbbiekben említett női főszereplő,  Jo Yang-Sun, valóban  elbűvölő teremtés. Egy hatalmas álma van, találkozni az Éjjeli Tudóssal. Nem is sejti, hogy egy megbízás során milyen közel kerül majd hozzá. Mindenesetre munkáltatója, Kim Sung-Yeol azonnal leveszi a lábáról a külsejével. A modorával már kevésbé. Hiába próbál meg emberi érzelmeket kicsikarni belőle, csakis megvetés és gúnyolódás a válasz ezekre a sikertelenül járt kísérletekre. De persze a családi életében is van sok olyan dolog, ami miatt főhet a feje. Mindjárt ott vannak a nevelő szülei, akik nem nézik jó szemmel lányuk kétes könyvkereskedelmi üzelmeit, bár az apuka valamelyest alá is teszi a lovat, hiszen nagy példányszámban másolja ám azokat a könyveket, amiket később elad. Az anyuka pedig alapjáraton nem szívleli a lányt, hiszen még a sajátja is csak púp a hátán. Emellett Yang-Sun-nak gondoskodnia kell a mozgáskorlátozott húga gyógyszereiről és úgy egészében a család megélhetéséről. Az, hogy mi a legfőbb oka, hogy férfi ruhába kényszerül élni, természetesen nem árulom el, viszont a másik oka egyértelműen az, hogy meglegyen a mindennapi betevő.
Jelenet a Kiszeng-házból
Viszont így sem élhet örökké, főleg miután kénytelen leleplezni kilétét. Ez drámai és rendkívül szomorú események következtében történik meg. Szegény lányt csak sajnálni lehet, hiszen emiatt elveszítette a családját. Apja meghalt, hogy ő élhessen, anyja a húgával pedig elhagyta az iránta érzett gyűlölete miatt. Innen nehéz összekaparnia magát az ember lányának, de végül sikerül a kisasszonynak, hiszen új családot talált magának szerelme Kim és annak két hűséges szolgálója személyében. De semmi sem ilyen könnyű, mert ekkor fény derül arra, hogy ő és Vámpírunk valójában már régebben találkoztak, aminek súlyos következményei lettek. Erről pedig a lány mit sem tudva megy megmenteni szerettei életét. Yang-Sun bátor és erős női karakter annak ellenére, hogy gyakran nem így állítják be. Nem fizikai harcra született az biztos, de ereje szellemiségében van, ami messze az egyik legnagyobb a sorozatban. Valamint ő az, aki segít visszatérni a helyes útra megtévedt Vámpírunknak, még ha ez kicsit giccsesebb jelent is lett. Ahányszor padlót fog, annyiszor kel fel és továbbra is próbálja pozitívan szemlélni a dolgokat, ami ennyi baj után elég nehéz. Egyébként a megbocsátást is szimbolizálják a figurájával, bár ez már valóban túlzás volt. Ilyen hirtelen azért nem fog senki elfelejteni dolgokat a másiknak, de annyi baj legyen, ez csak egy kis hiba a Mátrixban.

Az az arc *-*
A mellékszereplők közül kiemelkedik a főgonosz, Gwi karaktere. Az az igazi tenyérbe mászó figura. Azt hiszi, hogy mindenkinél okosabb és ő a tápláléklánc csúcsa. Képes arra is, hogy nyájasan beszélgessen veled miközben éppen leszúr, vagy jelen sorozatban vízbe fojt esetleg kiszívja a véred, de még más halálnem is van a tarsolyában. Nem fél a saját kezét bepiszkítani, legalább addig is van neki elesége. De az is benne van a pakliban, hogy ő jóval magányosabban él, mint legkedvesebb vetélytársa, az Éjjeli Tudós. Hiába járnak le hozzá rendszeres időközönként a hívei, még sincs olyan aki ne félelemből tenné meg ezt. Ezért is tartja annyira szórakoztatónak, amikor végre hosszú évek múltán újra felbukkan ellensége. Ő visz színt a mindennapokba és persze rajta kívül egy nőnemű egyed, de az inkább saját céljai elérése miatt jár hozzá. Mégis a lány ellen elkövetett bűne az, ami miatt egyszer volt bűntudata. Hiszen kvázi az egyetlen barátját és bizalmasát ölte meg. Ha tetszik, szívét-lelkét, amit már rég elvesztett. Gwinek is meg van a maga története, amiből csepegtet egy keveset a nézőnek, de fájdalmasan csekély mennyiségű információt tudunk meg igazából róla. Gonosz, számító, manipulatív, szadista, mégis valamiért felkerült a kedvenceim közé. (Lehet, az én rendszeremben van a hiba xD) Amikor épp nem kegyetlenkedik és csak beszélget kedvenc szolgálójával, akkor teljesen emberi karakter. Nem azért akar ő lenni a király, hogy uralkodhasson mások felett, hanem hogy szeressék és ennek eléréséért elég extrém dolgokra képes. Esendő figura, már-már szánn ivaló. De persze mindig ilyenkor jön valami durva dolog tőle.

A további szereplők közül nem hiányozhat a kötelező jellegű királyi ház kicsi sarja, a Koronaherceg Lee Yoon (vagy írói álnevén Pajzán Növendék, annak is a 2.0-s verziója), aki az első részekben enyhén tökkelütöttnek tűnik. Soha semmi sem jön össze szegénynek, akármit is akar csinálni. Legyen szó túlfűtött erotikus regényeiről (amik illusztrációinak elkészítéséhez előszeretettel jár Kim Kiszeng-házába), vagy éppen a titkos uralkodó megbuktatásáról. A sorozat első felében... bár ha jól meggondolom, akkor az első 15 részében még nem érett meg arra, hogy király legyen. Rengeteg fájdalom árán tudja csak legyőzni zsigeri ellenszenvét a vámpírokkal szemben, amit apja elveszítése táplált benne. És ahhoz, hogy Gwi-t legyőzze, kénytelen egy másik vérszívóval kooperálni. De más problémákkal is meg kell küzdenie. Ilyen a naivitása és az idealizmusa. Ami vámpír, az csak rossz lehet. Persze rájön a saját kontójára, hogy ez nem állja meg a helyét, a világ nem fekete vagy fehér. Hamar meg is tapasztalja, hogy királyként végképp nem gondolkodhat így, hiszen ez trónjába és rangjába is került. Viszont már megjegyezhettük, innen már csak fentebb van. És ő is hamar összeszedi magát. Annyira, hogy megalapítja hős vámpírunkkal közösen a Fekete Taláros különítményt, ami kifejezetten a nép védelmére szolgál a zsarnoki uralkodó vadonatúj hóbortja ellen, amivel próbál szeretetet kicsikarni az emberekből. Lee Yoon megtanul harcai során nem meghunyászkodni és ezt a mentalitást egykori népébe is próbálja beleplántálni.
Ha koronaherceg, majd később király, akkor kell mellé egy nő is, aki segít a bajban. Ebben a szerepben tetszeleg az érdekházasság által Hye-Ryeong, aki nem mellesleg Gwi bizalmasa. A nő a herceg ellentéte. Nehezen befolyásolható, hiszen a gonosz vámpír mellett már megedződött. A szívére hallgat a legkevesebbet és nem mellesleg az első részekben kegyetlen is. Lekezelő és lenéző embereivel, amit betudhatunk Gwi hatásának, hiszen amikor a parancs szerint el kell játszania a gondos királynét, nem esik annyira nehezére , mint azt először hitte. Sőt, egy idő után lassan de folyamatosan öntudatlanul is segíteni kezdi a koronaherceg, vagyis itt már a király tervét Gwi megbuktatásáról, amit ügyesen úgy tüntet fel, mintha valójában kettős szerepet játszana, holott egyre inkább kezdi megszeretni férjét és becsülni őt elvei miatt. Szerintem az övéké a másik nagyon szép szerelmi szál. Bizony, ez szépen és jól hangzik, ám az asszony választás elé kerül: vagy szerelme élete vagy a korona. És ezt a döntést a sorozat folyamán kétszer kell megtennie. Maradjunk annyiban, hogy ez a szép szál nem fejeződhetett be happy end-del.

A mellékszereplők közül még érdekes a Kim Sung-Yeol-t szolgáló két bizalmasa, Soo-Hyang és Ho-Jin. Mindketten tudnak uruk állapotáról és arról, mi is a végső célja. Mindkettőjüknek meg van a maga oka, miért is érdemes számára szolgálni az Éjjeli Tudós, de legfőképpen a szeretetük miatt maradnak vele. Amiben emberként tudnak segíteni, abban meg is teszik, még ha ez azt is jelenti, hogy az ellenség bizalmába is kelljen férkőzni. Habár ezt Soo-Hyang eleinte inkább dacból tette meg, mivel főnöke nem hajlandó rá nőként tekinteni, de egy másik lányra igen. Folyamatosan azt hajtogatja, hogy nem féltékeny, pedig lépten-nyomon eme zöld szemű szörnyecske miatt tesz keresztbe Yang-Sun-nak, de idővel elfogadja kapcsolatukat ő is. Ho-Jin pedig az a tipikus szolga, aki vakon követi gazdáját. Nem egy túl komplikált figura, ám a maga egyszerűségében igazán kedves pasas lett belőle. És a sorozat végén.... azon még most is képes vagyok nevetni. Egyébként Soo-Hyang annak a Kiszeng-háznak a vezetője, ahova rendszeresen összegyűlnek a szereplők tanácskozni és nem mellesleg ő maga is kiszeng volt.

Színészi játékokat tekintve koreai drámákhoz mért teljesítményt kell elképzelni. A túljátszás szerintem evidens az ilyen szériáknál, de abból is a jobb kategóriásak. Sőt, kifejezetten ügyesek a színészek, amikor nem kezdenek el benne rájátszani. Nekem főleg a Soo-Hyang-ot megformáló Jang Hee-Jin és a Gwi-t alakító Lee Soo-Hyuk játéka volt az, ami kiemelkedett. De persze a többiek sem szégyenkezhetnek. Egy valaki miatt aggódtam, az a Kim Sung-Yeol szerepében tetszelgő Lee Joon-Gi volt, aki az Arangban bődületesen rosszul játszotta a főszerepet (legalábbis az első két részben amit láttam belőle), itt viszont szerencsénkre nem így lett. Az Aranghoz képest ez az alakítása már-már Oscar gyanús.

Ugyan a vizuális effektek nem lettek a legfényesebbek, de a zene nagyon hangulatos lett. Attól a tipikusan régimódi vámpíros betétdaltól meg hangosan felnevettem. Még a történetleírásban említettem, hogy rengeteg haláleset történik a szériában és meglepően változatos módokon. Nem csak annyi van, hogy kiszívom a véred vagy leszúrlak. Már a legelső részben láthatunk tömegsírokat tele holttestekkel, lándzsára felhúzott fejeket, később vizihullákat, vízbe folytást és még sok mindent. Ilyen merész ritkán van egy koreai sorozat, de jó hogy próbálnak változatosságot csempészni a sablontömegbe. Viszont hatalmas probléma volt a mitológiával. Semmi nem derült ki arról hogyan és miért lettek vámpírok, miért is van legalább egy olyan vámpír, aki felügyeli a többieket, hogy került Gwi uralma alá Jouson, honnan tudta az első Pajzán Növendék, mivel lehet legyőzni Gwi-t, honnan jött az, hogy egy embernek és egy vámpírnak lehet gyermeke, aki viszont nem örök életű vagy legalább hosszabb ideig élő, mint egy normál ember. Miért hasonlít annyira Hye-Ryeong Kim egykori menyasszonyára? Hogyhogy meg tudja védeni az ikonikussá vált fekete talára Kim-et a naptól (olyan ismerős, legalább nem gyűrűvel oldották meg)? Vannak itt felfedetlen dologk, amik azért érdekeltek volna, de még csak ki sem tértek rá és ez egy óriási hiba. Nem mellesleg egyes jelenetek túlcsordultak érzelmekkel, mások pedig túl gyorsan jöttek a semmiből, illetve olyanok is, amiket könnyen ki lehet számítani sablonosságuk miatt.

A már emlegetett osztag
Tehát ez nem egy hibátlan alkotás, sok dolog nem stimmel benne, de bőven az elnézhető kategórián belül, hiszen remek légkört varázsolta ennek a mesének az Éjjeli Tudósnak, aki járja a nagyvilágot, hogy segítsen a szegényeken és elesetteken valamint megszabadítsa őket a zsarnokság alól, immáron a Fekete Talárosokkal kiegészülve. Engem utoljára a Hannibal sorozat szippantott ennyire be. Aki szereti a koreai kosztümös drámákat és a vámpíros sorozatokat, azoknak nagyon tudom ajánlani. Hangulatos darab szép kosztümökkel, nagyon jó karakterekkel, remek zenei aláfestéssel, sok vicces jelenettel (könyvárusítás a kiszengeknél az egyik kedvencem XD), még több szomorúval és meglepően sok vérrel. Akik a keleti kosztümös és vámpíros történet fúziójától rettennének vissza ne tegyék, mert ez csak ad az egész világhoz, ami megjelenik benne és egyedivé teszi.

10/8


2016. szeptember 15., csütörtök

Egy kis ünneplés - FairyTale Book Tag

Sziasztok!

Akik régebb óta követik a blogot láthatják, hogy enyhe design váltáson ment keresztül az egész. Előzőleg írtam is egy két változtatásról, így a Facebook oldal mellett ez is fent volt a listámon. Miután a héten elértem a 3000 megtekintést (bár nem tudom, hogy ez mennyire jó, de én már személyes sikernek könyvelem el), ezért gondoltam ezt megünnepelem egy újabb  book tag-gel, amire kihívtak a molyon.
Gondoltam, mivel a könyvvel az olvasási válságom miatt rosszul haladok, addig ezt elkészítem ide. Annak ellenére, hogy eddig nem láttam még blogra kiírva, vagy csak én nem néztem utána, hogy szokás-e. Egyébként a héten még egy bejegyzés várható, mégpedig egy dél-koreai kosztümös drámáról, ami egyben vámpíros történet is. Nekem rögtön felcsillant a szemem erre, így nem volt vitás, mi is legyen a téma. De addig is, íme a Fairy Tale Book Tag, ami különböző mesék alapján gyűjt össze 13 kérdést az olvasási szokásaidról:


1. Pinokkió – A fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?



A rövid válaszom: NEM! És miért? Mert szeretek őszinte lenni és van egy olyan rossz szokásom, hogy ezt másoktól is elvárom. Ez alól a könyvek és filmek értékelése sem kivétel. Ha valami nem tetszik, akkor azt meg is mondom/írom, ami lehet valakinek fájó pont, de mindenkinek meg van a maga véleménye. Így színes az élet ;) 


2. A Szépség és a Szörnyeteg – A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele 
 Melyik könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?




Egyértelműen a Pokoli erény. Ez a borító valami katasztrófa következménye lehetett (nem mellesleg köze nincs a szereplőkhöz), ám ami a könyvben van, mindent kárpótol. Hatványozottan igaz rá a "Ne ítélj a borító alapján" elv. Bár a Sherrilyn Kenyon kötetek is hagynak némi kivetni valót maguk után ilyen téren. Ha innen nézzük, akkor könyvek végeláthatatlan sora felkerülne ehhez a kérdéshez. 



3. Hófehérke – Akire a szépségéért vadásztak 
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az? 

Szerintem ilyen minden könyvmolynak vagy csak olvasni szerető egyénnek megfordult az életében. Tehát az enyémben is előfordult már nem egyszer. Volt, ami csalódással végződött, volt ami olyan jó volt tartalmilag, mint a külseje. A két végletből szemezgetve erre jutottam:


A rossz: A. J. Molloy - X története 
Letisztult borító lepusztult tartalommal.


A jó: Tahereh Maffi - Ne érints (új kiadás)
Gyönyörű borító egy kellőképpen érdekes sztorival és egy felejthetetlen "főgonosszal".






4. Csipkerózsika – Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel 
Melyik a kedvenc könyves párod? 



Fogós kérdés, nem mondom. Sok párt szeretek, nem is tudom melyiket tudnám kiemelni. Talán továbbra is Ash és Tory párosát az általam nagyon favorizált Acheron című Sherrilyn Kenyon kötetből. Nem azt mondom, hogy eget rengetően nagy újdonságokat hoz a kapcsolatuk, de az ahogy fel lett építve nagyon megtetszett. Ők ketten nem igazán szívlelték egymást, majd a sors úgy hozta, hogy együtt kellett működniük, innentől pedig egyenes út volt az egész. De talán az még jobban tetszett bennük, hogy nem voltak gyenge szereplők és a kémia is jól meg volt közöttük írva. Passzoltak egymáshoz, öröm volt olvasni a történetüket.


5. A kis hableány – Aki feladta az életét a szerelemért  
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv? 



Inkább maradok általában a jól bevált műfajoknál. Nagyon ritka az olyan, ha valami teljesen másba kezdek bele és gyakran meg is bánom a röpke ismeretséget. Még év első felében volt egy kis kitérőm a Kushiel dárdája kapcsán a fantasy más oldalára, de nem bizonyult számomra olyan tapasztalatnak, ami meggyőzött volna arról, hogy ezen jellegű könyveket kezdjek el sorra olvasni. És sajnos nem csak ezzel az egy kötettel voltam már így.


6. Hamupipőke – Aki elvesztette a cipőjét éjfél után 

Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?




Bármilyen meglepő, de ez a Mielőtt megismertelek volt. Ismét leszögezem, hogy nekem a könyv nem tetszett. De mivel már nagyon rágták a fülem miatta és én is gyorsan végezni akartam vele, ezért még a késői fekvést is bevállaltam, bár megeshet, hogy az alvással jobban jártam volna. Minden esetre, egynek pont jó volt. Amúgy máskor inkább az olyan könyvek tartanak ébren, amik már nagyon a fantáziámba ivódtak és nem is akarnak kimenni a fejemből, így addig megy nálam az olvasás, amíg el nem alszok majdnem a fáradtságtól.


7. Rapunzel – Akit bezártak egy toronyba 
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?




A Vérszag...azt hiszem molyon erről eleget írtam. Még egyszer nem szeretném felidézni, mert még mindig fáj. Mit tettek szegény Eric-kel??? Borzalom!!


8. Aladdin – A szegény fiú, aki egy dzsinnt talált
Melyik volt az utolsó „könyvkincs”, amit találtál?




Még év elején bukkantam rá az Ahol a szivárvány véget ér című remekre. Alapjaiba tőlem nagyon messze áll a levélregény fogalma is, úgyhogy teljesen meglepődtem, hogy ez mennyire jó és élvezhető tud lenni. Tartalmas, szórakoztató és elgondolkodtató.



9. Alice Csodaországban – A lány, aki a nyúlüregbe esett 
Melyik könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél? 

Ide a teljes Sherrilyn Kenyon féle Dark-hunter szériát tudnám mondani. Nagyon különleges világ ez, ahol bármi megtörténhet. Gyönyörűen fel van építve a mitológiája, kifejezetten érdekes kapcsolatok vannak benne, még ha van is egy-két gyengébben sikerült darab. De persze emellett ott az Egy világ... Nalini Singh sorozat is, ami hasonlóan beszippant magába és nem ereszt ebből a furcsa lényekkel teli, alternatív jövőképből.


10. A békakirály – Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált 
Melyik volt az a könyv, amelyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted? 

A már fentebb említett Ahol a szivárvány véget ér az ott található indok miatt. És azért az időintervallum is egy kissé elriasztó volt.


11. Jancsi és Juliska – Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket 
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?




Testvérpár???? Nem is emlékszem, melyik könyvben lehetett szó testvérekről, nem hogy kiválasztani belőle a kedvencemet XD


12. Piroska – Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt 
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe? 




Josephine Angelini-től a Baljós csillagok. Nagyon szép volt a borítója is, az alapszituáció pedig pont az volt, ami miatt még inkább érdeklődni kezdtem miatta. Aztán elkezdtem olvasni. Az egyik legrosszabb pár napom volt, azt hittem már nem lesz vége ennek a töménytelen blőd butaságnak vége. Én nem ajánlom olvasásra, de mivel szeretem a könyveket és legalább a borítója szép, ezért égetésre se ;) Jó az dísznek.


13. Rumpelstilskin – Akinek senki sem tudja a nevét 
Melyik az a könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet? 

A Pokoli erény, de szerintem nem csak én vagyok ezzel így. Igaz, hogy a kiadás hagy némi kivetni valót maga után és gyakori benne a húzás-vonás, de alapjaiban a nyelvezete igényes és a témaválasztás is kellőképpen üdítő. Sérelmeztem is, hogy nem adták ki, csak a második részig a harmadik meg teljes egészében elmaradt. Pedig sokkal jobb, mint egyes populáris romantikus regények, de embere válogatja.


Nagyon szépen köszönöm a kihívást és ha van kedvetek, nyugodtan töltsétek ki ti is, akár itt akár máshol is.

2016. szeptember 4., vasárnap

Meglepődtem - Mielőtt megismertelek... film

Sziasztok!


Majd egy hónapnyi kihagyás után ismét visszatértem. Sajnos kénytelen voltam kivenni betegszabadságom, de újra itt vagyok a bloggal kapcsolatos konkrét tervekkel. Mivel jól ismerem magam, ezért az esetleges változtatásokról, csak annak bekövetkezte után fogok beszélni. Én már csak ilyen vagyok. De annyit megsúgok (ugyan nem nagyon vág a témába), hogy tervezem megtekinteni a The Royals 2. évadát (az első szezon értékelése) valamint elolvasni a Miután elveszítettelek nevezetű könyvet, bár ez utóbbiban eddig nem leletem túl nagy örömöm, viszont a remény hal meg utoljára. Hátha tetszik majd a közepe felé, sose lehet tudni. Na de ennyit erről.
Van egy olyan sejtésem, hogy nem sokan voltak úgy a Mielőtt megismertelek című könyvvel mint én. Számomra nem volt egy kifejezetten jó alkotás, de erről itt bővebben olvashattok. Ugyan a könyv befejeztével azt gondoltam, majd csak jobb lesz, ám mire eljutottam a film megtekintéséig valamiért teljesen az ellenkezője kezdett a szemem előtt lebegni. Az sem segített, hogy egyre irritálóbbnak tűnt a főszereplő Lou-t játszó Emilia Clarke brutális szemöldökjátéka. Ez annyira benne maradt, hogy majdnem meg se néztem, viszont végül a kíváncsiságom győzött (mint mindig). És hatalmasat csalódtam...POZITÍVAN.

A történet már ismerős lehet a könyvből, mivel ugyan az maradt, csupán szinte észrevehetetlen, kötelező jellegű módosítások történtek. Adott a lány, aki éppen most veszítette el számára ideális állását, így kénytelen új lehetőségek után nézni. A kiközvetítés során az ölébe hull a szerencse. Látszólag. Van egy jól fizető munkalehetőség a vár mellett nem is olyan messze a lakhelyétől. Ez szépen és jól hangzik, még az sem riasztja vissza, hogy ez egy afféle gondozói munka. Csupán annyi a bökkenő, hogy egy nem túl kedves fiatalember ápolásáról lenne szó. Az említett úriember lépten nyomon beleköt, nem kér a lány csiricsáré ruhakölteményeiből, akárcsak a teájából, ami szerinte (és családja szerint) mindenre gyógyír. A mi Lounk viszont nem is sejti mi a rossz kedvének másik ok a nyilvánvalón kívül. Ugyanis Will nem tudja elviselni állapotát, ezért elhatározta, öngyilkos lesz. Mikor ez kiderül, a lány próbálja rávenni az életre, mialatt apránként megkedveli majd beleszeret gondozottjába. És ez fordítva is igaz.

Szerintem még mindig az xD
Az első legszembetűnőbb változás számomra Lou karaktere volt. Míg a könyvben rögtön úgy éreztem, hogy önző és csak a család megélhetése miatt kedves Willel, addig itt már helyretették a karakter ezen negatív kicsengését. Hihető, hogy valóban barátságot, majd gyengédebb érzelmeket is érez ápoltja iránt, nem csak a sürgető érzést a bekövetkezni látszó bűntudata elkerülése végett, ami Will tervei miatt törnek fel belőle. A naivitása kétségtelen, mindenhez kisgyerekesen rácsodálkozik, nehezen tud beilleszkedni a komolyabb hangvételű világba, amibe belecsöppen. Ragaszkodik ahhoz, amit a fejébe vesz és azt hiszi ezzel jobbá teheti munkaadója életét, mégsem mondanám, hogy csupán önös szándékból, hiszen már a film közepe felé, még mielőtt kiderülne, miért is határozott idejű a szerződése, már jóban van gondozottjával, sőt. Ezek miatt is volt kevésbé idegesítőbb karakter, mint a könyvben, ahol gyakran túlerőltetettnek tűnt a figurája. Viszont sajnáltam azt, hogy nem esett szó az őt ért sérelemről, bár ez a film már csak a hangulata miatt sem tudta volna ezt a fordulatot felvállalni, de az atmoszféráról a későbbiekben még szót ejtek. A ruhatára extravagáns lett, ahogy az meg volt írva vagy még talán annál is inkább. Színes foltja a filmvászonnak az egyszer biztos. Ami mégis némi keserű szájízt hagyott, az a karaktert életre keltő Emilia Clarke alakítása volt. Azon jelenetekből volt a legkevesebb, amikor nem játszott a túl a szerepét. A mimikája jó néhány helyen nem volt megfelelő és az a szemöldökjáték...kegyetlen. Minden esetre ezt az érzelmesebb verziójú Louisát talán pont a túljátszásával tudta mégis szerethetővé tenni, akinek a helyzetét könnyebben át lehet érezni.

Mit is mondjak...?
Will okozott sok fejtörést. Míg az írott formátumban egyértelműen ő volt a kedvencem, addig itt már nem tudnám feltétlenül ezt mondani. Egy olyan nagyvilági férfiról van szó, akit egy motorbaleset megfosztott attól, hogy úgy éljen, ahogyan ő szeretne. Minden méltóságát elveszítette, mások segítségére van rászorulva és a nő is elhagyta, akit szeretett. Ez utóbbi az első nagyobb eltérés, ugyanis a könyvben sokkal inkább tűnt kevésbé érzelgősnek, mint a mozgóképes verzióban. Továbbá az is némiképp változott, ahogyan az elkövetkezendő "jövőjéhez" hozzáállt. Itt nem volt az az érzetem, hogy tulajdonképpen ez a fél év egy búcsú lenne a részéről. Inkább olyan volt, mint egy átlag romantikus filmbeli férfi főszereplő egy kis csavarral. Ha néha nem emlegették volna fel, mi is a terve, akkor még meglepetés ként is ért volna a befejezés. És igen, ezt talán a légkör inkább indokolja is, mint a könyvé. Még mindig sérelmezem, hogy nem kapott nagyobb szerepet a történetben, mert valljuk be őszintén, nem ő volt a főszereplő sem akkor, sem most. Cinikus humorát viszont örömmel vettem, hogy megtartották, akárcsak kezdeti ellenszenves viselkedését. Azok az arckifejezések, amikor felbukkant Lou egy újbb extrém ruhakombinációjával igazán megmosolyogtatóak voltak. Nem beszélve a Nevillel...bocsánat...a Patrickel való farokösszeméregető versenyt (elnézést a kifejezésért), amit Lou szülinapján rendeztek. Szóval érdekes szereplő, csak az volt a baj, hogy túl romantikussá tették és a játékidőhöz valamint szerepléhez képest kevés időt kapott a kibontakozásra. Sam Claflin remek választás volt erre a szerepre. Jól ál neki ez a kissé mogorva, ám legbelül végtelenül romantikus figura. És még a színészi játéka is rendben volt. Nem mutatott eget rengető dolgokat, de mindenképpen ő volt a film legjobbja ilyen téren.

Az a szülinap...
A mellékszereplőket tekintve, szerencsére a két család is átesett némi ráncfelvarráson. Egyik részről sem érződik az a mértékű kihasználás vagy semmibe vétel, ami a könyvre jellemző volt valamint nagyon idegesítő és már-már sértő. Mind a Traynor család, mind a Clark família foglalkozik gyermekeik lelkivilágával, nem csak a pénz a legfontosabb és valóan családként is funkcionálnak, akik összetartanak a nehéz időkben, még ha ez áldozatokkal is jár. A testvéri szál is jobb lett, mint a könyvben. Elhagyták a rivalizálást és egy sokkal élhetőbb helyzetet alakítottak ki. Ugyan ez igaz a Clark szülőkre is, akik tényleg egy párnak tűnnek, nem csak divatcsaládnak. Az apuka sem ajnározza agyon az egyetemista lányát, sőt, még fricskát is kap tőle, annak korai anyává válása miatt. Ez azért sokkal inkább hihetőbb helyzet. Traynoréknál jó pont, hogy elhagyták a szerető jelenlétét, bár az egy érdekes dolog volt a könyvben, de egy romantikus filmben így mégiscsak jobban jött ki. Nem mondanám, hogy álompárról van szó. Rengeteg dologban nem értenek egyet, aminek hangot is adnak, de törődnek fiukkal és a legjobbat akarják neki. Éredkes, hogy a két apamodell mondja ki a legfontosabb dologkat a filmben. Gondolok itt arra, hogy Willel emberként kell bánni, nem pedig betegként és persze a csak azon lehet segíteni, aki akarja is dolgokra. Nem nagy felfedezések, de azért bőven több, mint eddig. Egyéb mellészereplőket tekintve én sajnáltam Patet, aki kissé együgyű és beszűkült látókörű is mellette. Nagyon próbálkozik, hogy a kapcsolatát összetarthassa Lou-val, persze hiába, és mindent megtesz azért, hogy a lányt visszaszerezze, de ott van az unalmassága, ami fogalakozásából ered. Nem tud másról beszélni csak a futásról és a testépítésről, holott ez nem érdekelte szíve szottyát. Egyszerűen még túl gyerekes a karaktere ahhoz, hogy fent tudjon tartani egy komoly kapcsolatot és ez talán a könyvben jobban ki is volt fejtve. Színészi alakítások terén semmi kiemelkedő nem volt, mindenki a figurákhoz mérhető színvonalt hozta.

Ami a légkört illeti, az egész filmet egyfajta kisvárosi érzet lengi körül. Ez igazán jót tett a romantikus felhang miatt, amit az egész kapott. Ezt hiányoltam igazán a regényből. Bájos városka, aminek az élete folyik a saját medrében. Ehhez mérten nincs is semmi elkapkodva, hagynak időt a dolgok kibontakozására. És a zenékkel is rásegítenek erre az érzetre.
Sok vicces jelenetet kapunk. Ilyen a már említett születésnap vagy éppen a felvételi elbeszélgetés. De kedvencem még mindig a tánc, ami egyszerre aranyos és érzelmes, mégha egyesek túl is játszották a magukét.

Nem egy hiábtlan mű, félreértés ne essék, de számára jobb élményt nyújtott, mint a könyv a maga kissé steril légkörével. Valóban voltak olyan részek, amiknek nem így kellett volna történnie, viszont a változtatások igazán jót tettek az egésznek. Míg az eredetinél nem hittem el, hogy ez szerelmes történet lenne, jelen filmnél ez nem kérdőjeleződött meg. És még mindig szeretem ezt a fajta lezárást is. Szóval akinek tetszett a könyv, az biztos meg is nézi, de nyugodtan ajánlom azoknak is, akik nem olvasták. Ugyanolyan kerek egész, sőt, szerintem még jobb is.



10/7







 U.I.: Mostantól a Facebook-on is elérhető vagyok.