Bon appétit! - Hannibal sorozat

Sziasztok!

Figyelem! A következő bejegyzés cselekmény leírást és korhatáros tartalmat foglal magába!

Tovább folytatva sorozat-maratonomat végre eljutottam odáig, hogy az egyik kedvencemet végig nézhessem. Ez pedig nem más, mint a Hannibal. Emlékszem, vasárnap késő este volt, éppen ment az egyik kereskedelmi csatornán a film és közben reklám volt. Átkapcsoltam az AXN-re, ahol már csak annyit tudtam elkapni, hogy Hannibal sorozat szerdától. Az első reakcióm az volt, ebből sorozat? Na arra befizetek. A premier napján rendre le is ültem a tv elé, majd kb. 50 perc után, reklámidővel együtt, két gondolattal álltam fel. Az egyik: ez beteg, a másik: ezt néznem kell. Így lettem fangirl. Ám mint minden jónak, ennek is vége szakadt idővel, a második évad utolsó része előtt abbahagytam. 

Sokáig halogattam a sorozat újranézését, folytatását, mivel elég vegyes dolgokat olvastam a harmadik évadról. De úgy voltam vele, ha már sorozatok és időmből is futja lábadozás közben, akkor csak illene befejeznem, hátha nem is olyan vészes a szezon, mint hallani. És valóban nem.

Mit is írhatnék. A sorozat középpontjában egy maréknyi mentálhigiénés problémával "küszködő" szereplő áll. Nem is. A széria egy tarthatatlan állapotot előidéző kapcsolatról szól. Na jó, kezdem az első évad elejétől. A sztori szerint az FBI nyomoz egy fiatal lányokat zsákmányul ejtő kannibál ügyében, ám hiába minden igyekezetük, elvesznek a sötét erdőben. Ekkor lép kapcsolatba a nyomozást vezető ügynök, Jack Crawford, egy nagyon különleges személlyel. Will Graham-nek ugyanis van egy rendkívüli képessége: fogékony az érzelmek észlelésére és határtalan képzelőerejével ezt kiegészítve meg tudja mondani, hogyan is haltak meg az áldozatok, mi motiválhatta az elkövetőket. Ám eme empátiának meg van a maga ára, mégpedig a férfi józan esze. Ennek kiküszöbölése érdekében bízza meg a nyomozó a híres (és egyes kliensei között hírhedt) Hannibal Lecter-t. A doktor azonnal meglátja újdonsült betegében a potenciált több féle módon is, de túl későn derül ki miféléken.

Nem tudom ki hogy van vele, de ez az arc is félelmetes

A főszereplőnk, Hannibal Lecter egyedi figura. Nappal pszichiáter, éjszaka sorozatgyilkos. Aki ismeri a nevet, az rögtön tudja, hogy az étkezési szokásai is legalább ennyire változatosak. Olykor-olykor vacsorákat ad szűk baráti körben, de nem lehet tudni mi vagy éppen ki a főfogás. Foglalkozásában az egyik legjobb, így nem is csoda, ha kedve tartja, akárkivel el tud hitetni bármit, amit rendszeresen meg is tesz, csak hogy megfigyelhesse, milyen reakciókat tud kicsikarni a kísérleti alanyokból. Úgy gondolhatnánk, hogy egy tipikus sorozatgyilkossal van dolgunk, akinek nincsenek érzései és mindenkinél okosabbnak hiszi magát, ám ezt rendre megcáfolja. Nem érzelemmentes a környezetével szemben és van akit legalább annyira intelligensnek tart, mint saját magát, még ha egy kicsit nyakatekert módon is. Számtalan alkalma lehetett volna, hogy megölje Jack-et, Alanát és Will-t, mégsem tette meg. Még akkor is megkímélte őket, amikor tudta, hogy szorul a hurok a nyaka körül. Megbecsüli azokat, akiket nagyra tart és rendre meg is osztja velük még az ételeit is, amik ugyan pompásan festenek, de tudjuk, nem minden arany ami fénylik, így ezek a "gasztronómiai remekek" is csak nyomokban tartalmaznak állati eredetű hozzávalókat. Egyébként nem véletlen az "állatválasztása" a menüknél, de aki megnézi vagy látta már a sorozatot, az valószínűleg érti mire akarok kilyukadni.

Ami az intelligenciát illeti, rendkívül művelt, nincs olyan téma (vagy csak kevés), amihez ne tudna hozzászólni, ért a festészethez és a zenéhez is. Viszont van egy valami, amit nagyon tud hiányolni az életéből, az Will beleérző képessége. Ugyan neki is van egy kevés, de a különleges ügynök bőven túlszárnyalja. A férfi ezért is kelti fel először figyelmét, majd alaposabban megismerve megtalálja benne azokat a mozgatórugókat is, amik rá is jellemzőek. Mindent bevet annak érdekében, hogy Will-ből kihozza a brutalitást és nem egyszer előfordul, hogy majdnem rajta is veszít a dolgon, de ugyebár Hannibal-t ennél keményebb fából faragták. A történet elején valamennyire tanítvánnyal vegyes barátnak tekinti a másikat, viszont ezután, főleg a második évad végén és a harmadik évadban voltak egyes mondtok, tettek, amik azért jócskán túl voltak már ezen is. Nem véletlen, hogy rengeteg elképzelés van velük kapcsolatban és nem is alaptalanul (lásd: "közös lányuk", a hátrahagyott szív, a templomi ciszterna, az utolsó rész). De persze a karakterek közötti kapcsolatban annyi van, amennyit beleképzel az ember.

Másik főszereplőnk Will Graham Lecter méltó párja. Első ránézésre a tökéletes áldozati báránya lehetne beteg pszichiátere mellé, de ez csak a látszat. Az átlagos pasi külső mögött ugyanis legalább annyira elborult gondolatok rejtőznek, mint a Doktornál. Nem áll tőle messze az erőszak és ezt a végére barátai előtt már nem is nagyon tagadja. Annyira nem, hogy amikor a második évad során a szörnyhacukában parádézó sorozatgyilkost elteszi láb alól, csak második útja vezet Lecterhez, akivel múzeumi példányt készítettek az brutális körülmények között elhalálozott férfiúból. Nem mellesleg másnap közös vacsorát töltött el újdonsült mesterével. De hogy akkor mi is különbözteti meg Hannibaltól? A könyörülete, a felelősség tudat, a lelekiismeret furdalása és az elfolytásai többek között. Csak akkor jár el a keze, ha már tényleg nem lát más kiutat vagy éppenséggel teljesen elveszíti józan eszét, ám egészen addig a pillanatig megpróbál minden tőle telhetőt, hogy halálmentesen kerüljenek ki a helyzetből. Viszont ez nem mindig sikerül, bár többségében nem ő végez a gyilkosból lett áldozattal, de így is az ő lelkiismerete szenvedi meg azt. És ezért is érzi úgy, hogy egyeseknek tartozik.

Ez a mosoly kezdődmény sem túl vidám

Éppen azért, hogy elkerülje a válsághelyzeteket, inkább a magányt választotta, de önkéntes száműzetése sajnálatára nem tart soká és kénytelen démonaival szembenézni, ami miatt kissé dühös Crawfort ügynökre. A legtöbb félelmetes jelenet az ő szemén keresztül látható, amikor átéli az egyes gyilkosságokat vagy éppen hallucinál. Ezek a képek viszont olyan gyötrőek, hogy már a mindennapjaiba is befészkelik magukat ezzel téve még nehezebbé épelméjűségének még a látszatát is. Azzal pedig, hogy Lecter marad a második évad végéig a kezelője, csak tovább durvul az addigra már úgyis tarthatatlan helyzet. A manipulációk hatása és a bosszúvágy már-már elveszi az eszét, de barátai (még Lecter is) hatására megmarad egy szinten. A karakter a széria elejétől a végéig jellemfejlődésen megy keresztül, de nem mindig pozitív irányúba, ám ahhoz eléggé, hogy úgy döntsön, véghez viszi a tervét Hannibállal kapcsolatban, ha az életébe is kerül. A férfival közös kapcsolatukat nagyon megsínyli addigra és a látszat családja is széthullik, amit felépített. Ugyancsak barátnak tekinti a különös férfit, de nála is ennél többet sejtet a dolgok állása.

A mellékszereplők közül kiemelkedik Alana, aki az első részekben még hittel van az emberekben és úgy gondolja, nagyon jól ismeri őket, de őt is utoléri a valóság, ami miatt eltorzul a végére a személyisége. Egy végtelenül ellenszenves nővé válik, aki folyamatos félelemben él bizonyos pincében tárolt személy miatt, akivel egyébként azelőtt együtt voltak. Hasonló változásokon megy át Jack karaktere is. Eleinte szentül meg van győződve arról, hogy a legjobb dolog, amit az emberekért tehet, hogy Will-t felhasználja céljai elérése éredkében, akármennyire is kedveli a férfit. Ám amikor kiderül az igazság Lecterről, már tudja, ennél nagyobb ostobaságot el sem követhetett volna. Maximum azt, amikor kétszer megtámadja. Természetesen ezeken a főbb mellékszereplőkön kívül is sok érdekes figura van mind a relatíve jó oldal, mind a megtestesült gonoszok között. Az előbbiek közül elég a vicces boncmester duóra gondolni, akik próbálják egy kicsit enyhíteni a folyamatos feszültséget a három éved alatt vagy Chilton doktorra gondolni, aki végig tudta miben sántikál Lecter, de nem hittek neki, végül pedig saját dugájába dől, illetve van nekünk egy Bedeliánk is, aki pedig nem más, mint a Doktor pszichiátere...vagy mégsem ;) . Az utóbbi karakterek közül pedig ott van Mason Werger, a legundorítóbb főgonosz eme röpke szériában. Végtelenül ostoba és nagyképű, a ferde hajlamai pedig gusztustalanok, akárcsak hobbija. De vannak az aktuális gyilkosok között is érdekes formák egészen nyakatekert indítékokkal.

Ami a kivitelezést illeti, a sorozat látványvilága szép és hátborzongató, egyszer s mind sötét. A második évad legvégéig szinte tapintható minden egyes képkockáról a feszültség valamint a hidegség, ezzel is elősegítve a rémisztő hangulatot. A gyilkosságok pedig még egy lapáttal rátesznek a hangulatra, főleg amikor Will hallucinációiban felbukkannak. A gyilkosságok a gusztustalan és az elborzasztó között lavíroznak. Ez utóbbi kategóriákba tartoznak a kreatív megoldások, mint a gombatelep, a sakura-fa, Will pillangója, Lecter szíve és még néhány. A kreatív jelző pedig elég tág fogalom ezen sorozaton belül. Ugyan így a zene is nagyban befolyásolja az egész hangulatot. Van, hogy még nem is volt semmi félelmetes a képernyőn, amikor a zene már régen elérte, hogy csak a legrosszabbra számítsunk. Pontos és húsbamaró. Ezt tudnám róla mondani. Ami pedig a színészi játékokat illeti, egytől egyig remek alakításokat láthatunk, főleg a főbb szerepekben. Őszintén szólva, Mads Mikkelsen Hannibáljától sokkal jobban kivert a víz, mint Anthony Hopkinsétól, de más módon is fogták meg a lényegét a karakternek. Will Graham szerepében brillírozó Hugh Dancy ismérföldeket vert az Edward Norton féle megjelenítésre.

További pozitívum a csavarok és azok tálalása. Nagyon sok van meglepő helyeken. Gondoljunk csak a második évadra, ami tele volt velük. Néha ugyanis már túl brutálisra vették Will figuráját ahhoz, hogy még hihető legyen ekkora átalakulás. Nos, egy csavar ide nem ártott. És persze az utolsó rész végső leszámolása... Ezen túl van egyfajta nagyon elborult és beteg humora is a sorozatnak, ugyan csak néhány helyen. Általában a jópofa duó szolgáltatja ezeket, de azért kapunk sok mindent Hannibal-tól is. Ilyen a feltálalt személyek jellemzésére való utalás, a "receptkönyve", azok a ritka szarkasztikus beszólások. Viszont van negatívum is. Ilyen az időközönként elunalmasodó, töltelék résznek is beillő epizódok a második és harmadik évadból, amiket úgy ahogy voltak simán ki lehetett volna hagyni. Ezen felül rengeteg olyan  párbeszédes rész volt, ami túl lett nyújtva, mégtöbb aminek a témája nagyon nem lesz konfortos és érezhetően a színészeknek sem volt az. De egyéb kisebb hibák is vannak. Számomra a második évad túlzsúfolt volt, míg a harmadik veszített a lendületből.

A befejezés

Nehezen tudnám ajánlani csak bizonyos szegmensnek. Mindenki nézzen bele, aki elmúlt 18 éves és nem riasztja vissza már az alap felállás sem. De arra fel kell készülni, hogy nem véletlenül lett réteg sorozat. Szóval csak csínyán bánni vele, mert nem éppen ártatlan báránykákról szól az egész, viszont ezt fel is vállalja már az első percektől kezdve. Emellett nem árt elvonatkoztatni a könyvektől és a filmektől sem, mert ha csak ezeket tekintjük, akkor már lehet hiányérzetünk. Egyébként rendkívül hangulatos 39 epizódot kapunk, ami tele van remek színészi alakításokkal, kitűnő látvány- és hangzás világgal és rengeteg beteg szereplővel, hatalmas fordulatokkal valamint egy nagyszerű befejezéssel.


10/9

 https://www.youtube.com/watch?v=2HW9rtFYsEw

Ne tévesszen meg a külső! - The Royals 1.évad

Sziasztok!

Mivel a héten beteg voltam és amúgy is elfogott az olvasási válság kisebb hulláma, ezért sorozatokkal hűtöttem le magam. Első körben megtekintettem újra, eredeti nyelven a Padre Coraje-t (A bátor Juan atya), aminek borzalmas magyar szinkronja annak idején majdnem elvette a kedvem, hogy végig nézzem, de szerencsére nem fosztottam meg magam az élménytől. A másik sorozat, amibe belekezdtem, a The Royals volt, amire csak véletlenül bukkantam rá az azóta kedvenc párosommá vált szereplőkről készült videón keresztül. És mennyire jó, hogy megtaláltam. Ugyan nem szeretem kifejezetten a fiatalabb nézőknek szánt amerikai sorozatokat, viszont ez most nagyon a szívemhez nőtt. Már csak azért is, mert a látszat csalóka. Az első pár rész valóban olyan, mintha a Gossip Girl-t nézném, csak egy kitalált angol királyi család szemszögéből, ám ezután jönnek az érdekesebb részek.

A történet középpontjában az említett uralkodó család áll, akiket mindennek lehet nevezni, csak összetartónak nem. A folyamatos viszályok és botrányosabbnál botrányosabb címlapszereplések közepette a trónörökös a hadseregben teljesített szolgálata alatt rejtélyes körülmények között elhalálozik. A király önmagát hibáztatja, míg a többiek egy kis szomorkodás után folytatják a bulikkal és minden féle bódító szerekkel összetákolt életüket. Ekkor határozza el magát az uralkodó egy mindenki életét súlyosan befolyásoló kérdés felvetésére: mi legyen a monarchia sorsa? Egyáltalán érdemes-e fenntartani? A hatodik rész után már ez kerül előtérbe és egészen meglepő fordulatok miatt egyelőre megválaszoltnak tűnik a kérdés. De meddig? Nem mellesleg egy újabb haláleset is megrázza a családot...vagy legalábbis azt, ami megmaradt addigra belőle.

Szinte tapintható a "szeretet"

A família mind szemléletükben, mind tettekben erősen széthúz. Már az első néhány percben érezhető, hogy itt nincs otthon, édes otthon. Van egy nagy palota, amiben a két oldal egymással szemben háborút folytat. Egyik oldalon ott a király, aki megkérdőjelezi a monarchia létét, a másikon a testvére, aki meg akarja szerezni a trónt. Simon király alapvetően békés ember, a családjának a legjobbat akarja, de miután legidősebb fia meghal, kezd rádöbbenni, mennyire elhanyagolta a kötelezettségeit, mint szülő és férj. Nem érti mi is folyik körülötte és egy idő után olyan, mintha már nem is érdekelné. Próbál megbízni a körülötte levőkben, de nem is tudja, milyen kockázatos játék az, főleg ha a saját testvére akarja kiiktatni nem beszélve a feleségéről. A felesége, Helena királynő igazi végzet asszonya, aki nem kímél senkit és semmit. Számára minden a külsőség és ezért nem rest bármit feláldozni. Még saját gyerekeit is csak eszközként használja ahhoz, hogy megkaparinthassa a hatalmat. Nem mondanám, hogy bármikor is elfogná az első évad során az anyai ösztön. Legidősebb fia halálán talán ő van túl a legkönnyebben, ami gyanússá teszi még inkább az esetet. Emellett férje miatt sem szomorkodik soká. Annak ellenére, hogy a király öcsével kóperál, saját tervei vannak, amiben Cyrus nem kap szerepet, de ez majd a második évad zenéje lesz. Az említett másik oldal képviselője Cyrsu (legalábbis elméletben), aki ugyancsak nem viseltet túl sok jó indulattal a testvére és annak gyermekei iránt. Mondjuk a saját lányait is aktívan elhanyagolja, ezért értheti meg olyan jól Helenát. Nem egyszer előfordul a sorozat során, hogy megpróbálja megakadályozni a királyság eltörlését olykor egy puskával, máskor egy karddal, de mindig van, ami megállítja. Ezen felül a magánélete is egészen érdekesen halad. Erről nem is beszélnék sokat, mivel az már spoiler lenne. Maradjunk annyiban, hogy a következő szezonban majd kiderül, mi is volt az ő bűne.

Amikor fent van a családi álarc

Ha már a szülőket kitárgyaltuk, akkor itt a sor a gyerekeken is. Elsőnek ott van az újdonsült trónörökös Liam, aki szerelmi életével borzolja a királyi család kedélyeit. Nem igazán a hosszútávú kapcsolatok híve valószínűleg szülei ráhatása miatt. Az, hogy ő lesz a következő király egészen addig nem hozza lázba, amíg fel nem merül az, hogy elveszítheti eme privilégiumát. Mondhatni a közeledő kudarc szellője az, ami hibás döntésekre és következtetések levonására sarkallja. Mivel bátyját nevelték erre a posztra, így ő hátrányos helyzetből indul, minden a nyakába szakad, de annyit elmondhatok, nem ejtették a fejére. Meg fogja találni mindennek a módját a következő részekben. Mindenesetre, most hiába lenne ő egy pozitív figura, számomra elég ellenszenves tud lenni és nem mellesleg unalmas is (sajnálatomra, mert az elején szentül meg voltam győződve arról, hogy az ő szerelmes történetét fogom majd imádni, hiszen olyan rosszfiús...nem is tévedhettem nagyobbat). Cyrus lányai is legalább annyira bosszantóak, mint apjuk. Ám be kell ismerjem, voltak egészen vicces pillanataik is (lásd: az úszó, a trón, a lakosztály foglalás), de túl sok felelősséget nem hárítottak rájuk. Kissé együgyűek, sokat értetlenkednek és ez egy idő után már fárasztó, mintsem mulatságos.

Az abszolút kedvencem pedig Eleanor (és testőre). Ő nagyjából olyan, amilyennek mutatja magát (itt a nagyjából-on van a hangsúly). Messze a legőszintébb és egyben ezért is a legösszetörtebb az egész családban. Ez pedig azért elmond valamit a családjáról. A kegyetlenkedő viselkedése mögött ugyanis van háttér (és persze szenvedés is). Félresiklott életével teljes mértékig tisztában van és azt is tudja, mi okozta ezt. Ezért is van olyan szorgosan apja oldalán. Gyermekkorában mindent megkapott a szereteten kívül, így azt másoknál keresi. Különc, kicsapongó viselkedésével és függőségével próbálja kicsit elviselhetőbbé tenni mindennapjait, valamint bosszantani anyját, aki próbálja huszonévesnek érezni magát. Ám ezek a próbálkozásai mind hiábavalóak, hiszen általában ő jön ki vesztesen a dolgokból, ezzel pedig még inkább szálkává válik a család szemében.

Jasper és az utasítások nem férnek meg egymás mellett

Nem is csoda, ha szüksége van egy Jasper-re (már ha így hívják egyáltalán). A testőr fenekestől felforgatja addigi életét. Ugyan az elején nem szívlelik egymást és Jasper is csak kedvtelésből űzi a játékait, ám idővel rájön, hogy a hercegnő nem véletlenül viselkedik úgy, ahogyan. Próbálja rendszabályozni és egy biztos pont lenni az életében, még úgy is, hogy hazudik hozzá. Látszólag már minden sínen van ahhoz, hogy egyenesbe hozza a lány életét. Ám minden hazugság kiderül, tehát az övé is. Nem mellesleg egy bizonyos hatodik résszel sikeresen elvágta magát védencétől...nem önhibáján kívül. Egyébként a karakterről nem sok minden derül ki. Nem tudni miért jött a királyi házhoz és azt sem, ki is valójában, ezt pedig egyesek nagyon jól kijátsszák.

A kedvenc jelenetem *-*

Szóval ez a két szereplő a kedvencem, mert jól működik közöttük a kémia és némi jellemfejlődés is mutatható náluk. Lenny-nél az elején még nem igazán lehetett látni bármiféle érzelmet, de a sztori előrehaladtával megmutatja milyen is tudna lenni, Jasper pedig az érzékeny oldalából néha fel-fel villant darabkákat, egyre inkább törődni kezd a fiatalokkal. Ők adják a vicces jelenetek nagy részét folyamatos fricskázásaikkal, szájkaratéjukkal valamint a legromantikusabb és legérzékenyebb pillanatokat is. Kedvencem a bál, amin látható, mennyire kezdenek egymásba habarodni, de nem a testiségen alapuló jelenetekből, hanem a táncból. És sajnos itt...spoiler.

A mellékszereplőkkel nem foglalkoznék bővebben, mert nagyon sok lenne az utalás velük a történet folytatására. Vagy éppen nem túl jelentősek azok a jelenetek amikben szerepeltek. Igen, talán ez az egyik nagy hibája a sorozatnak. Persze a kidolgozatlanság néhány fő karakterre is jellemző, de a mellékszálon a legszembetűnőbb, mennyire el lettek hanyagolva. Ami a színészi játékokat illeti, nagyjából minden a helyén volt. Ugyan voltak enyhe túljátszások, de a sztori alakulásával ezek elvesznek a süllyesztőben. Viszont van megbocsáthatatlan bűne is az első évadnak, és az a hatodik rész...az egész! Olyan felesleges, annyira sablonos, tele sallang szöveggel, túl is volt erőltetve. Csupán két momentumot kellett volna belőle kimenteni az összes többit pedig lehetett volna hanyagolni, de ehelyett megkaptuk az egészet. Ennél a résznél volt az, hogy majdnem abbahagytam, de kitartottam végül. És nem csalódtam a folytatásban.

A sorozatot csak ajánlani tudom. Persze korhatárral, mert rengeteg benne az alkohollal és drogokkal tűzdelt jelenet, valamint egyes részeknél nem fukarkodnak az erőszakkal sem. Az alkotás nem hibátlan, de a maga módján pörgős és a kötelező tinirománc mellett egy elég komoly kérdéssel is foglalkozik. Nem mellesleg, pont ebből a kérdésből kifolyólag tele van kritikával is, amit a szemfüles nézők rögtön kiszúrhatnak. Egyszerre tud vicces, elgondolkodtató és szórakoztató lenni a végére pedig már az a kérdés merül fel: Hol van a következő évad. A magam részéről hamarosan arra is sort kerítek majd.

10/8

https://www.youtube.com/watch?v=t1XvUYvdr3s

Kihívás könyvmolyoknak, avagy Bookworm Book Tag

Sziasztok!

Nem is olyan régen jelentkeztem az első Book Tag-emmel. Ma egy másikkal fogok. Pár napja gyanútlanul felbarangoltam a Molyra, amikor a nekem szóló frissek között rábukkantam @Reader_RexFan karcára, aki az Egy Rex-rajongó Blogja nevű blogot vezeti. Mondanom sem kell, mennyire megörültem neki. Szóval ezúton is köszönöm :D A válaszait itt olvashatjátok. 

Szeretem az ilyen kihívásokat, mert egy kicsit beleláthatok a saját szokásaimba is, amiket esetleg még nem vettem észre, de ilyenkor felszínre törnek. Így el is határoztam, kitöltöm rögvest.  Sajnos ez egy kicsit csúszott, mert közben megbetegedtem, de összeszedtem magam és most megérkezett.

Íme a válaszaim:


1. Emlékszel még, hogy szeretted meg az olvasást? 

Mi másként, mint a Harry Potter lázzal, ami akkortájt kezdett befutni kis hazánkba. Abban az időben voltam felső tagozatos általános iskolás és az első film még nem érkezett meg a mozikba. Hogy őszinte legyek, előtte utáltam a könyveket. Ha már rájuk néztem zsigeri rosszullét fogott el. De amikor láttam, mennyi osztálytársam járkál a franchise termékeivel és áradozik róla, akkor már én is kíváncsi lettem. Talán innen ered az a szokásom is, miszerint a legkedveltebb könyveket elolvasom, miért magasztalhatják annyira vagy éppen szitkozódhatnak annyit miatta. Lényeg a lényegben, meg is kaptam karácsonyra a könyvet és rögtön beleszerettem. Alig vártam, hogy jöjjön a születésnapom és folytathassam a kalandot. Így lettem könyvmoly.


2. Általában hol olvasol?

Ez most valami becsapós kérdés, ugye? XD Természetesen ahol lehet. A lakás bármelyik részén, még az utcán is, ha van valaki mellettem, hogy figyelmeztetni tudjon a veszélyekre. Tömegközlekedés során is simán előveszek egy kötetet.


3. Egyszerre egy könyvet olvasol, vagy jöhet több is?

Az éppen aktuális hangulatomtól függ. És persze attól, mennyire vagyok kiégve olvasás ügyileg. Most speciel kettőt olvasok egyszerre, de érzem, hogy nem jó ez így. Viszont volt már három-négy könyv is egyszerre. Szóval jöhet több is, ha olyan a kedvem.


4. Melyik a kedvenc műfajod?

Urban fantasy, romantikus-erotikus, paranormális-románc, de ha elég érdekes a fülszöveg és az utolsó pár sor, akkor bármi jöhet.


5. Van olyan műfaj, amit akkor sem olvasnál, ha fizetnének?

Én egy valamit nem szeretek, a verseket. Nagyon hadilábon állok velük.


6. Van kedvenc könyved?

Rengeteg ilyen van. Itt egy részük meg is található.


7. Melyik a leghosszabb könyv, amit elolvastál? 

Az Acheron, ami egy kicsivel volt csak több, mint 800 oldal, de minden szenvedést megért, amikor megbirkóztam az angollal. Ha végre ihletet kapok és befejezem, akkor egyértelműen a Kushiel dárdája lesz majd a befutó, hiszen 964 oldal.


8. Könyvtári vagy saját könyveket részesíted előnyben?

Saját. Szeretem látni a polcaimon a könyveimet. Néha még el is dicsekszem velük. Hiába, szerénységem az erényem.


9. Jelenleg mit olvasol?

J. Kenner-től a Forró rabságot és Tara Sue Me-től az Alávetettet. De még elől hagytam A lelkek tavát és a Kushiel dárdáját is.


10. Hol veszed a könyveidet?

Boltban :D


11. Előrendeltél már valaha könyvet?

Nem. Az e-kereskedelem és én nem vagyunk jóban. Ha meg ki tudtam várni azt, hogy meglegyen a megjelenés dátuma, akkor már a jeles alkalmat is meg fogom tudni várni.


12. Hány könyvet veszel havonta?

Egyet se. Csak félévente (ritkábban negyed évente) szoktam jeles alkalmakra. Inkább kapni szoktam barátnőimtől vagy kölcsönkérem tőlük. De amíg volt nálunk egy könyvesbolt, amit egymás között úgy hívtunk, hogy az Occós, addig előfordult a havonta egy-kettő, mert újság áráért lehetett venni nagyon jó köteteket.


13. Mi a véleményed az antikvár könyvekről?

Szép számmal lennének olyan könyvek, amiket már csak egy antikváriumban lehet megkapni és kellenének. Szóval jöhetnek.


14. Egymás mellett tartod a már olvasott és még olvasatlan könyveidet? 

Igen. Kis magánkönyvtáramban meg van mindennek a helye. Amit viszont külön tartok, az a kölcsönzött könyvek. Amit már elolvastam, az a könyvespolc tetejére megy, amit meg olvasok valószínűleg az íróasztalomon végzi.


15. Az összes könyved el szeretnéd olvasni, ami a magánkönyvtáradban van? 

Persze. Nem porfogónak lettek véve ;)


16. Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amiket már nem fogsz újraolvasni soha?

Elajándékozom őket.


17. Adományoztál már könyvet?

Hogyne. Az egyik cipősdoboz-adományozásnál az akkori kedvencemet. Remélem tetszett ^^


18. Volt már olvasási válságod?

Ami azt illeti, most is egy kisebb fajtában szenvedek. De az is előfordult, hogy fél évig nem is néztem a könyveim felé se, ami már csak azért is volt nehéz, mert a polc ott van az ágyam mellett.


19. Mit gondolsz, túl sok könyved van?

Lehet ez furcsa lesz, de van amikor úgy gondolom igen.


Ezek voltak hát a válaszaim. Az én kihívottaim pedig:

• @Ayasha
• és bárki, aki ki szeretné tölteni! :D

Egy furcsa pár - Egy éjszaka ígérete

Sziasztok!

Ha olyan írókról van szó, akiket szeretek, mindig örömmel veszem, amikor érkezik a hír a magyar kiadásról. Először úgy gondolom, biztos nem ugyan azt fogja még egyszer megírni. Talán lesz egy-két hasonlóság, de nem sok és az újdonságok mellett elenyésznek. Felmerül az is, hogy sokkal jobb lehet, mint az előző széria/kötetek, hiszen már újabban írta a mostanit, van tapasztalata és rálátása, mit és hogyan kell megírni. De ott a másik véglet is, amikor biztonsági játszma veszi kezdetét. A jól bevált problémákkal, helyzetekkel, szereplőkkel, konfliktusokkal. Talán egy kicsit változtat rajta nevekkel, helyekkel és még néhány dologgal, de érezhető, hogy majdnem ugyan azt a könyvet olvassuk.

Nos, Az egy éjszaka ígéreténél nem tudnám eldönteni pontosan, melyik is az a kategória a fentebbiekből, amelyikbe tartozhatna. Nagy izgalommal töltött el a tény, hogy az írónő újabb könyvsorozatát fogják kiadni idehaza. Amikor végre belekezdhettem, majd kiugrottam a bőrömből. Aztán ez nem tartott sokáig. Körülbelül a prológus végéig. Lehet, velem van a gond, de manapság egy olyan könyv sincs, ami le tudott volna nyűgözni, pedig sokat vártam az Ez a férfi sorozat utána Jodi Ellen Malpas-tól. Most, hogy tudom, egy másik könyve is lehetségesen meg fog jelenni az év vége felé, már nem vagyok annyira lelkes.

A történet szerint Olivia, a helyi kávézó szépséges felszolgálónője nem él kifejezetten nagy társas életet. Kerüli a feltűnést, be szeretne olvadni a nagy tömegbe és minden udvarlót rendre elutasít maga körül. Szeretett nagymamájának szenteli szabadidejének nagy részét, akit mindennél többre értékel és aki szeretné, hogy végre valaki elcsavarja kis unokája fejét, hogy boldog lehessen. Egy nap a kávézóban felbukkan egy rejtélyes férfi, aki mindent megváltoztat. Újabb véletlen találkozásuk után a lány belemegy a férfi szemérmetlen javaslatába. Miller ugyanis nem akar mást, csak egy éjszakát. Pontosabban huszonnégy órát, amely során megmutathatná, mi is az igazi gyönyör. Ám az első éjszaka nem sikerül túl fényesen, de az uraság nem adja fel, hogy az övé legyen a lány. Mindent elkövet a céljai elérése érdekében, beveti összes lehengerlő eszközét, praktikáját, majd sikerrel is jár. Természetesen egymásba szeretnek, de gyorsan rá kell jönniük, hogy a múltjuk miatt ez a kapcsolat lehetetlen küldetés.

Olivia visszahúzódó lány, aki próbál átlagos életet élni. Rögös gyerekkora miatt önértékelési problémái vannak és az alkohollal is hadi lábon áll. Gyerekként édesanyja elhagyta, így nagyszüleihez került, majd fiatalon eltűnt otthonról pár hétre, hogy megtudja, mi lett anyja sorsa. Nem is akárhova megy, de erre már a történet bizonyos részén rá is lehet jönni. (Egy kicsit túl hamar is.) Minden áron meg akarja akadályozni, hogy olyan legyen, mint az anyja, ezért nem is mer párkapcsolatot kezdeni senkivel, de önmaga mentegetésére rendre a nagyanyja gondozását hozza fel kibúvóként. Kitartóan próbálja magát elérhetetlennek mutatni, de azért belemegy egy olyan egyezségbe, ami csak egy éjszakás kalandot tartogathat neki. Nagyon impulzív lány, hiszen nem kell sok azért, hogy beleszeressen a férfiba, majd az első problémánál ott is hagyja. Emellett kissé ésszerűtlen is a viselkedése. Elhagyom mert nem szeret, de visszamegyek mert kedves, majd megint megpróbálom elhagyni, mert másnap ismét goromba volt és így tovább. Nemhogy egy kapcsolattal, de a saját érzéseivel sem tud napirendre térni. Ez főleg az utolsó fejezetekben érhető tetten. Jogosan akad ki a dolgokon, de azért az ő múltja sem makulátlan, ám ez már nem érdekli. Kétségtelenül van olyan, amiben igaza van, viszont jó néhány dologban eléggé álszent. Próbálja magát nagylánynak mutatni, de amint kizökken a szerepből ismét az a tétovázó, iruló-piruló lány lesz, mint előtte. Ami a karakterfejlődését illeti, nem is lehetett nyomon követni, olyan hirtelen állt be a változás. A karakter nagyon kidolgozatlan és keszekusza, nem ritkán idegesítő a folyamatos kombinálása miatt és az ízlése.... Ami a karakterfejlődését illeti, nem is lehetett nyomon követni, olyan hirtelen állt be a változás. Viszont egy valami érdekes benne, az a múltja. Ugyan csak ímmel-ámmal ismerhettük meg, de valószínűleg ennél még több is ki fog derülni róla. Legalábbis reménykedek benne, mert az eddigiek alapján, ez az egy dolog mentheti meg a karakterét attól, hogy a sablontömegben végezze.

Miller nem éppen egy kiismerhető figura. Szinte semmit nem tudunk meg róla azt leszámítva, hogy kényszeres és fél a kötődéstől. Mentálhigiénés problémáját próbálja visszavezetni a saját tulajdonra, de ez a magyarázat elég gyenge lábakon áll. Nem is tudunk meg semmit a múltjából, amivel következtetni lehetne bármire is. Elég birtokló természet, aki nem szereti, ha hozzányúlnak a tulajdonjához, legyen az egy pohár vagy Livy. Váltig állítja, hogy nem tud érzelmileg elköteleződni, de amikor végre be tudja becserkészni Oliviát, rögtön megerednek azok a romantikus gondolatok, amiktől annyira irtózik. Már a kötet első felén érezhetően nem stimmel vele valami, ha az üzleti életéről van szó. Rögtön bezárkózik, már-már elhajtja a lányt, nem is beszélve a furcsa hívásokról. Erre is van magyarázat, ami azért tényleg meglepő. Én nem erre számítottam, hanem egy másik húzásra, de jól van ez így. Legalább nem lett egy sablonos töltelék. A karakterben a rendmánián kívül idegesítő a birtoklásának kinyilvánítása is. Azzal, ahogyan a barátnőjét vezeti ki a helyekről már egy kicsit sok. Mintha egy rakoncátlan kisállatot akarna a helyére tuszkolni. És nem értem, ez miért tetszene a lánynak. Továbbá ott vannak azok az érdekes kijelentései valamint az, hogy nem szereti önmagát ismételni. Pedig folyamatosan csak azt teszi. Ezzel a szereplővel is legalább annyira nem tudom hányadán állok, mint a barátnőjével. De érdekel, mi lehet minden hátterében, hiszen a legtöbb rejtély körülötte van. Ugyan úgy, mint Jesse-nél, nála sem lehet tudni, mikor próbál meg ködösíteni és mikor vall be valamit. (Egyébként nem csak ebbe hasonlít az előző sorozat férfi főszereplőjére, de ezt nagyon gyorsan meg is lehet állapítani azoknak, akik olvasták) És ez az, ami érdekessé teszi őt az „ügyei” mellett.

A mellékszereplők tipikusan Malpas-osok, nincs új a nap alatt. Ott van a legjobb barát, aki most férfi lett és egy kicsit meleg. Egyébként személyiségében teljesen olyan, mint Kate. Nagyjából még ugyan azokat a hibákat is követi el. Aztán a derék nagymami. Ő is kapott egy kicsit Kate személyiségéből, ami elég furcsa asszonysággá tette. Vicces, kedves és modern lett. Talán ő a legszerethetőbb az egész könyvben, de ugyancsak a kapcsolatba belehajszolás miatt egy kicsit furcsa. Továbbá ott van a másik oldalon az új Sarah, aki legalább annyira idegesítő és nyomulós, mint elődje. Szóval semmi kiemelkedően újszerűt nem tudott ezen a téren felmutatni az írónő. Mondjuk a mellékszereplők itt valóban csak mellékes szerepet töltenek be.

Sajnos elmondható, hogy rengeteget merítkezett az írónő az előző köteteiből. Komplett karaktereket is átvett, ahogyan események is felbukkannak, mint például a klub és az ott történő lerészegedés, a lakásra való húrcibálás és még sorolhatnám. Sok dolog túl hirtelen történik (lásd a történet eleje). De szerencsére vannak itt ráncfelvarrások és újítások nagy számban. Ilyenek az ok-okozati összefüggések, a felbukkanó szereplők és azokkal kapcsolatosan felvetődő kérdések valamint a karakterek múltja. Ezek miatt vagyok kíváncsi, mit tartogat a folytatás. 

Ajánlani azoknak tudom, akik ismerik az írónő előző műveit. Számukra érdekes lehet, mi az ami ismétlődik és mik az újdonságok a történeten túl. Valamint az erotikus irodalom kedvelőinek is tudom ajánlani. Minden meg van benne, ami általában benne kell lennie egy ilyen típusú könyvben és még különlegességeket is találni. Egyébként van még egy negatívum. A magyar kiadás. Rengeteg helyesírási hiba, rosszul összerakott mondatok, félrefordítások, elírások. Nem szoktam a kiadásról írni, de ez már annyira feltűnő volt, hogy nem mehettem el mellette szó nélkül. 

5/3

És a szerelem? - Mielőtt megismertelek

Sziasztok!

Van az a könyv, amit azért olvasunk el, mert szép a borítója, jó a tartalomleírása, érdekes a felvetett témája. De létezik olyan is, ami azért kelti fel a figyelmet, mert annyian dicsérik az egekbe. Nem mellesleg jó volt a belőle készült film előzetese. Pont ez utóbbi kategóriába tartozik nálam a Mielőtt megismertelek. (Régen a Csillagainkban a hibával is így jártam egyébként)
Egyszer már belekezdtem a könyvbe februárban, de időhiány miatt abba is hagytam. Egyébként meg nem is nagyon nyerte el a tetszésemet a folytatáshoz. Most viszont úgy döntöttem, adok még egy esélyt neki, hátha másodjára megváltozik a véleményem. Ebből a nekilendülésből is csak azt tudom mondani, ez nem az én könyvem. Egy valamiben reménykedek: a filmben. Már a trailere is hangulatosabbnak tűnik, mint maga az alapmű, amiből készült. De ez majd egy másik alkalom lesz. Addig is jöjjön a könyv és ami tettszett benne, azaz a sztori.

A történet középpontjában Louisa Clark áll, aki kissé megrekedt a gyerekkorban. Miután régi állását kénytelen elhagyni a hely bezárása miatt, csak sodródik egyik helyről a másikra, nem is tudva mihez akar kezdeni az életével. Egy nap azonban a Munkaügyi Központban találnak egy ápolói munkát számára. Hosszas huzavona után el is megy az állásinterjúra, ami során felveszik a súlyos közúti balesetben lebénult Will Traynor mellé. A férfi mindig is tudta, mit akar az élettől és azt rendszerint meg is szerezte, ám a baleset után már úgy érzi, számára nincs kiút. Egy tolószékbe sínylődik és másoktól függ, ami végleges elhatározásra juttatja. Mikor Lou megtudja, mire is készül újdonsült főnöke először megrökönyödik, majd elszánja magát, hogy megpróbálja megmutatni számára a lehetőségeit. A munkakapcsolat döcögősen alakul megtűrésből elviseléssé, majd barátsággá, amely megváltoztatja mind a saját, mind családjaik életét.

Igen, kb tényleg ilyennek képzeltem XD

Mint már említettem, Louisa egy olyan lány, aki nem tudja mit kezdjen magával. Miután kizökkentik a komfortzónájából egyenesen elveszik a nagybetűs életben. Számára az a legizgalmasabb, ha egy közeli városkába ellátogat vagy éppenséggel elkíséri a barátját futni, akit egyébként már csak megszokásból „szeret”. Ez a hozzáállása sem véletlen, hiszen fiatalabb korában éri egy bizonyos atrocitás, amin nem bírja túl tenni magát, de segítséget nem hajlandó kérni. (Az már számomra mondjuk kissé hihetetlen volt, hogy mivel oldotta meg ezt az írónő. Ugyanis ennyitől nem fognak kitörlődni a rossz emlékek, de mindegy.) Willel igazán azért is érezheti jól magát, mert a férfi is legalább annyira sérült, mint ő. A ruhaválasztásai sem véletlenek, de ezt majd mindenki megtudja, ha elolvasta a könyvet. Első olvasatra azt mondanám, nagyon önző tud lenni, de mivel testvére és családja nem éppen a szolidaritásukról híresek, ezért még ezt sem írhatom a számlájára. De az tény, elég naivan áll a dolgokhoz és azért mégiscsak irányítható. Azt hiszi könnyen kiismerheti magát a másikon, holott valójában nem is úgy vannak a dolgok, ahogyan azt elképzelné és erre a reakciója nem más, mint a hiszti. És nem utolsó sorban, rendkívül sokat szerencsétlenkedik, mire végre véghez is tud vinni valamit. Ez először nem zavaró, de amikor már a sokadik alkalom jön... Érdemes azt is megjegyeznem, hogy ezek ellenére is, ő az aki a legnagyobb változásokon keresztül esik. Megtanul egy kicsit jobban alkalmazkodni és a végére már egészen öntudatos lesz. A legnagyobb probléma mégis az, hiába ő a főszereplő, nem lett igazán jól kidolgozva. Főleg Will-ről szólnak a belső monológjai és ez kissé megnehezíti azt is, hogy felfedezzük a fejlődést, ami amúgy hirtelennek tűnik. Egy kicsit furcsa. Na jó, a karakter is idegesítő kissé, főleg a folyamatos túlgondolások miatt.

Jajj nekem XD

Will...Igazából ő volt az egyetlen szereplő, akit megkedveltem. Valaha két kézzel habzsolta az életet. Meg volt mindene, amit csak akart: egy jó állás, egy szép barátnő, luxus, amihez gyerekkora óta hozzá volt szokva és ami számára a legfontosabb, az önállóság. A baleset után ebből szinte semmi nem marad meg és ez az, ami elkeseríti, ami miatt a helyzetet kilátástalannak ítéli meg. Egyvalami maradt meg neki, az a makacssága, ahogyan az az elbeszélésekből kiderül. Szarkasztikus humorával pedig minduntalan próbálja leplezni fájdalmait, amik végül mindig legyűrik. Kitart a döntése mellett, hiába is éri utol a szerelem.  Talán ez az, ami a legszembetűnőbb vele kapcsolatban. Egy romantikus könyvben ez mindent megoldana és boldogan élnének, amíg. De ez nem egy romantikus könyv. Számára a Louisa iránt való érzései inkább az, ami megédesíti a közelgő finálét, nem pedig az, ami javulást okoz. A történetet felölelő hat hónap inkább egy szolid integetés a részéről és az bántja, hogy ezt a családja valamint a barátai nem hajlandóak tudomásul venni. Az a bajom, hogy nem Will lett a főszereplő, bármennyire is annak tűnik. Sajnos nem láthattunk túl sokat az előző életéből, de valószínűleg sokkal izgalmasabb lett volna, ha az ő szemén keresztül látjuk az egészet. Én értem, miért nem ő lett az, de sérelmezem.

A mellékszereplőkről annyit, hogy egytől egyig önzőek. Mindannyiuknak meg van a maguk kis oka, miért lehet olyan a karakterük amilyen, de ez akkor is csak egocentrikus gondolkodás. Ott van a Traynor família, amelynek tagjai első sorban azt helyezik előtérbe, hogy társadalmilag mi a legelfogadhatóbb (mondjuk az apa, a szemszöge alapján, valami mást is). Persze bennük van a szomorúság is, de főként ez jellemző rájuk. Másik részről a Clark család se különb. Számukra a pénz nagy motivátor és még csak meg sem kérdezik, mi is az, amiért ilyen sokat keres Lou. Amikor kiderül, akkor a Traynorokhoz hasonlóan, számukra is elsődleges lesz a külsőség. Egyedül csak a Lou húga az, aki eljut addig, mit is jelent ez a lány számára. Megpróbál segíteni, de nem képes a tolószéken túl gondolkodni. Mondjuk ez főszereplőnkre is igaz. Szóval a hiba az, hogy senki sem a megfelelő reakciót mutatja és túlontúl sekélyesek lettek a figurák. Az előítélet csak úgy körbelengi az egész könyvet ennek hála.

A könyvben nem is ilyen ruhában volt 

A könyv sok sebből vérzik, de azért vannak pozitív dolgok is. Például Will karaktere és egyes jelenetek. Kifejezetten jól sikerült az, amikor Louisa születésnapját ünneplik. Ugyanis eddig a pontig nem hitte volna ellenfélnek Will-t Patrick, de miután meggyőződhetett róla, igenis az, már nem volt olyan nagy a szája. Ez pedig nagyon jól esett a kicsi szívemnek, mert őt kifejezetten utáltam. A másik szép jelenet az, amikor a részeg Lou „táncol” Willel az esküvőn. Mindenki ferde szemmel néz rájuk egy kivétellel. És mivel rendesen leitta magát a kisasszony, ezért végre megfeledkezett partnere fogyatékosságáról. Persze nem mehetek el a vég mellett sem, amikor a lány végre összeszedi a bátorságát és a szegény barátja mellett marad, amíg kell. Azt azért mégiscsak végig sírtam. Viszont még ezekben a jó jelenetekben is ott van a probléma. Túl rövidek és kapkodóak lettek. Mint ahogy az egész könyv is. Mindenbe belecsippentünk és csak telik az idő. Kár.

Ajánlani azoknak tudnám, akiket nem zavarnak a fent említett hiányosságok. Na meg persze, akik szeretnének egy jót sírni a végén. Mert az tényleg nagyon megható lett. De igazából mindenkinek, akit érdekel a felvázolt téma. Nem mondom, hogy kiemelkedő lenne azon belül, viszont szórakoztató tud lenni a maga egyszerű hangulatával és bájával egy nem mindennapi befejezés keretei között. Személy szerint én szeretem az ilyen végeket. Sokkal inkább reálisabb, mint az átlag megoldás. A filmet pedig majd meglátjuk milyen lett ;)

5/3