2017. november 26., vasárnap

Moziban jártam 10. - Az Igazság Ligája



Pár napja ismét moziban jártam. Méghozzá a DC soron következő alkotásán, az Igazság Ligáján. A film elég hányattatott sorsú volt, hiszen már előre rengeteg negatív visszajelzést kapott először a színészek miatt, utána a rendező okán, majd jött a rendezőváltoztatás, a masszív újraforgatások és egyéb nagy port kavaró pletykák. Ennek következtében, valamint az előző filmek (kivéve a Wonder Woman) nem túl kegyes fogadtatása miatt volt mitől félni.
Nagyon vártam ezt a filmet, bár koránt sem olyan mértékben, mint annak idején a Wonder Woman-t, amiről heti rendszerességgel közöltem a legújabb játékokat, videókat, képeket és információkat. Ez a fajta izgalom elmaradt ez esetben. Valószínűleg megérzés lehetett, hogy nem szabad sokat várni a filmtől, ami be is jött. Valóban nem nagy elvárásokkal ültünk be barátnőmmel, csupán egy két órás szórakozás kapcsán. És el kell mondjam, hogy annak tökéletesen megfelelt. Elnevetgéltünk, elnéztük. Viszont eljött az igazság pillanata. Jó lett-e a film vagy sem? Ez szubjektív, de itt az én véleményem.



A történet egyszerű, mint a faék. A BvS és a WW után veszi fel a fonalat. Superman meghalt és vele együtt a remény is. Ezzel egy időben a bűnözési hullám eddig nem látott méreteket ölt, eluralkodik a káosz és a félelem. De nem csak az emberi gonoszsággal kell szembenézni, hiszen furcsa lények kezdik ellepik a Földet, melyek a félelemből táplálkoznak. Ezen felbuzdulva Batman, azaz Bruce Wayne elhatározza, ideje csapatot szerveznie a világ megmentésére, így be próbálja toborozni azokat a különleges embereket, akikről annak idején Lex Luthor adatbázisának hála tudomást szerzett. Az összecsiszolódás nem megy zökkenőmentesen, ám a főgőnosz, Stephenwolf felbukkanásával és annak világhódító terveivel kénytelenek együtt működni és egy hatodik tagot is maguk mellé venni.
Mint mondtam, a sztori nem nagy eresztés. Szinte minden szuperhős film erről szól, így extrát ezen a téren nem tud felmutatni. Sablonos, néhol logikátlan.


A Liga tagjai, ahogyan azt a legtöbben említették az értékelések, kritikák során, valóban nagyon jól működnek együtt. Talán ez sokszínűsége miatt lett így. 
Található benne egy elszánt, ám mind lelkileg, mind testileg lassan kiégő szuperhős, aki nagyon jól tudja, hogy nem azért csapott szét Gotham bűnözői között, hogy aztán valami jött ment alien mindezt lerombolja. Emellett azzal is tisztában van, hogy neki se elég felszerelése, se ereje nincs annak megfékezésében, ezért hajlandó akár csapatban is dolgozni. Pedig tudjuk, hogy Batman alapvetően egy magányos farkas. Felüdülés a karakter részéről a könnyedebb hangvétel és a szarkasztikus humor. Ezt, ahogy Aquaman mondaná, csípem. Céltudatos, összeszedett, vezető egyéniség.
Ha már szóba került Aquaman, ő a lazább stílust képviselte. Egy menő, szabad szájú karakter. Egyik oldalról ő szolgáltatja a vicces jeleneteket. Mindezek mellett érezhetően neki is van egy múltja, ami miatt nem szeretne nagy dolgokat vállalni. A felelősség vállalás nem az ő asztala, mégis az életét kockáztatja, saját bevallása szerint brahiból. Sokkal inkább harcos, mintsem Atlantisz leendő királya, de már látszik benne a potenciál. Ezt megjegyezte egy alkalommal, amikor a végső csata előtt láthatjuk a lelkizős részt. 
Kapunk egy még nagyon gyerek cipőben járó Barry Allen-t, azaz Flash-t. Jelen állapotában még csak próbálgatja szárnyait a képességeit illetően. Nagy bunyókat nem szabad várni tőle, inkább a lökdösődés és az embermentés az asztala. Nagyszájú, kicsit túlbuzgó, emiatt néha idegesítő figura. Amolyan tipikus tini, aki folyamatosan elemében van és sok mindent poénnak gondol, ezért a filmben is több komoly jelenetet elviccel. Egy kicsit elanyátlanodott (és apátlanodott) fiút láthatunk az útja keresésének elején. 
Ugyancsak kezdőként láthatjuk Cyborg-ot. Igazából az ő karaktere adta a legkevesebbet, annak ellenére, hogy lehetett volna miről beszélni vele kapcsolatban. Annyit megtudhatunk róla, hogy annak idején is okos volt, élsportoló, de egy baleset miatt, valamint az egyik Anyadoboznak hála kényszerült ebbe a géptestbe. Napról napra több funkciót fedez fel magába, ami a benne lévő embert megijeszti. Érzi, ahogyan lassacskán beférkőzik a tudatába a "gép", ezért jót tesz számára az emberi kapcsolat, amit a Liga nyújt. Azt meg kell említenem, hogy messze ő a legkomolyabb a csapatból, ugyanis Emoman végre ellazult.
Jól olvastátok. Két filmet kellett várni arra a pillanatra, amikor Superman őszintén elmosolyodik és nem csak arról beszél, hogy mindenki utálja őt. Most sem állítom, hogy egy minden ízében optimizmust árasztó szuperhős lenne ez a fajta ábrázolása, de jóval pozitívabb, mint azt eddig láthattuk, és ez nagyon jól áll a karakternek. Igaz, az életbe történő visszarántását nem vette jó néven, de egy kis gondolkodásra szánt idő és a családja meghozta számára az ihletet. A film végén nem csak embereket mentett, ahogyan azt a kötelességtudata diktálta, de poénkodott, sőt, még menőzött is. Az a "Flash vs. Superman embert ment" jelenet kifejezetten ötletes volt. Nagyon kíváncsi vagyok a figura újabb saját filmjére ezek után. Remélem ezen az úton haladnak majd tovább.
Utolsó hősünk pedig nem más, mint az anya szerepben tetszelgő Diana, azaz Wonder Woman. Végre eljött számára az idő, hogy feldolgozza szerelme elvesztését, hiszen új célt kapott, és egy csapatot, amely segíti a gyász feldolgozásában és nem lóg ki a tagok közül. Tapasztalatainak és tudásának hála, rengeteg segítséget tud nyújtani társai számára. Ha kell még lelki támaszként is funkcionál. Viszont arra továbbra is allergiás, amikor valaki a szájára veszi Steve Trevor nevét. Tehát a lobbanékonyságát nem nőtte ki. Annyi év után végre tudatosul benne, hogy éppen ideje kilépnie Wonder Woman-ként a világ elé. Érdekesség viszont, hogy itt kevésbé mutatják erősnek, mint saját filmjében. Ezt én hibának veszem, méghozzá jó nagynak. De azért még mindig ő a kedvencem az Igazság Ligájából. Erős, céltudatos, okos, érzékeny karakter.

Most komolyan, ez miért lett kihagyva?
A mellékszereplőket tekintve a fő gonosz sajnos jellegtelen tucat karakter lett. Az az igazi gonosz, mert miért ne, így született. Se ereje, se motivációja, se személyisége, de még csak egy jó beszólása sincs. Egy ízig-vérig sótlan karakter, akinek a jelenléte azért volt szükséges, hogy legyen miért összerántani a bandát, ezen kívül más funkciót nem lát el, a történthez nem ad hozzá. Nem mellesleg az a CGI forma, ahogyan meg lett jelenítve... hagy némi kivetnivalót maga után. Gordon felügyelő szerepeltetése is hasonlóan tartalommentes volt, csupán díszként funkcionált a sztoriban. Amolyan slussz poén. Alfred sajnos nagyon keveset szerepelt, azonban mint Batman élő lelkiismerete, ami ugyancsak kezd kiégni a hosszú évek akciói után, még mindig kiválóan funkcionál. Ahogyan sztoikus arcal ülve heccelődik Bruce-szal, annak értetlensége miatt számomra nagyon szimpatikus. Egy nagyon hasznos segítség mind a főnöke, mind a Liga számára, hiszen a mai technikával is kiválóan bánik. 
Mint egy számítógépes játék
Mint azt említettem, a főszereplők általában nagyon jók, megfelelően érvényesül közöttük a csoportdinamika és van egy szem jó mellékkarakterünk. Viszont ezen túl ott vannak a hibák. Az egész film súlytalan. Látszódik, hogy az önálló filmek felvezetéseként akar inkább működni, sem mint egy össznépi csihi-puhiként. Ehhez mérten a történet sablonos, már-már nincs. A vágás, főleg a film első felében katasztrofális. Nincsenek átvezetések, csak folynak a random összeválogatott jelenetek, mert talán így lehetnek kronológiai sorrendben. Érződik, mennyi minden ki van vágva a végső verzióból. Komplett előzmények hiányoznak, és körülbelül az előzetesekben látottak fele. A CGI néhol olyan szinten műanyag, hogy majdnem elővettem a rajztömbömet megnézni, melyikünk tud szebbet festeni. A zenei aláfestés sem egy nagy eresztés. Nem jellemző pedig a DC alkotásokra, hogy ennyire semmilyenek legyenek ezen a téren. Ugyan van, hogy felcsendül pár akkord erejéig a klasszikus Superman téma, vagy a régi Batman betét, illetve Wonder Woman dallama. Ezeken túl viszont nem tudnék felidézni magamban a muzsikát illetően. Szóval elég felejthető az egész. De körülbelül az egész film is. Kár érte. 


Nem mondanám, hogy teljesen reménytelen vagy rossz lenne a film. Viszont azt sem, hogy jó. Vannak jól megfogott pillanatai, és egy remek központi csapata, de rengeteg a hibája. Elvárásokkal teljes módon viszont nem ajánlanám a megtekintését, vagy azoknak, akik a BVS hangulatát szeretnék viszont látni. Inkább egy laza kikapcsolódás. Ezzel együtt a DC fanok úgyis meg fogják nézni, de ajánlom azon MARVELesek számára is, akik nem zárkóznak el ettől a világtól se. Önáló filmként...áááá, kell bizonyos dolgok miatt a meglévő háttérismeret. Én a magam részéről várom a bővített verziót, lehetőleg a Zack Snyder-félét. (Érdekes, hogy mennyire ellene voltak eddig, most meg már könyörögnek a saját verziójáért.)

A produkció 6 Batmobilet érdemel a 10-ből.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése