Minden út a Winchesterbe vezet! Avagy Shaun of the Dead - Haláli Hullák Hajnala

Üdvözlet ismét!

A következőekben a Haláli Hullák Hajnala című remekbe szabott angol paródiáról fogok beszámolni. Már önmagában a cím is beszédes, hiszen rögtön felismerhető, melyik film szolgáltatta az ihletet (Dawn of the Dead - Holtak Hajnala). Ez a film is azok közé tartozik, amelyeknél jobban szeretem a kifigurázott verziót, mint az eredetit. Annak is megvolt a maga előnye, de mivel az angol filmeket alapból szeretem a szarkasztikus fekete humoruk miatt. Nem semmi, amikor egy plázába szorulnak be a megmaradt túlélők, na de amikor egy kocsmába...

A címben említett Winchester ugyanis a film jó részének a helyszíne és egyben az a hely, ahova menekülni akar ez a maréknyi túlélő. Milyen emberek lehetnek azok, akik egy kocsmában akarják túlélni a zombi apokalipszist? Mit ne mondjak, elég furcsák.

Shaun nem áll a helyzet magaslatán

Rögtön ott a főszereplő Shaun, aki enyhén életképtelen. Mindent a barátai mondanak meg neki és úgy bánnak vele, ahogy kényük-kedvük tartja. Lehet ez neki zavaró, sőt, a film közepén be is jelenti, hogy mennyire zavarja legjobb barátja viselkedése, mindezt éppen akkor, amikor a legnagyobb zombi tömeg elől menekülnek. Szóval az elején Shaun inkább tűnik egy kisfiúnak, aki férfinak hiszi magát. Még a párkapcsolatában sem tud akaratának érvényt szerezni, bár nem is tesz sokat azért, hogy sikeres legyen a szerelmi élete. A szüleivel való kapcsolata is hagy némi kivetni valót maga után. Velük is úgy bánik, mint egy lázadó kamasz, akinek megtiltották, hogy azt tegyen, amit szeretne. Holott ő már egy felnőtt férfi...elméletben, mert hogy a film végéig nem az, az biztos. Vannak ugyan érett megnyilvánulásai, de csak a végén ismeri el, hogy fogalma nincs, mit csinál és valóban halmozza csak a hülyeséget. Ha van valami, amiben zseniális ez a karakter, akkor az utóbbi. Rengeteg rossznál rosszabb ötlete van, amibe rendszeresen bele is hal valaki. Közülük is a legnagyobb baklövés a kocsma elfoglalása, ami egyébként törzs- és pihenőhelyeként is funkcionál.  Ugyan a film végére átesik jellemfejlődésen, hiszen már annyi mindenki meghalt miatta, de az utolsó képsor biztosítja afelől, hogy nem nőtt fel továbbra sem.

Ed a tőle megszokható arckifejezéssel

Ed tipikusan olyan barát, akitől nem szabad segítséget kérni. Úgysem fog segíteni. Viszont, ha a saját

testi épségéről van szó, akkor már a tettek mezejére lép. Addig is sztoikus nyugalommal szemléli, ahogyan a többiek majd összetörik magukat a túlélésükért. Még arra is ráér, hogy telefonáljon a fentebb említett kiakadás során. De még a kiabálás sem tántorítja el kedvenc hobbijától, a játékoktól. Otthon a játék-konzol előtt ül, a kocsmában a játék gépnél "zongorázik". Nem izgatja fel magát azon, ki mit gondol róla és hogy a másik lakótársa ki nem állhatja a sunyi arcát. Amit akar, azt Shaunon keresztül el is éri, így joggal nevezhető számító figurának. A lényeg, őt senki ne piszkálja, amikor ő nem akarja. Mert különben...nem lesz semmi, mivel nem akarja megterhelni magát ilyesmivel. A végén is csak azért áldozza fel magát, mert neki már valóban mindegy volt. És még akkor is csak Shaun szívatásán járt az esze. Szóval nem éppen egy jó barát.

Az egyik legérdekesebb pillanat XD 

A többiekről külön-külön nem szeretnék említést tenni, mivel úgy nem állják meg a helyüket, de együtt igen. Érződik közöttük, hogy nem igazán vannak kibékülve a Shaun-Ed párossal, még Shaun barátnője, Liz is ódzkodik attól, hogy Edhez bármi köze is legyen. Mert ez a bajuk velük. Eddel a természete, Shaunnal pedig az, hogy szó nélkül tűri azt, és ez a társadalmi életére is kihat. Liz hiába próbál terelgetni, ennél nagyobb dolgok kellenek a változáshoz. Dianne és Dave folyamatosan ott loholnak Liz mellett, így nem is lehetne ezt a triót szétválasztani. Dianne reménytelen érzelmeket táplál Dave iránt, akit viszont elvakít a Shaun iránti haragja és a Liz iránti szerelme, amit persze szorgalmasan tagad. Mindig van egy keresetlen rossz szava a főhősökre, akár életveszélyes pillanat van, akár csak egy sima sétálgatás a kocsma felé. Mindig felsőbbséggel teli módon beszél mindenkivel (kivéve Lizt) és magasröptűen osztogatja az észt, bár az is hozzá tartozik, hogy a legtöbb értelmes gondolat az ő fejéből pattan ki, de a tálalás... Dianne egy kicsit együgyű, ám szeretni való lány, aki mindig próbál kedves lenni és segíteni valamiben. Igazából az ő karaktere a legelhanyagolhatóbb, ha nem számítjuk a beszédét a végén, mert akkor jön az anyuka halála, ami mindent megváltoztat. Ez az a pont, ahol egy kis dráma is belekerül a filmbe, de természetesen nem tart sokáig, csak addig, míg egy váratlan poén be nem következik.

Shaun és a "zombik"

Még nem említettem meg a zseniális openinget, ami mutatja, milyenek is vagyunk a hétköznapokban.

Mindent gépiesen, zombik módjára csinálunk és lassacskán belefásulunk ezekbe a dolgainkba, mint a három lakótárs közül legalább kettő. Sok olyan jelenet is van, ahol úgy vannak ábrázolva az emberek, mint az unott tömeg, akik csak néznek ki a fejükből, miközben csak mennek a következő állomásig. Később őket zombiként is láthatjuk viszont a filmben. Ahogyan mondani szokás, a fogyasztói társadalom görbe tükre.

A film önmagában egy remekmű a műfajon belül és Simon Pegg (Shaun) valamint Nick Frost (Ed) alakítása teszi még élvezetesebbé. Sajnos a többi színész nem remekelt éppenséggel, de ők ketten elvitték a hátukon a produkciót. Ezen kívül nagyon jó zenei egyveleget kapunk, emellett kitűnően összeválogatott képi és verbális humort is. Kifejezetten tetszettek a tv-s utalások arra, hogyan lesz egy tragédiából eladható tömegcikk a sajtón keresztül.

Mindenkinek ajánlott darab. Vicces, enyhén véres, mégis akar valamit mondani, de közben nem felejt el szórakoztatni. Egy rendkívül jó kikapcsolódás.

10/10

https://www.youtube.com/watch?v=OMitSKT-u_k

Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér

Sziasztok!

Egy régebbi értékelésemet hoztam első könyvnek. Mivel az elmúlt hónapban nem igazán volt időm olvasni, ezért döntöttem úgy, hogy ide is kiteszem az Ahol a szivárvány véget ér című könyv értékelését. Sajnos idő közben a filmhez is volt szerencsém, de arra nem szeretnék kitérni csak annyiban, hogy a neveken túl nem sok minden maradt meg az írott formátumból. Nem hiszem el, miért kellett olyan színészeket szerepeltetni anya-lánya párosként, akik között ha 8 év van, akkor sokat mondok. És ez csak a jéghegy csúcsa. Lehet egyszer fogok róla írni, de nem most. Térjünk vissza a könyvhöz.

Nagyon nem akartam nekikezdeni, amikor megláttam a formátumát. Egyszer már olvastam hasonlót és vegyes érzésekkel keltem fel mellőle. De ez a könyv felkerült a kedvenceim közé.

Nem egy világrengető a történet és még csak nem is újdonság. De ameddig húzva lett az már megér egy misét. A két legjobb barát, akiket nem lehet elválasztani elválnak, hogy aztán x év múlva újra összejöhessenek, de ehhez rengeteg víznek le kellett folynia a Dunán (vagy a Liffey-en, de ez már csak részlet kérdése).

Voltak szerelmi csalódások, válások, közbe szólt a gyermekvállalás (és egyben a leányanyák kérdésköre is) és a félelmek is. A két "barát" ugyanis nem képes még önmagának sem bevallani az érzését. Amikor Alex elismeri, hogy ez több, mint barátság, akkor éppen krízis helyzetben van és ez fordítva is igaz. Viszont barátságukon nem fog az idő vasfoga, még ha titkon szerelmesek is egymásba, évtizedeken keresztül megmaradnak támasznak a másiknak, még ha voltak is kisebb mosolyszünetek is. Mindig visszatértek és ez nagyon szép és reményteli dolog.

Alex egy céltudatosnak tűnő férfi, ám amint szóba kerülnek az érzelmek, rögtön elveszíti a fonalat. Nem akar róluk tudomást venni, mert úgy érzi, akkor mindene oda lenne, holott annyi mindentől megkímélhette volna magát. Az, hogy mennyire nem képes más nőt elfogadni a legjobb barátján kívül, az is példázza, hogy miért lesznek rögtön féltékenyek az arák Rosie-ra, akit alig ismernek. Igazán sok mindent nem tudunk meg róla és családi életéről vagy a karrierjéről.

Az igazi főszereplő itt Rosie, a kissé naiv, de jószívű nő, aki egy balszerencsés éjszakának hála, egyedülálló anyaként neveli aranyos, ám kissé öntörvényű lányát, Katiet. Sajnos gyerekkori álmát halasztania kell (méghozzá elég hosszú időre), de kitart mellette és el is éri azt. Nagyon inspiráló, hogy ennyi év után is képes dédelgetni az álmát és azért annyi mindent megtenni (na igen, ahol a kis főnök szerepében tetszelgett nem éppen egy Hilton volt XD). Becsületesen felnevelte gyermekét, ápolta anyját és közben igaz barátokra talált, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy érzelmileg is felnőjön a feladataihoz.

A mellékszereplők között a leginkább Ruby nyűgözött le, aki lazaságával és bölcselkedéseivel tűnt ki igazán. Vicces, jópofa asszony, aki sorsközösségben van Rosie-val. Elvált és egyedül neveli fiát, akit alig vár, hogy elengedhessen az otthon melegéből, főleg miután szerez magának egy fiatalabb táncpartnert a fiú. Rajtuk kívül még a chat-szoba állandó tagjai is szórakoztatóak. Egy bizonyos esküvői jelenet pedig pláne.

Igazából most jöttem rá, miért nem szeretem ezt a műfajt (levélregény). Annak ellenére, hogy ezek levelek, nekem túl személytelennek tűnik néha a tartalmuk, így a könyvben is nehezebben lehet átélni a dolgokat, mint a hagyományos narrációknál. Nem tudom, hogy mennyivel lett volna jobb egy megszokott stílus, de nekem ez a kifogásom volt az egésszel szemben.

Ha túl lendülünk a formán, akkor bátran ajánlom mindenkinek, mert egy nagyon jó regény arról, hogy milyen az igaz barátság, a szeretet, és hogy ne adjuk fel az álmainkat, mert lehet, hogy nem hirtelenjében, és lehet, hogy évtizedekbe telik, de igenis lehetséges elérni őket.

Még valami; a filmmel óvatosan bánni, mert egyáltalán nem olyan, mint a könyv. De ismételten, még nem szeretnék róla írni.

Jó könyvekben gazdag és kiváló filmekben teljes jó éjszakát! :D

Üdvözlök mindenkit!

Üdvözletem! :D

Sokáig tűnődtem azon, hogy belefogjak e ennek a blognak a szerkesztésébe. Húztam, halogattam a döntésemet, pedig kaptam sok pozitív visszacsatolást az értékeléseimre, de mostanáig nem kaptam meg azt a löketet, ami elindított volna.

Amikor ma felkeltem, végre megszületett bennem az elhatározás. Nekem igenis kell az a blog, mert szeretek írni. Hol többet, hol kevesebbet, az éppen aktuális hangulatomtól függően. Lehet, nincsenek benne nagy igazságok, és néha még el is veszek a részletekben. Még gyakrabban nem is túl összefüggő a mondanivalóm, de ezen lehet változtatni.

Egy kis "eredet történet": Mondták már, hogy viccesre sikeredett a nicknevem. Nos, ez egy elég idegtépő regisztráció alatt született meg bennem. Minden féle módon próbálkoztam a Barbival, de amit akartam, az nem sikerült. Mondanom sem kell, mennyire meguntam. Már ott tartottam, feladom, inkább nem leszek moly tag. És akkor bevillant...nem hittem volna, hogy van még valaki, aki elevezné magát arról, mennyire bosszantó és unalmas a tanácstalanság. A másik pedig, hogy utálom, ha Barbarának vagy Barbikának szólítanak, tehát alap volt ez az elnevezés. Így hát úgy döntöttem megpróbálom. Ezért nem is változtatom meg. Alapból nem túl jó a képzelő erőm, valamint ez a név már úgyis jól bevált és én is hozzászoktam több, mint fél év után.

Még annyit a bevezetésemhez, hogy az oldalon nem csak könyves, de filmes értékelések is lesznek (és lehet, hogy felbukkan majd egy vendégblogger is, aki régebb óta foglalkozik animékkel és mangákkal, de ez a jövő zenéje...reménykedni azért szabad, ugye? XD)

Szeretném megköszönni Hitsumoto Ayasha segítségét, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az oldal. :* <3 Imádlak!!! És mindazoknak is, akik támogattak az ötletemben!

Jó könyvekben gazdag és kiváló filmekkel teljes szép estét! :D