Üdvözletem! :D
Sokáig tűnődtem azon, hogy belefogjak e ennek a blognak a szerkesztésébe. Húztam, halogattam a döntésemet, pedig kaptam sok pozitív visszacsatolást az értékeléseimre, de mostanáig nem kaptam meg azt a löketet, ami elindított volna.
Amikor ma felkeltem, végre megszületett bennem az elhatározás. Nekem igenis kell az a blog, mert szeretek írni. Hol többet, hol kevesebbet, az éppen aktuális hangulatomtól függően. Lehet, nincsenek benne nagy igazságok, és néha még el is veszek a részletekben. Még gyakrabban nem is túl összefüggő a mondanivalóm, de ezen lehet változtatni.
Egy kis "eredet történet": Mondták már, hogy viccesre sikeredett a nicknevem. Nos, ez egy elég idegtépő regisztráció alatt született meg bennem. Minden féle módon próbálkoztam a Barbival, de amit akartam, az nem sikerült. Mondanom sem kell, mennyire meguntam. Már ott tartottam, feladom, inkább nem leszek moly tag. És akkor bevillant...nem hittem volna, hogy van még valaki, aki elevezné magát arról, mennyire bosszantó és unalmas a tanácstalanság. A másik pedig, hogy utálom, ha Barbarának vagy Barbikának szólítanak, tehát alap volt ez az elnevezés. Így hát úgy döntöttem megpróbálom. Ezért nem is változtatom meg. Alapból nem túl jó a képzelő erőm, valamint ez a név már úgyis jól bevált és én is hozzászoktam több, mint fél év után.
Még annyit a bevezetésemhez, hogy az oldalon nem csak könyves, de filmes értékelések is lesznek (és lehet, hogy felbukkan majd egy vendégblogger is, aki régebb óta foglalkozik animékkel és mangákkal, de ez a jövő zenéje...reménykedni azért szabad, ugye? XD)
Szeretném megköszönni Hitsumoto Ayasha segítségét, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az oldal. :* <3 Imádlak!!! És mindazoknak is, akik támogattak az ötletemben!
Jó könyvekben gazdag és kiváló filmekkel teljes szép estét! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése