Sziasztok!
Egy régebbi értékelésemet hoztam első könyvnek. Mivel az elmúlt hónapban nem igazán volt időm olvasni, ezért döntöttem úgy, hogy ide is kiteszem az Ahol a szivárvány véget ér című könyv értékelését. Sajnos idő közben a filmhez is volt szerencsém, de arra nem szeretnék kitérni csak annyiban, hogy a neveken túl nem sok minden maradt meg az írott formátumból. Nem hiszem el, miért kellett olyan színészeket szerepeltetni anya-lánya párosként, akik között ha 8 év van, akkor sokat mondok. És ez csak a jéghegy csúcsa. Lehet egyszer fogok róla írni, de nem most. Térjünk vissza a könyvhöz.
Nagyon nem akartam nekikezdeni, amikor megláttam a formátumát. Egyszer már olvastam hasonlót és vegyes érzésekkel keltem fel mellőle. De ez a könyv felkerült a kedvenceim közé.
Nem egy világrengető a történet és még csak nem is újdonság. De ameddig húzva lett az már megér egy misét. A két legjobb barát, akiket nem lehet elválasztani elválnak, hogy aztán x év múlva újra összejöhessenek, de ehhez rengeteg víznek le kellett folynia a Dunán (vagy a Liffey-en, de ez már csak részlet kérdése).
Voltak szerelmi csalódások, válások, közbe szólt a gyermekvállalás (és egyben a leányanyák kérdésköre is) és a félelmek is. A két "barát" ugyanis nem képes még önmagának sem bevallani az érzését. Amikor Alex elismeri, hogy ez több, mint barátság, akkor éppen krízis helyzetben van és ez fordítva is igaz. Viszont barátságukon nem fog az idő vasfoga, még ha titkon szerelmesek is egymásba, évtizedeken keresztül megmaradnak támasznak a másiknak, még ha voltak is kisebb mosolyszünetek is. Mindig visszatértek és ez nagyon szép és reményteli dolog.
Alex egy céltudatosnak tűnő férfi, ám amint szóba kerülnek az érzelmek, rögtön elveszíti a fonalat. Nem akar róluk tudomást venni, mert úgy érzi, akkor mindene oda lenne, holott annyi mindentől megkímélhette volna magát. Az, hogy mennyire nem képes más nőt elfogadni a legjobb barátján kívül, az is példázza, hogy miért lesznek rögtön féltékenyek az arák Rosie-ra, akit alig ismernek. Igazán sok mindent nem tudunk meg róla és családi életéről vagy a karrierjéről.
Az igazi főszereplő itt Rosie, a kissé naiv, de jószívű nő, aki egy balszerencsés éjszakának hála, egyedülálló anyaként neveli aranyos, ám kissé öntörvényű lányát, Katiet. Sajnos gyerekkori álmát halasztania kell (méghozzá elég hosszú időre), de kitart mellette és el is éri azt. Nagyon inspiráló, hogy ennyi év után is képes dédelgetni az álmát és azért annyi mindent megtenni (na igen, ahol a kis főnök szerepében tetszelgett nem éppen egy Hilton volt XD). Becsületesen felnevelte gyermekét, ápolta anyját és közben igaz barátokra talált, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy érzelmileg is felnőjön a feladataihoz.
A mellékszereplők között a leginkább Ruby nyűgözött le, aki lazaságával és bölcselkedéseivel tűnt ki igazán. Vicces, jópofa asszony, aki sorsközösségben van Rosie-val. Elvált és egyedül neveli fiát, akit alig vár, hogy elengedhessen az otthon melegéből, főleg miután szerez magának egy fiatalabb táncpartnert a fiú. Rajtuk kívül még a chat-szoba állandó tagjai is szórakoztatóak. Egy bizonyos esküvői jelenet pedig pláne.
Igazából most jöttem rá, miért nem szeretem ezt a műfajt (levélregény). Annak ellenére, hogy ezek levelek, nekem túl személytelennek tűnik néha a tartalmuk, így a könyvben is nehezebben lehet átélni a dolgokat, mint a hagyományos narrációknál. Nem tudom, hogy mennyivel lett volna jobb egy megszokott stílus, de nekem ez a kifogásom volt az egésszel szemben.
Ha túl lendülünk a formán, akkor bátran ajánlom mindenkinek, mert egy nagyon jó regény arról, hogy milyen az igaz barátság, a szeretet, és hogy ne adjuk fel az álmainkat, mert lehet, hogy nem hirtelenjében, és lehet, hogy évtizedekbe telik, de igenis lehetséges elérni őket.
Még valami; a filmmel óvatosan bánni, mert egyáltalán nem olyan, mint a könyv. De ismételten, még nem szeretnék róla írni.
Jó könyvekben gazdag és kiváló filmekben teljes jó éjszakát! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése