Sziasztok!
A Moly-on találtam egy igazán érdekesnek tűnő kihívást, ami kifejezetten egy blogger 12 napjába kerül. Mivel sajnos eddig nem volt igazán rá időm, most pedig újabb betegeskedésemnek hála, már van, ezért úgy döntöttem, bepótolom lemaradásom.
***
1. nap (december 15, csütörtök)
Miért írsz blogot? + 5 tény rólad
Hogy miért is írok blogot? Jöhetnék azzal a már sablonossá vált megjegyzéssel, hogy szeretek írni, de nem ezért. Én szórakoztatni akarom magam és az olvasóimat. Úgy érzetem, hogy ezt egy bloggal lehet igazán megoldani, hiszen itt lehet írni bármiről bárkinek. Igaz, hogy időközben eltértem a lényegtől, azaz a könyvektől a filmek javára, de nem is kifejezetten csak azok érdekelnek ,ezért is tágítottam ki a blog horizontját. Nincs túl sok időm a blog vezetésére, de azt megpróbálom minél tartalmasabban tenni. Ezért is írok litániákat. Ha már egyszer belekezdtem, akkor kivesézem rendesen.
Tények? Huhh...Oké.
1. tény: Nagyon rossz alvó vagyok.
2. tény: Nem szeretem a romkom filmeket, de olyan szinten, ha megy egy a tv-ben, akkor az átkapcsolásra kerül. Viszont az olyan filmet már megnézem, amiben van romantika, de nem kifejezetten arról szól csak.
3. tény: Sokkal jobb tanuló vagyok az egyetemen, mint előtanulmányaim során bármikor.
4. tény: 21 éve tanulok angolul...de a mai napig nem tudok rendesen, döcögések nélkül megszólalni XD
5. tény: Egyáltalán nem vagyok érdekes.
2. nap (december 16, péntek)
Top 3 legvicessebb/legcikibb sztorid
1.: Éppen hazafelé tartottam egy esős napon, az úton magasan állt a víz, mert a csatorna eldugult. Egy vicces kedvű sofőr pedig úgy gondolta, ő belemegy az összes pocsolyába, ami csak a járda közelében van. Márpedig ebből akad szép számmal. A piszkos vizet egészen a házak faláig felhordta, olyan svunggal ment végig az utcán. De a legnagyobb az előttem haladó mami volt. A csöpp öregasszony ugyanis heves anyázások közepette rázta az öklét és mutatta a középső ujját.
2.: Jöttem haza kórházból és előttem bicegett egy ötvenes éveiben leledző hölgyemény. Nem vitt rá a lélek, hogy mondjam neki, eresszen már arrébb, mert eleget voltam már a kórházban, úgyhogy mennék végre haza. Megcsörren a mobilja, elgyötört hangon válaszolgat. Egyszer csak felsikkant boldogan: "Úristen, tényleg? Máris ott vagyok!" A hangja hirtelen határozott lett és úgy szedte a virgácsait, hogy nem is láttam már, miután befordult a sarkon. Ilyen lehet egy csoda?
3.: Az első egyetemi szakomon délután volt egy lyukas órám. Barátnőmmel éppen ebből az alkalomból csak üldögéltünk a termek előtt. Bekapcsolta az akkori nagy kedvencet, a Gangnam Style-t és táncolni kezdett rá. Amikor a lovacskázónál tartott én elővettem a teám inni. Nagyban ment a lovacskája, amikor felbukkant egyik kedvenc tanárunk. Azt az arcot látni kellett volna. Odaköszönt furcsa hangon neki, én pedig elkezdtem kacagva fulladozni, aminek eredményeként a számban levő összes teát ráköptem szerencsétlen barátnőmre.
3. nap (december 17, szombat)
3 olyan étel vagy ital receptje, amit jelenleg imádsz
Pizza:
- 250 ml víz
- 3 evőkanálolaj
- 500 g liszt
- fél kocka élesztő
- 1 teáskanál cukor
- 1,5 teáskanál só
Először mindig az élesztőt kezdem el főzni egy kis tejbe. Belemorzsolom, majd hagyom, hogy rendesen átforrósodjon. Keverőtálba rakom apránként a fél kiló lisztet, amit a vízzel kezdek egybe gyúrni, közben adagolom a sót és a cukrot. Ha már összeállt, akkor nyakon öntöm az élesztővel és még egyszer átdolgozom. Amennyiben nagyon nyúlékony a tészta, úgy még rakok hozzá elegendő lisztet. Hagyom megkelni meleg helyen a tésztát, majd kinyújtom a produktumot.
Szósznak általában paradicsompürét, hagymát szoktam használni egy kis fűszerezéssel, de ez attól függ, hogy mi és mennyi van itthon.
Ha ráraktam a kinyújtott tésztára a szószt, akkor mehet a sütőbe.
Tiramiszu:
- 25 dkg natúr vajkrém
- 3 dl kávé (és néhány csipetnyi őrölt kávé a tetejére)
- 3 tojás
- 3 evőkanál cukor
- 2 csomag babapiskóta
- 1 csomag vaníliás cukor
- kakaópor
A tojásokat szét választom, majd a sárgáját a vaníliás cukorral elkeverem simára. Ha ez megvan, akkor hozzá öntöm a tejszínt (mascarpone-t azért nem használok, mert drága), és habverővel összedolgozom. A
tojásfehérjét felverem és a masszába öntöm. A babapiskótát kicsit megforgatom a kávéba, hogy megszívhassa magát, de nem szabad eláztatni!!! Ezeket a rudakat rárakom egymásra és utána mehet egy réteg az elkészített krémből, arra rá szórom a kakaóport. Rétegzem, amíg van piskóta valamint krém. Az utolsó réteg tetejére szoktam a kakaó helyett a kávét tenni, amivel még ízletesebbé lehet tenni az elkészült finomságot. Ezután már csak annyi dolgom van, hogy lefedjem és berakjam a hűtőbe. Nekem az egy napos pihentetés szokott beválni.
Gyümölcstorta:
- 3 tojás
- 3 evőkanál cukor
- 3 evőkanál liszt
- egy csipet só
- 1 csomag sütőpor
- 2 evőkanál víz
A tojássárgáját a cukorral elkavarom, míg ki nem fakul a színe teljesen, majd a vizet is hozzáadom. A lisztet és a sütőport beleadagolom a masszába, majd csomómentesre keverem. A tojásfehérjét habbá verem, majd óvatosan, össze nem törve, a masszával elkeverem. Ezt követően jöhet a sütés.
A felvágott piskóta tészta közé én pudingot, főként vanilliásat szoktam rakni egy-két szem gyümölccsel megfűszerezve. A torta tetejére kerül az utolsó adag vanillia amiben elhelyezem a gyümölcsszeleteket, majd jöhet rá a zselatin. A hűtőbe (én általában 2 órát szoktam pihentetni) teszem alkotásom, majd miután kivettem, a megdermedt zselatinra akár tejszínhabot is tehetek.
4. nap (december 18, szombat)
Ossz meg 4 random képet a napodról!
Ez a vasárnap nagyon eseménydús volt, mivel most volt barátnőmmel megtartva az elő-karácsonyunk.
Rögtön első körben tartottunk egy röpke ajándékozást melynek keretében az alábbi csodás dolgokat kaptam *-* Mondanom sem kell, mennyire örültem neki. Az Acheron-t már nagyon régóta meg akartam szerezni, mert egyik kedvenc Sherrilyn Kenyon könyvem, az Éjsötét szenvedély meg pont a főszereplők miatt érdekelt annyira. A "Nutella" telitalálat volt. Olyan az íze, mint az olvasztott Milka-csokinak. Isteni és nem lehet abbahagyni, pedig spórolnom kell vele, mert a szülinapom azért arrébb van. A jegyeket is le akartuk fényképezni, csak sajnos nem lett jó, ezért nem is látszik itt. Nálunk bevált szokás, hogy mozival ünneplünk vagy itthon vagy a vidéki IMAX-ban XD
És még egy saját Yurim valamint Vic-chanom is lett. Ezt már nem is mertem gondolni. Hát nem ügyes? (from the Yuri!!! on Ice) Annyira megtetszett ez a rajzocska a könyvem elejében. Azt tudni kell, hogy mindig rajzolunk egymásnak és írunk is az ajándékkönyveinkben, így biztos, hogy örök ajándék is marad. Tudjátok, az óvatosság. A pláne pedig az, hogy én is egy Yuri!!! on Ice-os képet csináltam, ami Ayasha egyik nagy kedvence. Tehát az örömteli hangulatot megalapozva felkerekedhettünk, hogy megtekintsük a Zsivány Egyest.
Ayasha pedig a főhősnő, Jyn Erso-t választotta. Az volt a baj, hogy a többi figura nem is volt igazán jól kivitelezve, de ezek igen. A popcornos zacskó pedig nagyon jól sikerült a fő gonosszal a borítóján.
Ezek után még kimentünk a karácsonyi vásárba. Nem voltak sokan, de így is elég szűkös volt a helye. Nem mellesleg valamiféle koncert is volt. Gyorsan végignéztük az összes bódét, majd amire már nagyon vártunk, a minifánkos standhoz is eljutottunk. Olyan finom volt, csak nagyon kevés. Persze sokáig sem akartunk fagyoskodni, mert másnap mind a kettőnknek még dolga volt és beteg is voltam, így hazamentünk megnézni a beígért Galaxis őrzőit és az Ébredő erő-t. Ha már Star Wars est volt, akkor tegyük teljessé.
5. nap (december 19, hétfő)
Kedvenceid az elmúlt egy hónapban (pl. kedvenc filmed, kedvenc kajád, kedvenc könyved, kedvenc dalod, stb)
Egyértelműen az egyik nagy favoritom a Zsivány Egyes lett, de majd meg is írom, hogy miért. Könyvek közül pedig Jane Austen Büszkeség és balítélete. Rég el akartam már olvasni és most végre alkalmam volt rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése