Mióta kijött októberben a legújabb Star Wars előzetes, azóta Csillagok háborúja lázban égek. Amikor valamelyik csatornán ment az aktuális rész, mindig megnéztem ezelőtt is, de most még a maratonra is hajlandó voltam. És amint megtudtam, hogy egyik barátnőmnek meg van a könyv (akinek ezúton is mégegyszer köszönöm :*), már nem volt megállás az olvasásig. És végül a kezeim közé is került.
Szerintem a történetet nem kell bemutatnom. Réges-régen játszódik, egy messzi-messzi galaxisban, ahol a sötétség az úr, amely mindent el akar emészteni és az irányítása alá vonni. Ám néhány bátor ember (és egyéb lény) úgy dönt, ebből nem kérnek, így belőlük lesznek a Lázadók, akik ellen a Birodalom minden fegyverét beveti. Hála egy bátor hercegnőnek, aki várja megmentését, a szuperfegyverük gyenge pontját megszerezhetik, és elpusztíthatják azt. Viszont ehhez két robot, egy remete, egy zöldfülű kezdő, egy nagyszájú űrkalóz és egy hatalmas, "két lábon járó bunda" nem mindennapi kalandja révén juthatnak hozzá.
A könyv és a film közötti különbségek nem túl nagyok, de annál szembetűnőek. Bizonyos jelenetek teljesen kimaradtak a filmből (így az is, amikor Luke az elején meglátja az űrcsatát és fut a barátainak elmesélni), amik ugyan nem nagy jelentőségűek a történet alakulásának szempontjából, de néha elég beszédesek a karakterek jellemét illetően. Ha csak a fentebb említett jelenetet veszem alapul, akkor azt mondanám, hogy Luke irritáló, kotnyeles és rendkívül forrófejű. De szerencsére a könyv közepére már kezdett valamicskét enyhülni az ellenszenv, amit iránta viseltettem egyes megnyilvánulásai miatt, elindult a felnőtté válás útján. Bár nem jutott még messzire, amit mi sem mutat jobban, mint a gyerekes féltékenysége Han Solo és Leia között szárba szökő kapcsolata miatt. Ez el is feledteti vele a nemrég megnyert csata édes sikerérzetét. Emlékeztet valamire...
Han Solo karakteréből az hiányzott, amit a legjobban szerettem: a sárm. Tudom, hogy a könyv a sci-fi szerelmeseinek, azon belül a férfiaknak szól, de nőként nem tudtam elmenni emellett. ;) Viszont cserében viccesebb lett, mint a filmben. Itt még ő is olyan, mint egy önző, randalírozó kisfiú, aki szeret játszani és hajmeresztő dolgokat csinálni. Egyik kedvenc tevékenysége, hogy Luke-ot piszkálja, ami kifejezetten inspiráló is a fiú számára a döntő helyzetekben. És a párbeszédek, amik Leia és Han között végbemennek, frappánsak és megfelelően gúnyosak. Működik a kémia közöttük itt is. Külön szerettem azt, amikor pár mondat erejéig (sajnáltam, hogy csak ilyen kevés ideig) a gondolataiba is belekukkanthatunk, amik ugyan kissé sekélyesek, viszont jó meglátásokkal vannak megtűzdelve. Alapjaiban vicces, okos, mégis hiányérzetem volt, és a korával sem voltam kibékülve, de ez már tényleg részlet kérdés. Ami pedig a társát illeti: szegény Chewi mintha kissé háttérbe szorult volna. Pedig a filmekben imádtam, de itt csak a jelenlévő karakterek sokaságának egy újabb tagját képezi.
Érdekes, hogy Leia karakterét itt még jobban megkedveltem, mint a film során. Nem csak bátor és okos, de menő is. Tudom, ez utóbbi talán kicsit nevetséges, de a könyv elején van egy jelenet, ami meg tudott győzni erről. Van egy jelenet az elején, mielőtt elkábítanák, ahol eljátsza a síró-picsogó hercegnőt, aki arra vár, hogy megmentsék (persze ezután valóban szorult helyzetbe kerül), valójában pedig csak a bolondját járatta a Birodalom képviselőivel, hogy megszökhessen. Sőt, még belül nevetett is rajtuk, igaz nem sokáig. Itt még inkább tudtam értékelni azt, hogy nem engedte magát megfélemlíteni, még a kínvallatás során se (az a robot kicsit eltért ugyanis a filmben szereplőtől) és még ezek után is volt annyi lélekjelenléte, hogy feleseljen Tarkin nagymoffal és Vaderrel. Ha már itt tartok, még mindig nagyon fel van vágva a nyelve és szereti osztani az embereket. Viszont érzelmein kevésbé tudtam eligazodni, hiszen egyik pillanatban még Han kezét fogja az utolsónak vélt pillanatban, majd szerencse-csókokat osztogat Luke-nak. Olyan ismerős...
A mellékszereplőket illetően, ők voltak azok, akik a filmben sokkal jobban működtek, mint az írott formátumban. 3PO és R2 párosa még mindig vicces, de nem érződött az, hogy annyira lényeges szereplők lennének. Furcsa volt beleolvasni egy robot gondolataiba, már-már emberi volt, főleg C-3PO-é. Obi-Wan jelentős figura itt is, hiszen nagyban hozzájárul Luke személyiségének alakulásában, és persze az erő említése is első ízben hozzá kötődik. De vele kapcsolatban is hiányérzetem volt. Talán Tarkin és Darth Vader azok, akik kiemelkednek. Tarkin a maga elvakult kapzsiságával és azzal, mennyire el tudta magát bízni csupán, mert hatalom van a kezében. Vader pedig magában nevetett rajta, ami igazán meglepett valamilyen szinten. Nem számítottam rá, hogy ezt így konkrétan le is fogják írni. Bepillantást is kaphatunk jövőbeni terveiről, ami csupán a világ térdre kényszerítése. Ennek elérése érdekében hajlandó még Tarkint is elviselni és a háttérben meglapulni. Érdekesebbé tette számomra a karaktert.
A könyv és a film közötti különbségek nem túl nagyok, de annál szembetűnőek. Bizonyos jelenetek teljesen kimaradtak a filmből (így az is, amikor Luke az elején meglátja az űrcsatát és fut a barátainak elmesélni), amik ugyan nem nagy jelentőségűek a történet alakulásának szempontjából, de néha elég beszédesek a karakterek jellemét illetően. Ha csak a fentebb említett jelenetet veszem alapul, akkor azt mondanám, hogy Luke irritáló, kotnyeles és rendkívül forrófejű. De szerencsére a könyv közepére már kezdett valamicskét enyhülni az ellenszenv, amit iránta viseltettem egyes megnyilvánulásai miatt, elindult a felnőtté válás útján. Bár nem jutott még messzire, amit mi sem mutat jobban, mint a gyerekes féltékenysége Han Solo és Leia között szárba szökő kapcsolata miatt. Ez el is feledteti vele a nemrég megnyert csata édes sikerérzetét. Emlékeztet valamire...
Chewi szerepe kb annyi, mint a képen |
A harcos amazon XD |
A mellékszereplőket illetően, ők voltak azok, akik a filmben sokkal jobban működtek, mint az írott formátumban. 3PO és R2 párosa még mindig vicces, de nem érződött az, hogy annyira lényeges szereplők lennének. Furcsa volt beleolvasni egy robot gondolataiba, már-már emberi volt, főleg C-3PO-é. Obi-Wan jelentős figura itt is, hiszen nagyban hozzájárul Luke személyiségének alakulásában, és persze az erő említése is első ízben hozzá kötődik. De vele kapcsolatban is hiányérzetem volt. Talán Tarkin és Darth Vader azok, akik kiemelkednek. Tarkin a maga elvakult kapzsiságával és azzal, mennyire el tudta magát bízni csupán, mert hatalom van a kezében. Vader pedig magában nevetett rajta, ami igazán meglepett valamilyen szinten. Nem számítottam rá, hogy ezt így konkrétan le is fogják írni. Bepillantást is kaphatunk jövőbeni terveiről, ami csupán a világ térdre kényszerítése. Ennek elérése érdekében hajlandó még Tarkint is elviselni és a háttérben meglapulni. Érdekesebbé tette számomra a karaktert.
Őszintén szólva, az elején nagyon elbizonytalanodtam, hiába láttam, mennyire rövid a kötet. Már a fordítás is érdekes volt. Hangosan felnevettem bizonyos dolgokon, mint például a néhány szereplő neve (a teljesség hiánya nélkül néhány példa: Szi Thripio, Artu Detu, és Darth Vadert Lovagnak szólítják), de idővel hozzá lehet szokni, ahogy az írásmódhoz, ami egészen a Alderaan-hoz való megérkezésig furcsa és kicsit döcögős. De ezután, mintha valaki más kezdet volna el folytatni a történetet. Pörgőssé, megfelelő helyeken feszültté vállik, és voltak pillanatok, ahol még izgultam is, annak ellenére, hogy tudtam mi fog történni. A párbeszédek pattogósak voltak és elhangzott az egyik legkeményebb beszólás Han-tól a kötet végén:
"Hát csak nem nézhettem tétlenül, hogy egy motorizált kondásgyerek egymaga menjen egy ekkora állomás ellen!"
Mindenkinek ajánlom, aki látta a filmeket, mert sok érdekességet találnak benne, amik talán nem úgy voltak, vagy teljesen kimaradtak a filmből. De akik egy remek sci-fi-re (mert ez sokkal inkább az, mint a mozgókép) vágynak, azok is megtalálják a számításukat.
5/4,5
A filmről
Korábban Snitten már írtam róla, így gondoltam, ha már a könyvről van szó, nem hagyhatom ki a film értékelését sem:
Ez szerelem volt első látásra. Még nagyon kicsi voltam, amikor először megnéztük szüleimmel VHS-n, rossz képminőségben, rossz hanggal, de rögtön elvarázsolt. A rácsodálkozások a mai napig is eltartanak nálam.
Maga a történet egy igazi, hagyományos mese, amely réges-régen játszódik, egy messzi-messzi galaxisban. Ebben a részben van nekünk egy kis királyfi (Luke), aki elindul a hercegnő megmentésére (Leia), melyen tanul a mesterétől (Obi-Wan), majd csatlakozik hozzájuk két segítő (Han Solo és Chewbacca). Végül itt van a gonosz, aki a megmérettetésre vár (Darth Vader és a csillagromboló teljes legénysége). Megjelenik a varázsla (milyen midiclorian?), a lovagok. Egy szóval minden van, ami ehhez a műfajhoz elengedhetetlen. Valószínűleg ezért is szeretem sokkal jobban az eredeti trilógiát, mint az újat.
A "végső" ütközet |
Viszont két kultikus párost ki kell emelnem: Han Solo-Chewbacca és R2-D2-C-3PO párosokat. Zseniális közöttük az összhang. A két droid folyamatos civódásai olyanok, mint a 30 éve házasoké. Felettébb humorossá teszik a filmet az ő jeleneteik. Míg C-3PO a nyuszi, addig R2-D2 a minden életveszélyes helyzetben részt vevő, hasznos segítő. Ilyen szempontból is remek párost alkotnak. Han és Chewy? Az már szimbiózis. Nem is tudnám elképzelni őket egymás nélkül. Ők az örök barátok, akik mindig mindent együtt csinálnak (na jó, nem mindent ;))
Fangirl vagyok *-* |
A színészi játékok nagyon jól sikerültek, főként Han Solo-é. Harrison Ford mintha az ilyen szerepekre született volna. És ami a legfontosabb, jól áll neki. Külön kiemelendő a fantasztikus teljesítmény, amit a díszlettervezők és a maszkmesterek vittek véghez, de a számítógépes effektekre sem lehet rossz szót mondani. Az akkori technikához képest, ez valóban az űrkorszak volt. Teljes mértékben megérdemelte a film az Oscar-t értük. És a zene…szerintem azt teljesen felesleges megemlítenem, mert még az is tudja miről beszélek, aki nem látta.
Összességében, ha nem láttad, akkor pótold, de ne a képi hibákat keresd, mert nem mai film. Lehet, hogy nem fogja szeretni mindenki, de tudni fogják, mit is takar igazán ez a jelenség.
10/10
https://www.youtube.com/watch?v=vZ734NWnAHA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése