És a szerelem? - Mielőtt megismertelek

Sziasztok!

Van az a könyv, amit azért olvasunk el, mert szép a borítója, jó a tartalomleírása, érdekes a felvetett témája. De létezik olyan is, ami azért kelti fel a figyelmet, mert annyian dicsérik az egekbe. Nem mellesleg jó volt a belőle készült film előzetese. Pont ez utóbbi kategóriába tartozik nálam a Mielőtt megismertelek. (Régen a Csillagainkban a hibával is így jártam egyébként)
Egyszer már belekezdtem a könyvbe februárban, de időhiány miatt abba is hagytam. Egyébként meg nem is nagyon nyerte el a tetszésemet a folytatáshoz. Most viszont úgy döntöttem, adok még egy esélyt neki, hátha másodjára megváltozik a véleményem. Ebből a nekilendülésből is csak azt tudom mondani, ez nem az én könyvem. Egy valamiben reménykedek: a filmben. Már a trailere is hangulatosabbnak tűnik, mint maga az alapmű, amiből készült. De ez majd egy másik alkalom lesz. Addig is jöjjön a könyv és ami tettszett benne, azaz a sztori.

A történet középpontjában Louisa Clark áll, aki kissé megrekedt a gyerekkorban. Miután régi állását kénytelen elhagyni a hely bezárása miatt, csak sodródik egyik helyről a másikra, nem is tudva mihez akar kezdeni az életével. Egy nap azonban a Munkaügyi Központban találnak egy ápolói munkát számára. Hosszas huzavona után el is megy az állásinterjúra, ami során felveszik a súlyos közúti balesetben lebénult Will Traynor mellé. A férfi mindig is tudta, mit akar az élettől és azt rendszerint meg is szerezte, ám a baleset után már úgy érzi, számára nincs kiút. Egy tolószékbe sínylődik és másoktól függ, ami végleges elhatározásra juttatja. Mikor Lou megtudja, mire is készül újdonsült főnöke először megrökönyödik, majd elszánja magát, hogy megpróbálja megmutatni számára a lehetőségeit. A munkakapcsolat döcögősen alakul megtűrésből elviseléssé, majd barátsággá, amely megváltoztatja mind a saját, mind családjaik életét.

Igen, kb tényleg ilyennek képzeltem XD

Mint már említettem, Louisa egy olyan lány, aki nem tudja mit kezdjen magával. Miután kizökkentik a komfortzónájából egyenesen elveszik a nagybetűs életben. Számára az a legizgalmasabb, ha egy közeli városkába ellátogat vagy éppenséggel elkíséri a barátját futni, akit egyébként már csak megszokásból „szeret”. Ez a hozzáállása sem véletlen, hiszen fiatalabb korában éri egy bizonyos atrocitás, amin nem bírja túl tenni magát, de segítséget nem hajlandó kérni. (Az már számomra mondjuk kissé hihetetlen volt, hogy mivel oldotta meg ezt az írónő. Ugyanis ennyitől nem fognak kitörlődni a rossz emlékek, de mindegy.) Willel igazán azért is érezheti jól magát, mert a férfi is legalább annyira sérült, mint ő. A ruhaválasztásai sem véletlenek, de ezt majd mindenki megtudja, ha elolvasta a könyvet. Első olvasatra azt mondanám, nagyon önző tud lenni, de mivel testvére és családja nem éppen a szolidaritásukról híresek, ezért még ezt sem írhatom a számlájára. De az tény, elég naivan áll a dolgokhoz és azért mégiscsak irányítható. Azt hiszi könnyen kiismerheti magát a másikon, holott valójában nem is úgy vannak a dolgok, ahogyan azt elképzelné és erre a reakciója nem más, mint a hiszti. És nem utolsó sorban, rendkívül sokat szerencsétlenkedik, mire végre véghez is tud vinni valamit. Ez először nem zavaró, de amikor már a sokadik alkalom jön... Érdemes azt is megjegyeznem, hogy ezek ellenére is, ő az aki a legnagyobb változásokon keresztül esik. Megtanul egy kicsit jobban alkalmazkodni és a végére már egészen öntudatos lesz. A legnagyobb probléma mégis az, hiába ő a főszereplő, nem lett igazán jól kidolgozva. Főleg Will-ről szólnak a belső monológjai és ez kissé megnehezíti azt is, hogy felfedezzük a fejlődést, ami amúgy hirtelennek tűnik. Egy kicsit furcsa. Na jó, a karakter is idegesítő kissé, főleg a folyamatos túlgondolások miatt.

Jajj nekem XD

Will...Igazából ő volt az egyetlen szereplő, akit megkedveltem. Valaha két kézzel habzsolta az életet. Meg volt mindene, amit csak akart: egy jó állás, egy szép barátnő, luxus, amihez gyerekkora óta hozzá volt szokva és ami számára a legfontosabb, az önállóság. A baleset után ebből szinte semmi nem marad meg és ez az, ami elkeseríti, ami miatt a helyzetet kilátástalannak ítéli meg. Egyvalami maradt meg neki, az a makacssága, ahogyan az az elbeszélésekből kiderül. Szarkasztikus humorával pedig minduntalan próbálja leplezni fájdalmait, amik végül mindig legyűrik. Kitart a döntése mellett, hiába is éri utol a szerelem.  Talán ez az, ami a legszembetűnőbb vele kapcsolatban. Egy romantikus könyvben ez mindent megoldana és boldogan élnének, amíg. De ez nem egy romantikus könyv. Számára a Louisa iránt való érzései inkább az, ami megédesíti a közelgő finálét, nem pedig az, ami javulást okoz. A történetet felölelő hat hónap inkább egy szolid integetés a részéről és az bántja, hogy ezt a családja valamint a barátai nem hajlandóak tudomásul venni. Az a bajom, hogy nem Will lett a főszereplő, bármennyire is annak tűnik. Sajnos nem láthattunk túl sokat az előző életéből, de valószínűleg sokkal izgalmasabb lett volna, ha az ő szemén keresztül látjuk az egészet. Én értem, miért nem ő lett az, de sérelmezem.

A mellékszereplőkről annyit, hogy egytől egyig önzőek. Mindannyiuknak meg van a maguk kis oka, miért lehet olyan a karakterük amilyen, de ez akkor is csak egocentrikus gondolkodás. Ott van a Traynor família, amelynek tagjai első sorban azt helyezik előtérbe, hogy társadalmilag mi a legelfogadhatóbb (mondjuk az apa, a szemszöge alapján, valami mást is). Persze bennük van a szomorúság is, de főként ez jellemző rájuk. Másik részről a Clark család se különb. Számukra a pénz nagy motivátor és még csak meg sem kérdezik, mi is az, amiért ilyen sokat keres Lou. Amikor kiderül, akkor a Traynorokhoz hasonlóan, számukra is elsődleges lesz a külsőség. Egyedül csak a Lou húga az, aki eljut addig, mit is jelent ez a lány számára. Megpróbál segíteni, de nem képes a tolószéken túl gondolkodni. Mondjuk ez főszereplőnkre is igaz. Szóval a hiba az, hogy senki sem a megfelelő reakciót mutatja és túlontúl sekélyesek lettek a figurák. Az előítélet csak úgy körbelengi az egész könyvet ennek hála.

A könyvben nem is ilyen ruhában volt 

A könyv sok sebből vérzik, de azért vannak pozitív dolgok is. Például Will karaktere és egyes jelenetek. Kifejezetten jól sikerült az, amikor Louisa születésnapját ünneplik. Ugyanis eddig a pontig nem hitte volna ellenfélnek Will-t Patrick, de miután meggyőződhetett róla, igenis az, már nem volt olyan nagy a szája. Ez pedig nagyon jól esett a kicsi szívemnek, mert őt kifejezetten utáltam. A másik szép jelenet az, amikor a részeg Lou „táncol” Willel az esküvőn. Mindenki ferde szemmel néz rájuk egy kivétellel. És mivel rendesen leitta magát a kisasszony, ezért végre megfeledkezett partnere fogyatékosságáról. Persze nem mehetek el a vég mellett sem, amikor a lány végre összeszedi a bátorságát és a szegény barátja mellett marad, amíg kell. Azt azért mégiscsak végig sírtam. Viszont még ezekben a jó jelenetekben is ott van a probléma. Túl rövidek és kapkodóak lettek. Mint ahogy az egész könyv is. Mindenbe belecsippentünk és csak telik az idő. Kár.

Ajánlani azoknak tudnám, akiket nem zavarnak a fent említett hiányosságok. Na meg persze, akik szeretnének egy jót sírni a végén. Mert az tényleg nagyon megható lett. De igazából mindenkinek, akit érdekel a felvázolt téma. Nem mondom, hogy kiemelkedő lenne azon belül, viszont szórakoztató tud lenni a maga egyszerű hangulatával és bájával egy nem mindennapi befejezés keretei között. Személy szerint én szeretem az ilyen végeket. Sokkal inkább reálisabb, mint az átlag megoldás. A filmet pedig majd meglátjuk milyen lett ;)

5/3