Mivel a héten beteg voltam és amúgy is elfogott az olvasási válság kisebb hulláma, ezért sorozatokkal hűtöttem le magam. Első körben megtekintettem újra, eredeti nyelven a Padre Coraje-t (A bátor Juan atya), aminek borzalmas magyar szinkronja annak idején majdnem elvette a kedvem, hogy végig nézzem, de szerencsére nem fosztottam meg magam az élménytől. A másik sorozat, amibe belekezdtem, a The Royals volt, amire csak véletlenül bukkantam rá az azóta kedvenc párosommá vált szereplőkről készült videón keresztül. És mennyire jó, hogy megtaláltam. Ugyan nem szeretem kifejezetten a fiatalabb nézőknek szánt amerikai sorozatokat, viszont ez most nagyon a szívemhez nőtt. Már csak azért is, mert a látszat csalóka. Az első pár rész valóban olyan, mintha a Gossip Girl-t nézném, csak egy kitalált angol királyi család szemszögéből, ám ezután jönnek az érdekesebb részek.
A történet középpontjában az említett uralkodó család áll, akiket mindennek lehet nevezni, csak összetartónak nem. A folyamatos viszályok és botrányosabbnál botrányosabb címlapszereplések közepette a trónörökös a hadseregben teljesített szolgálata alatt rejtélyes körülmények között elhalálozik. A király önmagát hibáztatja, míg a többiek egy kis szomorkodás után folytatják a bulikkal és minden féle bódító szerekkel összetákolt életüket. Ekkor határozza el magát az uralkodó egy mindenki életét súlyosan befolyásoló kérdés felvetésére: mi legyen a monarchia sorsa? Egyáltalán érdemes-e fenntartani? A hatodik rész után már ez kerül előtérbe és egészen meglepő fordulatok miatt egyelőre megválaszoltnak tűnik a kérdés. De meddig? Nem mellesleg egy újabb haláleset is megrázza a családot...vagy legalábbis azt, ami megmaradt addigra belőle.
Szinte tapintható a "szeretet"
A família mind szemléletükben, mind tettekben erősen széthúz. Már az első néhány percben érezhető, hogy itt nincs otthon, édes otthon. Van egy nagy palota, amiben a két oldal egymással szemben háborút folytat. Egyik oldalon ott a király, aki megkérdőjelezi a monarchia létét, a másikon a testvére, aki meg akarja szerezni a trónt. Simon király alapvetően békés ember, a családjának a legjobbat akarja, de miután legidősebb fia meghal, kezd rádöbbenni, mennyire elhanyagolta a kötelezettségeit, mint szülő és férj. Nem érti mi is folyik körülötte és egy idő után olyan, mintha már nem is érdekelné. Próbál megbízni a körülötte levőkben, de nem is tudja, milyen kockázatos játék az, főleg ha a saját testvére akarja kiiktatni nem beszélve a feleségéről. A felesége, Helenakirálynő igazi végzet asszonya, aki nem kímél senkit és semmit. Számára minden a külsőség és ezért nem rest bármit feláldozni. Még saját gyerekeit is csak eszközként használja ahhoz, hogy megkaparinthassa a hatalmat. Nem mondanám, hogy bármikor is elfogná az első évad során az anyai ösztön. Legidősebb fia halálán talán ő van túl a legkönnyebben, ami gyanússá teszi még inkább az esetet. Emellett férje miatt sem szomorkodik soká. Annak ellenére, hogy a király öcsével kóperál, saját tervei vannak, amiben Cyrus nem kap szerepet, de ez majd a második évad zenéje lesz. Az említett másik oldal képviselője Cyrsu (legalábbis elméletben), aki ugyancsak nem viseltet túl sok jó indulattal a testvére és annak gyermekei iránt. Mondjuk a saját lányait is aktívan elhanyagolja, ezért értheti meg olyan jól Helenát. Nem egyszer előfordul a sorozat során, hogy megpróbálja megakadályozni a királyság eltörlését olykor egy puskával, máskor egy karddal, de mindig van, ami megállítja. Ezen felül a magánélete is egészen érdekesen halad. Erről nem is beszélnék sokat, mivel az már spoiler lenne. Maradjunk annyiban, hogy a következő szezonban majd kiderül, mi is volt az ő bűne.
Amikor fent van a családi álarc
Ha már a szülőket kitárgyaltuk, akkor itt a sor a gyerekeken is. Elsőnek ott van az újdonsült trónörökös Liam, aki szerelmi életével borzolja a királyi család kedélyeit. Nem igazán a hosszútávú kapcsolatok híve valószínűleg szülei ráhatása miatt. Az, hogy ő lesz a következő király egészen addig nem hozza lázba, amíg fel nem merül az, hogy elveszítheti eme privilégiumát. Mondhatni a közeledő kudarc szellője az, ami hibás döntésekre és következtetések levonására sarkallja. Mivel bátyját nevelték erre a posztra, így ő hátrányos helyzetből indul, minden a nyakába szakad, de annyit elmondhatok, nem ejtették a fejére. Meg fogja találni mindennek a módját a következő részekben. Mindenesetre, most hiába lenne ő egy pozitív figura, számomra elég ellenszenves tud lenni és nem mellesleg unalmas is (sajnálatomra, mert az elején szentül meg voltam győződve arról, hogy az ő szerelmes történetét fogom majd imádni, hiszen olyan rosszfiús...nem is tévedhettem nagyobbat). Cyrus lányai is legalább annyira bosszantóak, mint apjuk. Ám be kell ismerjem, voltak egészen vicces pillanataik is (lásd: az úszó, a trón, a lakosztály foglalás), de túl sok felelősséget nem hárítottak rájuk. Kissé együgyűek, sokat értetlenkednek és ez egy idő után már fárasztó, mintsem mulatságos.
Az abszolút kedvencem pedig Eleanor (és testőre). Ő nagyjából olyan, amilyennek mutatja magát (itt a nagyjából-on van a hangsúly). Messze a legőszintébb és egyben ezért is a legösszetörtebb az egész családban. Ez pedig azért elmond valamit a családjáról. A kegyetlenkedő viselkedése mögött ugyanis van háttér (és persze szenvedés is). Félresiklott életével teljes mértékig tisztában van és azt is tudja, mi okozta ezt. Ezért is van olyan szorgosan apja oldalán. Gyermekkorában mindent megkapott a szereteten kívül, így azt másoknál keresi. Különc, kicsapongó viselkedésével és függőségével próbálja kicsit elviselhetőbbé tenni mindennapjait, valamint bosszantani anyját, aki próbálja huszonévesnek érezni magát. Ám ezek a próbálkozásai mind hiábavalóak, hiszen általában ő jön ki vesztesen a dolgokból, ezzel pedig még inkább szálkává válik a család szemében.
Jasper és az utasítások nem férnek meg egymás mellett
Nem is csoda, ha szüksége van egy Jasper-re (már ha így hívják egyáltalán). A testőr fenekestől felforgatja addigi életét. Ugyan az elején nem szívlelik egymást és Jasper is csak kedvtelésből űzi a játékait, ám idővel rájön, hogy a hercegnő nem véletlenül viselkedik úgy, ahogyan. Próbálja rendszabályozni és egy biztos pont lenni az életében, még úgy is, hogy hazudik hozzá. Látszólag már minden sínen van ahhoz, hogy egyenesbe hozza a lány életét. Ám minden hazugság kiderül, tehát az övé is. Nem mellesleg egy bizonyos hatodik résszel sikeresen elvágta magát védencétől...nem önhibáján kívül. Egyébként a karakterről nem sok minden derül ki. Nem tudni miért jött a királyi házhoz és azt sem, ki is valójában, ezt pedig egyesek nagyon jól kijátsszák.
A kedvenc jelenetem *-*
Szóval ez a két szereplő a kedvencem, mert jól működik közöttük a kémia és némi jellemfejlődés is mutatható náluk. Lenny-nél az elején még nem igazán lehetett látni bármiféle érzelmet, de a sztori előrehaladtával megmutatja milyen is tudna lenni, Jasper pedig az érzékeny oldalából néha fel-fel villant darabkákat, egyre inkább törődni kezd a fiatalokkal. Ők adják a vicces jelenetek nagy részét folyamatos fricskázásaikkal, szájkaratéjukkal valamint a legromantikusabb és legérzékenyebb pillanatokat is. Kedvencem a bál, amin látható, mennyire kezdenek egymásba habarodni, de nem a testiségen alapuló jelenetekből, hanem a táncból. És sajnos itt...spoiler.
A mellékszereplőkkel nem foglalkoznék bővebben, mert nagyon sok lenne az utalás velük a történet folytatására. Vagy éppen nem túl jelentősek azok a jelenetek amikben szerepeltek. Igen, talán ez az egyik nagy hibája a sorozatnak. Persze a kidolgozatlanság néhány fő karakterre is jellemző, de a mellékszálon a legszembetűnőbb, mennyire el lettek hanyagolva. Ami a színészi játékokat illeti, nagyjából minden a helyén volt. Ugyan voltak enyhe túljátszások, de a sztori alakulásával ezek elvesznek a süllyesztőben. Viszont van megbocsáthatatlan bűne is az első évadnak, és az a hatodik rész...az egész! Olyan felesleges, annyira sablonos, tele sallang szöveggel, túl is volt erőltetve. Csupán két momentumot kellett volna belőle kimenteni az összes többit pedig lehetett volna hanyagolni, de ehelyett megkaptuk az egészet. Ennél a résznél volt az, hogy majdnem abbahagytam, de kitartottam végül. És nem csalódtam a folytatásban.
A sorozatot csak ajánlani tudom. Persze korhatárral, mert rengeteg benne az alkohollal és drogokkal tűzdelt jelenet, valamint egyes részeknél nem fukarkodnak az erőszakkal sem. Az alkotás nem hibátlan, de a maga módján pörgős és a kötelező tinirománc mellett egy elég komoly kérdéssel is foglalkozik. Nem mellesleg, pont ebből a kérdésből kifolyólag tele van kritikával is, amit a szemfüles nézők rögtön kiszúrhatnak. Egyszerre tud vicces, elgondolkodtató és szórakoztató lenni a végére pedig már az a kérdés merül fel: Hol van a következő évad. A magam részéről hamarosan arra is sort kerítek majd.
Mivel a héten beteg voltam és amúgy is elfogott az olvasási válság kisebb hulláma, ezért sorozatokkal hűtöttem le magam. Első körben megtekintettem újra, eredeti nyelven a Padre Coraje-t (A bátor Juan atya), aminek borzalmas magyar szinkronja annak idején majdnem elvette a kedvem, hogy végig nézzem, de szerencsére nem fosztottam meg magam az élménytől. A másik sorozat, amibe belekezdtem, a The Royals volt, amire csak véletlenül bukkantam rá az azóta kedvenc párosommá vált szereplőkről készült videón keresztül. És mennyire jó, hogy megtaláltam. Ugyan nem szeretem kifejezetten a fiatalabb nézőknek szánt amerikai sorozatokat, viszont ez most nagyon a szívemhez nőtt. Már csak azért is, mert a látszat csalóka. Az első pár rész valóban olyan, mintha a Gossip Girl-t nézném, csak egy kitalált angol királyi család szemszögéből, ám ezután jönnek az érdekesebb részek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése