Figyelem! A következő bejegyzés cselekmény leírást és korhatáros tartalmat foglal magába!
Tovább folytatva sorozat-maratonomat végre eljutottam odáig, hogy az egyik kedvencemet végig nézhessem. Ez pedig nem más, mint a Hannibal. Emlékszem, vasárnap késő este volt, éppen ment az egyik kereskedelmi csatornán a film és közben reklám volt. Átkapcsoltam az AXN-re, ahol már csak annyit tudtam elkapni, hogy Hannibal sorozat szerdától. Az első reakcióm az volt, ebből sorozat? Na arra befizetek. A premier napján rendre le is ültem a tv elé, majd kb. 50 perc után, reklámidővel együtt, két gondolattal álltam fel. Az egyik: ez beteg, a másik: ezt néznem kell. Így lettem fangirl. Ám mint minden jónak, ennek is vége szakadt idővel, a második évad utolsó része előtt abbahagytam.
Sokáig halogattam a sorozat újranézését, folytatását, mivel elég vegyes dolgokat olvastam a harmadik évadról. De úgy voltam vele, ha már sorozatok és időmből is futja lábadozás közben, akkor csak illene befejeznem, hátha nem is olyan vészes a szezon, mint hallani. És valóban nem.
Mit is írhatnék. A sorozat középpontjában egy maréknyi mentálhigiénés problémával "küszködő" szereplő áll. Nem is. A széria egy tarthatatlan állapotot előidéző kapcsolatról szól. Na jó, kezdem az első évad elejétől. A sztori szerint az FBI nyomoz egy fiatal lányokat zsákmányul ejtő kannibál ügyében, ám hiába minden igyekezetük, elvesznek a sötét erdőben. Ekkor lép kapcsolatba a nyomozást vezető ügynök, Jack Crawford, egy nagyon különleges személlyel. Will Graham-nek ugyanis van egy rendkívüli képessége: fogékony az érzelmek észlelésére és határtalan képzelőerejével ezt kiegészítve meg tudja mondani, hogyan is haltak meg az áldozatok, mi motiválhatta az elkövetőket. Ám eme empátiának meg van a maga ára, mégpedig a férfi józan esze. Ennek kiküszöbölése érdekében bízza meg a nyomozó a híres (és egyes kliensei között hírhedt) Hannibal Lecter-t. A doktor azonnal meglátja újdonsült betegében a potenciált több féle módon is, de túl későn derül ki miféléken.
Nem tudom ki hogy van vele, de ez az arc is félelmetes
A főszereplőnk, Hannibal Lecter egyedi figura. Nappal pszichiáter, éjszaka sorozatgyilkos. Aki ismeri a nevet, az rögtön tudja, hogy az étkezési szokásai is legalább ennyire változatosak. Olykor-olykor vacsorákat ad szűk baráti körben, de nem lehet tudni mi vagy éppen ki a főfogás. Foglalkozásában az egyik legjobb, így nem is csoda, ha kedve tartja, akárkivel el tud hitetni bármit, amit rendszeresen meg is tesz, csak hogy megfigyelhesse, milyen reakciókat tud kicsikarni a kísérleti alanyokból. Úgy gondolhatnánk, hogy egy tipikus sorozatgyilkossal van dolgunk, akinek nincsenek érzései és mindenkinél okosabbnak hiszi magát, ám ezt rendre megcáfolja. Nem érzelemmentes a környezetével szemben és van akit legalább annyira intelligensnek tart, mint saját magát, még ha egy kicsit nyakatekert módon is. Számtalan alkalma lehetett volna, hogy megölje Jack-et, Alanát és Will-t, mégsem tette meg. Még akkor is megkímélte őket, amikor tudta, hogy szorul a hurok a nyaka körül. Megbecsüli azokat, akiket nagyra tart és rendre meg is osztja velük még az ételeit is, amik ugyan pompásan festenek, de tudjuk, nem minden arany ami fénylik, így ezek a "gasztronómiai remekek" is csak nyomokban tartalmaznak állati eredetű hozzávalókat. Egyébként nem véletlen az "állatválasztása" a menüknél, de aki megnézi vagy látta már a sorozatot, az valószínűleg érti mire akarok kilyukadni.
Ami az intelligenciát illeti, rendkívül művelt, nincs olyan téma (vagy csak kevés), amihez ne tudna hozzászólni, ért a festészethez és a zenéhez is. Viszont van egy valami, amit nagyon tud hiányolni az életéből, az Will beleérző képessége. Ugyan neki is van egy kevés, de a különleges ügynök bőven túlszárnyalja. A férfi ezért is kelti fel először figyelmét, majd alaposabban megismerve megtalálja benne azokat a mozgatórugókat is, amik rá is jellemzőek. Mindent bevet annak érdekében, hogy Will-ből kihozza a brutalitást és nem egyszer előfordul, hogy majdnem rajta is veszít a dolgon, de ugyebár Hannibal-t ennél keményebb fából faragták. A történet elején valamennyire tanítvánnyal vegyes barátnak tekinti a másikat, viszont ezután, főleg a második évad végén és a harmadik évadban voltak egyes mondtok, tettek, amik azért jócskán túl voltak már ezen is. Nem véletlen, hogy rengeteg elképzelés van velük kapcsolatban és nem is alaptalanul (lásd: "közös lányuk", a hátrahagyott szív, a templomi ciszterna, az utolsó rész). De persze a karakterek közötti kapcsolatban annyi van, amennyit beleképzel az ember.
Másik főszereplőnk Will Graham Lecter méltó párja. Első ránézésre a tökéletes áldozati báránya lehetne beteg pszichiátere mellé, de ez csak a látszat. Az átlagos pasi külső mögött ugyanis legalább annyira elborult gondolatok rejtőznek, mint a Doktornál. Nem áll tőle messze az erőszak és ezt a végére barátai előtt már nem is nagyon tagadja. Annyira nem, hogy amikor a második évad során a szörnyhacukában parádézó sorozatgyilkost elteszi láb alól, csak második útja vezet Lecterhez, akivel múzeumi példányt készítettek az brutális körülmények között elhalálozott férfiúból. Nem mellesleg másnap közös vacsorát töltött el újdonsült mesterével. De hogy akkor mi is különbözteti meg Hannibaltól? A könyörülete, a felelősség tudat, a lelekiismeret furdalása és az elfolytásai többek között. Csak akkor jár el a keze, ha már tényleg nem lát más kiutat vagy éppenséggel teljesen elveszíti józan eszét, ám egészen addig a pillanatig megpróbál minden tőle telhetőt, hogy halálmentesen kerüljenek ki a helyzetből. Viszont ez nem mindig sikerül, bár többségében nem ő végez a gyilkosból lett áldozattal, de így is az ő lelkiismerete szenvedi meg azt. És ezért is érzi úgy, hogy egyeseknek tartozik.
Ez a mosoly kezdődmény sem túl vidám
Éppen azért, hogy elkerülje a válsághelyzeteket, inkább a magányt választotta, de önkéntes száműzetése sajnálatára nem tart soká és kénytelen démonaival szembenézni, ami miatt kissé dühös Crawfort ügynökre. A legtöbb félelmetes jelenet az ő szemén keresztül látható, amikor átéli az egyes gyilkosságokat vagy éppen hallucinál. Ezek a képek viszont olyan gyötrőek, hogy már a mindennapjaiba is befészkelik magukat ezzel téve még nehezebbé épelméjűségének még a látszatát is. Azzal pedig, hogy Lecter marad a második évad végéig a kezelője, csak tovább durvul az addigra már úgyis tarthatatlan helyzet. A manipulációk hatása és a bosszúvágy már-már elveszi az eszét, de barátai (még Lecter is) hatására megmarad egy szinten. A karakter a széria elejétől a végéig jellemfejlődésen megy keresztül, de nem mindig pozitív irányúba, ám ahhoz eléggé, hogy úgy döntsön, véghez viszi a tervét Hannibállal kapcsolatban, ha az életébe is kerül. A férfival közös kapcsolatukat nagyon megsínyli addigra és a látszat családja is széthullik, amit felépített. Ugyancsak barátnak tekinti a különös férfit, de nála is ennél többet sejtet a dolgok állása.
A mellékszereplők közül kiemelkedik Alana, aki az első részekben még hittel van az emberekben és úgy gondolja, nagyon jól ismeri őket, de őt is utoléri a valóság, ami miatt eltorzul a végére a személyisége. Egy végtelenül ellenszenves nővé válik, aki folyamatos félelemben él bizonyos pincében tárolt személy miatt, akivel egyébként azelőtt együtt voltak. Hasonló változásokon megy át Jack karaktere is. Eleinte szentül meg van győződve arról, hogy a legjobb dolog, amit az emberekért tehet, hogy Will-t felhasználja céljai elérése éredkében, akármennyire is kedveli a férfit. Ám amikor kiderül az igazság Lecterről, már tudja, ennél nagyobb ostobaságot el sem követhetett volna. Maximum azt, amikor kétszer megtámadja. Természetesen ezeken a főbb mellékszereplőkön kívül is sok érdekes figura van mind a relatíve jó oldal, mind a megtestesült gonoszok között. Az előbbiek közül elég a vicces boncmester duóra gondolni, akik próbálják egy kicsit enyhíteni a folyamatos feszültséget a három éved alatt vagy Chilton doktorra gondolni, aki végig tudta miben sántikál Lecter, de nem hittek neki, végül pedig saját dugájába dől, illetve van nekünk egy Bedeliánk is, aki pedig nem más, mint a Doktor pszichiátere...vagy mégsem ;) . Az utóbbi karakterek közül pedig ott van Mason Werger, a legundorítóbb főgonosz eme röpke szériában. Végtelenül ostoba és nagyképű, a ferde hajlamai pedig gusztustalanok, akárcsak hobbija. De vannak az aktuális gyilkosok között is érdekes formák egészen nyakatekert indítékokkal.
Ami a kivitelezést illeti, a sorozat látványvilága szép és hátborzongató, egyszer s mind sötét. A második évad legvégéig szinte tapintható minden egyes képkockáról a feszültség valamint a hidegség, ezzel is elősegítve a rémisztő hangulatot. A gyilkosságok pedig még egy lapáttal rátesznek a hangulatra, főleg amikor Will hallucinációiban felbukkannak. A gyilkosságok a gusztustalan és az elborzasztó között lavíroznak. Ez utóbbi kategóriákba tartoznak a kreatív megoldások, mint a gombatelep, a sakura-fa, Will pillangója, Lecter szíve és még néhány. A kreatív jelző pedig elég tág fogalom ezen sorozaton belül. Ugyan így a zene is nagyban befolyásolja az egész hangulatot. Van, hogy még nem is volt semmi félelmetes a képernyőn, amikor a zene már régen elérte, hogy csak a legrosszabbra számítsunk. Pontos és húsbamaró. Ezt tudnám róla mondani. Ami pedig a színészi játékokat illeti, egytől egyig remek alakításokat láthatunk, főleg a főbb szerepekben. Őszintén szólva, Mads Mikkelsen Hannibáljától sokkal jobban kivert a víz, mint Anthony Hopkinsétól, de más módon is fogták meg a lényegét a karakternek. Will Graham szerepében brillírozó Hugh Dancy ismérföldeket vert az Edward Norton féle megjelenítésre.
További pozitívum a csavarok és azok tálalása. Nagyon sok van meglepő helyeken. Gondoljunk csak a második évadra, ami tele volt velük. Néha ugyanis már túl brutálisra vették Will figuráját ahhoz, hogy még hihető legyen ekkora átalakulás. Nos, egy csavar ide nem ártott. És persze az utolsó rész végső leszámolása... Ezen túl van egyfajta nagyon elborult és beteg humora is a sorozatnak, ugyan csak néhány helyen. Általában a jópofa duó szolgáltatja ezeket, de azért kapunk sok mindent Hannibal-tól is. Ilyen a feltálalt személyek jellemzésére való utalás, a "receptkönyve", azok a ritka szarkasztikus beszólások. Viszont van negatívum is. Ilyen az időközönként elunalmasodó, töltelék résznek is beillő epizódok a második és harmadik évadból, amiket úgy ahogy voltak simán ki lehetett volna hagyni. Ezen felül rengeteg olyan párbeszédes rész volt, ami túl lett nyújtva, mégtöbb aminek a témája nagyon nem lesz konfortos és érezhetően a színészeknek sem volt az. De egyéb kisebb hibák is vannak. Számomra a második évad túlzsúfolt volt, míg a harmadik veszített a lendületből.
A befejezés
Nehezen tudnám ajánlani csak bizonyos szegmensnek. Mindenki nézzen bele, aki elmúlt 18 éves és nem riasztja vissza már az alap felállás sem. De arra fel kell készülni, hogy nem véletlenül lett réteg sorozat. Szóval csak csínyán bánni vele, mert nem éppen ártatlan báránykákról szól az egész, viszont ezt fel is vállalja már az első percektől kezdve. Emellett nem árt elvonatkoztatni a könyvektől és a filmektől sem, mert ha csak ezeket tekintjük, akkor már lehet hiányérzetünk. Egyébként rendkívül hangulatos 39 epizódot kapunk, ami tele van remek színészi alakításokkal, kitűnő látvány- és hangzás világgal és rengeteg beteg szereplővel, hatalmas fordulatokkal valamint egy nagyszerű befejezéssel.
Ami az intelligenciát illeti, rendkívül művelt, nincs olyan téma (vagy csak kevés), amihez ne tudna hozzászólni, ért a festészethez és a zenéhez is. Viszont van egy valami, amit nagyon tud hiányolni az életéből, az Will beleérző képessége. Ugyan neki is van egy kevés, de a különleges ügynök bőven túlszárnyalja. A férfi ezért is kelti fel először figyelmét, majd alaposabban megismerve megtalálja benne azokat a mozgatórugókat is, amik rá is jellemzőek. Mindent bevet annak érdekében, hogy Will-ből kihozza a brutalitást és nem egyszer előfordul, hogy majdnem rajta is veszít a dolgon, de ugyebár Hannibal-t ennél keményebb fából faragták. A történet elején valamennyire tanítvánnyal vegyes barátnak tekinti a másikat, viszont ezután, főleg a második évad végén és a harmadik évadban voltak egyes mondtok, tettek, amik azért jócskán túl voltak már ezen is. Nem véletlen, hogy rengeteg elképzelés van velük kapcsolatban és nem is alaptalanul (lásd: "közös lányuk", a hátrahagyott szív, a templomi ciszterna, az utolsó rész). De persze a karakterek közötti kapcsolatban annyi van, amennyit beleképzel az ember.
Másik főszereplőnk Will Graham Lecter méltó párja. Első ránézésre a tökéletes áldozati báránya lehetne beteg pszichiátere mellé, de ez csak a látszat. Az átlagos pasi külső mögött ugyanis legalább annyira elborult gondolatok rejtőznek, mint a Doktornál. Nem áll tőle messze az erőszak és ezt a végére barátai előtt már nem is nagyon tagadja. Annyira nem, hogy amikor a második évad során a szörnyhacukában parádézó sorozatgyilkost elteszi láb alól, csak második útja vezet Lecterhez, akivel múzeumi példányt készítettek az brutális körülmények között elhalálozott férfiúból. Nem mellesleg másnap közös vacsorát töltött el újdonsült mesterével. De hogy akkor mi is különbözteti meg Hannibaltól? A könyörülete, a felelősség tudat, a lelekiismeret furdalása és az elfolytásai többek között. Csak akkor jár el a keze, ha már tényleg nem lát más kiutat vagy éppenséggel teljesen elveszíti józan eszét, ám egészen addig a pillanatig megpróbál minden tőle telhetőt, hogy halálmentesen kerüljenek ki a helyzetből. Viszont ez nem mindig sikerül, bár többségében nem ő végez a gyilkosból lett áldozattal, de így is az ő lelkiismerete szenvedi meg azt. És ezért is érzi úgy, hogy egyeseknek tartozik.
A mellékszereplők közül kiemelkedik Alana, aki az első részekben még hittel van az emberekben és úgy gondolja, nagyon jól ismeri őket, de őt is utoléri a valóság, ami miatt eltorzul a végére a személyisége. Egy végtelenül ellenszenves nővé válik, aki folyamatos félelemben él bizonyos pincében tárolt személy miatt, akivel egyébként azelőtt együtt voltak. Hasonló változásokon megy át Jack karaktere is. Eleinte szentül meg van győződve arról, hogy a legjobb dolog, amit az emberekért tehet, hogy Will-t felhasználja céljai elérése éredkében, akármennyire is kedveli a férfit. Ám amikor kiderül az igazság Lecterről, már tudja, ennél nagyobb ostobaságot el sem követhetett volna. Maximum azt, amikor kétszer megtámadja. Természetesen ezeken a főbb mellékszereplőkön kívül is sok érdekes figura van mind a relatíve jó oldal, mind a megtestesült gonoszok között. Az előbbiek közül elég a vicces boncmester duóra gondolni, akik próbálják egy kicsit enyhíteni a folyamatos feszültséget a három éved alatt vagy Chilton doktorra gondolni, aki végig tudta miben sántikál Lecter, de nem hittek neki, végül pedig saját dugájába dől, illetve van nekünk egy Bedeliánk is, aki pedig nem más, mint a Doktor pszichiátere...vagy mégsem ;) . Az utóbbi karakterek közül pedig ott van Mason Werger, a legundorítóbb főgonosz eme röpke szériában. Végtelenül ostoba és nagyképű, a ferde hajlamai pedig gusztustalanok, akárcsak hobbija. De vannak az aktuális gyilkosok között is érdekes formák egészen nyakatekert indítékokkal.
Ami a kivitelezést illeti, a sorozat látványvilága szép és hátborzongató, egyszer s mind sötét. A második évad legvégéig szinte tapintható minden egyes képkockáról a feszültség valamint a hidegség, ezzel is elősegítve a rémisztő hangulatot. A gyilkosságok pedig még egy lapáttal rátesznek a hangulatra, főleg amikor Will hallucinációiban felbukkannak. A gyilkosságok a gusztustalan és az elborzasztó között lavíroznak. Ez utóbbi kategóriákba tartoznak a kreatív megoldások, mint a gombatelep, a sakura-fa, Will pillangója, Lecter szíve és még néhány. A kreatív jelző pedig elég tág fogalom ezen sorozaton belül. Ugyan így a zene is nagyban befolyásolja az egész hangulatot. Van, hogy még nem is volt semmi félelmetes a képernyőn, amikor a zene már régen elérte, hogy csak a legrosszabbra számítsunk. Pontos és húsbamaró. Ezt tudnám róla mondani. Ami pedig a színészi játékokat illeti, egytől egyig remek alakításokat láthatunk, főleg a főbb szerepekben. Őszintén szólva, Mads Mikkelsen Hannibáljától sokkal jobban kivert a víz, mint Anthony Hopkinsétól, de más módon is fogták meg a lényegét a karakternek. Will Graham szerepében brillírozó Hugh Dancy ismérföldeket vert az Edward Norton féle megjelenítésre.
További pozitívum a csavarok és azok tálalása. Nagyon sok van meglepő helyeken. Gondoljunk csak a második évadra, ami tele volt velük. Néha ugyanis már túl brutálisra vették Will figuráját ahhoz, hogy még hihető legyen ekkora átalakulás. Nos, egy csavar ide nem ártott. És persze az utolsó rész végső leszámolása... Ezen túl van egyfajta nagyon elborult és beteg humora is a sorozatnak, ugyan csak néhány helyen. Általában a jópofa duó szolgáltatja ezeket, de azért kapunk sok mindent Hannibal-tól is. Ilyen a feltálalt személyek jellemzésére való utalás, a "receptkönyve", azok a ritka szarkasztikus beszólások. Viszont van negatívum is. Ilyen az időközönként elunalmasodó, töltelék résznek is beillő epizódok a második és harmadik évadból, amiket úgy ahogy voltak simán ki lehetett volna hagyni. Ezen felül rengeteg olyan párbeszédes rész volt, ami túl lett nyújtva, mégtöbb aminek a témája nagyon nem lesz konfortos és érezhetően a színészeknek sem volt az. De egyéb kisebb hibák is vannak. Számomra a második évad túlzsúfolt volt, míg a harmadik veszített a lendületből.
Másik főszereplőnk Will Graham Lecter méltó párja. Első ránézésre a tökéletes áldozati báránya lehetne beteg pszichiátere mellé, de ez csak a látszat. Az átlagos pasi külső mögött ugyanis legalább annyira elborult gondolatok rejtőznek, mint a Doktornál. Nem áll tőle messze az erőszak és ezt a végére barátai előtt már nem is nagyon tagadja. Annyira nem, hogy amikor a második évad során a szörnyhacukában parádézó sorozatgyilkost elteszi láb alól, csak második útja vezet Lecterhez, akivel múzeumi példányt készítettek az brutális körülmények között elhalálozott férfiúból. Nem mellesleg másnap közös vacsorát töltött el újdonsült mesterével. De hogy akkor mi is különbözteti meg Hannibaltól? A könyörülete, a felelősség tudat, a lelekiismeret furdalása és az elfolytásai többek között. Csak akkor jár el a keze, ha már tényleg nem lát más kiutat vagy éppenséggel teljesen elveszíti józan eszét, ám egészen addig a pillanatig megpróbál minden tőle telhetőt, hogy halálmentesen kerüljenek ki a helyzetből. Viszont ez nem mindig sikerül, bár többségében nem ő végez a gyilkosból lett áldozattal, de így is az ő lelkiismerete szenvedi meg azt. És ezért is érzi úgy, hogy egyeseknek tartozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése