2017. január 8., vasárnap

Az új esztendőre - Új Évi Book Tag

Sziasztok!



Már 2017 van. Eltelt egy újabb év. Lassan már a blog is a születésnapját ünnepli, de még mindig nem hiszem el, hogy belekezdtem a nyilvánosabb írásokba. Ugyan nem állt szándékomba összegzőt csinálni előző évemről, mert túl sok könyv nem volt most a kezembe a zsúfolt időszakok miatt és a kisebb válságok okán. De most jött egy kihívás, ami felfogható összefoglalásnak.
Gorkie (Olvasó körút blog) és Edit meghívott a 2016-ot búcsúztató és a 2017-et üdvözlő szösszenetre. Ezúttal 9 kérdés van, amelyeknek egy része az óévre vonatkozó könyves tapasztalatokra irányul, másik része pedig az újévben várt olvasmányokra. Íme az én kitöltésem:


1. A legjobb könyv és/vagy sorozat, amit 2016-ban olvastál!


Legjobb könyv? Huh...ilyenből három is volt, pedig mint említettem, nem volt túl bő a termés a magam 52 könyvével. (2015-ben egy kicsit túltöltekeztem: csak a molyon 200 olvasmány fölött voltam, és ez csak a második félév volt) Olyan nagyszerű kötetek voltak, mint a Csillagok háborúja, az Ahol a szivárvány véget ér, és a Büszkeség és balítélet. Én mindet csak ajánlani tudom bárkinek egy próbára. 
Sorozatok közül csak kettőt olvastam igazán, de az egyiket nem tartom valami kiemelkedőnek, annak ellenére, mennyire szerettem gyerekként (Darren Shan regényes története). A másikat egyenesen rühellem (Tigris sorozat Colleen Houcktól). Mennyivel könnyebb helyzetben lennék, ha a mozgóképre vonatkozna a sorozat kérdése (Scholar who walks the Night, Esperanza mia, The Royals, Hannibal, Yuri!!! on Ice).


2. Nemrégiben (2016-ban) megismert írók, akiktől szívesen olvasnál még!


Ilyet csak kettőt tudnék mondani: Jane Austen (meg akarom tudni, hogy tényleg minden könyve ugyan olyan, egy-két változtatást leszámítva) és Cecelia Ahern (kíváncsi vagyok, hogy a többi könyve is ennyire ötletes-e a sablon-sztori ellenére).


3. Melyik könyvből készült film/sorozat adaptációt várod a leginkább?


SÖTÉT ÖTVEN ÁRNYALATA!!! Nem vicc, tényleg várom. Már meg is beszéltük barátaimmal, hogy megyünk rá. Az Szürke ötven árnyalatán is annyit nevettünk, remélem ez a vetítés is legalább annyira hangulatos lesz majd, ha már a film nem jó finoman szólva se (érzem, hogy néhányan most megharagudtak rám xD). Egyébként inkább képregény-adaptációkat várok: Logan és Wonder Woman. Meg természetesen egy olyan adaptációt, amiből mindig előbb van film és csak utána könyv, azaz az új Star Wars-t.


4. Nevezd meg a karaktert, akitől nem sajnálnád az éjféli csókodat! (Ha van ilyen.)




Megint egy jó kérdés. Nem tudok dönteni. Rengeteg jó pasiról olvastam. Hmmm...Legyen Savitar Sherrilyn Kenyon Dark Hunter című sorozatából. Nála csak attól tartanék, ha nem tetszik neki. Ő nem az a megbocsátó típus. De még mennyire nem.


5. Mik szerepelnek a 2017-es várólistádon? (Hogy ne legyen túl hosszú a lista, elég a TOP 5 várva várt!)

Sherrilyn Kenyon új kötetét, mert régen olvastam angolul és imádtam Wren-t (elméletileg idén kellene kijönnie magyarul). Végre a kezeim közé szeretném kapni az Ébredő erőt is, mert kíváncsi vagyok az állítólagos eltérésekre. Az Utolsó angol úriembert, amit már meg is ígért nekem Ayasha. Igazából most csak ennyi jut eszembe. Ja, igen, Gena Showalter soron következő kötetét (The Darkest Promise). Ugyan ez felsorolva nem öt, de mivel az Utolsó angol úriember több kötetes, ezért bőven túl is léptem.


6. Mennyi könyvet remélsz elolvasni 2017-ben?

Az előző évhez hasonlóan most is az 50 kötetes határt szabtam ki magamnak. Remélem sikerülni fog megvalósítani. Még mindig olvasási válságban vagyok.


7. Részt fogsz venni a GoodReads Reading Challenge-en vagy bármilyen hasonló (esetleg várólista csökkentő) eseményen? 

Ha egy kicsit lejjebb görgettek, akkor látni fogjátok a választ 😉 Szóval a válasz, igen. Idén második alkalommal is részt veszek a GoodReads féle Reading Challenge-en. Viszont egyéb felületen ebben az évben sem fogok már. Azt hiszem, e téren 2015 bőven sikeres év volt. Most csak az átlagot szeretném, de azt tartalmasan. A legelső könyv, amit kiolvastam idén, egészen ígéretes kezdetnek tűnt egy nagy visszatérésre, viszont a legújabb olvasmányom megint visszasüppesztett a reménytelenség mocsarába (M). 


8. Tettél valamilyen újévi fogadalmat fogadalmat? (Blogos, könyves, stb.)

Szeretnék többet foglalkozni a blogommal, több könyves tartalmat, ami az eredeti profilja lett volna az egész oldalnak. Sok jó könyvet néznék meg, és remélem legalább annyi jó filmet. Az élet dolgairól meg a szokásosakat, amit minden évben megfogadok, de sosem sikerül teljesítenem maradéktalanul.


9. Kiket hívsz meg a book tagre?

Mindenkit, aki csak szeretné kitölteni. Ezen túlmenőleg: 
  • Raccoonit (hamarosan meg is csinálom a mi kis kihívásunkat ;))
  • Londonna
  • Ayasha

2 megjegyzés: